Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-01-28

Hiiszonliotedik óv, 4. szám 1900 j anilár 28. f ^ — — . • • ^'^.i i apa varos Hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye Blegjeleuik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 8ü(5. Kiadóhivatal: (roldherg Gyula papirkereskedéso, Fölér. A városháza kibővítése. A haladó korral mind nagyobbá és nagyobbá vált Pápa város közigazgatásá­nak gépezete. Uj indító erők új rugó­kat, új csavarokat, új kerekeket tettek szükségessé, úgy, hogy ma már valóban egy modem gép nagyságában és bonyolult­ságában kezd eló'ttünk állni ez a városi közigazgatás. Hogy az ily naggyá fejlődött közigaz­gatási gépezet, nem fér meg azon a szűk helyen, hová még fejletlenebb korában el­helyezték, az köztudott tény. Szükséggé, maholnap égetó' szükséggé válik, hogy a városháza gépezetének tágasabb helyet biz­tosítsunk, hol míg egyrészt a hely korlá­taitól nem nyűgözve, zavartalanul működ­hessék, addig a nagyközönség számára is hozzáférhetó'bb legyen. Különösen három körülmény teszi sür­gető szükséggé, hogy a városházát alaposan megnagyobbítsuk. Első a pénztárnak -­lapunkban már gyakran felpanaszolt — szűk és célszerűtlen volta. Ha a közeljövő­ben a város az új adóügyi osztály felállí­tását határozza el, ennek egyszerűen nem tud már helyet, adni. A régi hivatalok is csak úgy szoronganak, honnan kerítsenek, hol jelöljenek ki helyiséget az újnak? i Felíilűs szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Az új bűnvádi eljárás a rendó'rkapi­tányi hivatal újjászervezését fogja szüksé­gessé lenni. A jelenlegi személyzet nem tud megfelelni a törvényrárótta kötelessé­gének, mihelyt pedig szaporodik a hivatal­noki kar — pláne oly hivatalban, hol állandó a nagyközönséggel való érintkezés — a hivatali helyiséget is bővíteni kell. Az irattári helyiségnek is csak ideig­lenesen jelöltetett ki jelenlegi helye, nem sok idő fog eltelni, mikor a rengeteg akta­csomó szakszerű, rendes elhelyezésére kell gondolni. Es ha mindezek a dolgok és mée; több apró hiányosság megokolttá teszik azt a felszólalásunkat, hogy a városháza kibőví­téséről minél előbb gondoskodjunk, akkor hadd említt-ünk meg még egy körülményt", amit eddig — sajnos - kevesen vettek észre, de ami mégis változtatást igényel. Városházunk nagytermével úgy vagyunk, mint voltak a budapesti egyetemen azok­kal a tantermekkel, hol a római jogot ad­ták elő. A hallgatók száma 35U 400 között váltakozott, de a terem nem volt képes 180—200-nál többet befogadni. Vagy másfélszáz deák volt kényszerítve távol maradni az előadástól, és ebben csak az volt a vigasz, hogy — kényszer nélkül is távolmaradtak volna­Előfizetések ós hirdetési dij?.k :i lap kiadóhivatalához küldendő k. A lap ára : Ktrész évre 12 kor , félévre (i kor., iteiryedévre 3 kor. l-Cjíyes Hv.úm ívni lit> iíll. A mi képviselőtestületi tagjaink egy­része is kényszerítve van a távolmaradásra, mert a mi nagytermünk nem képes 156' képviselőnek helyet adni. Es ebben nem vigasz, hogy úgyis elmaradnának, mert a közöny sehol sem oly elítélendő, mint azok­nál a közügyeknél, melyekben való tevékeny munkára a polgársak bizalma, szólít fel és — kötelez. Ha városunk nem nyögne a majdnem 50"/ ()-os pótadó súlya, alatt, akkor ilyen körülmények között egy percre sem haboz­nánk annak az indítványnak megtételével, hogy építsünk egy egészen új városházát, mely míg egyrészt az összes hivataloknak