Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-09-30

A jövő esztuuluic iccéik l"/u Imtegápolási pótadó terhe a közönség nyakáról. A takarékosság szemmeltartásával tán a tervbe vett második °/» is eltüntethető lessz s az új rezsim a közönség ujabb megterhel tetése nélkül fogja helyreütni a múltak hibáját. »Prusquam íncipias, consulto opus est« ajánljuk a törvényhatósági bizottságnak, hogy a vasúti pótadó ügyében a jelzett bizottságot küldje ki. Egyházkerületi közgyűlés. Városunknak mindig ünnepje volt, midőn a dunántúli ev. ref. egyházkerület egyházi és világi vezető' férfiai, köztük a magyar közélet akárhány első rendű szereplő tagja, itt egybegyűltek, hogy a kerület s a főiskola ügyeiről tanácskozzanak. .Xagv fontosságot nyert ez az idei közgyűlés reánk pápaiakra nézve különösen azáltal, hogy e gyűlés! döntött véglegesen a Pápán felállítandó ev. ref. I leányiskola ügyében. Döntött pedig olyaténképen, bogy kimondta, hogy a Ji'lst'i leányiskolát néyy osztállyal 10(11. szeptember 1-én megnyitja. A közgyűlés lefolyásáról itt következik részletes tudósításunk: A kerületi gyűlésre részben már vasárnap, részben a hétfői nap folyamán városunkba érkeztek : Antal (labor püspök, Tisza Kálmán főgondnok, Czike Lajos, Darányi Ignác dr. főisk. gondnokok, Körmendy Sándor és Molnár Béla egyházker. főjegyzők, Bonc Géza cs. és kir. kamarás, Xyikos Kálmán, Szekeres Mihály, 2\'agy Gedeon, Modgyaszay Vince, Juhász Pál esperesek, Eötvös Károly, Chernél György, Szabó Kálmán, Konkoly Thcge Béla, Kencssey Pongrác, Kenessey Miklós, Kovács Sebestyén Gyula, Csorba Ede és még igen számosan a kerület egyházi és világi alkotó tagjai közül. .A közgyűlést megelőző napon a főiskolai igazgató-tanács tartotta meg ülését, melyen a közgyűlés elé kerülő főiskolai ügyeket vitatták meg. A gyűlést megelőzőleg lelkészi értekezlet volt, melyen Balta Endre csetenyi lelkész tartott nagyerdők ii és nagy tetszéssel fogadott felolvasást ,.Anyaszontogybázunk építéséről'- cimmel. A kerületi közgyűlést pontban 8 órakor Régi történet a szegény ifjúról, ki nélkülözéstől görnyedve, sápadtan jön le a vidékről, megkeresni a kenyeret a nagyvárosban, diplomát szerezni hosszú esztendők nyomora árán, találni egy leányra, fiatalra, szépre és szegényre, szövögetni a románcot égő szívvel, sugárzó szemmel, átvirrasztani az éjszakákat a könyvek mellett. Hűséget fogadni a h'nvnak, aztán eltűnni mellőle, messze az élet zajgó tengerébe, elválni, otthagyui örökre. Ilyen volt Bán Margit és Gergely Ákos sorsa. Lejött Pestre kicsi könnyű csomaggal, kopott fekete kabátban az a vértelen, sápadt, félénk gyerek ; hozzájuk ment lakni, a kis padlásszobába, meghúzódott csendesen és tanult. Tanult egy gép érzéketlen szorgalmával, mert a városból, az életből nem sugárzott feléje smuni más tartalom, remény, gyönyör, mint a diploma. De megjött a remény, egyik szünidőn délutáu a Margit kisasszony sötét szeme villant meg a padlásszoba homályában, az a varázsos női szem, mely pirosra festette a sápadt fin arcát, a női szem, melyben ragyogott az érzés, az a bűvös érzés, amelyért érdemes szenvedni, küzdeni, elkárhozni. Egypárszor már beszélgettek ; a liu félszeg módon akadozva, a leány, ki a város gyermeke volt, öntudatosabbau. Elmondta a hu halk hangon az életét, felvidéki kis viskója történetét, hol fehérhajú öreganyja lakik, őt haza sem várva, még el nem végzett. Szigorú asszony az anyja, a sok szenvedés megkeményítette lelkét. „ívem sírt, mikor távoztam, A'i'al íl.