Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-01-29

Iparcikkeket készítenek nálunk ma már olyanokat, minőket ezelőtt a külföld — drága pénzen — adott nekünk. Gyáraink egymás után épülnek és tökéletesednek, versenyképességük napról-napra fokozódni. Részt veszünk minden nagyobb versenyben, kiállításon és majd mindenhonnan egyegy előkelőbb kitüntetéssel térnek gyárosaink haza; a mi csak emeli a munkakedvet és sarkalja a tevékenységet. Ahhoz, hogy versenyképességre tehessünk szert, nem elég a töke befektetés, hanem ügyesség és munkaszeretet, valamint szellemi képzettségre is szükség van. Az az iparos, ki iparának gyakorlása körül szükséges szellemi munkát elvégezni nem tudja; ki a foglalkozásához megkívántató iparcikkek előállításának módját és helyét s a beszerzési forrásokat nem ismeri és e tekintetben idegen segítségre szorul, alig fog a folyton szaporodó versennyel m egb irk 6 zh atni. Ebből az következik, hogy neveljünk ugyan iparosokat, de csak alapos képzettséggel. Mielőtt gyermekeinket erre a pályára adjuk, képeztessük annyira, hogy okos, képzett, a saját fejével gondolkodni tudó ember váljék belőle, hogy ne szoruljon mások gyámkodására, hogy önálló, a továbbképzésre, iparának tökéletesbítésére alkalmassá váljék. Nevelni csak kisiparost lehet és kell, a nagy iparos csak okos, tapintatos mííködés útján fejlődik. Azok a szülők, kik gyermekeiket a tudomány legelemibb részére az irás olvasásra taníttatják csak s 12 éves koruk elérkeztével nyomban iparra adják, rosszul cselekszenek; mert ámbár az iparos tanulók nagyobb helyeken némi oktatásban részesülnek, nem nyernek olyan kiképzést, a minőt a mai kor, a nagy verseny az utolsó falusi foltozd vargától is megkíván. Nézzünk csak körül egy kissé és látni fogjuk, hogy a műveltebb iparos mindenütt, minden viszonyok közt tisztességes keresetre és becsületes megélhetésre tud szert tenni, míg a tudatlanabb rósz legtöbbnyire a nélkülözéssel, sokszor a nyomorral kénytelen küzdeni. — Vannak ugyan kivételek, de általánosságban így van. — Mai napság, mikor a napi kenyérért való küzdelem minden téren olyan nehéz; mikor a túltermelés az egész vonalon ijesztő mérvben szaporodik, nagy körültekintésre, szokatlan munkásságra és számításra van szükség, hogy a tisztességes megélhetés biztosítva legyen, — nem csuda, ha az, ki tetteiben nem eléggé számító, kinek nines meg a kellő értelmisége ahhoz, hogy bevetődéit lehetőleg szaporítsa, kiadásait pedig kevesbbítse, a létért való folytonos harcban a rövidebbet húzza. Azért jól figyeljenek a szülők arra, hogy gyermekeiket ne adják addig iparra, míg megnem szerezték maguknak azt a szellemi tőkét, melynek kamatai az élet különböző viszonyaiban jövedelműi .szolgálhatnak, mert csak így lesznak képesek hivatásuknak megfelelni. (B-k.) A selyemtenyésztés emeléséhez. A politikai és közgazdasági tekintetben oly bizonytalan helyzetnek nem szabad a magyar mezőgazdaság figyelmét akkora mértékben a maga számára lefoglalni, mely ezt a legfontosabb közgazdasági tényezőt ingerelhetné, vagy valamikép károsíthatná. A földművelésügyi miniszter, áthatva e felfogástól, egy pillanatra sem tévesztette szem elől a mezőgazdaság nagy és fontos céljait s minden rendelkezésre álló eszközzel iparkodott e célokat előmozdítani. A marha és sertéskivitel mindenkor főgondja volt a magyar kormánynak, de a mezőgazdaság többi s főleg melllékágai is alapúi szolgáltak azoknak az intézkedéseknek, melyek már a legközelebbi időben megfogják érlelni a gyümölcsöket. A bortermelés, az állat, gyümölcs, szárnyasállat, selyemtenyésztés, kenderművelés és erdészeti ügyek folytonos haladásukban mindenki munkájára és segítségére rá vaunak szorulva, a ki ez irányban valamit tenni képes. Semmi erőt, a legjelentéktelenebbet sem szabad mellőzni, mert maga a nagy koncepció ritkán hozza meg a kívánt sikert, ha a kisemberek és kézimunkások közreműködéséről lemond. Egyik ilyen ága a mezőgazdaságnak, hol az örvendetes siker elérése végett mindenkinek közre kell működni, a selyemtenyésztés. Nem csak a nagy koncepcióra van itt szükség, mely a földművelésügyi minisztériumtól kiindulva, az egész országban követel terjesztést; az ország egész értelmiségének, hatóságoknak és községeknek, papoknak és tanítóknak, a sajtónak s különösen a vidéki sajtónak közreműködésére van szükség, hogy híveket szerezzünk a selyemtenyésztésnek és a kisgazdákat fellelkesítsük a mezőgazdaság e nyere.séges mellékága iránt. Bizonnyal mindenki belátja, kivált a kisgazda, hogy az uralkodó rósz viszonyok közt a magyar mezőgazdaság utalva van minden erő és eszköz kihasz' nálására s hogy a solyemteuyésztés jövedelmező mellékkereset, de a magyar földműves szokását, a ki régi hagyományok szerint dolgozik s minden újítás elől elzárkózik, mindég újból és újból kell legyőzni; mindig uj bizonyítékokat és indokokat kell felhozni, hogy a földművelőt a selyemtenyésztés hívévé tegyük, őt annak hasznosságáról meggyőzzük. Ez a felauat a jelen esetben az egész magyar értelmiségre és a sajtóra és — ismételjük — főleg a vidéki sajtóra hárul, mely egyedül képes a kellő propagandáról gondoskodni. Ebben az értelemben teljesítjük mi is kötelességünket, midőn azt a hazafias felhívást intézzük a községi elöljárókhoz, jegyzőkhöz, papok- és tanítókhoz, hogy nyerjék meg a kisga_Äat a selyemtenyésztés eszméjének s őket egy gazdasági mellékág folytatására buzdítván, az ország és a szegényebb lakosság számára mentsék meg azokat a milliókat, melyek különben visszahozhatlanúl elvesznének. TOS JJiföGGYKL. A konyák és még valami. (Farsangi cikk.) Kissé mámoros fejjel irok, kedves szerkesztő úr, mert megittam a kis kutyát. Ugyanis volt egy kis kutyám s mert kérték tőlem, odaajándékoztam és kaptam érette egy üveg coguacot, vagy ha úgy tetszik konyakot. Nos, kedves szerkesztő úr, most farsang van, csináltam magamnak egy jó napot és megittam a konyakot. Tehát tulajdonképpen a kis kutyát ittam meg. De volt okom más is, hogy konyákba fojtsam a bánatomat. Nem hívtak meg az elit-bálra. Pedig két kedves kollégám is rendező ezen a bálon, lntrikát sejtek, kedves szerkesztő űr, hanem azért én mégis ott leszek. A meghívóról jut eszembe, hogy annak több fajtája van. Lehet olyan, mely sok kellemes órát, vigasságot igér, de lehet olyan is, melyet nem szívesen lát az ember. A mindenféle színű meghívóknak, színük és formájuk szerint, jelentőségük van. Az a parányi, illatos, rózsaszínű meghívó, mely Amor ő fensége szolgálatában áll és annyi boldog, édes pásztorórának előhírnöke, mindenesetre különbözik ama másiktól, melyet hol kék, hol szürke, hol más színű papiroson nyomtat Kis Tivadar meg a mi saját külön Goldbergünk, a kinek még a „berg"-en kívül is minden hajlandósága meg vau, hogy híres elődjét, Mint egy gyönge, fehér hab a ringó tengeren, olyan nyugodtan alszik. Serami gondolat, semmi érzés nem remegeti meg csukott szempilláit, olyan nyugodt és olyan titokzatos az egész gyermek, mint maga a nagy természet, ami adta s amitől hiába kérdezik: mi voltál, rat vagy és mi leszel? Megsemmisülten állt e nagy titokkal szemben a könnyelmű asszouy, aki tizenöt év óta olyan szabadon él, mint a mezők virága, abból a nagy vetésből, amit tisztességnek neveznek, merészen kiemelve csinos fejét s mint a pipacs rikító sziliével, magához csalva a mellette elmeuőket. S amint ott állt a még félig gyermek, félig már nagy leány ágya mellett, erőnek erejével, azt a titkot akarva megfejteni: hogy belőle is pipacs lessz-e, vagy csak szerény, csöndesen nyíló nefelejts, valami eddig ismeretlen, iszonyú szenvedést érzett. Most, csak egypár óra óta ismeri igazán az anyai érzést. Ezt a szeretetbe oltott gyötrelmet, bizonytalanságot és kínos remegést, amitől ő iszonyúan szenvedett. Éjfélre járt az idő, de ő nem volt álmos. Leült az Íróasztala elé egy nagy, puha karosszékbe s arra gondolt, amire, eddig soha, a gyermeke jövőjére. Az erkölcsire, amit ő saját maga megölt s az anyagira — amit szintén tönkre tett. Még egy év — és Lili végkép kikerül a zárdából. Haza jön ide, mint nagy leány, akiuek fényes neveltetésénél fogva nagy igényei lesznek, űgv az élettel, mint az emberekkel szembeu. Pedie neki, éppen egyedül neki — dacára szépségének, fiatalságának — mind ehhez par excellence, nem lessz joga. Ezt a jogot pedig ő vette el tőle. ('), a saját anyja. Erre lassan, vagy talán nagyon is • hamar rá jön majd a Lili s ekkor gyűlölni és . megvetni fogja őt, vagy pedig — kezet nyújt neki. i Pedig ő ettől a kéznyújtástól irtózott leginkább, j Könnyelmű volt, de a lelke mélyéig még sem | volt romlott. Bizonyos ásványok, vagy folyadékok ! felzavarhatják, piszkossá tehetnek egy egész folyót, j de maga a forrás, ahonnan fakad a folyó, tiszta lehet, mint a nap. Ezt az egyetlen, tiszta érmést pedig az anyaságuak köszönhette. Tehát vagy úgy fognak élni, mint ellenségek, vagy — ami rosszabb ennél — úgy, mint barátok. Mind a kettő borzasztó lesz. Azután Lilinek az anyagi jövőjére gondolt. Arra, hogy mit adhat Ő a gyermekének ? Semmit. Az adóssága több mint a vagyona. Soha sem ismerte a pénz értékét és egyetlen egy okos ember nem vette ó't körül. Tizenhat év óta élt egy házban a két cselédjével s ezek ép oly gondatlanok, léhák, de aranyos-szivűek, mint ő. Akárhányszor megtörtént, hogy Toncsi üres kosárral jött vissza a piacról, mert a pénzét odaadta a medvetáncoltatónak, vagy a koldusnak. Es az öreg Jancsi, mikor azzal volt megbízva, hogy új csatornát tétessen az eresz alá, egy tucat árva gyermeknek cipőt szabatott a csatorna árán. Es Lili, az Ő szép, aranyos Lilije, eljöhet az idő, hogy szintén reászorul egy ilyen cipőszabató, könyörületes szívre. Igaz, józan, de fojtó gondolatok voltak ezek. Az asszony szívét görcsösen borították össze s a fájdalomtól elhomályosult szemekkel nézett a lámpa fényébe. Később már nein i> gondolkozott. Egy kis éji pille repkedte körül a lámpa gömbjét s e/t nézte. Bolondul járta ez a kis bogár a maga haláltáncát, egyszer-egyszer odaverődve a forró üveghez, s ott hagyva szárnyának selymes hímporát; míg végre, nem bírva ellenállni dőre szenvedélyének, belehullt a lángba. Ekkor elütötte az éjfélt s az asszouy még jobban behúzódva a karosszékbe, szórakozott, merev pillantással nézett a lámpa fényébe. így ült mindaddig, inig az óra ismét ütött. Ekkor gépiesen közelebb húzódott az íróasztalához, felnyitotta ennek egy fiókját s egy csomó apró orvosságos üveg között keresgélve, végre kivett közülök egyet s a lámpához tartva, még egyszer elolvasta a felírását. Apró, bizonytalan betűvel — a milyen az egész élete volt — ő maga irta valamikor az üvegre: morfium. Azután felállt, csókot dobott a leány szobája felé és lefeküdt. Lux Terka.