Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-11-19

hajtásokról, rettenetes képét nyújtván a gálád bűnök következményének, a meuuylben Balaton-Főkajárou nz utolsó 10 év alatt 8G5 lélekkel csökken a lakos­ság száma. Kohssváry József felszólalása után el­határozták, hogy a gyanús köz.-égekben minél több­ször vizsgálat turtossék s nemcsak az orvosok, hanem a bábák, papok és tauítók is felhivandók minden gvan us eset följelentésére és a visszaélések nie»-­akadályozására. Az államépítészeti hivatal fó'uökének s a pénzügyigazgatónak jelentése után indítvány tör­tént arra nézve, hogy a közigazgatási bizottság ülé­seit, akkor is, ha törvényhatósági közgyűlés vau, ne a közgyűlés másnapján, hauem, mint rendesen, .annak a hónapnak a 10-ik napján tartsa I'enyvessy Ferenc dr. főispáu véleménye alapján a bizottság e kérdésben nem határozott, hanem megkérdezi a b'zottság valamennyi vidéki tagját. — Hegedűs Lorant dr. könyve. „Magyarok kivándorlása Amerikába" cimmel a Buda­pesti Szemle, ez első tudományos folyóiratuuk külöu­lenyomataként nagyszabású tanulmányt adott ki váro­sunknak tudós képviselője. A műről, melyet mind a tudományos, mind a napi sajtóban a legnagyobb elismeréssel fogadnak, jövő számuukban részletes ismertetést és méltatást közlünk. — Főpásztori elismerés. Abból az alkalomból, hogy a r. k. hitközség a helybeli zárda­iskolát nagy költségeu kiépíttette, Hornig Károly báró megyés püspök a következő sorokat intézte Kriszt Jenő plébánoshoz: „Főtisztelendő Plébános Űr! Folyó évi november hó 8-án 371. sz. a. kelt .felterjesztéséből örömmel értesülvén arról, hogy a pápai róm. kath. hitközség a várostól kulturális •célokra knpottt összeg segítségével a saját költségén az ottani irgalmas nővérek veietése alatt álló róm, kath. iskolát egy szép új épülettel megtoldotta, fel­hívom Fődsztelendüségcdet, hogy ezen áldozatkész­ségért úgy a város képviselőtestületének, mint a hitközségnek főpásztori köszönetemet és elismerésemet nyilvánítani szíveskedjék. Veszprémben, 185)5). évi november hó 11-én Főliszte!emlősegednek jóakarója : Károly püspök." — Egyházkerületi közgyűlés. A f. hó 20-iki á r '. ev. ehker. közgyűlésen tölti be az ehker főiskolájának nagybizottsági ülése a soproni ág. ev. tanítóképző intézet gyakorló i.-kolájáuak tauítói állását. — A közgyűlést megelőzőleg az egyházkerületi törvényszék tart ülést, melyen több fegyelmi ügy kerül elintézésre. — E jegyzés. Örömmel vettük a kedves hírt, hogy Wittmann Ignácnak, társadalmunk eggyik előkelő tagjának leányát, Jolánt eljegyezte IMrh Lajos dr., fővárosi orvos. — Sznb.xd Líceumi olőa.dás. A tanári­kör Szabad Líceum osztálya f. hó 12-én d. u. í> órakor tartotta első estélyét szápszánuí, de nagyobbára férfiakból álló hallgatóság jelenlétében, a mit annak tulajdoníthatunk, hogy az előadás idejét plakátokon •sak nagy későn, a lapokban pedig eltérő módon tették közhírré. Pedig a több mint egy órán át tartó eló'adás mcgérdemlette volna a lehető leg­nagyobb közönséget, mert az előadó, Kis Ernő főgimn. igazgató, igen élvezetes modorban és érde­kesen épeu Veszprémmegyének s benne városunknak történetét ismertette a legősibb időktől a mai napig. Előadásánál felhaszuálta a ioísk. régiségtár szép gyűjteményét is, és az egyes korok illusztrálására bemutatott több érdekes leletet vármegyénk terüle­téről. Figyelmeztetjük t. olvasóinkat, bogy az elő­adások mindig délután 5 órakor a főiskola eggyik •földszinti nagytermében tartatnak. — Müvészestély. Tegnap este zajlott le a Griff nagytermében a kath. kör féuyes sikerű művészestélye a következő műsorral: 1. Trio, Volkmann. Előadták: Gáty Zoltán (hegedű), Schulz Vendel (gordonka) és Csoknyay Erzsi (zongorn). 2. Felolvasás, tartotta Paiir Ödön. 3. „Vigyázni kell" Cigánybáróból (Strauss), Osalogánydal (Káldy Gyula), énekelte gróf Ztyné Bárdi Gabi, zongorán kisérte Kis •József. 4. Induló kuplék. Előadta Miklóssy Gyula, •zongorán kisérte Kis József. 