Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-05-20
2. PAPAI LAPOK. 1Ü00. május 20. tisztikara; Pápa-Xeszéri plébánia— Kegyelmes urunknak; Gerstner Ignác — Felejthetleii patrónusának ; Pápa varos közönsége -- Pápa város első polgárának; Pápai r. k. iskolaszék — Jó kegyurunknak; Sült József — Felejthetlen jótevőmnek ; A Pápa városi jótékony nőegylet — (iróf Esterházy Móriénak; A pápai kaszinó — Szeretett Főigazgatójának ; Orbán volt komornik — Hálája jeléül Ónagyméltósága boldogult jó Gr e/f uramnak ; Pápai Polgári-Kör — Disztagjának; Kalehstein György — Mély tisztelettel; Walla Gyula, Walla Géza — Mely tiszteletük jeléül ; Süttöri béruradalom tisztikara — Kegyelmes Traságának; Nemes urunknak — A gyászoló szolgaszemélyzet; Ugod község — Hálája jeléül ; Fűrstenberg Engelberg ; Kinsky Zdenko ; Veszprémi nemzeti kaszinó — Kegyelete és tisztelete jeléül; Veszprém város közönsége — Kegyelete jeléül ; Veszprémvárniegye közönsége — Volt főispánjának ; Veszprémvármegye tisztikara — Kegyelete jeléül; Pápai vöröskereszt fiók-egylet — - Kegyelete jeléül; Alasz Miklós — Hálája jeléül; Pmdapesti Tattersall — Szeretett elnökének ; Horváth Kámly-esalád -- Örök hálájuk jeléül. A ravatalhoz kedden egész nap és szerdán délig egész búcsújárás volt. Városunk lakossága — előkelők, szegények egyaránt — nagy tömegekben vonultak fel — a kegyelet érzésével szivükben — a ravatal megtekintésére. Szerdán délelőtt 11 órakor iufidás rekviemet végzett Néger Ágost apátkauonok, melynek ideje alatt az összes mellékoltároknál esendes gyászmise :et tartottak. A pápai beszentelés. Lcgimpozánsabban nyilatkozott meg a részvét j az elhunyt főúr iránt a szerdán délután kél. órakor végbement beszentelésen. A templomot délután egy órakor elzárták a nagyközönség elől, s oda i'sak a küldöttségeket bocsátották be, de a nagy számban felvonult hatósági és testületi küldöttségek így is teljesen megtöltötték. A ravataltól jobbra a családtagok számára fekete posztóval bevont padot állítottak fel. Itt foglaltak helyet a gróf •icr< i t/iii\ gyermekei: Mári-t grófnő és Pál gróf és testvérei hrinr és Sáuilnr grófok. Az első padsorukat teljesen megtöltötte a rokon és juharát arisztokraták előkeld csoportja. Megjelentek: Kslerhá-ij Miklós herceg, Páljíy Miklós herceg, TliurnT-i.ri* herceg, A»itypi-ríj, Szapáry, Sf<'riil>cry, Iifcsingen, Thun és Zichy grófok, Lányay ezredes, Pongrácz Anzelm, Cchtritz Zsigmod és Emil bárók. Megjelent Veszprémvár.regye törvényhatóságának küldöttsége I'enyvessy Ferenc főispán vezetése alatt, az ev. ref. főiskola élén Antal Gábor püspökkel, Ihász Lajos ev. egyházkerületi felügyelő, Bauer Antal, az ugodi, Jlegedüs Lóránt dr., a pápai kerület orsz. képviselője, a városi tanács és képviselőtestület Mészáros Károly polgármester vezetésével, az összes hatóságok, hivatalok, iskolák küldöttségei, a jótékony nőegylet Sült- Józsefné urnő vezetésével, Pápa város és vidékének összes előkelőségei, a tatai és deveeseri uradalom összes tisztjei és erdészei, s végül mint a temetés rendezői, a pápai uradalom tisztjei és erdészei IVéber Rezső és Jákói Géza vezetésével. Pont két órakor kezdődött meg az egyházi szertartás, melyet Néger Ágoston veszprémi ajíátkanonok végzett a patronátusbeli plébánosok segéd kezesével. A dalkör megható gyászéneke végezte be a a szertartást, mely után a közönség elhagyta a templomot. A templom előtt hullámzott a nép. Az érdeklődők ezrei várták a gyászközönség