Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-08-20

A király születése napja. Hálaima és könyörgő foha'sz szállott o hó .lS-i{n az egek Urához milliók ajakáról. Hálái ma, liogy immár az évek nagy terhivel vállán még mindig a regi tetterővel és bölcsességgel kormányozza ez országot jóságos királya : I. Ferenc József. Könyörgő' fohász, liogy még évek hosszú során át magunkénak nevezhessük a dicső .Fejedelmet, hogy népét mindig boldognak, s népe Ot mindig boldognak láthassa. () Felsége születése napján cl. e. 9 órakor a r. kath. főtemplomban fényes mise volt, melyet Luk't, Káioly káplán pontifikált, s melyen a városi tanács élén a polgármesterről s az összes hatóságok és hivatalok képviselői, valamint a honvédhuszár tisztikar megjelentek. Keggel H órakor a honvédhuszárezrod parancsnoksága a laktanya melletti kis gyakorlóterén tábori misét tartatott, melyet Kriszt Jenő plébános celebrált. A tábori mise előtt érkezett meg lóháton Gyurits Belizár alezredes, ezredparancsnok, Korács Kálmán főhadnagy, ezredsegédtiszt kíséretében a gyakorlótérre, hol a 'ó század honvédhuszárság Pozsonyi János százados, osztályparancsnok vezénylőié alatt, az ut:ísz-szaknsz Peutz Béla főhadnagy vezetése mellett lóháton és egy szakasz honvédhuszár Batthyány Béla főhadnagy parancsnoksága alatt dísztüzelésre volt felállítva a sátorban elhelyezett oltárral szemközt, illetve elől a két oldalon. A misén az összes álhmiásbcli honvédhuszártisztek résztvettek, úgy Körmendi/ Béla sz. k. v. honvédhadnagy és M'iiesl Ferenc cs. é.s kir. gyalogezredbeli tart. hadnagy s a helybeli csendőrőrs parancsnoka a legénységgel. Istentisztelet után Kriszt Jenő plébános n következő beszédet mondotta : Szi-retett Hiveim ! Vitéz Ha/.nliak ! Ma, dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk születésnapja alkalmából kell, hogy minden magyar ember lelkéből, kinek szivében az egyház és tiaza él, ily lelkes sóhajok törjenek lel: Üdvözlégy atyánk, apostoli királyunk, üdvözlégy trónodon ! Egy nemzet lelke lángol, .Szent István unokáinak szíve dobog lel dicső születésnapodra s kö>zönt a hála s kegyelet legforróbb szavaival, a liúi lelkesedés néphimuuszától visszhangzik a hármas bérc, érzelmeink árját hümpülygeti a négy folyó, a hit és hazafiság angyala ünnepi koszorút és nemzeti zászlót lú'z a kettős keresztre, hódolatunk tömjéné illatoz oltárainkon, üdv és bála neked ! Kedves Honvédhuszáraim ! Valamint édes anyánk születésnapjának felvirradtával, mint hajnalhasadáskor dalt zengő pacsirták, koszorúba fonjuk szivünk érzelmeit és gyermeki szeretetünk, tiszteletünk és háláuk jeléül átnyújtjuk neki azon hő óhaj kíséretében, hogy az Ur legyen vele élete útjain, úgy mi közös jó atyánk, királyunk születésnapján, midőn az ország szívében, a székesfővárosban ágyúlövések hívják fel ÍI hű alattvalókat, hogy osztozzanak a fejedelmi család boldogságában, szeretetünk, tiszteletünk és bódulatunk öukéutes adóját mutatjuk be neki s tudva azt, hogy csak boldog nemzetnek lehet boldog fejedelme, kérjük szt. misében az egek Urát, hogy adjon a fejedelemnek boldog nemzetet és a nemzetnek viszont boldog fejedelmet. Kérjük a magyarok nagy Istenét, hogy ezt az országot, melynek minden talpalatnyi földje, hová lábunkat tesszük, a mi vérrel áztatott drága hazánk, mely mindennapi kenyerünket adja, hogy ezt az országot, a melyre maguuk és maradékaink jövőjét bizzuk, árassza el áldásával A honvédnek feladata, miut már neve is mutatja, meg védeni e hont, e drága hazát és megvédeni auuak koronás fejedelmét, a legelső magyar embert, a királyt. Derék Katouák ! A magyar nemzet csillagtábor s közte a ragyogó nap a király. Egy igazi, szabadságért lángoló magyar vitéz iiek jellemző tulajdonságai, hogy becsütates, őszinte, nyájas, barát-ágszeretó, nagylelkű, lelkesülő, bátor, dicsőségre vágyó, hogy adott szavát beváltja, hogy hónát szereti, nemzetiségére büszke s a mi fő: alkotmányos koronás királya iránt rendíthetetlen hűséggel viseltetik. Ezen reudíthetetlen hűség a király iránt, kinek fejére szt. István koronája vau téve, lángüstököskéut vonul végig a magyar nemzet történetén. Ezer éve, hogy fennáll drága hazáuk. Azóta sok század folyt le az örökkévalóság megmérhetetlen lengerében, sok vérzivatar vonult át a magyar haza egén, sok földrengés nyilallott keresztül a hármas bérc szivéu, sok sirhant emelkedett a négy folyó mentén, sok csillag kialudt, sok oszlop bedőlt I Ezen idő alatt a magyar majd szomorú belvillongások és vallási pártharcok fegyvereivel próbálgatá magán véghezvinni a lassú öngyilkosságot, majd rabló mongol nyila zúgott el fölötte, majd török rabiga nehezült vállaira, majd járványok és elemi csapások istenostora ütött rajta vérző sebeket. De hála az egek Urának ! Szt. István koronája még mindig megvan, hála Istennek él magyar, áll Buda még, annyi balszerencse és oly sok viszály után megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán. Vitéz Hadfiak ! Akarjátok-e, hogy a magyar nemzet napjai még most se legyenek megszámlálva, akarjátok-e, hogy nemzetünk tovább is éljen ? Ha ezt akarjátok, legyetek világverő őseinkhez méltóan hivek a koronás király iránt, a kiről a költő is azt mondja : A legelső magyar ember a király, Érte minden honfi karja készen áll. Lelje népe boldogságán örömét, 11 ir s szerencse koszo íiíza szent fejét! Miként tehát most a béke lágy ölében lelkünk kívánságait ég felé siárnyaltattuk és esedeztünk jóvoltáért, úgy a háborúban, a vész pillanataiban is készek legyünk áldozni — ha kell — életünket, vérünket, hogy királyunk minél tovább élhessen népei javára s honáuak felv'rágoztatására. Népek éi nemzetek nagy Istene add, hogy az önboldogságát népeinek boldogságában kereső s fellelő békeszerető felséges magyar királyunk még sokáig éljen, add, hogy alatta azt, a mit évszázadok IIOÍSZÚ során át, millió szenvedések é.s annyi vér elpatakzása közben talán túl szigor finn bünhörlénk kárpótolja a béke angyala egy jobb jövő szép reményének olajágát tartva drága hazánk felett. Ámen. A beszéd után a legénység díszmenetben vonult el az alezredes előtt. Délben a honvédbuszáriisztikar bankettre gyűlt össze a Hungária-szálló nagytermében. () Felségét a pezsgőnél szép beszédben G nur itt alezredes köszöntötte fel a jelouvoltak szűnni nem akaró éljenzése közepette. _L Falun voltam. Ebéd utáu való békés megelégedéssel mentem le a kertbe, pipára gyújtottam s kitettem az asztalra a sakktáblát. A fák lombjain átszűrődő fény odamosolygolt s én könnyű gondolattal mozgósítottam fakatonáimat. Játszott szálló képzeletem is. A lágy, meleg levegő arcomat csókdosta : tekints körül, a hol virulásl, életet, mozgást látsz, az mind szeretkezik. A nap szereti a földet, a föld szereti szülötteit: szeressétek egymást ti is. emberek ! A körtefa meg az almafa koronáikkal összehajlottak, messzebb a nagy hegyek körben hallgattak. Elnéztem magam elé a földre. S a mint odanéztem, a fűben egy gilisztát vettem észre, mely szokatlanul élénken vergődött. Közelebb léptem, — tusakodás folyt ottan. A féreg gyürődözött, vonaglott, testtömegét nem tudta megvédeni kétszerte kisebb ellenségével szemben. Ez egy százlábú volt, szürke, kettősen tagolt törzzsel, melyet rovátkolt páucél borított; szájánál fogók a ragadozásra. A férget húzta-vitte valahová ; néhány pillanatra eleresztette, futkosott a fűszálak között, mintha az útat keresné, megint visszasietett, megkapta áldozatát, cibálta-ráucigálta tovább. Sajátságos volt, hogy a gombolygó féregnek mindig az orrát kereste és ragadta meg; azt hiszem, máskép' nem birt volna vele. Eti is beleavatkoztam : az apró fenevadat derékon fogtam s főhettem az asztalra anélkül, hogy martalékát" eleresztette volna. Érdeklődésem izgatottsággá fokozódott, a mint tovább néztem a tusát. A megtámadott féreg nem birt segítségért kiálltam, de kétségbesett vergődésén látszott, hogy e halálos