Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-01-14

— Az erdők ós kopárterületek állami kezelésbe átvétele, illetve átadása a pápai járást illetőleg e hó 29-én lessz n pápai járási szol­gabiróság hivatalos helyiségében, A tárgyaláson Veszprémből Apáti László, m. kir. állami erdőimes­ter vesz részt. — Megszűnt járványok. Tapolcafőn a kanyaró járvány megszűnt; Borsosgyőr és Ugod községekben pedig a sertésvész. — Tüz-statisztika. Mint ritkaságot em­iitjük meg, hogy a pápai járás 50 községében a mult december folyamán egy tüzeset sem fordult elő. — Dinamit. Pala Mari 14 éves hajadon a mult ősz folyamán a krumpliföldön, közvetlen a dohánygyár kerítése mellett, egy zárt kézi kis üveget talált, melyben állítólag földszínű fekete anyag volt. — Ez üveget folyó hó 10-éu a találó elővette s édes anyja Pala Antaluéval együtt fel­bontani és kitisztogatui akarta. Az üveget Pala Autalué fogta s a parafát egy hajtűvel piszkál­gatta, miközbeu az szélrobbant és Pala Antalné balkezéről három uját leszakította, a leányának szin­tén balkezén és arczán ejtatt kisebb sérülést. — A „Művészvilág" e heti száma újabb, modernebb formában jelent rneg, s a közönség, a mely ezt a páratlanul álló irodalmi és művészi vállalkozást megérdemelt támogatásban részesíti, csak elismeréssel fogadhatja ezt a pompás újítást. Az a magas művészi ízlés, az a pazar fényűzés, a mellyel a lapot eddig is kiállították, csak bővebb tért nyer a megnyilatko­zásra ez új alakban. — A második évnegyed első számát Polgár Mártou Münchenben élő magyar fes­tőművész sokszínű címrajza ékesíti, a belső diszítő rajzok pedig Józsa Károly, Katz Bandi, liozva­dovszky és más hazai és külföldi művészek alko­tásai. A szellemi tartalom, a mely minden tekintet­ben méltó a gyönyörű külsőhöz, ezen a héten is gazdag és változatos. Bródy Sándor, a magyar iro­dalomok ez a legkimagaslóbb alakja, novellát írt az e heti „Művészvilág"-ba; kívüle még Kabos Ede, Ballaugó, Eridrich Imre dr., Richter József dr. s többen irtak az utolsó számba. A „Művészvilág" most kezdi meg Marcel Prevost egy eddig teljeseu ismeretlen, gyönyörű elbeszélésének a közlését. Be­számol azonfelül a hét összes művészi, irodalmi és társadalmi eseményeiről. A „Művészvilág" újonnan belépő előfizetői ajándékképpen kapják a díszes és tartalmas karácsouyi albumot. Előfizetési ára egész évre 16 korona, félévre 8 korona, negyedévre 4 korona, egy hónapra 1 korona 00 fillér, Megren­delhető a kiadóhivatalban (VI. Podmáuickj'-utca 1. A lap ez új évnegyedtől kezdve a Horuyászky-féle ndvari könyvnyomdában készül. — Az idegenforgalomról könyvnek is beillő füzet jelent meg „Szerény" álnév alatt, a munka cime: Az ország és fővárosunk idegenfor­galma. Szerző szakszerű részletességgel reá mutat arra, hogy mikép kell az e téren eddig elkövetett mulasztásokat jóvá tenui: Fővárosunkat a nyugatról keletre vezető forgalomnak gócpontjává és forrásai­nál fogva a kontinens első világfürdójévé kell tenni; e célból emelni kell kies vidékein turisztikáját, különösen fürdőinket és nyári üdülőhelyeinket, az ország határszélein fekvő lürdő- és üdülőhelyeinket modern berendezésű, nagyszabású szállodákkal és egyéb oly attrakciókkal kell ellátni, hogy ezek nem­csak hazai közönségünket tartsák vissza a kivándor­lástól, hauam az idegeneket is vonzzák ez országba és fővárosunkba, hogy rajtuk szedjük be ama vándor­millióknak legalább egy részét, a melyeket magyar közönségünk főleg Ausztriába visz ki. Jöjjön, mint Bécsbe, 