kivonulását s a koporsónak az ott várakozó gyászkocsira helyezését. Nem sok vártatra feltárult n templom mindkét ajtaja s a díszruhás erdőtisztek csapata vállán hozta az érckoporsót ki a templomból s helyezte a kocsira, mely elé négy, fekete posztóval borított ló volt fogva. A gyászkocsit s egv másik kocsit megraktak koszorúkkal s ezután megindult a menet. Elül a r. kath. elemi iskolák növendékei tanítóikkal, az apácák tanítványaikkal, azutáu a papság Kriszt Jenő plébános, majd a gyászkocsi s az óriásikig megnevekedett gyászközönség. A kiséret a város végéig követte a kocsit, onnan teljes csendben vitték az Esterházy Móric holttestét szállító kocsit Gannára az Esterházyak temetkező helyére. A temetés. A gannai templom alatt van az Esterházyak kriptája. Köralaku, oszlopos terem, középen kettős oltárral. Az oszlopok között egy-egy fülkében két-három koporsó vau elhelyezve. Ide, hol immár mintegy negyven Esterházy alussza örök álmát, hozták ki Esterházy Móric gróf tetemét is... Pápáról csütüi'tök délelőtt hosszú kocsi sorban vonult ki a másfélórányi távolságban levő Gannára a gyászoló család: a grófné és Pál gróf, Ferenc és Sándor grófok; a gyászoló közönség: a városi hatóság Mészéiros polgármesterrel, a szolgabírói hivatal Bélák főbíróval, Sült József kir. közjegyző, az nrodalmak tisztjei és erdészei. A kriptába a gyászoló közönség ment le előbb és tiszteletteljes csendben várta be a család leérkezését. Esterházy Ferenc gróf karján lépett a. a szomorú helyre az özvegyen maradt grófné. Egy szál liliomot helyezett el férje koporsójára, azután letérdelt és könnyek , között imádkozott. A fiúi fájdalom könnyeit hullatta az ifjú Pál gróf is. Megkezdődött a gyászszertartás. Az oltárok előtt Somogyi Cyprian, Sz.-Ferenerendi prior és Gerely József, grófi nevelő egyidejűleg mondottak misét, melynek végeztével Néger Ágoston apátkanonok még egyszer, utoljára beszentelte a halottat ... A zokogó családtagok, s a meghatott közönség elhagyta a kriptát, melynek kulcsát Tascltler, gannai plébános vette magához . . . Pénteken tartották Esterházy Móric gróf lelki üdvéért az összes kegyúri templomokban, így a pápai plébánia-templomban is az engesztelő sz. mise áldozatot. A katonai pálya. Régóta hangzik már a keserű panasz, hogy a magyar ifjúság idegenkedik a hadi pályától s hogy inkább bolyong olcsó eredmények lidércfénye után, inkább tolul seregestül olyan pályákra, hol alárendelt állásért is könyörögnie, magának és családjának később nyomorognia kell, hogysem a hadi pályát választaná, mely a legegyenesebben s leggyorsabban célhoz segít, a legfényesebb ma is és a legtöbb dicsőséget nyújthatja. Míg más nemzet előkelő fiatalsága ott szolgál az ő hadseregében, a mi fiatalságunk a katonai pályától teljesen idegen. Míg van ma is hadsereg, hol bizonyos osztályokat kizárnak a tiszti reudfokozatból s csak németiekkel töltik be, addig nálunk nemzetünk java, az ősesaládok, a hősök ivadékainak sarjadékai, a nemzet értelmisége '//miének ifjúi a katonai pályától irtóznak, s a műveltebb ifjúság máskép megélni nem tudván, seregestül tódul csekély hivatalok felé, pedig a hadi pályán ezrekre menő tiszsség készen áll a pályázónak s mimlcn; esetre biztosabb kenyeret és állást ad, mint az i időnként választás alá eső állások és ad legalább j is annyit a megélhetésre, mint egy irodai, vasúti, A mi kis hajlékunk . . . A mi kis hajékuuk dombon van. Messze tájra látni el onnan, Egé-z a Dobogó