5. „Melyiket?" irta| Várady Antal, szavalta Nigy Gabriella. 6. „Bohémé keringő" (Leoncavallo), „A hamis juhász leány"! (Major Gyula), énekelte gróf Znyné Bárdi Gabi, zongorán kisérte Kis József. 7. Keringő kuplék. Előadta Mildóssy Gyula, zongorán kisérte Kis József. 8. Trió, Haydn. Előadták Gáty Zoltán (hegedű), Schulz- Vendel (gordonka) és Csoknyay Erzsi (zongora). — A művészestélyröl jövő számunkban részletesen referálunk. — Csatornázási tervek. A kir. köz­egészségügyi mérnöki hivatal e. napokban küldötte le városunk csatornázási tervezetét. A remek, nagy­szabású munka ott fekszik a polgármester asztalán, a kí most azon töri a fejét, hogy honnan lehetne azt a 15)0000 frtot előteremteni, a mibe ez a mun­kálat kerül. — Az új bűnvádi eljárás. Mult szá inunkban már megemlékeztünk jogászkaruuknak arról az elhatározásáról, hogy a január l-ével életbelépő új bűnvádi eljárási törvényről sorozatos szeminariális előadások fognak tartatni. E héten már volt is két ilyen eló'adás; mindkettő jogászaink nagy érdeklő­dése mellett. Az első előadást Ilercz Emil dr., a másodikat pddig Hirsch Vilmos dr. tartotta. A jövő héten Fürst Sándor kir, aljárásbiró tart két előadást. — Óvónő-választás. A városi óvónői állásra a kitűzött határidőig három pályázat érkezett be, u. m. Bükki Erzsié, Horváth Ilózáé és PJckel Emiliáé. A választást ma d. e. 11 órakor hajtja végre az ovodafelügyelő bizottság, melynek ülésén Sült József, kir. tanácsos, mint a vármegyei köz­igazgatási bizottság által e gyűlésre kiküldött köz­igazgatási bizottsági tag fog elnökölni. — Javító érottségi vizsga less/, az ev. ref. főgimnáziumban december hó lU-én. Az érettségire a vallás és közokt. minisztérium Üreg János dr.-t küldötte ki képviselője gyanánt. — Az irgalmasok bérháza. Az irgalmasrend pápai székházának üres utcatelkét, a rend kiváló főnöke, Fi'izy Szaniszló kir. tanácsos tudvalevőleg beépíttetni szándékozik. A beküldött tervek fölött minden valószínűség szerint jövő hóban fog véglegesen dönteni. Az építést már a jövő tavasz folyamán megkezdik — Szarvasvadászat. Pollák Ferencz, urad. főerdész a veszprémi püspökség farkasgyepűi erdejében folyó hó l.'í-án sikerült szarvasvadászatot rendezett, melyen a vadászok az urdui vudásztársa­.-ág tagjaiból álltak kivétel nélkül. Nekik azonbau nem kedvezett a szereinse, mert puskájukat sem lőtték ki. A zsákmány mégis 2 szarvastehén lett, ! a melynek egyikét n házigazda terítette le, a mási­I kat pedig egy urad. erdőör lőtte. Vadászat után a farkasgyepűi vadásztelken nagy ebéd volt, melyen az első felköszöntőt Baranyay Z-igmoud ügyvéd mondta a megyés püspökre utána Limpcrth Lajos helyettes polgármester Itiin/nvrld urad. jószágkormányzót köszöntötte fel, Barthalos István ügyvéd és Sült József kir. tanácsos, kir. közjegyző pedig a szives háziasszonyt és háziurat éltették, utóbbi pedig a vendégekre ürített poharat. — Kinevezés. Fenyvessy Ferenc dr., főis­pán Kletzár Miska árvaszéki jegyzőt tiszteleibeli árvaszéki ülnökké nevezte ki. A főispán kitüntetése többek közt azért is érte Kletzár Í, mert az árvaszék­uél felmerült nagyobb hátralékból 200-nál több ügy darab elintézését hivatalon kivül önként macára vállalta. — A Jókaí-kör zenészet-szakozs­tályának Süit József elnöklete mellett tartott legutóbbi ülésén a szakosztályba felvételre ajánltattak [<ürst Sáudorné, Galamb Kózsika, Sebestyén Etelka, Vajdits Ilona. — Vadászatok. Kendre tartják a téli hnjtó­vadászatokat vidékünkön. Legutóbb, Ib-énSerényi An­tal győri püspökségi tiszttartó Takácsi község veszprémi határában levő vadászterületen tartott hajtóvaclásza­tot, a melyen 16 puskás 133 nyulat és 30 foglyot hozott teritékre. A vadász-ebéd a vaszari urad. tiszti­lakban volt. Az ebéd alatt Horváth Antal esperes­plébáuos mondott szép tósztot a vendégszerető házi­gazdára és családtagjaira. A társaság a ké-ő éjjeli órákig maradt együtt a legderültebb kedélyhangulat­ban és búcsúztatta a derék házigazdát, ki