Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-08-12

PÁPAI LAPOK. 3. Hogyan, hsít nem elég az, ha azt pártoljuk — amint hogy nem így történik — ami magyar, szükséges még az ís, hogy éppen a helyi ipar termékeit részesítsük különös pártfogásban ? Kétségtelenül. Nemcsak az ipari munkának az ország területén való helyes felosztása s megakadályozása annak, hogy míg helybeli iparosok csak tengeriek, más városbeliek ezek rovására gazdagodjanak, követeli ezt, hanem követeli az a kötelesség, mclylyel tartoznak kormány és hatóságok, valamint egyesek is annak a városnak, melyben ipari munkára szükségük van. A kormány teljes tudatában van e kötelességének. Arra vallanak azok a rendeletek, melyeket o tárgyban Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter és Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter kiadtak s melyeket követett most Plósz Sándor igazságügyi miniszter rendelete is. A rendelet tartalmát a következőkben ismertetjük: A munkák csak olyan egyénnek adhatók vállalatba, aki az illető' ipar önálló gyakorlására az ipartörvény értelmében jogosultsággal bír. Amennyiben a hatóság erről nem tudna, a jogosítvány igazolása követelendő'. Akárminemü munkák vállalatba adásánál mindenkor ki kell kötni, hogy a vállalkozó a munkánál csak hazai és pedig helybeli munkásokat alkalmazhat és csakis hazai anyagokat használhat fel, a vállalat tárgyait pedig csakis hazai forrásból szerezheti be, amit kétség esetén kívánatra megfelelően igazolni tartozik. Amennyiben esetleg olyan anyagok volnának szállítandók, amelyek hazai forrásból be nem szerezhetők, a külföldi anyagok és gyártmányok szállítására az engedélyt kimerítően indokolva mindig az igazságügymiuisztertó'l kell kérni. A munkáknak magáualku mellett leendő' kiadása céljából a helybeli, esetleg a környékbeli megbízhatóbb szakiparosok ajánlattételre rövid úton mindenkor felszólítaudók s a munkák teljesítésével j az bízandó meg, aki viszonylag legolcsóbb árak mellett legtöbb biztosítékot nyújt arra, hogy azokat kifogástalanul hajtja végre. Az ajánlattevők ajánlataikat szintén rövid úton szóbelileg tehetik meg. A nagyok példáját bizonyára követni fogják a kicsinyek is és akkor nem lesznek e tekintetben városunkban sem oly szégyenletes állapotok, mint [ nmilvenek voltak a múltban, amikor a helybeli i . ' j ipart akárhányszor csaknem teljesen ignorálták.. Résen leszünk, hogy a jövőben ez meg ne történ-1 hcssék ! TOLLHEGGYEL. Nyáréji álom. A teli hold szelid fénye mellett gyönyörködtem a nyugvó városban. Tiszta, csendes éj volt. A régi kedves házak, melyek csak fejüket — rajta két szem a két ablak — nyújtják ki az utcára, mig testük hosszan és lomhán nyúlik el az udvarban, szemben velük monumentális kőépület rideg méltóságában, ez az érdekes ellentét foglalkoztatott éppen, midőn előttem egyszerre megjelent Puek. Puck, a pajkos, az édes, a szellemes szellem, Shakespeare örökké vidám tündére, ő állt előttem. Hogyan jött, mikor jött, nem tudom, Még csak selyem szárnyának suliogása sem volt hallható, mikor egyszerre előttem termett. De jöttére különös, bűvös zsongás támadt körülöttem. Csillogással, villogással lett tele szobám s fuvolahangon hangzott fel apró tündérkék dalának refrénje, amint Titánia köré settenkedve dalolnak : Semmi bű, semmi báj Asszonyunkra itt ne szállj, Ju'cakát, lullabáj! , . , Mintha harnuttcseppet éreztem volna pillámon — tán Puck bűvös altató nedvet hintett reá ? — azután . . . azután eltűntek az apró házak, kíváncsi szemükkel, el a monumentális kőépület és úgy látszik álmodtam . . . Aki azt hiszi, hogy én valami különös, igézetes, csodás dolgot álmodtam, az csalódik. Xyári éjszaka, a hold fénye mellett, Puck varázshatalma alatt, manók kardala közt álmodtam mégis olyat, ami ha igaz lenne, sok bájos leány áldaná érte Puckot s tüiidérkarát. Álmodtam egy mulatságról, amely — nem (holt el. Tündöklő napot láttam ragyogni és lenyugodni. Felhőtlen eget láttam tiszta szépségben és csillagok ragyogásában. Ereztem a szelet, melyből nem lelt szélvész. Lampionokat láttam tarkabarka alakokkal, apró mécseket különböző színben, s mindezeket meggyújtva, s az cső által el ucin oltva. Hullottam a zsibongó sokaságot, láttam a tánc élvétől kipirult loányareokat, kiknek az angol cigányok kara a vén körtefa alól húzta a talp alá valót, tartott mindez egész éjen át, míg a Göncöl szekerének rúdja el nein fordult, s míg a fényes csillagok nz aranyszemüket be nem hunvták. s egyszer végig terül az aszfalton, mert egy eldobott dinnye héján csúszott el. Az utca népe persze kacag, de rendőr nincs, aki segítsem a szegény öregnek, hogy a drága aszfaltról fölkel liessen és hogy felügyeljen arra, hogy ilyesmi ne történhessék. Holmi kofa népek megtámadnak tisztességes nőket s nincs rendőr, akinél a támadás pillanatában oltalmat kereshessen. Mindenféle szemét-halmokat raknak le egyes házak udvarán, libateuyészdéket állítanak föl a belváros közepén, s ki tudná mindazt elősorolni, ami az egészségre ártalmas, de a rendőrségnek erre nagyon kevés gondja lehet, mert kevesen vannak, nem lehetnek mindenütt. Hogy aztán történhetnek még nagyobb események is, mint például járványok, zavargások idején stb., amikor a rendőrség saját élete kockáztatásával helyt kell, hogy álljon, mert hisz ez az igazi hivatása; erre, a mostani viszonyok között még gondolni sem merünk, de remegve gondolunk reá mégis. Mindenekfölött való dolog tehát, hogy rendőrségünk állományát, ha máskép nem, legalább fokozatosan szaporítsuk. A fejlődést processzussal, ennek az intézménynek a fejlődése is arányban kell, hogy álljon. Ezt megkívánja egy modern színvonalon álló városnak a tekintélye, mert jöhet idő, amikor oly események következhetnek be, mikor a rendőrségnek oly föladatokkal kell majd megküzdenie, melyekkel egy csekély számu, kezdetleges viszonyok között tengődő rendőrség, megadhatni nem fog s akkor majd késő lessz bánkódni az elmulasztottakon s a mucsai életviszonyokon. Úgy tudjuk, hogy a szeptember hó (i-án tartandó közgyűlésen a költségvetést fogja a város képviselőtestülete tárgyalni és azért figyelmébe ajánljuk a tisztelt képviselőtestületnek, hogy vegye lel a költségvetésbe a rendőrség szaporítását is, mert ez által maradadó érdemeket fog magának szerezni. B. G. A helyi iparért. A cím kissé szokatlanul hangzik. Rendesen általában a „magyar" iparért szoktunk cikkeket irni, megjelölvén nz utakat és módokat, amelyen a magyar ipart versenyképessé lehet tenni s iparkodván a közönséget felrázni abból a közönyösségből, melyet hazánk egyik legfontosabb közgazdasági érdekével szemben tanúsít. S most íme következik a ..helyi ipar". akkor i tél je meg Singholíer úr, hogy hol kell azt megcsináltatni. Lássa ez a „vir pulcher untis" az azt teszi, hogy ..egy szép férfi"; a „pulohra puclla ima" pedig azt, hogy ..egy szép leány". „In inatrimonio" azt jelenti, hogy „házasságban-', „sedeito" pedig azt: „de rögtön". „Misee da": ..keverd és add össze". Az egész már most azt teszi, hoy-v P

egy szép férli és egy szép leány házasságban adassék és hevertessék össze, — de rögtön !" Singholí'er úr olyan nagyot nézett erre a furcsa recipére, akár csak épen előtte fedezték volna lel most a puskaport. — Xo értein ! — hebegte zavarodottan. — Xo hát kimondom még rövidebben : Á kisasszonynak férjhez kell menni, csak ez az egyedüli orvossága. Singlioíler úr egyszerre nagyon lélckzett és a homlokára ütött, mintha csak az akarta volna mondanni: „Ejnye, te szamár, hogy ez nem jutott te néked eszedbe". — 'Wirklich ! igaza lehet doktor úr, hiszen a Lottika már tizenkilenc éves elmúlt. Köszönöm doktor úr, hogy ezt megmondta. Lássa, huszonöt fürdőorvossal konzultáltam már és egyik som tudta memondani az igazi baját, Hja, persze mind a huszonöt öreg orvos volt! Oh ! nz akasztófára valók,mi mindent nem rendeltek ! Es ön mindjárt kitalálja az igazi orvosságot. De hiszen most már segítünk a bajon. Köszönöm doktor úr a tanácsát. Rögtön elhozatom az unokaöcsémet, aki Versccen vaskereskedő. A lányomat ugy is neki szántam. Ugy-e kitűnő orvoság lesz : füszerkereskedő leánya és vaskereskedő. Da misce ! úgy-e már én is tudok I receptet irni, he-hc-he ! Köszönöm, orvos úr! —• | Hs ezzel Singholler úr esnie úgy röpült ki a rendelő szobából és ment egyenesen a táviró-hivatalba, hogy Versééről feldrótozza az orvosságot a lánya számára. Egy hét múlva azonban ismét a rendelőszobába lépett Singholler úr ; de most még bánatosabb volt az arca, mint az előtt. — Jaj, orvos úr, kétségbe vagyok esve. — Nos talán nem használt az orvosság ? — Semmit sem használt. — Miért? — Mert a lányom nem akarta bevenni, — Jaj, az ellen nincsen orvosság. — De. hátha van, hátha van. Az Isten is megáldja az orvos urat, jöjjön el a lányomhoz; hisszen már most ágyban fekvő beteg; sem enni, sem inni nem akar; azt mondja, hogy ő meghal; aztán a vorseci vaskercskedőről mitsem akar hallani azt mondja, hogy mi meg akarjuk őt ölni; meg orvos úrra is haragszik, mert már most nem látogatja meg, mert bizonyosan nem törődik azzal, ha ő meg is hal. Jöjjön orvos úr, békítse ki Lottikát; mindig azt mondogatja, hogy bezzeg meglátogatja az orvos ur a Müller Malesikat, mert annak nagy kereskedése van Budapesten; aztán meg a Szarvasinét, mert az szép asszony, meg özvegy is. Én bizony Isten, nem tudom, hogy így van-e a dolog, de a Lottikám mondta, ő bizonyosan hallotta valakitől és nagyon haragszik és azt mondta, hogy ő meg is fog halni bizonyosan, csak jöjjön orvos űr. A fiatal orvos azonnal sietett a beteghez. S/.ép menyezetes ágyban fehér párnák között feküdt a szép beteg. Mikor az orvos belépett, takaróját egy szomérmetes mozdulattal feljebb búzta és arca nagyon elpirult. Az orvos leült a beteg ágya melletti székre és ismét elkezdte a szokásos kérdéseket intézni a beteghez. De a diagnozkálás nagyon vontatottan ment, sajátságos ellbgódás vett erőt az orvoson és ugyanazt a kérdést kétszer-háromszor is intézte a beteghez. Singholler úr aggódó arccal állt ott az orvos háta mogett; de a mint lánya halvány arcára tekintett, egyszerre szemeibe gyűltek a könyek és kifutott a szobából, hogy kizokoghassa magát. Szegény öreg ott sírdogált a szomszéd szobában és beletelett majd egy negyedóra, mire könyei kiapadtak. Ekkor jutott eszébe, hogy az orvos még mindig a beteg szobájában van. Belépett ő is; de a küszöbön meglepetve állt meg: — a fürdőorvos úr most is olt volt a szobában ; de a diagnozkálás annyira előhaladott állapotban volt már, hogy Lottika kot szép fehér karjával átkarolta a fiatal orvos nyakát és épen az ajtó nyilaskor elcsattant az első csók ! Singholler úr az első pillanatban nem tudott szóhoz jutni és a fiatalok zavarukban még mélyebb hallgatásba merültek; míg végre Singholler úr kirántotta zsebéből azt a bizonyos furcsa receptet, és jóízű kacagással odatartotta az orvos elé. — Doktor úr, „in matrimonio, sed cito !•'