Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-08-13

tervezete, melyre már többen kértek előmunkálati engedélyt, AZ összes községek erre a vonalra szavaztak meg szép összegegeket, de ezek a faluk nem mérvadók. Pápa városa és Veszprémmegye csakis a pápabánhidai vonalra szavaztak meg nagy összegeket: egy pápa-tatai vasútra nem szavaztunk meg egy forintot sem. Kérjük engedményes urat, ezt jegyezze meg magának jól, egy ily vonalra egy forintot sem áldozunk. Hogy miért? azt is megmondjuk egész őszinteséggel. A létérti küzdelem a mint megvan az egyes emberek, intézetek között, ép ugy van az meg az egyes városok között. Csaknem ;5() év óta fájón érezzük mit vett el tőlünk Kis-Ceil. Soha sem fog ez a sebiiuk begyógyulni. Ez úgy falhoz szorított bennünket, bogy most is alig tudunk lélekzeni. Küzd ellenünk Gyó'r és Szombathely mindkettő igen hatalmas ellenség. Ok az erősek, izmosak és így könnyen legyőznek, legyűrnek bennünket. Elég lesz rámutatni a pápa-keszthelyi vasúttervezőt történetére, hol Győr irgalmatlan volt Pápával szemben, pedig a fohászon Győré lett volna. De azon egy körülmény, hogy ezen vasút megvalósítása nekünk hasznunkra lett volna, arra birta Győrt, hogy minden lehetőt elkövessen e tervezett vasút ellen, mi sikerült is. Megemlítjük még a királyi táblát, több létesített gyárt, mely nem Pápán, hanem Győrött épült. Ezeken kívül konknrrálnak velünk még más városok és községek. Elég ha megemlítjük Csornát és Beledet sőt a kis Özany is ellenünk fordul, mert hetivásárért folyamodott. Eddig Tata közönyös volt előttünk, de mihelyt Pápával egy vasút által lenne összekötve, hatalmas versenytársunkká válnék. E«t mindenáron el akarjuk kerülni nem akarunk keservesen szerzett vagy még szerzendő kölcsönpénzünkön uj veszedelmes versenytársat vásárolni. Sajnáljuk, hogy nem ismerjük az engedményes úr levelének szószerinti tartalmát, mit Tata városához irt. Csak ennek teljes ismerete után tudnók, mily hangon szóljunk vele, oly ügyben, mely városunk egyik fontos létérdeke. Pápai. A boripari szövetkezet. Németországban országra szóld ünnepélyekkel áldoztak csak nemrég Schulze-Delitzsch emlékének s a szövetkezeti eszme első és legnagyobb propagátorát minden teld mint a német birodalom egyik legnagyobb jóltevőjét és Németország mai gazdagságának elsőrangú tényezőjét ünnepelték. Ks méltán. Mert Schulze-Delitzsch volt az, a ki a gyárak révén végpusztulással fenyegetett kisipart ismét virágzóvá tette s a németek gazdasági felvirágozására vezető utakat megnyitotta. A mit a németeknél Schulze-Delitzsch kezdeményezésére már ötven esztendővel ezelőtt megtettek, az minálunk csak az utóbbi években történt meg. Alig néhány esztendeje, hogy megindult nálunk is a szövetkezetek alakítására irányuló mozgalom és a mennyire e rövid pár év után eredményről lehet beszélni, az — sajnos — messze mögötte marad ama valósággal nemzetboldogító hatásnak, mellyel Németországban a szövetkezeti mozgalom járt. A mit eddigelé hazánkban a szövetkezeti élet terén tapasztaltunk, az, majdnem mindenütt pártcélokból — s a mi még sajnosabb — vallásfelekezeti szinézettel történt. A hazánkban létező falusi fogyasztási szövetkezetek legnagyobb része „néppárti bolt" név alatt ismeretesek s majdnem mindenütt felekezeti türelmetlenségnek köszönik létüket. Alikor e lapok hasábjain városunk illusztris képviselőjének kezdeményezésére városunkban is szóba kerüli egy bőripari szövetkezet alakítása, a legjobb reményeket tápláltuk ezen nagy hivatás fi és üdvös intézmény létesítése iránt és különösen az a reménv keltett bennünk nagv örömet, hoíiv a pápai bőripari szövetkezet fij irányt fog inaugurálni szövetkezeti életünkben, azt az irányt tudniillik, mely nélkülözni fogja a kicsinyes, de mégis nagy veszedelmet rejtő felekezeti jelleget. Ali történt azonban ? A mult hónapban tartott alakuló gyűlésen megválasztott igazgatósági tagok, kik között véletlenül egy zsidó is volt, miért, miért sem, az okát ők tudják, lemondottak tisztségükről. A mult kedden történt meg újra az alakulás, s ez alkalommal arra a szomorú tapasztalatra jutottunk, hogy ez a szövetkezet sem különb, mint a környékbeli falusi szövetkezetek, s a bőripari szövetkezet, ha csakugyan megvalósul, csak éppen (így a legbrutálisabb antisemitismusnak lessz tanyája, mint a többi néppárti boltok. Az uj alakulásnál ugyanis, — és pedig egy állítólagos titkos konferencia megállapodásaképpen, — a zsidó iparosok tendeneiosusan mellőzve lettek, s a központ részéről dr. Horváth János által az első gyűlésen kinevezett zsidó vallású igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok a közgyűlésre meg sem lettek híva és noha azok tisztükről le nem mondottak, helyettük a központ kiküldöttje