Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-12-16

Fenyvessy Ferenc főispán, a kör védnöke, kit direkt ez ünnep hozott le körünkbe. A főispán megérkezése jel volt a műsor megkezdésére s nyomban reá egy hatalmas zenekar kezdte meg játékát Gáthy Zoltán főisk. zenetanár vezény­lete alatt. A főiskolai zenekar tagjaiból és műkedvelők­ből állott az a zenekar, melyet lelkes karmesterünk buzgalma ez ünnepre toborzott egybe. A zene­kar (tagjai : I. hegedű: Kádár Géza, Stricker Jenő, Steiner Lajos, Szenté Kornél, Pólya Endre, Lángó Ignác; II. hegedű: Kádár Imre, Kovács Lajos, Fehér Lajos, Varga Gyula, Schön Béla, Kövi Arisztid; viola: Harcsa János, Schmidt Adolf; kisbőgő: Szentgyörgyi Sándor; nagybőgő : Székely István, Takács János; fuvola: Meinhardt Vil­mos, Elefánt Zoltán; klarinét: Pakrócz Kálmán; harmónium : Kis József ; zongora : Kiss AHlma és Csoknyay Erzsi úrhölgyek) kitűnő karmesterének: Gáthynak egy Magyar nyitá­nyát játszotta, egy mély érzéssel megkomponált pompás zeneművet, melynek hazafias, tüzes akkordjai méltó kezdet volt az ünnephez. A zene­kar precíz játéka általános elragadtatást keltett a a közönség az utolsó akkord elhangzása után meleg rokonszenvvel tapsolt úgy a zenekarnak, mint főleg a karmester-komponistának. Dr. Hegedűs Lóránt, a kör elnöke lépett most zúgó éljenek közt a pódiumra, hogy meg­nyitó beszédét elmondja. Bevezetésül a Jókai-kört aposztrofálta, mely kötelességet teljesít, mikor Vörösmarty emlékének áldoz, annak a Vörösmarty­nak, kinek maga Jókai is egyik nagy tanítványa volt. Majd Vörösmarty működésének 'nemzeti jelentőségét fejtegette. Vörösmarty müveiben meg van mind az az érzés, amit a nemzet magáénak nevez; költeményei egész során át bizonyítja, bogy Vörösmarty azért hatott, mert lelke a magyar­nemzet lelke volt. Költeményei buzdítok, lelkesí­tők, a korból fakadók s a kornak szólók voltak. Az 50-es években mikor az abszolitizmus nem engedett más világosságot gyújtani, mint csak a verseket, ő elnémult, csak egyszer szólalt meg ismét, hogy a Vén cigányba egész életbölcseségét belefoglalja. Amit e költeményben jósolt, hogy : „Lessz még egyszer ünnep a világon" beteljese­dik most, midőu mi: egy hazának gyermf kei egyesülünk egy érzésben: A T örösmarty szelleme iránti hddolatunkban. A lelkes, szép beszéd, melynek itt gondolat­menetét is csak hézagosan vázoltuk, mély hatás­piros vérrózsák is tarkíták, de meg nem hajolt az a zászló soha és a gyávaságnak sarából uem tapadt arra egy makulányi sem. Mint csak Bottyáuról és Bezerédyró'I, már Bálint kornétásról is azt hirdette táborszerte a babonás tisztelet: Kurucok közölt Kevés a párja : Golyó sem l'ojíjn, l'V;:yvcr sem járja! * Fényes diadalmak, vesztett csalák után eljött az 171 1-dik esztendő' tavasza. Kinyílott az idő szépen, lomb fakadt a tar­galyou, virágba borult erdő, mező. Csak a magyar szabadság fája nem hajtott lombot többé, sem virá­got, csak a szegény kurucság reménysége hullado­zott napról-napra, mint az ó'szi sárga falevél . . . A fejedelem Károly' Sándorra bízta a hadak vezérletét és bús sejtelmekkel mpjit idegen országba, hogy segítséget keressen. Szava kiáltó s/.