Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899
1899-12-31
IH99. december 31. PAPAI LAPOK. Recbuitz Ede dr., Regőezi Győző, Róna Béla, (Budapest). Sári nóni, Sebestyén Károly dr. (Budapest), | Soos Lajos, Steinberger Lipót, Stumpf Katinka (Győr), Szávay Gyula (Győr), Széptóth dános. ! Tarezy Dezső. ! Varsányi Gyula (Budapest), Vértessy Gyula | (Budapest), 'Weltner Sándor dr. (Budapest), Wolf' Pálnó (Yár-palota). Mentö-szokjálat Pápán. A budapesti önkéntes inert tő-egyesület kezdeményezésére a belügyminiszter kétségtelenül igen üdvös intézkedéseket tett abban az irányban, hogy ha nem is olyan nagyszabású, módon, mint a székes-főváros említett mentő-intézménye, de mindenesetre ahhoz hasonlóan, a mentő-szolgálat a vidéken is, az ország nagyobb városaiban, megfelelően szer veztessék. Erről az intézkedésről értesülve, Pápa r. t. város illetékes hatósága a legközelebbi napok folyamán teszi meg a kezdeményező lépést, hogy városunk e téren is a korral haladva, valahogyan cd ne maradjon azon városok mögött, melyek belátva a miniszteri intézkedésben rejlő intenciók helyességét, saját erejük és szükségletük arányában iparkodnak a segélyre szorultak érdekében megteremteni a közegészségügy terén is rendkívül fontossággal biró mentő-szolgálatot. Szó se férhet hozzá, bogy szükséges-e vagy sem ilyen intézmény megteremtése nálunk? . . . Mert esak át kell lapozni a rendőri krónikákon úgy egy esztendő leforgása alatt sokszor kisebb, néhány esetben pedig végzetessé is vált baleseteket, sokszor száiit-számlékkal, sokszor a véletlen folytán okozott testi sérüléseket, öngyilkossági kísérletek stb. feljegyzett eseteit s akkor tisztán áll a laikus szemlélő előtt is az a szomorú társadalmi kép, mely megokolja a szükségességet s megdönti az esetleg felhangzó ellenvéleményt. Hány esetet tudnánk elmondani, mikor talán annak a szerencsétlen sebesültnek életébe kerül, hogy akár a hiányos ellátás, akár a segélynyújtásra hivatott embertárs szivtelensége, sokszor avatatlansáira iblvtán nem részesülhet az első és legfontosabb segély-nyújtás áldásaiban? De nem ezt vitatom most, csupán némi megvilágításút vetettem felszínre ezeketa körülményeket, a melyek a mentő-szolgálatnak Pápán is leendő szervezését indokolttá teszik. Kétségtelenül üdvös tehát az a mozgalom melyet a fő- és székvárosi mentő-egyesület ebben az irányban megindított, még üdvösebb azonban az a tény, hogy ezt a kérdést a helyi hatóság is figyelemre méltónak tartva, a saját hatáskörében megteszi a szervezésre vonatkozó intézkedéseit. Mi módon szervezzük azonban a mentő-szolgálatot nálunk? Ez lehet esak a kérdés, melv felett eszmecserét válthat az az ankét, melyet rendőrkapitányunk a legközelebbi napokban fog ez ügyben összehívni s a melyen a hozzáértők hisszük, hogy kétségtelenül meg is fogják lelni a módot, a mely szerint a mentés szervezhető lessz olyan formában, a mely megfelel s teljesen kielégíti a a pápai szükségeket. Abban végre is mindenki egyetért, hogy nálunk ezt a mentési szolgálatot nem szükséges olyan széles alapokra fektetni a mint az például a fővárosban szervezve van, elég nekünk egy számban és felszerelésben is szerényebb mentöcsapat, csak azután arra mindenkor és minden körülmények között számítani lehessen. Nagyon helyes az a terv, a mely szerint nálunk is, hasonlóan más kisebb városokhoz, a a rendőrlegénység esetleg a tűzoltóság arra hivatott tagjai képeztessenek ki a mentő-szolgálat teljesítésére, csakhogy azután ezektől a mentőktől joggal megvárhatja mindenki, hogy szükség esetén helyt is álljanak s ne éppen akkor legyenek egész más dolgokban felhasználva, mikor az egészségügyi szolgálat s a mentés nemes munkájában volna reájuk a legnagyobb szükség. Kellő rátermettség, megfelelő tudás azután a szükséges /<>;///«/mezei /s< ! </ oly kellékek az ilyen mentő-szolgálat berendezésnél, mely nélkül ai't elképzelni se lehet, A mi azután a fő, hogy a mentő-szolgálatot teljesítők, ha felváltva is, de állandóan készenlétben álljanak, mert viszont éneikül szervezésük illetve működésük illuzóriussá válik. Hisszük, hogy az összehívandó értekezlet tagjai megtalálják a módot, hogy a szervezendő mentőszolgálat mindeme feladatoknak megfeleljen. maga édes gyönyörét, ha elmereng azon a szép | múlton, mely emlékkönyvének lapjairól feléje sugárzik s bár nem hiszem, hogy azok a lapok annyira i megsárgultak volna, sejtem, hogy honuan fuj a szél. Csak a napokban történt, éppen egy nappal j azután, hogy a „Poesie alkonya" napvilágot látott, ' különös véletlen folytán egy plüsbe, selyembe takart emlékkönyvre akadtam. A kötet boritékán egy régi elmúlt századok stíljében