másokat nevezett ki. Felesleges volna itt azt a nagy veszedelmet ecsetelni, a mellyel cz a szövetkezet városunk társadalmi életének eddigelé senki által nem háborgatott felekezeti békéjét fenyegetné; a dolognak azért van nagy fontossága, mert itt határozott visszaélés történt városunk orsz. képviselőjének dr. JHtjedüs Lorántnak nevével. Az ő nemes intencióit, városunk javáért semmi fáradságot nem kímélő buzgó munkálkodását néhány ember a legszeinérmetlenebb antisemitizmus takarójául iparkodik felhasználni, s az ő törhetetlen liberalizmusának védfalai mögött melegágyat akar teremteni a felekezeti türelmetlenség számára. Bizton számítunk rá, hogy az ilyen törekvések megfognak törni városunk polgárságának ismert liberalismusán. Censor. A szegényiiyy javítása. ii. A múlt alkalommal szólottunk azon szegények segélyezésére'), a kik önmaguk hozzájárulása nélkül tartandók fenn, vagyis a kik közvetítő intézmények mellett sem képesek az államnak produktív tényezőivé válni. Most átmehetünk a szegénysegélyezés másik módjára, a mely szegénység a gyári indusztria és gépekkel űzött nagyiparral kapcsolatosan szokott kifejlődni és oly bajoknak vált kútfejévé, a melyek a munkást és az alsóbb néposztályt majdnem létfeltételeitől fosztja meg. Tudjuk mindnyájan, hogy a míg a vállalkozó és munkás között fennállott a patriarkális viszony, vagy a céhrendszer védte a helyi iparosokat, addig elégítleilenség nem volt tapasztalható oly mérvben, mint ma, a mikor a munkaverseny-szabadság, nagy tőke állják útját a tisztességes megélhetésnek. Igaz ugyau, hogy ezek az emberi műveltség fokozását nagy mérvben elősegítették, azonban sok tekintetben a szocialisztikus Nincs kézirat. — A < P á p a i Lapok* tárcája. — Irta: Herényi Andor, Egyik szombat reggelén alig nyitottam ki a szemeimet, már várt a szedőgyerek. IIa azt, a mi piciny, gyémánt-kiadásnak lehet nevezni, akkor a szedőgyerek bízvást gyémánt-kiadás, de respektive fekete gyémántra kell gondolnunk, mert a nyomda-festék nem szokott fehérre festeni senkit. — Kérem szépen, a laptördelő úr tisztelteti p kéreti a kéziratokat. — Szép, nagyon szép, fiam ! Az anyósom tegnap irt egy árkusos levelet, tele gyilkos sorokkal, ha kell od'adom, de más kéziratom nincs. Mondd meg a laptördelő úrnak, miattam a lap helyett akár a kezeit tördelheti, meg akár engem tördeltethet — ha úgy tetszik — kerékbe, de kéziratom még sincs . . . Az éjjel torban voltam, oszt' elrontottam a gyomromat. Nem tudok irni. Jól megértsed ! Disznótorban voltam. Nehogy halotti tort mondjál helyette. — Értem, igenis. Disznótorban tetszett lenni, .aztán elromlott a tens úr gyomra s most nem tud vele irni. — Szamár! A gyomrommal tudok irni, illetőleg nem, a gyomrommal nem tudok irni, hanem . . . A fiú elszaladt. ' No persze, hogy a disznótorban voltam s nem halotti torban, jóllehet bizony, alig van különbség a kettő között. A mi vau, az is csak nálunk van. A halotti torban isznak meg esznek, s a disznótorban épp úgy tesznek, a különbség a kettő között csak annyi, hogy a disznótorban magát a halottat eszik meg. Az emberevő szigeteken más a szokás. Ott eltörülték a különbségeket. Azok megeszik a halotti tor tárgyi tényálladékát is, nehogy sokat kelljen virrasztani felette. Bizonyára jobb gyomruk vau, mint . . . nekem most. A hét pokol tűze ég bensőmben s nincs, ki nyújtanál „hűs cseppet, hű csehem." S mindennek ki és mi az oka ? A komaság, az átkozott keresztkomaság. Gyerekkori pajtások vagyunk Müller Hauzival. Majdnem tejtestvérek. HaHzistokduukel svábgyerek — én bakouyi magyar .ver vagyok. Már kisfiúcska korunkban kicseréltek bennünket szüleink. Engem azért, hogy Ilanzíéknál, Pinkafőn németül tanuljak, őt meg az ellenkezőért. Az eredmény az lett, hogy Müllerék Pinkafőn megtanultak tőlem magyarul, szüleim pedig Ilanzitól németül, rajtam és Ilauzin azonban a cserenevelés nem fogott semmit. Legfelebb az ellenálló képesség fejlődött ki bennünk a tökéletességig. Ennek is megvan a maga meséje. Egy izbeu gummipuskával lelőttem a padlás ablakából Müllerné ecetes üvegjét. Az asszony elpauaszkodott az urának s engem ppgányul elveretett. Rögtön megírtam anyámnak. Anyám olvasta kesergő soraimat s mikor odaért, hogy az ő fiát idegen einher elverte, legott félben hagyta az olvasást, félretette a levelet s elverette atyámmal Hanzit, az ő kéznél levő cserepéldányukat. Iíanzi bőgött s megírta Pinkafőre az állapotot, minek egyenes következménye megint csak az én nadrágomon játszódott le. Ilyetén egész láncolata következett a kölcsönös eluadrágoltatásokuak s talán most sem lenne vége, ha Ilanzi nálunk véletlenül meg nem betegedett volna. Haza kellett szegényt szállíttatni Pinkafőre s így aztán mindkettőnket visszacseréltek.