Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899
1899-12-31
Haszonhatodik: év. 53. szam. 1899. december 31. PAPAI LAPOK. Pa P a varos hatóságának és töbh rápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 85fl Eladóhivatal: (rnlrlberg Gyula papirkereskedése, Fölér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küld e n d ö k, A lap ára: EjrébZ évre 6 Irl. félévre 8 frt. jienycrievre 1 frt ól). I^yes MZílm fira IÍJ ltr. A XXV11. évébe lépő Pápai Lapok teljes bizalommal fordul régi és új barátaihoz, hogy eddig tapasztalt becses támogatásukat a jövőben se vonják meg tőle. A. negyedszázados hagyomány ti sz'elet remélté) elveivel, a szabadehik-ég és haladás szellemében, a tárgyilagos igazmondás s a hírlapi tisztesség fegyvereivel fog munkálkodni a Pápai Lapok ezentúl is rárosunk felvirágoztatásán, a vidék s a megye javán. Oda fog irányulni minden törekvése, hogy e derék magyar város közvéleményeitek liű tolmácsa, méltó szószólója legyen ! Ezerkilencszáz. Irta: Hegedűs Lóránt dr. Az lelőnek nagy, rejtélyes kereke berregve fordul és az a, semrnitérő óralap, melyet gyönge emberi kéz ragaszt eléje, új, különös számot mutat: ezerkilencszáz. Uj és különös szám, egy század fordultát s nagy változásokat hirdető. Sokat várunk a ránk hajnalodó korszaktól, furcsa emberi természetünk szerint inár csuk azért is, mert valami szokatlant sejtünk a huszadik század cime alatt. Innét van az, hogy hiába bizonyítják a csillagászok azt az igazságukat, hogy mindenféle számítások alapján csak 1901-ben kezdődik az új szekulum, azért a közönségből nem lehet kidisputálni, hogy a január elsejével elhagyja a XTX. századot. A várakozás oly nagy, a feltörő sejtelmek oly számosak, hogy türelmetlenség fogja el az emberek fiait és minden áron, ha elsietve is, nem törődve se számokkal, se időmérőkkel, beleakarnak ugrani az új évszázba. Ez a nagy várakozás az, a mitől én oly sokat várok. Ez a nagy türelmetlenség jelenti azt nekem, hogy vágyak és erők lakoznak itt bennünk és közöttünk, a melyek türelmetlenül törtek előre s melyek nem voltak kielégítve az elmúló század évei alatt. Fin de siecle! — mily furcsa nevezet, Fin de siecle — utolsó éveinknek jeligéje, a melybe gyengeségünket és annak cicofnáit mind összefogtuk. Úgy voltunk már az utolsó évekkel, minta rougyolódásra induló ruhával, a melyről tudjuk, hogy sohasem lessz már belőle jó szövet; ezért ha tovább szakadt, nem törődtünk vele; sőt az utolján már magunk téptünk rajta, ezzel a gondolattal, hadd legyen még rongyosabb, hiszen úgy is levetjük időnap előtt. Annyi lehetetlenség még sohasem lett valósággá, mint az utolsó évek alatt. A miről azt hittük, hogy bizonyosan nem fog bekövetkezni, hirtelen megtörtént. Ha kiszámítottuk, hogy egy cselekedet semmiképpen meg nem eshetik, mert maga a dolgok «termeszetes rendje» nem engedi: másnap ott olvastuk az újságban. Az emberek szinte siettek, hogy lehetne valami képzelhetetlen eszmével vagy lépéssel meglepni a világot, mert hisz úgy is mindegy már: ím tle siecle. Es most — most a fin de siecle akar elpusztulni. A tudósok és kaletuláriomcsinálók hasztalanul mondják, hogy még nincs itt az ideje, megvárjunk egy évig. Vágyaink és várakozásaink erősebbek a naptárnál és homokóránál. A türelmetlenség és a felszabaduló erők kiáltják, hogy a lin de siedet uem birják tovább, adják ide az új századot. Nemcsak újat kérnek az országoknak népei, hauem egy egész századot, a mely nagy legyen azért, hogy nagy reményekkel betölthessék. Mennyi reménység lehet a szívekben, hogy ekkorát kérnek! Mennyi új erő kell ahhoz, hogy egy egész századnak munkája elvégeztessék? Megújhodást várnak, mely a petfyhüdtség és