ó vala a pusztában ... A végső szükségben Istenen és öne­rején kivfil nem segített a magyaron soha senki. Április hónap végén, a fővezér parancsára az összes kuruc hadak Szatmár mellett a majthényi mezőn gyülekeztek. Egy pillanatra ínég föllobbant itt reménységük havadozó szikrája. A labanoág is sűrű rajokban sereglett mindenfelől. Az utolsó döntő tusa lessz itt talán '! Ami harag, gyűlölet és keserűség kurucszívben a labanc ellen ös^zegyülem­lett, áz mind fölújult erre a gondolatra. A csüg­gedt, fáradt izmok friss, acélos erőtől duzzadtak megint és végső vad elszántság szállta meg a lelke-! kot. Hát lássuk, Uramisten, mit tudunk?! ... ' J sal volt a jelenvoltakra. Éljenzés és taps köze­pette lépett le a kör kiváló elnöke a pódiumról. | Vörösmarty fenséges hattyúdalát, a Vén cigányt szavalta ezután Csomasz Dezső. Az ismert jeles szavaló pompás orgánumával minden szép ségét érvényre juttatta a költeménynek, mel) megrázó és felemelő hatást gyakorolt a közön­ségre. Taps és éljen jutalmazta. Ugyancsak nagy tetszést aratott az állami tauítóképző-intézet énekkara a megzenésített Vén cigány szabatos előadásával. Az énekkart Sarudy Ottó képezdei énektanár sok rutinnal vezényelte. Dr. Kapossy Lucián, a kör főtitkára, ült most a felolvasó-asztalhoz. Vörösmarty korának, egyéni­ségének és költészetének jellemzését nyújtotta értekezésében, melyet a hallgatóság zajosan meg­tapsolt. Erkel Bánk-bánját intonálta most a zene­kar; hangulatos prelúdium után Vörösmarty Bordalának (a világirodalom ez egyik reme- < kének) első versszakát énekelte erővel teljes, érces tenor-hangon Kiss Lajos tbeologus. A refrént teljes énekkar zengte a zenekar kísé­rete mellett. Majd az utolsó versszakot Izsák József énekelte szívhez szóló, csengő tenor hang­jáu. E számnak — mindkét versszaknak egyaránt — volt a legmélyebb hatása. A közönség benső meg­indultsággal hallgatta a fenséges szövegre irt gyö­nyörű melódiát s végül frenetikus tetszésnyilvání­tások közt ismételtette meg Izsák énekét s lelkes tapsok közt fejezte ki elismerését Gáthy kar­mester iránt. Mély hatással egészítette ki az e szám állal keltett hangulatot Fagy Gabriella úrhölgy szava­lata. Vörösmarty hires szerelmi ódája : A meren­gőhöz, csendült meg ajkán. Érzéstől áthatott, művészt tökélyü szavalatát zúgó tapsokkal hono­rálta a közönség. A műsor befejezése gyanánt az állami pol­gári leányiskola és a főiskola éuekkara együtt énekelte el Vörösmarty remek Szózatját, mely­nek hazafias akkordjait a közönség mély meg­illetődéssel állva hallgatta végig. A Szózat művészi előadásáért is elismerés illeti a két énekkart s főleg karmesterüket: Gáthy Zoltáut. Mielőtt a közönség szétoszlott volna, Har­mos Zoltán, a Jókai-kör alelnöke mondott pár zárószót s terjesztette elő az taz indítványát, hogy Vörösmarty Mihály gyermekeit: Széli Kálmánné Vörösmarty Ilonát és Vörösmarty Bélát az ünnepélyről táviratilag üdvözöljék. Az indítványt De hajh! csakhamar kialudt, minden remény­ség és lelohadt minden lobogás. Április 3()-án este egyszerre csak elterjedt a bír táborszerte, hogy Ká­rolyi és a szövetséges rendek Szatuiárban megalkud­tak Pál Ily Jánossal és Locherrel, a császár emberei­vel. Fringiának, karabélyának uem lessz itt mái­dolga, csak a zászlóknak és a kemény magyar nya­kaknak. Azoknak is csak annyi, hogy szép alázato­san behajoljanak a német igába. — Meghajol hát a mi zászlónk is? — kérdé Bálinttól komor kedvvel az egyik karabélyos: Bálint így felelt: — Bárhol légyen újra találkozásunk, itt avagy a más világon : a karabélyosok kornétása emelt fővel fog megjelenni fejedelme előtt. Szent esküvé­sünk fölhangzott a csillagos menuyégre s ha niiudeuki megszegi is, én megtartom. Ne félj, bajtárs ! a mi zászlónk nem hajol meg soha! Észak felől a Kárpátok mögül feketéié felbők gyülekeztek, talán siratónak a holnapi nagy teme­téshez. Bálint vitéz komoran, szótlanul ült egy ideig bajtár.