festett rokokó kép volt látható a könyv első lapján pedig a dedikáció, a melyben hét éves , hugocskájáuak ajánlja a könyvet valaki, a ki a nevét ! úgy irta alá, hogy Sári néni. A Dreyfus pör összes Írásszakértőit hivom tanúságra, hogy a lent közölt . kedves soroknak kézirata szembeötlő hasonlatosságot mutat ennek a másik Sári néninek gömbölyű betűi- ^ hez. Tehát hiuc illae lacrimae ! (kérdezze meg az urát, j majd nz megmondja e szavak jelentősőgét.) Es most megköszönöm még azt a kedvességet, mellyel igén) tnleu soraim iránt érdeklődött és minden cinizmus elleuére, a melyet bennem lát, azt kívánom, hogy lelkének nemes idealizmusát, mely felszólalásra késztette, őrizze meg továbbra is az idők végtelenéig és találja fel gyengéd szivének minden nemes vonását leáuyaibau és írnokaiban is. Kezeit csókolja Joan d'or. lt. Üdvözlöm kegyedet, kedves Sári néni, üdvözlöm kegyedet és nem magát, mert ezt a szokásos megszólítást bizonyára cinikusnak találná. Örömmel, gyönyörűséggel olvastam e sorait, a melyekből csak úgy árad az asszonyi ideálizmus. Asszonyi ideálizmus! Ime, így szóltam magamban, egy asszony (még pétiig szép asszony), a ki megmaradt ártatlan leánynak, a kiből a nemes gondolatokat nem tudta kiölni az élet nagy vásárja. Szinházbajárás, mulatozás, műkedvelői előadás, mindez uem zavarja az ő szép fejét. Ki gondolna arra, hogy a publikum derülé.-ére monológot szavaljon, mikor otthon a kis angyalkát csókolgathatja? így gondolkozhatott a szép asszony és elővévén emlékkönyvét, gyönyörködött a rózsás mult emlékeiben. Ez a rózsás mult, ugyebár Sári néni, nem ösmerte a képes levelezőlapot és ön frivolitásnak nevezi azt, hogy a mai kis leányok boldog-boldogtalannal áuzikc-viszonyba lépnek. Hát ha csak ez az egyetlen hibája volna a mai leánynevelésnek, akkor én boldogan gondolnék arra a ti messze korszakra, mikor majdan unokáimat ringatom térdemen. De egy kis frivolitással több vagy kevesebb, ez már nem nyom sokat a latban. Az emlékkönyv, pedig ha nem is volt olyan frivol, mint az anzikc, de, nem kevésbbé haszontalan. Ellenben a „gyerniekszoba édes melege", ez igazán megható. Ezért a három kis szócskáért ki tudnék békülni mindennel, még azzal is, ha az anzikeokat védené. Auuál könnyebben azzal, ha az emlékkönyvet védi. De azért ue haragudjék az anzikcos leányokra sem, mert hisz nem tudják, mit cselekesznek. És óvakodjunk attól, hogy fölvilágosítsuk őket. Most pedig .sietve teszem ide a pontot, mert rövid időn belül több anzike-kárlyát kell elintéznem. Ifj. Jean d'or. TOIXHKWJYKL. Az év története. Ma illenék merengeni A század alkonyán, De egynehány konok tudós Azt mondja : még — korán ; Halasszuk hát ezt esztendőre, Most éljenek mások belőle. Század helyett egy év legyen Versemnek tárgya csak, Egy év alatt szintén akad Elég tárgy és alak ; Főkép Pápának városába' Az ily kisérlet nincs hiába. Jubileum jelezte az Esztendő kezdetét, Kivételes jubileum, Mely gyomroknak se vét, De még torkoknak kára sem lett, Mivelhogy elmaradt — a bankett. így jubilált bankett nekül A hív öreg Lapu, Midőn új egylet alakúit, Kertészi célzatú S most már az egyleteknek száma Készül nagyban — jubileumára. Gyűlésre gyűltünk ám e közben S határozók egyhaugulag: Szoborba öntjük a Dic.-öket, Kikért rajong az ifjú s agg, Rajong — gyűlésen ; a szoborra A pénz csak folyna, hogyha - folyna. De folyt a szú . . . itt s egyebütt . . . Például folyt a szó: A képezdét építeni, 1 logy hol is volna jó, S midőn az ügy jutott dűlőre Mondák : a végzés jaj mi dőre'. S ha most a Főutcán vezet Keresztül nz utad, () jámbor olvasóm, bizony Elfoghat bámulat, Szemed egész közelbe' látja : Díszlik képezde kupolája! Ez díszeleg . . . Nem díszeleg Az, a mi renovált, Es az a rén'i szép remény Valóra még se vált, Hogy a magyar királyi posta Legyen palotának lak-issa. l'j orgonánk! gyászhangjaid Sirassák palotánk . . . Aztán zúgj harsogó danát, Öröm jövend reánk, József főhercegnek nyomába' Közéig a magyarok királya . . . Jön a király ! . . .jön a király ! . . . És Pápa díszben áll. Embertömeg tolong a négy Diadalkapuuál . . . De hull a zápor sűrű árja, És Pápa bús — nem jött királya. Fáj a csalódás . . . pláne fáj, Ha vígasz nincs hamar . . . i7f/fí)'i//i'ban megcsalódhatunk ,Jön ismét új magyar, Vagy német, osztrák, cseh vagy angol, Ki minket újra kedvre hangol. S a kedv feledteti velünk, Hogy Bánhida s Tata A végpontért milyen heves Küzdelmet folytain, Bár ÍI kezdőpont azt se tudja, Mikor épül föl hát vasútja V Fordult e közben az idő, És megjővén az ősz, A. lutheránusok közölt Megesleg Pápa győz, És szép szó, szép tett jönnek aztán Ihász Lajos beiktatásán . . .
