Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-12-17

2. PAPAI LAPOK. 1899. december 17. ezeknek a tényezőknek s önmagunknak vállvetett s céltudatos működése végre is megfogja teremteni a rég óhajtott gyümölcsöt. A mai közgyűlésen városi képviselőtestületünk is fényesen bebizonyította, hogy tőle a kislelkűség teljesen távol áll. Harc a pestis ellen. Irta: Kövi József dr, ni. t. főorvos. IL*) Orvosi és jogi irók feljegyzéseiből, ele Bocacció általánosan ismert költői és művészileg kidolgozott leírásából is határozottan azt olvassuk ki, hogy ezen Kínából, különösen pedig a Gangcsterületből kiinduló s az egész ismert világot bevándorló gyilkos járvány a pestis volt, mely csak Európában egymagában — Heeker szerint — huszonöt millió embert pusztított el. Az emberek kezdetben kétségbe esve, tétlenül nézték a rémes pusztulást, önmegndással várta mindenki végitélete óráját, később a másik szélsőségbe átcsapva, hogy hátralevő rövid életidejüket kellőképpen kiélvezzék, a legballatlanabb kiesapongásokkal törekedtek rémületüket elkábítani s természetes — a későbbi és mai tapasztalat szerint —• bogy ily módon ellentálló képességüket megrontva a halálnak mintegy megkönnyítették kaszáló munkáját. Az általános rémület közepette esak kevesen gondoltak arra, hogy bölcs öntartózkodás mellett, edzett erővel, tán képesek is volnának a reájok mért csapást győzedelmesen visszaverni. Az ily felfogást a hiányos műveltségű és babonás hitű nép a végzet ellen vivandó harcnak tartotta istenkáromlással egyértelműnek, eretneknek mindenkit, ki a fékeit' halálban nem akarta föltétlen megadással Isten küldöttjét tisztelni. Halotti lakomákat rendeztek a vészangyal dicsőségére és az elköltözendő lelkek szórakoztató tiszteletére, milyenről különben Madách is megrendítő képet fest; de a helyett, hogy a halottak eltakarításáról gondoskodtak volna ettek, ittak, mulattak s ha nem *) L. a «P. L.» 50. sz. miszticizmusai, mint a hogy visszaadja az a töméntelen vászon, a melyeken mú'vé.szecset kifecsegte azt a boldogságot, a melyet a római történet emlékeitől körülvéve érzett és miut a hogy visszaadja Berlioz olasz karneválja. Es mentül jobban elkábította az a mesevilág a mú'vészlelket, annál nehezebb lett a történetíró feladata. IIa szíve nem ittasult meg attól a szent mámortól, a mely a római levegőben elfogta a költőket, senki sem figyelt szavára. Ehnéjéuek gazdagsága mellett a képzelem egész gyulékouyságára volt szüksége, hogy az a szó, a mely a tudós odúkból, a levéltárak hideg celláiból a nagyvilágba hatol, épp úgy hevítsen, mint a költők dala. A józanságnak és a művészi hevületnek ezt a csodálatos vegyülékét érzem ki és szívom fel boldogau abból a vaskos kötetből, a melyben Geréb József elmondja a rómaiak történetét. Bámulom, hogy kutató szemének szinte félelmetes élessége, elméjéuek kritikai szigora meniyire meg tudott férni lelkének finom rendüléseivel. Bámulom, hogy azon a 680 oldalon mennyire meg tudta építeui azt a világtörténeti kohót, a hol nz emberiség szellemi és valláserkölcsi műveltségének lángjai fellobbantak. A Nagy Képes Világtörténet e harmadik kötetéhez a kiadók, a Franklin-társulat és a Révai testvérek a legpazarabb dekorációt készítették: Geréb doktortól, a mesteri előadótól át-átveszik a szót gyönyörű képek és műmellékletek, folytatva a mesemondást ugyanazzal az eleven ékesszólással, a mellyel ez a szerencsés tudós rendelkezik. És ha az imént még azt kérdeztük, hogy kicsoda tolmácsolja leghívebben mindazt az antik szépséget, a melyet a római történet magában rejt: a tudós-e, vagy a költő, vagy a festő, most azt mondhatjuk, hogy erről az antik világról a legtökéletesebben szónokolnak maguk az évezredes emiévolt miből, raboltak, fosztogattak és ismét mulattak, míg végül elpusztultak — ugy írják — I pestisben. Mértékletes életre, erőkimélésre, rendszeresbb táplálkozás s főleg tisztasági gyakorlatokra senki sem gondolt s mindennek dacára Európa lakosságainak csak negyedrésze pusztult el, az áldozatok nagyobb részét pedig a műveletlen durva lelkű, alantias gondolkodású néposztály képezte. Ezeu éles elmét sem igénylő utóbbi észlelet végre mégis gondolkodóba ejtette az embereket, kezdtek kábultságukból fülocsfidni, sőt többen azt hirdették, bogy az emberek önmaguk bűnei által okozzák vesztüket, e bűneikért vezekelni kell böjtölés és hosszas ájtatosság! gyakorlatok mellett — és csodák csodája — a pestis engedett hevességéből. Imádság és bojt, igen, a testi és lelki művelődés ezen mindeu körülmények között hasznos tényezői voltak a pusztító járvány ellen alkalmazott első fontosbb óvó intézkedések. Van-e a kitagadhatná a bojt diätetikus fontosságát vagy a ki azt állítaná, hogy kárát vallotta volna az imádságnak. Tisztását/ ti tesfiekben, uyy mint tt. lelkiekben még ma na]> is raegdönthctlen ilapja minden közegészségügyi intézni énynek bizonyára alapfeltétele, de egyszersmind végeredménye is a józan gondolkodásnak, mit a régiek e néhány szóval jeleztek: Mens sana in corpore sano. A józan gondolkodás ébredésével csökkent a pestisiszony és az emberek neki bátorodva szembe néztek az irtózatos közös veszedelemmel s kezdtek védekezni ellene, de mert azt csak pusztításai után ismerték, — emberi anatómia és fiziológia azon időben még ismeretlen tudományszakok voltak -— a védekezés művelete is esak tervszerűtlen volt. Mindazonáltal meggyengítették a pestis erejét, de azt végkép megtörni nem tudták. Három századon át a pestis állandóan rettegett vendége volt Európának. Írország IböO-ben, Angolország llilíö-beii lessz járványmenlessé, mely országok szerenesés földrajzi fekvésüket felhasználva, mint elsők védekeztek sikeresen szigorú elzáró rendszabályaik által a pestis behureolása ellen. A 1K. század első évtizedeiben a járvány áradata Törökországon át ismét áttör hazánkba, majd Lengyel-, Orosz- és Csehországba s veszedelmes kek, a kövek és mozaikok, a templomok és a diadalívek. Reprodukciójuk egy-egy önéletrajz, a melyben a holt anyag megszólal és ha fényes művészettel utánozva jelennek meg, mint a Nagy Képes Világtörténetben, uémaságuk beszédessé és szívessé válik. Rendkívüli érdekességet nyer ez a kötet az által, hogy a római történet magyar vonatkozásait is nagy apparátussal tárgyalja. Eltekintve a régi Pannónia és Dacia történetéből, végteleu sok szál fűz minket a hajdani és a mai Rómához. Csak a napokban hagyta el a sajtót egy kis füzetke ezen a cimen „Magyarok Rómában" ; egy nagyszerű tudósunk, Riedl Frigyes irta meg benne poétikus tollal és írnom melankóliával, bogy az évszázadok során hány érdekes magyar ember kereste föl az örök várost. Volt közte fejedelem, vitéz, tudós és diák. Miud meglátta ott a régi romok közt bujdosó fényt, érezte a régi hantok fölött uyiló ciprusok és kaméliák sajátszerű illatát, a mely mintha régi elsülyedt villák kertjéből áradna felénk. Ez a meleg áram hatja át Geréb dr. könyvét is, de a mellett ez a munka minden sorában modern és friss. Nem kicsinyes adatokat halmoz egymásra; a legmagasabb szempontból nézi az eseményeket, a melyeknek erkölcsi rugói ma épp oly időszerűek, mint akkor voltak. Igaza van, a mikor azt moudja. hogy a római császárság megalapítása — a pápaságot nem tekintve — a legnagyobb politikai mű volt, a melyet valaha emberi elme teremtett. Napoleon vagy Bismarck alkotásait uem lehet vele összehasonlítani. És igaza van akkor is, a mikor a régi mozga'<nat és szereplőket oly dramatikus erővel és közvei. nséggel festi, mintha egy divatos színjátékot mutatna be. Mert Julius Caesar, Antonius és Kleopátra, Coriolanus jelleme, miut ezt Shakespeare kidomboríhullámzással 1721-ben átcsap Délfraneiaországba. A 18. század végéig Törökország s ennek határvidékei — köztük hazánk is még folyton fertőzött teriileteket képeznek, mig 19. században, Törökország és a Balkán tartományoktól eltekintve, a járvány Európának csak eggyes pontjain lépett fel és pedig Malta és Mallorca szigetein, valamint Noja, olasz kikötő városban. 183U-óta török földön kívül a pestis Európában csak kétszer lépett fel és pedig ]S37-ben a görög Faros szigeten és Odessábau, másodszor pedig — s ez bizonyára még mindnyájunk emlékezetében van — 1878-ban Astrachan kormányzóságban levő Wetlyanka kozák faluban, hol utoljára I8ü8-ban uralkodott. Szűk terünkhöz mérten esak vázlatosan ismertettük a pestis európai vándorutait, melyek azonban mind a keleti országokból indultak ki, ügy, hogy a későbbi, mind az ujabbkori megfigyelések egyaránt a fent emiitett Iiufus állítását igazolják, mely szerint Syria, Lybia és Egyptom tekintendők a pestis törzshazájának. Igen valószínű, hogy e pusztító kór állandó, endemieus betegséget képez e jelzett tartományokban s hogy a pestis kóriermö csirái solia sem pusztultak ki azon állandóan fertőzött országok tulajából. Folyton vegetáltak és heveny fertőző erejükben némileg bár elgyengülve, de szakadatlanul tenyésztek a fűidben, melyből kedvező körülmények között nagyobb ásatások, elhagyatott területek ujabbi benépesítése, — vagy régi temetők fölszántása után felszabadultak, midőn is változott s tonyészéletükre nézve kedvezőbb föltételek között mérgező erejükben meggyarapodva ismét ember pestist idéztek elő, nem esak eredeti tenyészállomásaikon, hanem elhurcolás után messze földön is. Ezért beszélünk ma földalatti és földíolötti járványról. A legnagyobb fontosságot kell egy újabban elvitázhatlanul megállapított ténynek tulajdonítani s ez a patkányok fülüttc nagy hajlamossága pestises megbetegedésre. A patkányok ugyanis sokkal fogékonyabbak a pestis mikrobája iránt, mint az ember s a földben tenyésző, általában gyengébb erejű mikrobák patkánypestist képesek totta, örök életű, mert a közélet nagyjai ma épp oly mohó epikureusok, mint a milyen Cicero volt, mert a nép ma is tódul oda, a hol keuyeret és látványosságot kap, mert a társadalmi és gazdasági forradalmak folyton megújulunk, az augurok ma is keveset beszélnek és ravaszkodnak, a gladiátorok pedig ma is haldokolva köszöntik urokat. Nagy, igen nagy gyönyörűséggel követjük Geréb doktort hosszú Odysseájában. Követjük, mert a római világ még soká nem fog összedőlni. Nero villájáuak romjai közt kéteze.rév multán megtalálták egy tengermelléki fülkén sértetlen szépségben a belvederei Apollót; — ki tudja, még mit és mennyit fognak találni a roskatag falak mellett! Ötödéve jártam utoljára Rómában. Ejszakánkínt a Via Korzón sétáltam. A Kolonna-téreu hallgattam a zenét, a villamos ívlámpák alatt néztem a magas asszonyokat, a kik fénylő fekete hajukkal, nagy portiaszerű szemükkel, a mely a végtelenbe néz, úgy festettek, mint régi patrícius lányok és fehérbe öltözött pogány papnők. A Mediciek kertjéből pedig, ha csönd lett, elhallatszott a szökőkút moraja. Most, hogy e könyvet, a mely előttem vau, forgatom, elfog a szomorúság. Eszembe jut, mily szegényesek emlékeim e meseszerű gazdasághoz képest, a mely ebben a műben le vau téve ! Mily csekélyke töredék az, a melyet egy elsülyedt világból megláthat egy ember és egy nemzedék szeme'. Mi persze nem tehetüuk mást, csak lapozgatuuk a könyvben, a melynek betűi fölött nagyobb áradat hullámzik, mint a Via Korzón, és lapozgatva e könyvben úgy érezzük, hogy belesodróduuk egy kétezeréves tolongásba, a melynek még nincsen vége. Molnár Géza dr.