már e héten Szanvba, uj állomására távozik. —• Tegnap Mihályi Géza pettendi urad. nagybérlőnél volt hajtó­vadászat. — Iparos ifjak mulatsága. Az iparos ifjnk önképző egylete múlt vasárnap isinél kitett magáért. A szezon nyitánya gyauánt pompásnu sike­rült táncmulatságot rendeztek, Fesztelen jókedv ho­nolt az estélyen s a szép számban egybegyűlt táncos­nők éppeu nem panaszkodhattak táncos-hiányról. Az első négyest 3(5 pár táncolta. A mulatság a haj­nali órákban ért véget. — Nyilvános felolvasásoknt rendez a kertészeti egyesület folyó hó 15)-ikétől kezdve minden két héten a kertészet, szőlőmüvelés és a méhészet köréből vett tárgyakról. A felolvasások sorozat.í a következőleg van megállapítva: nov. lil-éii Antal (íeza dr., főiskolai tanár: „A szőlő­penész (liszthnrmat) s az ellene való védekezés-1 ; Abajfy József, méhészeti szaktanár: „Hogyan lehet meggazdagodni?" Deczember 3- A'nbenj József, tanítóképző-iutézeti tauár: ,,A cserebogai kártétele s irtása" ; Kodolányi Árpád, földmívesiskolai ker­tész: „A gyümölcsfák ültetésének módjáról". Dec. 20: Ahu/f'y József: „Mit kell tudnunk, ha méhész­kedni akarunk ?''; Csepreyhy Gyula, gazdas/igi segéd: „A szölőmoly". Január I): Hegedűs Sándor, borászati felügyelő: „A szőlőművelés köréből"; Kodolányi Árpád, földmívesiskolai kertész : „A gyümölcsfák nyesése és gondozása". Január 2S: Ilolbok Ede, földmivesiskolai tanár: „A verteilt életmódja és kártételei"; Abajfy József, méhészeti szaktanár; „Hogyan kell haszonnal méhészkedni?­Február 12: Szi'kely István, földmívesiskolai igaz­gató: „A szőlők trágyázása"; Antal Géza dr., főiskolai tanár: ,.Jövedelmező gyümölcstermelés". — A felolvasások nyilvánosak, tehát azok is látogat­hatják, a kik nem tagjai az egyesületnek s ingye­nesek, mert belépti díj a választmány határozatából nincs. Különösen is megjegyezzük, hogy az elő­I adásokat nemcsak férliak, de nők is látogathatják s hogy a felolvasók a tárggyal kapcsolatos kérdé­sekre azonnal szolgálnak i'elvilágo-ítás>al. — Öröm­mel üdvözöljük nVzünkröl a kertészeti egyesület választmányának ezt az intézkedését, s úgy az egye­sület választmányában, mint a felolvasók szak­szerű képzettségében teljes biztosítékot látunk arra, hogy a kertészet, szőlőművelés és niéhé.-zet kérdései szakszerű, de egyúttal gyakorlati irányban feldolgozva bocsáttatnak a hallgató-ág elé. Epen ezért köteles­séget vélünk teljesíteni, ha az előadások látogatását olvasóinknak is ügyeimébe ajánljuk. A felolvasást a városháza nagytermében tartják, d. u. 4 órakor. — ErzsébBt-omlék-ünnep. A pápai izr. tanítótestület a magas kormány rendelete értel­méb-n boldogult Erzsébet királynénk emlékére vasárnap, f. november hó 10-én délután fél 3 óra­kor az izr. iskola nagytermében gyászüntiepélyt rendez. — A Petőfi.-Jókai szobor-alaprae hét folyamán a következő adományok érkeztek : I. Kras­csanirs Károly Róbert zircvidéki körjegyző gyűjtése 5 frt 20 kr.; adományozók : E-szlergár község, Porva, Bakouybél, Bakonvbéli apátság, Borzavár kozsé-í 1- 1 frt, N. N. 20 kr. ; II. Sebestyén Sándor csajághi körjegyző gvűjtése 3 frt SO kr.; adományozók : Osajágh község 2 frt, Götze N. 1 frt, Borsos József, Fejes József 10 - 10 kr., N. N., N. N„ N. N. 00 kr.' — Gyász. Vettük a következő gyászjelentést: Alulírottak az összes rokouság nevében is fájdalom­tól megtört szívvel jelentik Farkasdy Dáuielné szül. Horváth Joláu f. hó J4-én d. c. 0 órakor élete 20-ik évében hosszas szetivedés után történt gyászos elhuuytát. A boldogultunk földi ma.iadváuyai f. hó lG-áu délután 2 órakor fognak az evang. szertartás szerint az alsó-görzsönyi sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. AIsó-Görzsöuy, 185.151. november 14-éu. Nyugodjék a drága halott békében ! Farkasdy Dániel férje. Farkasdy Károly és neje és Pethö Therézia ipa és napa. Farkasdy Dániel öregapja. Farkasdy Gizella, férj. Mészáros Károly sógornő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom