Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-09-16

Szinház. A hét — a darabváltozások hete volt. Ráfeküdt a balsors a színházra s megcselekedte azt, hogy a megállapított műsor minden darabja — kivéve a drámaiakat — vagy helyet cserélt, vagy egyáltalán színre sem került: maradt a jövő hétre. Az ok a színhazak régi réme: az indiszpozició volt. A társulat két primadonnája az egész hét folyamán gyengélkedett s ezzel az operettelőadások, melyek pedig rendszerint a leglátogatottabbak és tegyük hozzá a legjobbak is szoktak lenni, csaknem egészen leszorultak a hét műsorából. Mikor e sorokat írjuk, a két primadonna — Z. Juhász Ilka és Sziklai Szeréna — már felgyógyult s így kilátásunk van rá, hogy a jövő bét kárpótolni fogja a közönséget az elmaradt operetti élvezetekért s kárpótolja a direktort, aki mikor a közönség iránti ritka figyelemből három elsőrangú énekesnőt szerződtetett, majdnem abba a fatális helyzetbe jutott, hogy primadonna nélkül marad. A héten a dráma dominált. Groó Valéria — a társulat új fiatal hősnője — első fellépései alkalmából végre három drámai s tegyük hozzá, jó drámai előadáshoz jutottunk. Főtényező volt ebben maga az ifjú míívésznő, aki szépségével, nemes játékával egy csapásra meghódította a közönséget, s akiben a szinház kitűnő vonzerőt nyert. A hét előadásairól itt következik tudósításunk : A kis alamuszi. Bokor József pompás operettjében mutatkozott be a társulat új szubrettje: Sziklai Szeréna. A bemutatkozás rengeteg taps és kihívás közt folyt le s amint ebből gondolható nagy sikerrel, ámbár több tényező megvolt a szombati előadáson, ami a siker lerontására alkalmas. Ezek közül elsőnek említjük meg Sziklai rekedtségét. Fátyolozott haugou s csak nagy erőfeszítéssel tudta végigénekelni szerepét. Es — mégis nagy sikere volt. Megjelenésének rendkívüli kelleme, játékábau megnyilatkozó vidám és kedves egyéniség, nagy temperamentuma, feledtették a közönséggel indiszpozicióját. Egyforma ügyesen adta a félszeg ál-Tomot sa nőhódító vikomtot és fátyolozott hangja mögött is nyilvánvaló lett kiváló éuektudása. — Betegen s csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudta végigjátszani szerepét Juhász Ilona. A rendezőség tartsa máskor hasouló esetbeu kötelességének, hogy a közönséget az illető szinésznő rosszullétéről tájékoztassa s számára elnézést kérjen, ne hogy a publikumnak az a része, mely még nem ismeri az illető sziuésznőt, helytelen ítéletet formáljon róla. — Az est többi szereplői közül Nagy Imrét emeljük ki, aki az igazi Tomot sok humorral játszotta meg. Hogy azonban öt valaki, pláne ha ruhájuk is egész különböző, Sziklai Szerénával összetévessze, ahhoz az illúzió oly rendkívüli mértéke kívántatik, amelyre tisztelettel tekint e sorok irója. Beczkóy, mint mindig, hűen és lelkiismeretesen működött az amerikai száraz humor terén; jóizü alakok voltak Horváth p re feje és Balázsi káplárja. Gyimesi vadvirág. Éppen tizszer került sziure szinházunkbau bárom év leforgása alatt a Gyimesi vadvirág, s így senki ne csodálkozzék, hogy erre a tizenegyedik előadásra minél kevesebben jelentek meg. A félig üres ház hatása meglátszott a szinpadon is, hol a szereplők unottan és uutatóan játszottak. A címszerepet Réthy Lina adta, kinek különben elég ügyes játéka nem tudta feledtetni e szerepben fellépett több kitűnő elődjét. Magdolna szerepét Sziklai Szeréna játszotta — az énekszámok elhagyásával. A fő férfiszerepben, Fábián Gyurkában szép sikert aratott Juhász Sándor, kinek úgylátszik a népszínmű igazi eleme. Drámai erő volt Remete játékábau, míg a komikai szerepekben Dobó, Juhászné, Nagy Imre éppen nem erőltették meg magukat. De azért így is megnevették a gyér közönséget. A szeyény ifjú története. Sziutársulatuuknak, mióta Tóth Ilonka elment, csak tragikája volt, de nem volt fiatal hősnője s így csaknem egészen ki voltak zárva műsorából a modern szalóndrámák. Ezt a hiányt pótolta most az igazgató Groó Valéria szerződtetésével, ki mint a Nemzeti szinház nagytehetségű fiatal tagja, gyakorlatra jött a vidékre. Már a hétfői bemutatkozás nyilvánvalóvá tette, hogy Groó Valéria szerződtetése nagy nyereség a szinházra nézve. Az ifjú művésznő gyönyörű játéka és termete, megjelenésének előkelő, disztingvált volta, szép előadása, finom, érzelmes és bensőségteljes játéka nagy hatást keltettek és szép sikert eredményeztek, ami sok tapsban és kihívásban nyilatkozott meg. A szegény ifjút: Odiot Maximét Morvái játszotta, vagyis inkább szavalta végig. Dicséretére legyen mondva, hogy ha játéka kissé monoton is volt, de szavalata mindig jó és hatásos maradt s a mai világban, amikor a színészek mindent tudnak a szinpadon: táncolni, biciklizni, önmagukon lovagolui, csak szavalni uem, ez elég nagy érdem. Azután Maxime szerepe valóban olyan, hogy a maga érzelgősségében unalmassá válik s e szempontból nem is érheti vád Morváit, aki egyébként ez este szép sikert aratott. Örülünk, hogy dicséretet mondhatunk ezúttal Kardos-ról, aki a hozományvadász Bevallant szerepét ritka ügyességgel adta, megmutatván, hogy szalonszerepekben jól megállja a helyét. Az öreg Laroque szerepében Domonkos Károly, a színiakadémia végzett növendéke lépett. Az egész szerep egy rémes maszkból, egy kitörésből s egy halálból áll. Az első kettő sikerült a fiatal színésznek, a harmadik nem. De azért megtapsolták. Tehetségéről e kis epizód szerep alapján nem mondhatunk véleményt. A női szereplök közül teljes elismerést érdemel Gera Ida kitűnően poeutírozott humoros előadása, amelyet kár, hogy ily ritkán élvezhetünk, továbbá Kressz Irma és B. Némethy Jolán, kik kis szerepeikben igen jót nyújtottak. A vasgyáros. Az iskolából kikerülő ifjú színésznők kedvelt és hálás szerepében, Claire-ban mutatkozott be második este Groó Valéria. Legnagyobb dicséretéül azt kell az este feljegyeznünk, hogy uem járt egészen a rég ismert kitaposott ösvényeken, hanem igyekezett a sablontól eltérő, eredeti is lenni. Gondos és szép alakítást mutatott be, mellyel különösen a III. felvonás végén, mikor Athenaist kiutasítja a házból, nagy hatást is ért el. Ez este fedeztük fel benne, amit előző napi szerepébea nem mutathatott ki : a drámai erőt. Ugyanez áll Morvui-ró\ is, ki a vasgyáros szerepét nagy rutinnal, sok szenvedéllyel, s ahol kellett, viszont derék mérséklettel játszotta. A kedd esti előadás utáu bízvást elmondhatjuk, hogy Dobó benne igen jó hősszerelmesre tett szert, akit szívesen látnánk esetleg klasszikus szerepekben is. A vasgyáros előadásában igen élvezeteset produkált Daróczy Ilka is, akinek egyéniségének inkább megfelelnek az ilyen Athenais-féle nyers és intrikus alakok, mint azok, melyeknek raegjátszásához fiimmság és kellem is kívántatik. Jó Bligny volt Kardos, s még jobb Moulinet Bírzkóy. Az egyes szereplők művészi tudásán kívül a kifogástalan összjáték is nagy erénye volt a keddi előadásnak. azzal, ami szivének jólesik. Ha tetszik a vadászat, rendelkezésére áll több lovas kozák, aki elkíséri; ha megkívánja a halászatot, rendelkezésére állnak az összes szibériai folyók. Katonásdit is játszhat, szeretőket is tarthat, csupán egy nincs neki megengedve. Véiszonhoz, ecsethez, festékhez nem szabad nyúlni. Karkov gondolta ki ezt a tervet és súgta be a cárnak. Pokoli goudolat és alkalmas arra, hogy megtörje Miklós akaratát. Mert a lilalom csupán addig szól, mig a festő késznek mutatkozik arra, hogy feldolgozza azt a tárgyat, melyet a cár neki felajánlott: Varsó bevételét az oroszok által. Szaburov képzelete telve volt a legragyogóbb képekkel. Amit Olaszországban látott, amit útközben felismert magában, mind kitörni készült és eget, azaz ecsetet kért, Kora ifjúságától hevítették fantáziáját is elhitették vele, hogy ő lessz az orosz festészet meg" váltója. Beléojtották a nagy festők csiráit és mikor a fa már gyökeret is vert, gyümölcsözni is készült, akkor többen megakadályozták minden további fejlődésében. Dc azért nem engedett. Fellázadt benne a férfias dac és a művész büszkesége. Nem fogják őt megtömi, nem kényszeríthetik arra, hogy ecsetét zsarnokság szolgálatába adja, csak azért sem! Minden évben kétszer küldött róla Pétervárra jelentést a kormányzó. Az elsőkben a művész kétségbeeséséről volt szó, az ötödiktől kezdve csupa megadást jelezett. S ami a kettő közt feküdt, durva rajza volt egy léleknek, mely a kínszenvedés lassú tüzén elpárolgott. Higyjék el uraim, hősnek lenni uem is olyan túlságosan nehéz dolog. Segít a pillanat heve, a felmagasztosult érzés és még a kevésbbé bátor is érzi ezt a csata hevében. De állhatatosnak maradni akkor is, mikor a lomha idő' űz idegzetünk felett, ez máitöbb, mint virtus. Szaboruv sem állott ellen az időnek. Teste meghajlott, lelke eltompult és egy napon, vagy a hetedik év vége felé, azt izente a kormányzó Pétervárra, hogy Szaburov Miklós úr kész megfesteni azt, amit tőle kivannak. Legyen az már most disznótor vagy Varsó bevétele az oroszok által. (Ezért a „szellemes" megjegyzésért a Györgyrendet kapta.) Karkov űr diadalmaskodott, hogy az Ő rendszere így bevált s már arról gondolkozott, hogy uem volna-e jó Irkutzbau festőiskolát alapítani, melynek igazgatója a György-rendes igazgató volna 1 Hát ha így lehetne az orosz művészetet reformálni ? A festészet után a szobrászatot, a zenét? A különféle művészeti erények utáu, melyek már eddig is érvényesültek, „a szebinoi dóm" mindenesetre feltűnést keltene. Irkutzba elküldték a rendeletet, hogy Szaburov Miklós urat, az orosz „Rafaeljelöltet" a legnagyobb kényelemmel utaztassák haza. Mikor pedig Pétervárra érkezett, berendeztek számára egy csodaszép műtermet és ellátták bőven mindennel, ami az életet kellemessé teheti. Félév múlva elkészült Szaburov nagy fcstméuyével. Az egész idő alatt senkit sem fogadott műtermében és gondosan zárva maradt annak ajtaja ínég Karkov előtt is. De mikor befejezte a festményt, a cár maga eljött, hogy megnézze. Hát az történt, hogy amint a cár megpillantotta a ., remekműnek" keresztelt fe-tményt — Karkov vaktában annak mondta elkezdeti kacagni. Soha még ilyen naiv felfogás és kontár kidolgozás. Az a hét esztendő a szibériai „Rafael-iskolában" nemcsak a fantáziát ölte ki Kzaburovból, de még a technika legelemibb fogalmait is elfeledtette vele. „Varsó bevétele az uro-zuk állal'

1 nlyan kontár munka volt, melyet még valamely ambiciózusaim falusi szobafestő is reste.lt volua magáénak vallani. Karkov eleinte azt a gyanút táplálta magábau, hogy Szaburov csúfot akart belőle űzni,- olyasféle célzást tett a cár előtt, hogy jó volna talán ezt az urat a szibériai „belsőbb•' iskolába küldeni melynek ólombánya a neve. De II. Sándor nemes lelke nem engedte, bogy a kegyellen játékot folytassák. Kis nyugdíjat utalványozott ki magánpénztárából Szaburovnak, amelyből ez még ma is megé]_ valamelyik kisebb orosz városban. Az ecsetet nem vette azóta kezébe, hogy utolsó kísérlete olyan rosszul sikerült. Az orosz Rafael állása pedig máig sincs még betöltve, — ha tetszik, tessék pályázni.