365.000 külföldi Budapestre és hagyjon itt fejenként átlag 200 koronát. Ha ezt eléri Budapest a jövő század első tíz évében, ez kezdetuek elég szép lessz, akkor maga világváros és a kontinens legnagyobb fürdővárosa lesz, mellette fel virágzik az ország turisztikája nem sejtett mértékben. Fiume a magyar Nizzává változván, visszahódítja ellentérték­ben a Magyarország részéről Abbáziában Ausztriá­nak folyton nagyobbodó mérvben szolgáltatott adót; a Tátra, úgy Erdély az idegeD által zsúfolásig meg­telitett Svájc lesz! A könyv Singer és Wolfuer kia­dóknál jelent meg, ára 2 korona. — Ezer és ezer embernek adták vissza már elveszettnek hitt egészségüket a Pserhofer J. vértisztitó labdacsai, melyek olyan betegségeknél is segítettek, melyeknél más szer már nem használhatott. — Első magyar zarándoklat Ro­mába. A Szilveszter éjjelén kezdődött huszadik század első, szent esztendejében a világ minden ré­széből ezerekre meDÖ tömegekben vonulnak a kat­holika egyház hívei Rómába, hogy az apostolok fe­jedelmének, Szt. Péter sírjánál imádkozva nyerjenek teljes bűnbocsánatot s az isteni Megváltó földi hely­tai tójától, Xlil. Leo pápa Ü Szentségétől áldást. Magyarországból a szent évben a zarándoklatokat a inuyyar kir. államvasutak Budapest, városi menet­jegy irodája szerződéses visszonyban Piopper N. János iga/gató „Keleti Utazási Vállalatával" ren­dezi. Az első nagy zarándoklat február hó elején rendeztetik. Az utazási jegyek rendkívül mérsékeltek s az egész utazás tartamára szóló lakás és ellátási szelvényekkel vannak ellátva. Jelentkezéseket az in­dulás napján elfogad a központi iroda. Budapest, Mária Valéria-utci, Hungária szálló. -- Városunkban meghaltak január 7—13. özv. Krausz Bernátné, 6d éves, izr., gutaütés. — Frisch Fereucz fia, 6 hónapos, r. k., tüdőlob. — Blum Mihály, Ö4 éves, izr., aggaszály. — Tollár György lánya, 6 hónapos, r. k., tüdőlob. — özv. Hédii Jáuosné 93 éves, r. k., aggaszály. — Szeift István fia 6 hetes, r. k., görcsök. — Mogor Istváu 20 éves, ev. re f., májlob. — A földműves egészsége. Kétségte­len, hogy a földműves muukának igen sok a vará­zsa, vonzók kü önösen ha egószéges és terméken}' az ország. A természetnek minden tüneménye érdekli az embert, sőt napi munkájával részt vesz e tiina­móuyek alakulásában is. Vasegészség szükséges, hogy az ember ellenállhasson a fáradalomnak, melyet a mezei munka okoz. Zufferey Jusztina kisasszony, fiatal, huszonhárom éves bérlőuő, ki Tourtemagneban (Valais-Kanton) lakikkénytelen volt abbahagyd fárad­ságos munkáját. A túlságosan sok munka követkéz menye, avagy a vér természetes gyöngesége volt-e ennek oka, nem tudni. Bizouyos azonb in, hogy már három év óta napról napra gj'ögüH. Különösen az utolsó évben állapota oly veszedelmes lett, hogy kénytelen volt minden munkásságot megszakítani. — Sápadt ós bágyadt voltam, u-ja, erőm telje­sen elhagyóit, étvágyam nem volt és álmomat szörnyű lidércnyomás zavarta A leg­csekélyebb m egéről lésnél elfuladtam,ol­dalszurásom, csipőfájdal­main volt és mindent feke­Pápa Kivonat városának gabona-árjegy/.akn.uyvéböl Haza Hozs Árpa Zab Kukorica Burgonya Széna Zsupp 1900. január hó 12-én. Jó Közé.p Also 15 k 40 fii. 15 k 00 fii. 14 k 50 fit. lt » 94 • Jl , 42 • 11 . 00 . 12 v 00 » 11 » 70 ­10 » 50 . lt) • 40 . 10 01) • 0 » 00 » 10 » 82 » 10 » 44 • 9 » Oö » 4 40 • H . 60 » 3 . 20 . 5 . 00 . 4 . 00 • ;i » 00 . 