Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-01-22

1899. január 22, így nem marad alig ő—(>, a ki az utcát 6'rzi' vasútnál végez szolgálatot és bűnesetet nyomoz. Ezen saját érdokünkben segíteni kell. A rendőrök létszámát föl kell emelnünk, rendőri különítményt kell fölállítanunk a városnak azon a részén, a mely a városliáztéd legmesszebb van, a rendőrkapitányságnak minden éjjel több őrjáratot kell kiküldeni, a melyeknek kötelessége lessz a rosszhírű kávéházakat, csapszékeket és éjjeli szállásokat ellenőrizni és a város utcáit és város környékét, különösen a tekertek vidékét kikutatni és minden gyanús egyént igazolásra fölhívni. llendőrségünk erősbbítése oly fontos kérdés, hogy városunk tanácsa és közgyűlése, az előfordult esetek után, nem zárkozhatik el előle a nélkül, hogy ennek elmulasztása által a most a rendőrkapitányságot terhelő felelőséget magára ne vegye. Bizton hisszük, hogy a legközelebbi közgyűlésünk tárgysorozatának egyik pontja a rendőrségünk szaporítása lesz, mert meg vagyunk győződve, hogy gondos polgármesterünk ezt a közóhaj 1 magáévá teszi. Öreg-Hantai. & „Pápai kertészeti egyesület megalakulása. A „Pápai kertészeti egyesület" ma egy hete 11 órakor tartotta alakuló gyűlését a városháza irattári helyiségében nagyszámú résztvevők — különösen a földmíves gazdák — jelenlétében. A közgyűlést a dec. 18-iki értekezletből kiküldött bizottság elnöke, Antal Géza dr. nyitotta meg, jelentvén, hogy a bizottság megbízatásában eljárt, a taggyűjtő íveket kibocsátotta s az alapszabály-tervezetet elkészítette. Elénk éljenzéssel fogadták azon bejelentését, hogy a tagok száma S2, még pedig 1U alapító és 12 rendes tag és hogy az alapító tagok közt vannak : Fenyvessy Ferenc dr., vármegyénk főispánja, Mádai Izidor miniszteri tanácsos, Jíegeilüs Lóránt dr., városunk orsz. képviselője, Bauer Antal, az ugodi kerület orsz. képviselője. Ezen bejeleutések után — jelezve, hogy mandátuma lejárt •— kéri a gyűlést, hogy a mai tárgyalások vezetésére elnököt válasszon. A gyűlés egyhangúlag Antid (iéza drt kérte föl az elnöki szék elfoglalására, a jegyzői teendők végzésére pedig Szakoly Ignácot. Az alapszabályok több pontja élénk eszmecserére adott alkalmat, melyben resztvettek : Baréith Ferenc, Löiry László dr., Boek István, Kis József, J/ercz Béla, Koezka László, Székely István, Szakoly Ignác, Lö/ri Adolf, llajnóczky Béla, Csurgat Gábor s mások, végeredményben azonban a bizottsági tervezet fogadtatott el csekély módosításukkal s az elnök megbízatott, hogy a letárgyalt alapszabály-tervezetet megerősítés végett, terjessze tol a nmélt. földmívelésügyi minisztériumhoz. Következett ezután az alapszabályok értelmében a tisztviselők és a választmány megalakítása. Közfelkiáltással megválasztattak : elnök: Antal Géza dr., alfhiök: Székely István, jegyző: Koritsehoner Lipót dr., könyvtárnak: Szokoly- Ignác, pénztárnok: Kiss Móric, választmányi tagok: Abafy József méhészeti tanár, Bottka Jenő, Hojnóezky Béla, Here/. Béla, líolbok Ede földm. isk. tanár, Kodolányi Árpád földm. isk. tanár, Kovács Sándor, Lamperth Lajos, Munkácsy József borászati felügyelő, Németh Imre, Sclnvábe Ignác urod. főkertész, Tarczy Dezső. Kis József indítványozza, hogy a dec. 18-án kiküldölt bizottság tagjainak az egyesület létrejötte körül teljesített fáradozásaikért a közgyűlés jegyzőkvileg szavazzon köszönetet ; az indítványt a közgyűlés helyesléssel tette magáévá. llajnéwzky Béla általános éljenzés közt indítványozza, hogy az egyesület alakuló gyűléséből mély tisztelettel üdvö/.öljo Dantugi Ignác dr. földmívelésügyi miniszter űr ő nagyméltóságát, ki úgy az egyesület által kitűzött célok pártfogása, mint városunk ügyeinek támogatása folytán méltán számíthat hálánkra és tiszteletünkre, Az indítvány egyhangú helyesléssel fogadtatván, elnök megbízatott az üdvözlő irat elkészítésével. Az alakuló gyűlés, az általános érdeklődést tekintve, egy szép jövőjű egyletnek vetette meg alapját, s mi részünkről a régi latin jó kivánatot alkalmazzuk az egyesületre : „Vivát, ereseat és — minden tekintetben — iloreat." Irodalom. Mákvirágok. Irta Kerényi Andor. Kiadja Köves és Boros könyvkiadóhivatala Veszprém. Ára 1 frt. (drhs.i Az utolsó kőt évtizednek az irodalom szempontjából nagyon problematikus vívmánya az, hogy a közönség nagy részénél az újságolvasás majdnem teljesen abszorbeálja az olvasási szükségletet. Hogy ez a körülmény szépirodalmunk fejlődésére minő hatást gyakorolt, annak fejtegetése messze elterelne bennünket tárgyunktól, s azért elégedjünk meg annak konstatálásával, hogy a mai .