Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-11-12

prosperálásban. De a mi a fő ; megakadályozza az iparost, kereskedőt, gyárost és mindenkit, a kinek hirdetni valója van, abban, hogy kínálatát a keres létnek tudomására hozza. Visszatartja a hirdetéstől. Magyarországon vagy spekulációból, vagy okvetlen szükségből hirdetnek, ez pedig nem egészséges fundamentuma egy nagy üzletágnak. A hirdetésnek, úgy mint a külföld előrehaladott államaiban, természetes, magától értetődő szükségletet kell fedeznie. S hogy ez nálunk még nincsen úgy, annak ez az adó az oka, mely roppantul megdrágítja a hirdetést. Ez az adó eklatáns tanújele annak, hogy az állam jövedelemkereső politikája nálunk milyen kíméletlen volt eddig. A legcsekélyebb jogcímre, magánjövedelemre éhesen csapott le az adókeselyű. Igazságtalan ez az adó, mert oly üzletágat sújt, mely egyenes adók fejében úgy is túlsókat fizet. De az általános érdek szempontjából igazságtalan azért, mert a produkáló közönséget sújtja, mely amúgy is roskadozik az állami és községi adók terhei alatt. A villám, gőz, a sajtó, a szabad verseny korában iparunk és kereskedelmünk, egyáltalában produkáló képességünk nem fejlődhetik egészségesen és nagy arányokban miudaddig, míg a hirdetési adó fennáll. E hipotézis jogosultságát bizonyítják a külföld nagy államai, a liol már régen szakítottak a hirdetési bélyeggel. Tény ez, mellyel nálunk már nemcsak a nagyközönség, de az intéző körök is számolnak. De a baj orvoslása, a hirlapbélyeg eltörlése még mindig késett és a szövetség első feladatául tűzte ki, hogy ennek a közgazdaságra olyannyira káros és hátrányos adónak megszüutetése érdekében munkálkodjék. S munkája nem lessz hiábavaló. A szövetség alakuló gyűlésén illetékes férfiak nyilatkoztak e kérdésről, úgy, hngy azzal biztatjuk magunkat is, a közönséget is, hoyy már csak hónapok kérdése, hoyy ezt az igazságtalan adót törölni fogják. S akkor a produkáló és vevő közönség előtt is, az újságok előtt is szabad perspektíva nyílik. Sokkal több lessz n hirdetés, n reklám, ezzel pedig együtt jár a sajtó nagyobb fölvirágozása is. A modern közgazdaság eggyik legreálisabb konvencionális alapelve az, hogy minél több a hirdetés valamely országban, annál élelmesebb és pmduktívebb az az ország. TOLLHEGGYEL. Vívó-akadémia a Griffben vagy a hívatlan amatőrök veszedelme. Kedves Szerkesztőm! Legyen szabad önhöz egy kérdést intéznem : — Ismeri ön Lengeffy Elemér úrat ? — Nem ? ?! En sem. Azaz pardon, tegnap óta — igen. Mert tegnap volt az az emlékezetes nap, a mikor az „Ezüst trucc" cimű helybeli jóhírnevű fogadóban estebédemet voltam bátor elkölteni — a feleségem nélkül, a mikor odatelepedett mellém egy űr, a ki szalámit rendelt és bort ivott. Mikor a huszonnegyedik karika szalámi lenyeléséhez fogott, akkor kezdtem észrevenni, hogy ez az úr alkalmasint éhes és — idegen. Egyébként pedig cvikkert viselt és vörös bajuszt, a mely mögött mohón tűnt el a szalámi. Igenis, nem a cvikker, hanem a bajusz mögött. Az idegen űr gyorsan evett és lassan lakott jól, de végre betek és miután még két spriccert lenyelt, bizalmas hangon dörögte a fülembe, hogy ő Lengeffy Elemér, foglalkozására nézve szenvedélyes magánzó és kényelmes sportsmén. — Ön nem űz sportot ? — kérdé ő. — Én esak riportot űzök — mondom én. — Ühüm ! — válaszolta ő stentori orrhangon s ebben a hangban benne volt egy jóllakott birokmíívész minden megvetése. Néhány percnyi kínos csend utáu pedig újabb megszólítás következett. — Hát ön nem is tudja, hogy a nagy mester Robelly megérkezett ? — Nem ! - válaszoltam én azzal a rövidséggel, a mely bármelyik lakóni görögnek becsületére vált volna. — Nos, akkor jöjjön velem — recsegte hatalmas baritonján — s alig maradt időm, hogy szerény estebédem számláját kiegyenlítsem, felöltőmet pedig begombolhassam, már karomba fűzte karját s vonszolt egy szűk sikátoron le, később pedig fel a Grill' szálloda fényesen kivilágított nagyterme elé. Azért mondom, hogy elé, mert bemenni se neki, se nekem volt szabad. — Látja, azok klubbtagok, magyarázta lázasan Lengell'y, miközben félrerántott az üvegajtótól, bogy a bent levők észre ne vegyék kíváncsian előretolt szende arcomat. Bennt pedig zűrzavaros kommandóra csattogtak a kardok, s a nekivetkezett vivók kaszabolták egymást, mint a parancsolat. Lengcíly nekipirúlt arccal magyarázta nekem az üvegajtó mögötti félhomályban a fortélyokat, a miből én annyit értettem, akár csak a Géza cigány bandájabeli pikulás az angol-búr konfliktusból. Ügyetlenségemért nagyon haragudott s parancsolólag rivall rám : En garde! Erre a kommandóra akaratlanul is — a bent látottak nyomán — vívó állásba helyezkedtem, Lengeffy úr pedig a legsötétebb folyosósarokba dobva levetett kabátját, az ugyanonnan felragadott szemétlapáttal rettenetesen vagdalkozott ijedtre vált arcom előtt. A szemétlapát nagyon rozsdás volt, ő pedig dühös, mert sehogy se tudtam parírozni a szemétlapáttal fejemre mért csapásait. Ez a körülmény elkeserített s határozott ellenállásra sarkalt. Az ellenállás megfelelő rompékhau nyilatkozott, a mi a belülről kihallatszó magyarázat szerint annyit jelentett, bogy — meghátráltam egészeu a falig. A fal elég közel volt, hamarosan oly helyzetbe jutottam tehát, a mely kedvezőbb volt nekem, mint neki. A kedvező helyzet abban nyilatkozott, bogy hátam szilárd támpontot nyerve, kezeimmel egy eg/ kiálló szegben megkapaszkodhattam, mi által egyik lábamat szabadon használva, támadómnak fent említett cvikkerét egy fürge mozdulattal — lerúghattam. A cvikker el-, az orra be-, egy zápfoga pedig kitörött, a mi azután elég volt arra, hogy egy gyors mozdulattal teljes erővel sújtsa ritka szép hajszálaim irányában a többször hivatkozott szemétlapátot. A lapát repült, én pedig még ekkor sem veszítve lélekjeleulétemet, lebuktam előle a folyosót borító puha kókusz-szőnyegre s így történhetett, hogy a repülő tárgy, röptében fel nem tartóztatva, a folyosó üvegfalát érte, a mi által azon rettenetes csörömpölés közepette tátongó folytonossági hiányok keletkeztek. Lengeífy pedig, mint a fenevad, mely vért szagolt, vetette magát reám s izmos markaival mindenáron arra akart kényszeríteni, hogy mindkét vállnm szabályszerűen a földet érje. Robinettitől ellesett néhány „ellentbgás" alkalmazására voltam kéuyszerítve s két tigrisuek is becsületére váló macskaügyességgel iparkodtam tőle szabadulni, de vesztemre, mert mindketten a többször említett üvegfalon keresztül a terembe zuhanáuk. kormányon. Mesés időket fogunk élni, ha az akkumulátor uralkodása bekövetkezik. És hogy ez idők eljönnek, azt csak az elfogultak tagadhatják, de még azok sem, mert ez idők jórésze már el is jött. A legújabb motoros kocsik már mutatják az akkumulátorok genialis felhasználását. A párisi automobil kiállításon például egy csinos amerikai kocsit láttam, mely egy két órai úthoz szükséges villamos erőt gyűjtő akkumulátorral volt ellátva. Tessék csak meggondolni, két órai úthoz elegendő erőt! Ilyen út után már a legjobb lovakat is pihentetni kell. És ennyi idő után s oly rövid idő alatt, mint a mennyi a lovak meglátásához szükséges, a kihasznált akkumulátor másikkal cserélhető fel, illetve új villamos erővel tölthető meg. Íme a jövő képe: útszéli korcsmák villamos telepekkel, a lovász helyett egy gépész jön kocsinkhoz és új villamos erővel lát el bennünket további utunkra. A szakemberek ne mosolyogjanak ezen, mert hiszen tulajdonképen nekik bókolunk, ha e tervek kivitelére képesnek tartjuk őket. A másik most használatos motor, a benzinmotor, még poétikusabb, habár sokszor kellemetlen szagot áraszt. Nem-e sajátszerűen szép és vakmerő a megfékezett robbanást a tovamozgáshoz felhasználni ? A gúnyolódó rajzolók igen korán nevettek. Igaz, hogy lehetetlenség volt annyi vizet és szenet magával cipelnie a gőzkocsinak, mint a menyire szüksége volt, hogy rossz országutakon előre juthasson, de hiszen másként is lehetett e problémát megoldani. Egyszerűen „légből kapott" hajtóerővel. A légköri levegő bizonyos gázokkal vegyítve durrvagy robbauógázzá lessz. Már csak arról van szó tehát, hogy a szükséges vegyületet folytonosan előállítsuk és automaüee meg-meggyújtsuk. A robbanás vashengerben történik, a melyben egy dugattyú be- és kijár. A dugattyú a kapott lökést átviszi egy tengelyre. A gázt, mely a levegővel vegyítve a robbanógázt képezi, folyékony állapotban edényben, tartályban vihetjük magunkkal. Ez pedig a könnyen illó benzin. Hogyan párolog el a folyékony benzin és pedig mindig csak az éppen szükséges mennyiség, sem több, sem kevesebb, hogyan mozog a dugattyú négyes ütemben, az első mozdulatnál, hogyan szívja be a robbanáshoz szükséges levegőt, a másodiknál hogyan préseli azt össze, a harmadik mozdulattal a robbanás által hogyan löketik ki és a negyedik mozdulatnál hogyan puífogtatja ki a hengerből az égési produktumot, mindezt és sok mást kellene még e helyen a gépről elmondani, csakhogy ez nagyon is messze vezetne bennüket. Elég, ha megismertetjük ez új csodadolgokat és megmutatjuk költőies vonásaikat. Mert hiszen csak elég költőies a robbanás megfékezése? Mily csekélység ehhez képest a tüzes lovak megfékezése. És vájjon hová jutunk ez új közlekedési eszközökkel, hiszeu megmutatták már nekünk a. legutóbbi évtizedek, mire képesek az emberek e téren és mily jelentőséggel biruak az emberiségre az új közlekedési eszközök. Az előtt évszázadok alatt uem haladt annyit a világ, mint Siepheuson óta néhány évtizeden át. Mainapság már más világot élünk, a melyben termesze esen mindent oly magától értetődőnek találunk, mintha mind az mindig így lett volna és soha sem lehet már másként. Senki sem kételkedik a vasúti hálózat további kiépítésén. Bizonyos, hogy azt folytonosan bővítik, mindinkább több és több fő és mellékvonalat építenek, a vasúti hálózat mindinkább sürüebb, a vonatok gyorsasága nagyobb és berendezésűk mindinkább kényelmesebb lessz. De hátha másként lenne? Egy új közlekedési eszköz tűnhetik fel és ennek százezer meglepő következménye lehet, mindenekelőtt a meglevő berendezkedésekre, később az egész életre, mely azokkal összefügg. A mozdonynak védekeznie fog kellein, neki, ki feltarthatatlauúl szágoldott át hegyeken, völgyeken és folyókon s legyőzte az összes régi közlekedési eszközöket, a kinek uralmát nem fenyegette más, mint legfeljebb a léghajó és ez is még komolyan nem vehető távolságból. Vajjou milyen lessz e titáni harc a mozdony és az automobil között? Még sürüebbé lesz-e a vasúti hálózat, hogy az automobilt nélkülözhetővé tegye, vagy beszüntetik majd az üzemét oly vonalaknak, melyek már kellő jövedelmet nem hajtanak? MeguŐ-e