tágas, világos szállást adna, addig másrészt építészeti szempontból sajnosán hátramaradt városunknak monumentális voltánál fogva díszére válnék. Erről azonban álmodnunk sem igen lehet. Pedig mily szép, mily ragyogó le­hetne álmunk! Annak a pompás győri városházának képe jelennék meg bizonyára szemünk előtt, amely annak a szép város haladásának mindennél ékesebben beszélő — kő-szituboluma. Mikor lessz nekünk eU"z hasonló vároídiázunk V Tán a 21-ik században, tán soha? Mikor közvagyon felhasználásáról van szó, főszempontnak a takarékosságnak keU T ARCA. Útközben. Végig nézem befutott pályámat 8 az a sok bú, az a tenger báuat Küzdve, tűrve, amit elszenvedtem : Imádsággá szelídül szivembeu. Oh, mert látom, hogy utam egy égi, Egy jóságos áldott kéz vezérli, Ha mély völgybe, ha meredek hegyre De magasztos célom felé egyre. Nem félem az út szúró györöngyét, Nem bánom már verejtékem gyöngyét. Biztat a hit: meg lesz édes bérem, B álmodott szép célomat elérem : Hogy nem csak ennen kényemre élek Porban csúszó, porban vesztő éltet, De egy tisztább égi magasságba Ragad, emel vágyó lelkem szárnya. Oh, mi édes, szent gyönyörűség lesz: Leszállni onnan a szenvedéshez, Szárítgatni a sirónak könuyjét, Segítni a tehetetlent, gyöngét! S ha közéig az elmúlásnak éje, Nem borít hirtelen feledésbe. Nem emelnek szobrot bár nevemnek: De szivemért meg-megemlegetnek. Lampcrth Géza. A kis pimpi bolyongásai. — A «l'apai Lapok» eredeti tárcája. — Irta: Bogdán Viktor. A leány elmegy a madár után. Egyszer elhatároztuk ketten, én meg Bonca, hogy ezentúl csendes életet fogunk folytatni. Bevezetésül mindjárt az első este nagy fölfe­dezésre indultunk, kikutattuk szobánk rejtelmeit. E szoba nagy terjedelmű volt, ugy, hogy én meg Bonca hatalmas bozontjával együtt szinte elvesz­tünk benne, mert nagyon kevés bútordarab alkal­matlankodott, ám teljesen dísztelen még sem volt. A falon régi olajnyomat lógott, körtéket ábrázold „csendélet" mint háziasszonyunk, Eranyó Fanny nevezni szokta. Látnivaló, hogy kutatásunk mi eredményre sem vezetett, de amint Boncára néztem elcsudál­koztam. Ő izgatottan járkált, lecsüggesztve bo­zontos fejét. Ez a bozontos haj is most tűnt föl legelőször. „Bozontos haj, mikor a flaszter már régen föl van találva !" Szóltam is n"ki, de ő fölé­nyesen mosolygott : — Jó leszen igy is 1 Aztán lehajolt s egy gyanús mozdulattal valamely tárgyat, egy madár kalitkát tett elém. Igen elpirult és nagyon félszegen nézett ki. A kalitka üres volt. — Haszontalan jószág! — jegyezte meg Bonca, de azért gyengéden törülte róla a porsze­meket és egyáltalán nagyon lelkesült volt. Mind­ebbel kiéreztem, hogy ezen kalitka még szerepet fog játszani, mert Boncának, noha bozontos és hoszszu volt, mindig voltak apró szerelmei, mik­ről azonban csak 6' tudott. E közben lassan ereszkedett az alkony. Va­lami kedves, hangulatos félhomály volt komor szobánkban és mi mégis búsan, szinte szomorúan üldögéltünk az üres kalit előtt. Végre Bonca meg­szólalt : — E kalitba madár kéne — aztán esedezve nézett reám. Roppant nagy hallgató volt és ezért fölöttébb megvoltam lepve, mikor gyáván újból megszólalt: — Talán egy kanári madár jó volna ? Egy sárga pimpi, mely énekelni is tud. Minő ázott, minő alázatos volt c nagy bo­zontos fiu. Szótlanul elgondolkodtam. Valóban nem ártana hangtalan szobánkba valamely madár, mely impressziókat is kelthet az emberben, aztán

Next

/
Oldalképek
Tartalom