leszerelés helyett, a szabad erőknek kibontakozását, hirdeti — egy új száz esztendőre. Tgy állunk hát íiatal reményekkel és friss várakozással a századot, jelentő ezerkilencszáz előtt. Köszöntsük őt olthatatlan reménykedéssel, mely lettre készségünket hirdesse. Köszöntsük őt nagy és fokozódó bizalommal az iránt, hogy sok jó munkát végezhetünk egymás megértésérc és a városnak javára. Köszöntsük új jelszóval, mely «fiii de siecle-> helyett ezt az új irást ülteti: dolgozunk, míg mécsesünk ki nem TÁRCA. Új század küszöbén. Jövel: népek megváltó Messiása! Kiről prófétál vala az irás. Emeld fel a szabadság lobogóját, Jövel: bilincseidé uagy Messiás ! Sötét éj ül köröttünk és fölöttüuk, A várva-várt hajnal még nem dereng . . . Jövel! fénytől sugárzó csillagokkal Beragyogva a messze végtelent. Hirdesd az ünnepek uagy ünnepének Felvirradását, mely uem késhetik; A szenvedőknek könnyeit törölvén, Egy szebb jövőbe nyiss utat nekik; Melyet — beragyog Igéd glóriája: Hogy minden ember testver és szabadi Jövel! a csüggedőknek millióit Keltse életre ébresztő szavad. Láncot — ne hordjon Isten képenlása, Ne nyomja el a gyöngét az erős. E négy folyam — e hármasbérc tövében ínség, nyomor ne légyen ismerős, A szeretet ölelő nngyalának Legyen mindenkor otthona e föld: Hol, párducos Árpádnak nemzedéke Felett — immár egy ezredév betölt. . . . ..Balsors akit régen tép": a magyarnak. Hozd el Isten! a várt ünnepnapot; Lezárva e bús századoknak könyvét, Kezdjünk meg egy fényes arauylapot; Az egyetértés kapcsa tartson össze, Szeretve egymást híven, igazán. . így lépj fel az ujszázad küszöbére, 0 én imádott nemzetem, hazám! Soos Lajos. A „Poesie" alkonya. — A «P á p a i L a p o k> eredeti tárcája. — E lapok mi'tlt számában közölt tárca-cikkünkre a következő rejlexió érkezett hozzánk : „La poesie est mort, viveut les cartes postales de tableaux" ! Fájó szívvel olvastam a „Pápai Lapok" karácsonyi számában a „Poesie" nekrológját, melyet Jean d'or gyengédtelen cinizmussal ir meg, remélve, hogy a hajnalodó század leányai már uem a „Poesie" ban fognak gyönyörködni, a holdsugárral pedig csak annyiban foglalkozunk, hogy ki fogják számítani, hogy hány perc és másodperc telik el addig, mig annak fénye mihozzánk eljut; ha pedig írni fognak, úgy az ábrándos „Poesie" helyett orvosi recepteket írnak! Ha még nem csalódolt Jean d'or reményében, úgy ebben bizonyára csalódni fog, mert egyelőre csak „anzikeokat" írnak leányaink. Ea poesie est mort, viveut les cartes postales de tableaux! Ugy van ! A „Poesie" eltűnt ugyan a szalonok asztalairól, de mit találunk annak Iwdyén'! Talán ! szépirodalmi vagy tudományú* orvosi könyvekéi '! I ()h nem ! ! Szecessziós színű anzike-albuniokat! Igen i-! Ezeket a fin de siecle szülte léha nyegleségek gyűjteményeit! Ezeket a könnyű eszközeit a pajtáskod.ís megteremtőjének, a melyek utat nyitnak a ílírteléshe/.; a melyek a seprűs bajuszú ujaknak módot nyújtanak arra, hogy a legjobb nevelésű leányhoz is közeledhes.-enek, a jukker-leányoknak. pedig hogy számtalan ifjúval levelezhessen! Csak „anzikc" legyen, akár rablógyilkos, vagy betörő, vagy sikkasztótól származik: a fő az, hogy amerikai eredetű bélyegzővel legyen ellátva !A tartalmuk mellékes! S ha még ezek Eötvös gondolataiból volnának idézve! de bizony azok nem ritkán korcs elmének trágár szüleményei! Nem is szólok azokról az anzikc-kártyákról, melyek a küldőnek díszes ábrázatával ékeskednek! Oh mily szívesen hívlak vissza, te divatját mult, szalonas/talokról száműzött szegény „Poesie" ! Mily édes elmerengeni azon a tiszta múlton, azokon a gondtalan időkön, a melyek ezekből a sárguló levelekből felém sugároznak. Mennyi neme"!, önzetlen