2 » 00 > Selyem-damaszt-ruha 18 koronától Vizitének láttam. U| Ebből az álla­mi pótból egj' csudálatos gyógyszer, a 1 iuk-pilula, szabadított meg. Hatása rögtönös volt, mindjárt könnyebben és erösebbnek éreztem magam, étvágyam megjött, csöndes álom, jóttevő nyugalmat adott. Éreztem hogy vérem helyreáll és egészségesen kering ereimben. Miután erőm visszatért, újra kezdhettem munkámat birtokon. A baj, mely Zufferey kisasszony egészségét aláásta, igen ismortíiatal leányoknál s vérszegénységnek nevezik. Levelében jól magyarázza az e betegséget karakterizáló jeleket. De a ver helyreállítása, a mi a Pink-pilulának köszönhető, eltüntette mindazokat a a bajokan, a melyektől szenvedett. Hasonló eredmény mutatkozik mind a férfiaknál, mind nőknél minden betegségnél, a mely a vér gyengeségéből ered. A sápadtságnál, a főfájásnál, a szaggatásnál és minden tuleröltotésnél. Egy doboz ára 3 kor. 50 fill. és hat doboz 18 kor. Magyarországi főraktár: Török Józ-icj gyógyszertárában, Budapest, Király-utca 12. feljebb — 12 méter! póstabér és vámmentesen szállítva E Minták postafordultával küldetnek; nemkülönben fekete,, fehér, és szines »Henneberg-selyem« 90 fillértől 29 kor. SOTillérig méterenkint. Henneberg G. selyem gyáros (cs. ós kir. udvari szállító) Zürtcbeu. (4> Győri-negyében Szerecsenyben mint­egy 5—5 hold jó föld és szép belsőség eladó. Veöréös Jenő, győri ügyvéd. Vasúti menetrend. Indulás Pápáról Győr jelé: reggel 6 óra 02 p. (vegyes vonat) d. e. 10 óra 28 p. (gyorsvonat) ; d. u. 2 óra 56 p.; éjjel 1 óra 13 p. — Kis-CeU felé: d. u. 1 óra 00 p.; d. u. 5 óra 31 p. (gyv.); este 7 óra 17 p.; éjjel 3 óra 48 perckor. — Kis­Cellböl indul minden nap, szerda és péntek kfvéte léve), 6 ó. 40 p. (vv.). Pápára ér 7 óra 50 perc. — Indulás Csorna jelé: reggel 5 óra 35 perckor; d. u. 3 óra 5 perckor. — Érkezés Csorna felől: d. e. 9 óra 25 perckor; es'e 8 óra 05 perckor; és minden pénteken és orsz. vásárkor reggel 7 óra .16 perckor. Két utczai szoba Lii lön bejára fii al Fölér 7. s/.áai alatt azonnal kiadó. I Yirág-keűvelőknek! I í , . £ 4 van szerencsém tudomására adni I a nagyérdemű közönségnek, hogy ná- ^ t lain, mindenféle élővirág' éa min- p * deuféle c.Mikroli és lios/orilk a legolcsóbban és legkitünó'bben elő Zy állítva. i\ A n. é. közönség b. pártfogásába t ajánlja magát ^ Takács Ferencz p mükertész, kedves nővéreknél, p. %y^%y ey*{y ^y .^y^y^^y^^y^y^y ^y ^y.^^ey^^y^ A nagy-pirithi fogyasztási szövetkezet 1900. év január hó 25-én délelőtt 10 órakor hivatalos helyiségében fogja megtartani első évi rendes közgyűlését melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat •: 1. Igazgatósági jelentés a szövetkezet eddigi működéséről. 2. Zárszámadások, nyereség- és vesz­teség-számlák megvizsgálása és a felmeut­vény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövödelemró'l rendelkezés. 5. Felügyelő-bizottság választása. 6. Üzletvezető választása s fizetésének, mint szinte 7. a könyvvezető tiszteletdijának meg­állapítása. 8. Igazgatósági előterjesztések, tagok felvétele s egy tag kizárásáról. 9. Netáui indítványok. Tagok száma 1899. dec.zember 31-én volt 72, ezek üzletrészeinek száma 472. Mert az alap­szabályok 11., 13. §-ai értelmében tagsági jogát veszté 26 tag 145 üzletrésszel, tagsági jogát más­tagra ruházta 1 tag; belépett 2 tag 8 üzletrész­szel; kizáratott 1 tag 25 üzletrészszel. A felügyelőibizottság által megvizsgált zár­számla, nyereség-veszteségszámlo és évi mérleg a szövetkezet üzletében kifüggesztetett és mindenki által megtekinthető. Az igazgatóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom