Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899
1899-10-29
Huszonhatodik év. szám. 18D9. október 29. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Mogjolenlk minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dlj?.k a lap k i a d ó b i v a t a 1 á h o z küldendők. A lap ára: Esész évre (> l*rl, félévre 3 frt. nesvedévre 1 frt 50. A szegényügy rendezése. IL (drhs.) A mit erről a kérdésről a múlt számban irtunk, az csak kritikája volt ugyan a szegényügy eddigi kezelésének, de egyúttal már megadja a támpontot arra is, hogy miféle reformokat tartunk mi e téren szükségeseknek. És most bőséges alkalom kínálkoznék, hogy itt nagyszabású alkotások, a szegénység megszüntetésére vezető merész tervek egész seregét vessük papírra. De a kik lapunk irányát ismerik, azok nagyon jól tudják, hogy milliókat igénylő, nagy ideák hiú csillogásával sohasem kápráztattuk olvasóink fantáziáját, de a türelmét sem. A városi ügyekben, s általában a mindennapi élet komoly dolgaiban a mi stílusunk sohasem a magasröptű frázis, hanem az alantjáró reális próza volt. A társadalmi nyomor leküzdésére vezércikkekben és könyvekben tudósok és nem tudósok nap-nap után lépnek fel valósággal egetverő nagy tervekkel, de mindezeknek meg vau az a közös hibájuk, hogy csak az eget verik, de a földet nem éri lábuk. Nekünk eleve le kell mondanunk az ilyféle kalandos eszmékről, mert célunk az, hogy a mit javasolunk, az keresztülvihető legyen, s csak azt vetjük papírra, a miről tudjuk, hogy uem fog papíron maradni, vagyis a mi városunk anyagi helyzetében és a mostani körülmények közt tényleg megvalósítható. Múlt heti czikkünk két irányban jelölte meg szegényügyünk hiányait, es hézagait, a reformnak is tehát ebben a két irányban kell haladnia. Az eggyik célunk az, hogy a szegényügy kezelésébe egyöntetűséget hozzunk s a szegények segélyezésével foglalkozó hatóság és egyesületek között a harmonikus együttműködés lehetőségét megteremtsük. E cél elérésére első sorban szükséges egy orgánum, a mely egyesítse magában mindazokat, kik városunkban a szegényüggyel foglalkoznak. Szükséges továbbá a segélyezésre szorulóknak összeírása és nyilvántartása. Ennek az összeírásnak azonban nem szabad úgy készülni, mint a a városnál, a hol egy évre előre megcsinálják a lajstromokat, hanem a tapasztalt szükséghez képest az napról-napra kiegészítendő lessz a segélyezésre jelentkező és érdemes ujabb egyéuekkel. Az az orgánum, melyre mi a szegényügy intézését bízni óhajtanok, egy a városnál szervezendő bizottság volna, melyben az összes jótékony egyesületek képviselői helyet foglalnának. Ez a bizottság hetenkint, vagy legtelebb kéthetenkint tartaná üléseit s mindenkor megállapítja a legközelebbi ülés idejéig szükséges teendőket, a segélyezendő egyéneket, a segélyezés módját, s kijelölné mindegyik egyesületnek a teret, hol működnie kell. Mielőtt valaki megelőzne, magunk sietünk megfelelni egy elmaradhatatlan ellenvetésre, arra t. L, hogy ezt, a bizottságot — a mint az általában szokás a városi bizottságoknál — nem lehet ily gyakran összehozni a tagok ügybuzgalmának hiánya miatt. A mi szerény nézetünk szerint ezzel az egy bizottsággal szemben ez a feltevés nem jogosult. Ennek a bizottságnak ugyanis a város részéről a rendőrségnek néhány közige lenne a tagja, a kik tehát hivatalos kötelességüknél fogva minden ülésen jelen lesznek; ezeken kivül a jótékony egyesületek mindegyikének elnöke és titkára; ezek pedig az eddigi tapasztalatok szerint oly buzgóságot fejtettek ki egyesületeik érdekében, a melytől ezentúl is méltán várhatjuk a legszebb eredményeket. Xem a diszszónoklás, nem a reprezentáció terén elért nagy rekordok lebegnek itt. sze[ meink előtt, hanem azok a tapasztalatok, a mikor láttuk, hogy jótékony egyesületeink elnökei nem kiméivé sem időt, sem fáradságot, sorra járták a város rozzant viskóit, végig látogatták összes szegényeiket s a szegénységnek a közvetlen érintkezés révén Tiszaháti dalok. i. Virágos kert volt az élet, A míg enyém volt a szived ; De mióta elhűlt tőlem : Futó kóró lett belőlem. Nincsen hazám, sem országom, Bujdosás a nyugovásom . . . JNem a törvény; de több nála . , Gsalfaságod űz világba ! II. Azok a jó nagy uramék Hej ! de rosszul tették, A kalodát, meg a derest Mikor eltörülték. Nem voln' annyi megtörött szív E világon szerte, Iía a deres, a kai od a Őrködne felette. Rászedte az ón szivem is Egy barna leányka . . . I T gyan édes szolgabiró — Dugja kalodába! Deák Géza. Halottak estéjén. — A «Pdpai Lapok> eredeti tárcája. — Irta: Ignota. Szürke felbőfátyollal borított ég, könnyfátyolozta szemek, zokogó őszi szél. Halottak estéje. Bánatosan zúgnak a harangok, halk léptekkel, csendes suttogással járnak az emberek. Halottak ünnepe a templomban, a temetőben, halottak ünnepe a haldokló természetben. Oly nebéz, oly fájdalmas az elmúlás, a megsemmisülés gondolata és oly átláthatatlan, sűrű a a fátyol, mely elfödi előlünk a legnagyobb rejtélyt: a halál utánt. Mi van ezen a futó földi léten túl ? Taláu lényünk nemesebb része új alakhan újra kezdi az életet egy másik csillagon, talán viszontlátjuk ott azokat, kiket e földön szerettünk s kiktől megfosztott az élet vagy a halál, talán egy szebb, boldogabb hazában kárpótlást nyerünk földi szenvedéseinkért ? . . . Talán . . . vagy csak testünknek változó anyaga örök és lelkünk tenger érzelmével, remény és öröm, szerelem, fájdalom, vágy és lemondásával elmúlik, megsemmisül ? Oly nebéz, oly kínos az elmúlás gondolata, százszor nebéz ezen a napon, százszor kínossá teszi az egyedüllét. A korai alkony homálya átölelte szobámat, elolvasztotta a tárgyak alakját, a komor szürkeségben csak a virágállvány fényes levelei, fehér virágai remegnek a csipkefüggönyökön átszúrt holdfényben. Mintha mozognának, életre kelnének a virágok, új meg új alakot öltve egész képeket varázsolnak elém, jól ismert, soha uem feledett képeket. Majd fény, majd árnyék ; csakhogy kevés fény, sok, nagyon sok árnyék . . . Viruló kert, telve illatos, zöld fenyűcsuporlokkal, ezerszínű virágláblákkal, virágos hárs alatt angyalszép ifjú nő, (vevegö, vidám gyermekek, köröskörül ragyogó, uapfényes tavasz, azután árnyék, bosszú, sötét árnyéka a gyásznak, harangzúgás, gyászoló sereg, rózsákkal borított selyemkopm-só. Újra egy fényes kép: virágokkal, viaszgyertyákkal díszített oltár előtt babselyembe burkolt menyasszony, orgonazengés, áldás, aztán gyorsan elűzi a fényt az árnyék, végtelen hosszúra nyúlik, lemegy a nap és nem kel fel többé soha, csak árnyék és árnyék és végtelen sötétség. Igen, sötétség, az est leszállt, az ég újra elborult, sötét, szomorú minden. Fáj az emlék, fáj a goudolaí, az örök nyugalom hazájában talán van enyhülés. Mennyi virág, mennyi fény ! Mennyi fájdalom, mennyi könuy Az igazi több-e, vagy színlelt ? Ki tuduú megmondani ?