-ai között, a hanivadozó tábortűz mellett, azu­táu e-öudeseu visszavonult sátorába. A gondolatai ott repdestek valahol a Bodrog mentén... és még egyszer utoljára azt a nótát dúdolgatta, halkan, szo­morúan — csak úgy magának. Várj me;í holló, várj nie,:, Iladll Ü/elijck tüleil, Apámnak, nmámnak, Jcjivbéli mátkámnak ! IIa kérdik, lml vagyok '! .Mondd mer mar csak vollain. zúgó éljenzés közt tette magáévá az ünneplő közönség. A Jókai-kör üdvözlő táviratának szövege itt következik : Széli Kálmánné őnagyméltóságának, Budapest. A Pápai Jókai-kör mai Vörösmarty ünnepe alkalmából tiszteletteljes üdvözletét nyilvánítja a pápai Jókai-kör. Dr. Fenyvessy Ferenc, dr. Hegedűs Lóránt, Harmos Zoltán. Ugyanily szövegű távirat ment Vörösmarty Bélának is. E táviratokra a következő válaszok ér­keztek : Dr. Fenyvessy Ferenc méltóságának, Pápa. Örömmel vettem az üdvözletet apám emlé­kének megünneplése alkalmával és hálásan köszönöm, hogy reám emlékeztek. Széli né Vörösmarty Bona. Méltóságos Fenyvessy Ferenc főispán urnák. Veszprém. Kérem a Jókai-kör nevében atyám emlék­ünnepe alkalmából hozzám intézett szives üdvöz­letért hálás és örömteljes üdvözletem mellett legmelegebb köszönetemet tolmácsolni. Vörösmarty. A város hivatalos közzétételei. A kövezetvámra kiegyezni óhajtók figyelmébe! Pápa város kövezetvám és helypénz-jövedék kezelősége által felhivatnak mindazok, kik fogataik után — az IDOL évre — fizetendő kövezetvámra nézve évi általányban kiegyezni óhajtanak, bogy aunak megkötése végett f. hó l(!-tól kezdve leg­később és bezárólag f. hó 20-ig d. e. l J-tőI 12 óráig és d. u. 2-től T) óráig fenti hivatalnál jelentkezni annál is inkább el ne mulasszák, miután ezen időn túl egyezségek uem köthetők. ..-1 kezel őség. A borfogyasztó közönség figyelmébe! Pápa város fogyasztási adóhivatal kezelősége által felhívatnak mindazon adóköteles felek, kik borfogyasztási, illetve bor-haladójukra nézve az 1Ü01. évre kiegyezni óhajtanak, bogy annak megkötése A ínnjlényi nie/.ön Beesülellel hollam . . . Azutáu fölvette kedves zászlaját s az éj sűrű homályában észrevétlenül elhagyván a tábort, neki­vágott az éjszakai sötétségnek ... Másnap reggel, május első reggelén, vezérei­vel és a szövetséges rendekkel teljes hadi díszben megjelent a majthényi síkon Károlyi Sándor. Úgy­szintén a labanc-geuerális Pállly János teljes kísé­retével. A hadakat mindkét részről csatarendekbe állították. Locher, a császári bi/.tos harsány hangon fölolvasta a szatmári tíz békepontot. Károlyi és tisztikara Pállly elé léptetett, mély főhajtással elfo­gadta a bőkét és ünnepélyesen hűséget esküdött a császárnak. A tárogatók fölsírtak búsan, fájdal­masan utoljára s a tisztek és az egész legénység lerakta a fegyvert. Es előléplek sorra mind a zászlótartók, meg­hajollak a büszke kurue-lobogók és ott bevertek nagy halomban a labanc-generáli?, lábai előtt. Csak egy valaki hiányzott: Kerekes Bálint, a karabélyosok kornétása. C-ak egy /ászlót kerestek hiába: a karabélyosok lobogóját. Az ott lengett büszkén, dacosan a földbe (űzve, egy közel való halom tetején. K* tövében ott feküdt az ifjú hős, némán, élettelenül... Szivéből patakzott a vér, azon a kis nyilason, amit saját karabélyának a golyóbisa vágott. Éppen akkor mikor odalent a síkon társai zászlóikat meghajtották. UtoKó gondolatát, végső énjéből, szíve piros vérével még odaírta lobogója tisztán maradt fehér selymére: „Nem hajolt meg!"

Next

/
Oldalképek
Tartalom