íboj puspok nvitotta meg magas szárnyalású, gyönyörű imával. Utána Tisza Kálmán a kerület világi elnöke mondotta el megnyitó beszédjét, amelyben foglalt nagyszabású kijelentések országos fontosságúvá avatták a pápai egyházi közgyűlést. A beszéd, mely a napilapokban részben hiányosan, részben elferdítve jelent meg, hiteles . szövegében így hangzik : Főtiszteiéin egyházkerületi közgyűlés! Legjobbnak tartottam volna nem. rabolni a közgyűlés idejét elnöki beszédek tartásával; de mint már a legutóbbi márciusi közgyűlés alkalmával, úgy ma is olyanok a viszonyok, hogy ehhez ragaszkodnom nem lehet. Igyekezni fogok, hogy rövid legyek és felszólamlásom annyival inkább is rövid lehet, mert főtiszt, püspök urunk jelentésében kiterjeszkedve a felekezetek közötti viszonyokra is, igaz keresztyén szeretettel, türelemmel, de egyúttal határozottsággal jelezte teendőinket a fennálló viszonyok között. A folyó évi márciusi közgyűlés kezdetén jeleztem, hogy a reakcionárius áramlatok a külföldről hozzánk is kezdenek áthatolni s ez azóta még nagyobb mértékben történt. Nem régen hallottunk különben általam minden irányban tisztelt férfiaktól oly beszédeket, amelyek a múlt sötét századok szellemét árasztották el. Ezekkel szemben meg kell tartani higgadtságunkat, nyugalmunkat, de az ily törekvéseket minden alkalommal erősen vissza kell utasítani, és talán ha hitfeleink körében ezek minden irányban elterjednek, még oda is hatnak, hogy ezekben a hitbuzgóságot, a lelkesedést elevenebbé, tevékenyebbé alkossák, ha pedig ezen beszédnek e/.en irányzata jobbau terjedve vagy tettlege-ségre vezetnének, vagy izgatássá fajulnának, az állami hahatalomnak is közbe kell lépnie, mert hisz annak egyik legszentebb feladata a felekezetek közti békét az országban megvédeni. (Igaz! Úgy van !) Azonban, inidó'n ezen ultramontán törekvésekkel szemben állást foglalunk, nagyon vigyáznunk kell arra, hogy senkise hihesse, hogy egyáltalában a katholicizmus s katholikus honpolgáraink ellenében foglaltunk állást. Hirzen a történelem tanúsítja, hogy századokon keresztül az egyházunk életének rs, de ez által a magyar állam biztonságának is kivívásában mindig együtt működtünk, (ügy van !) Régebben is voltak ultrainoutánok, akik felekezetünket üldözték és a történelem tanúsítja ismét, hogy még a békésebb időkben is, úgy 1790—91-ben, mint a 40-es évek j törvényhozásában azt, hogy a békekötéseken nyugvó csak megáldott. De azért szeret ám és csak az lenne a vágyam, hogy segíthetnék a nyomorán." Ilyen volt a félénk ifjú beszéde. Később bátrabb lett, a lángoló munkakedv, az első vizsga sikere önérzetet adott a hangjának. Erős, hatalmas hangon beszélt a leánynak az életről, mintha a klasszikus eposokat szavalta volua, olyan páthosszal beszélt az energiáról, mely ott lüktet a lelkében, a gyenge karjában, amellyel hozza számára a sikert. A leány hallgatta gyönyörrel és sötét szemei égő szenvedéllyel biztatták a fiút, aki nem volt többé sápadt, felszeg falust gyerek . . . Hanem férfi. Egyszer aztán, verőfényes áprilisi délután, a Gergely Ákos önérzetes hangja megcsuklott, remegővé tette valami, amiről az ál mok suttognak, miről a mithologia legendái regélnek, miről suttog a madár, a dal, a mindenség. Remegett a hangj-., mikor elmondta a leánynak: „Te. vagy a pályám, az életcélom, a mindenem." Két fiatal ajk első csókja : Ei a szerelem. Az öreg Bán, mikor otthon volt pihenni, szerette a költészetet, a csodás mámoros világ felüdítette a lelkét. Mikor hallotta, hogy az (í kis padlásszohájába is behatolt egy tavaszi sugár, csaknem sírt az örömtől, de mikor munkára indult s az utca gyülevész népét látta, azt a sok nőt, aki szintén szeretett és a szerelem lett okozója annak, hogy senki sem tekintette őket nőnek, szomorú, csalódástól bizalmatlan lelkében feltámadt a kétely, a félelem az örvénytől, melybe veszhet az élete, az egyetlen, jogaink, ha nem is teljességben, de oly mértékbe valóbau életbe léptek, hogy elég volt egyházunk feumaradására és felvirágzására : saját buzgalmunkon kívül jó katholikus, de nem utltramoutáu hazaíiiársainknak köszönhetjük, sőt a legutóbbi időkben is, midőn az abszulot hatalom önkormányzati jogaink megsemmisítése utján akarta egyházuukat, ha nem is talán megsemmisíteni, de megbénítani, hitfeleiuknek ez országban mindenütt kifejtett, igazán bámulatra méltó lelkesedésén és áldozatkézségén kívül éppen annak is köszönhetjük, hogy a bajoktól menekültünk, mert a katholilcusok közül jó hazafiak mellettüuk állót tak. Ha valaha, úgy most van szükség arra, nemcsak felekezetünkért, de még inkább hazánkért. Aztán mindnyájunknak, felekezeti külömbség nélkül közös érdeke, a mostani sötét áramlatokkal szembe álljunk s így azoknak terjedését mentől előbb teljesen megakadályozzuk. A jelzett jelenségek szomorúak, de mégis azt mondom ma is, hogy a főveszedelem ránk nézve nem ezektől jöhet. A legnagyobb veszedelem az, ami törvénnyel meg nem foghatólag a nyugalom örve alatt ezáltal történik : ha hittársainkat elcsábítani igyekeznek. Ez ellen már csak mi magunk védelmezhetjük magunkat. ISTe vitatkozzunk folyvást a fölött, mi az a belmisszió, hanem életbe kell léptetni. Tegyünk meg mindent, amit tehetünk ezen fogalom alatt; tegye meg a kötelességét a lelkész, az egyház ; az egyháztestületek fejei pedig tegyék meg hasonlóan azt.aniit az ő támogatásuk által teuni lehet. És mert nem lehet tagadni, hogy a szegénység nagy támaszt nyújt a csábítóknak, igyekezzünk különösen az egyházhatóságok elöljárói utján minden erővel oda törekedui, hogy híveinknek néhol valóban alig elbírható egyházi adóját mentől előbb a méltányos mértékre leszállíthassuk. Ha ezt megtesszük, meggyőződésem, hogy egyházunk a veszélyek közül diadalmasan fog kiemelkedni. E/.t hiszem, ezt óhajtom, ezért imádkozom a mindenható istenhez. — Ezeknek elmondása után üdvözlöm a tisztelt jelenlevőket és a mai közgyűlést megnyitottuak nyilvánítom. A zúgó éljeuzés és tetszészaj leesillapulta után, mely e beszéd nyomán felhangzott, Antal Gábor püspök a mély tisztelet ós igaz szeretet hangján üdvözölte — kerületi gyűlés lelkes és megmegujuló éljenzése között — Tisza Kálmánt, mint a ki ez év folyamán üli meg születése hetvenedik évfordulóját. A gyűlés a kerület háláját, szeretetét és elismerését három évtized óta mükÖ.lő édes Margit. Hazament, aztán azt mondta a két gyermeknek: „A szerelem szép, jó, de első a kenyér, menj liam kenyérért, szerezd meg a pályát, új életet, amely megeugedi, hogy csókolhasd a Margit ajkát, tedd le a vizsgákat. Menj fiam a diplomáért, aztán gyere, vissza érte : a Margit elvár, visszagyere, mert megérdemli . . Sirtak mind a hárman, aztán elváltak. Eleiute gyakran bukkant fel a fiu ; életének minden fázisát közölte a leánnyal, meg az öreg Bánnal, de aztán elmaradt, elragadta az élet, tán a vágy, talán új érzés, avagy a bűn. Margit várta nyári estéken, midőn csillag ragyogta be az eget és nehéz forróság szállott a testre, ismételte folyton : „El fog jöuni, az esküje köt<hozzám, éu várok." Mikor sárga levél zörgött a fákon, őszi estéken is mondta: „Én tudok várni", de arcáról fiatal arcáról hervadtak a rózsák. Elmúlt két esztendő, a leány remegve mondta : „Nem tudok várni apám, keressük fel." Együtt mentők az egyetemre és ott azt mondták neki, hogy végzett már az Ákos, tau Ari állása van. A leány vérpiros arccal kiáltott fel : „Látod atyáin, az életcélját elérte, amit te mondtál." Az öreg szeméből nehéz köny csordult, az életcélját elérte ... és mégse jön.