hegyéig, Ahol az urszágút fehérlik. Áldja meg az Isten érette Azt is, aki úgy építette. Azért tette talán, mert tudta: Hogy ott kelek egykor én útra. Onnan indulok a világba S térdig járjak bár a virágba' Az idegen távol tájakon — Szivem oda mindig visszavon. Azt is tudta, sejtette talán, Mily boldog lessz édes jó anyám, Ha a kis ajtóban kiállva : •— Érkezésem messziről látja. Lamperth Géza. Az ,,elsö" tanuló. — A «Papai Lapok> eredeti tárcája. — Kitűzték a gyászlobogót az iskola homlokára, azt jelenti az ott, hogy deák a halott. Elszorul a szivünk, mikor fiatal életet látunk lehullani, elszorul most is, mikor halljuk, hogy aki meghalt, az osztály első tanulója volt. Első tanulónak lenni, micsoda öröm, micsoda boldogság, lehet e még nála boldogabb ifjú a világon'.' Bizony szép a diák élet a maga aranyos álmaival, örök tavasz az a jó tanuló előtt, nyíló virágokkal. Szívesen újra kezdeném, ott, a mikor még a magason lebegő papírsárkány fonalán felemelkedett képzeletünk az égbe, s a réten heverészve gyermeki ésszel szőttük képzeletünket az ég lakóiról ; vagy a mikor még ásványokat gyűjteni, hotanizálni jártunk, de mi volt minden ahhoz képest, midőn a képzó'fársulat ajtaja előttünk is feltárult, ehez foghaló boldog világunk azóta sem volt soha. Mennyi remény, mily ragyogó jövő lett akkor osztályrészünk, kinyílni látszott számunkra az egész világ, s itt, e helyen rogyott a sirba most egy „első" í diák. Megsiratjátok, búsultok utána, és én csak azt mondom néktek, ne sirassátok. Ágyhártyalobban halt meg, az a kifinomult munkás ifjú agy oly érzékeny volt, hogy egész erővel kerítette hatalmába a betegség, s tiznapi szenvedés után, az a feleletre mindég kész ifjú, elnémult örökre. Üresen, álló helyét az első padban szomorúan nézik társai, s bizony nem egy sirathatja meg, a kiket kisegített számtani, nyelvtani dolgozataikban, s én mégis csak azt mondom, ne sirassátok, mintha szavait hallanám, a mint mondja : „most lettem én boldog még csak igazán." De hát miért 1 Ki örülhet a világ letörésén a tavasz elmultán, a remény összetörtén, az élet megszűnésén '! E kérdésekre mintha csak válaszát hallanám ezekben : „Emlékeztetek-e a szabad délutánokra, mikor lapdázni mentetek, mind-mind futkoztatok, csak én ültem és néztem utánatok olt uéma bánatommal egyedül. Ez a hitvány test lenyűgözött engem és sohasem lehettem veletek egyenlő. Ne sirassatok, itt nincs külömb.ség köztünk, s ez az én boldogságom Emlékeztetek e toruavizsgáitokra, honnan diadallal, elismeré.-sel jöttetek haza, csak én restelkedtem egyedül, ez a test, ez a hitvány test mennyi mindentől megfosztott engemett. S mikor eljött a boldog ifjúkor, ti tánciskolába mentetek, csak éu maradtam otthon egyedül, ti jó kedvvel, s kipirult arcai jöttetek haza, s míg mindent elbeszéltetek, nekem hallgatnom kellett — egyedül. Ne sirassatok, itt egyenlő vagyok a többiekkel s ez az én boldogságom. Azt mondjátok, de hát a jövőm, elvesztett ifjúságom ? Ne említsétek; az is más lett volna, mint a tietek ; a tietek öröm, az enyém lemondás, tietek az élet, az enyém visszavonulás. Ne sirassatok hát, fiuk, itt nincs külömbség köztünk, s ez az én boldogságom. Mondjátok el ezt édesanyámnak is, ki csak úgy miub a többi anyák, kezeit tördelve, siránkozva kérdi: van e olyau bánat mint az én bánatom? Mondjátok meg, neki is csak ezt izenem : édes anyám ne sirasson, — most lettem boldog még csak igazán. Valóban így vau ez, egy szép lélek szabadult