küzdelemből mennyire szeretné nyomorult életét kimenteni. Ellenfele újra meg újra dühösen esett neki, a küzdelem már egy órája folyt s még nem fáradt bele; emberi nyelven mennyi jajveszékelést, szitkot és átkozódást hallottam volna mostan ! A dulakodás néma volt, legalább az én fülemnek, de kicsiben borzalmas. Rajok fújtam, hogy elgurultak, tovább fricskáztam őket a teslök hússzorosára : össze maradtak kapaszkod va, nekik már nem létezett a külső világ, csak ez az élet- halál harc. De nálam is megszűnt a külső világ, feledtem, hogy csjk két kis féreg gyürkőzését látom, a melyet, mikor a földön egy fűbokrocska árnyékában végbemegy, észre se'veszünk. Előttem immár csupán két egyenlőtlen harcba bonyolódott fél volt s én, mint néző, a harmadik voltam. Drámát sc

1 néztem feszültebben, mint ezt a bámulatos dulakodást. Indulattal tükröződött bennem vissza minden mozzanata, egyre türelmetlenebb lettem s már idegesen nyugtalan. Végre se' bírtam elvárui, a mi következik, e vad csatára föllázadt a vérem. Lesöpörtem őket az asztalról s összetapostam a földön. Mert azt a puha gyámoltalan férget se' sajnáltam, a kegyetlen ragadozó meg éppen földühített. Pedig nem tudom-e, hogy a kegyetlenség embercsinálta fogalom ? A százlábú élelméért küzdött. Hazugság volt, a mit a szellő a mindenség szerelméről suttogott. A való képe ez : egymáson élősködés, kényszerű gyilkosság. Az erősebb pusztítja a gyöngébbet, minden úgy áll fönn : győztesen a lét küzdelmében, de egyszersmind legyőzendőén. Hazugság mégse' volt, hiszen az is megvan. Az élet nyilvánulása kettős : szeretkező és öldöklő. TOLLHEGGYEL. Regék. Itt az asztalomon, hol e sorokat rovom, sorjában állanak a komoly könyvek. Komolyak és mogorvák. Tudós könyvek. A mi bennük van, az is mind komoly dolog. Szinte csodálkozom, hogy a napsugár megpihen rajtuk s végigsíklik mindegyiken, aranyos fénybe berítva a fekete kötést. A sugárkévében szivárványos nap-por játszadozik s a mint belefújom a cigaretta füstjét, ez is ezerszínű fényben gomolyog végig a kévén csodálatos alakzatokban. S biz' én nem gondolok tovább a komoly könyvekkel és nézem a változó szinti napsugárt, mintha tündérmeséket olvasnék ki belőle. S ott a sugárkévében, mintha odavarázsolták volna, a tündöklő fényben látok három gyönyörű ! leányfejet. Egymásra hajolnak s szemeikből bolI dogság sugárzik ki. A szerelem boldogsága. K I olvasok ezekből a szemekből regéket. Volt, hol í nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt, J volt egy város. Ebben a városban lakozott soki sok tündér. Egyik szebb volt, mint a másik. Hát egyszer a város magisztrátusa azt vette észre (az anyakönyvet olvasta cl), hogy ezek a tündérek egyre fogynak, eltünedeznek, egyenkint rabolják el őket a királyfiak, liogy aztán mint bájos menyecskék jelenjenek meg az aszfalton. Megsokallotta ezt a magisztrátus s kiadta rendeletbe, hogy szigorú büntetés terhe alatt tilos a tündérek elrablása. S mi történt? Az történt, hogy most már hármasával rabolják a tündéreket. A ki nem hiszi ezt a regét, olvassa el a Hímen-híreket. 8 tudni íbgja azt is, hogy hol vagyon az a mesébe való város. Boldog város. S történt, hogy meghallotta hírét ennek a városnak Tündérország jóságos fejedelme. És nyomban elrendelte az első miniszterének, hogy fogasson be az aranyos kocsijába négy táltost, mert oda akar menni a városba, a mely híres a szép tündéreiről. S Ion erre nagy öröm tündérek városában. Hát igen, ez a rege is valóság. Jóságos királyunk, mint egykor Hollós Mátyás, örömest cljárogat ide-oda az országban, hogy sajiít szemeivel gyönyörködjék magyarjaiban, a kik hódolatteljes szeretettel veszik körül felséges személyét. S látni fogjuk felséges urunknak szelíd kék szemeiben felragyogni az örömet, hogy ismét itt lehet hű magyar népe között. Látni fogjuk daliás alakját itt köztünk járni; nemes arcáról olvaslii fogjuk az atyai szeretetet, mely soha cl nem múló magyar népe iránt.