-zépirók legnagyobb része egyúttal újságíró is lévén, műveik : a lapok tárcái, is csak úgy készülnek, mint a hírlap egyéb cikkei, t. i. a rovatok előre kiméri keretei és korlátai közi. Talán rossz vicc, de való tény az, hogy tárcáink nem ihlettel, henem centiméterrel készülnek. Mielőtt az író hozzáfog a tárca megírásahoz, már tudja, hogy munkája a kiszabott vonal alatti (i, vagy legfelebh U lábig terjedhet, s ez természetesen sokszor szárnyál. szegi az eszmék és különösen a poézis szabad röptének. Így azután rendszerint vagy egy nagyobb szabású témát majdnem mechanikus úton komprimál az író a szerkesztő kiszabta határokba, vagy a mi még rosszabb, egy-egy sovány eszmét nyújt és szélesít, hogy beteljék vele a kellő számú kutyanyelv. (Vak természetes következménye ennek az. hogy az ily irodalmi müvek a mily rövid lélegzetnek, épen olyan elemér hatásúak is, akár csak bármely más hírlapi cikk, melyet a vonal felett olvasunk. Ebben az irodalomban a tartalom, a cselekmény mellékes, a fő a kidolgozás, s az írók minden igyekezetüket arra fordítják, hogy a legr.>\ányabh léniát, az ötletek, szellemességek egész öz"mé\ <•! fft-wn /.\e irják meg. (Vupn bors, csupa só az <"gó</, s olvasó hálás, ha e/ a fűszer attikai eredetű s nem mérlegeli a régi esztétikusok t'mloskodó mérlegével a cselekmény stb. ma már divatból kiméin irodalmi kellékeket. Az országhires Sipulusz vezet egy mindinkább gyarapodó iskolát ebben a/, irányban, s ennek a/, iskolának kétségen kívül sok jeles kvalitással bővelkedő híve a városunkban szimpatikusán ismert Kerényi Andor, ki gazdag humorú irói vénájának java termékeit gyűjtötte össze csinos, igazi párizsi ízléssel kiállított kis kötetben. Súlyos tartalom helyett ötletek és ehnésségek egész serege kapja meg az olvasót, s a szellemes apróságok mindegyike egy-egy vidám negyedó.-áeskát biztosít az olvasónak. Magyaros stílusát a sokszor szinte meglepően szokatlanul alkalmazott vidéki „kruflau.-druekok" jellegzetessé teszik, s a természetes könnyűséggel folyó dialógok egészen ahhoz a miliőhöz -.imáinak, a melynek köréből az író tárgyait válogatta. Kzek a tárgyak egyszerit, jóízű dolgok legnagyobbrészt a vidéki kisvárosi életből merítve, s a szerzőnek renűkívül éles megfigyelési képességére vall, hogy helyesen választja ki humoreszkjei számára azt, a m> valóban karakterisztikus. - Az érdekes inunkat melegen ajánljuk lapunk l. olvasóinak. Es vénültek a rózsák is, meg a bokrok is az udvaron, de kevésbbé vigasztalan vénülésükben minden tavasszal kipattantak a fiatalság bimbói. — 0, én gyermekeim, én szegény gyermekeim, mondogatta még mindig a nagynéne azzal az ű gyönge hangjával, amely nem bírta már, hogy be ig fejezze a mondatot, a mit megkezdett, ha még csak megélném, amig ... — és fenyegetve odamutatott vékony kezével az ablak előtt meredező sötét, nyomasztó kőtömegre. Tíz hónapja sírban volt már az öreg asszony, elhagyottságot, ürességet, méla bánatot hagyott hátra a kis szobában, a mint ez már olyan drága halottunk után lenni szokott. Ekkor váratlanul megjött az örökség, amire nem is gondoltak már a szerény udvari lakásban. A véu leáuy — mert bizony negyven esztendős volt akkor már — valósággal megfiatalodott, hogy váratlanul a vagyon birtokába jutott. Most .felmondhatnak a házban a lakóknak, visszamehetnek az utcai szobákba, de azért régi, kedves megszokásból mégis leginkább a kedves kis szobábau lesznek, ugy mint a kénytelen szegénység napjaiban, hiszen olyan sok emlék fűződött ahhoz az ósdi szobához és aztán mostantól fogva ismét beáradhat oda a napsugár özöne, mert a magas falat lerontják, hisz ez most könnyű nekik, pénzzel mindent meg lehet csinálni a világon. Végre megtörtént, a mire húsz esztendeig oly forrón vágyódtak, a falat lerombolták. Mindjárt április elején hozzáfogtak, a mikor az első enyhe meleg tavaszi fuvallat szállott a légen és az esték már-már hosszabbá váltak. Gyorsan haladt előre a munka; lezuhanó kövek lármája, kőművesek dalolásn, törmelék gipsz és mész hullása közben, porfelhő keretében tűnt el a komor fal, mely oly sokáig zárta cl az udvar elől a napfényt. Es másnap estefelé, mikor készen volt a munka, a kőművesek eltávoztak, és beállott a csend, az anya és leánya vacsorához ültek és csodálkoztak, mily világos van még, lámpát sem kell gyújtani. Mint valamikor, régen letüut időkben, ismét látták, miként imbolyog a szabadban a vadrózsa s vadinda. De nem örült a két asszony, amint remélte. Sőt ellenkezőleg. Valami kimondhatatlan szorongó érzés fogta el szivüket. Túlságosan világos lett a kis meghitt szobácska, szomorú borongás ülepedett a bútorokra és az asszonyok lelkére is valami nagy, megfoghatatlan változás érzése nehezedett, amely mintegy erőszakkal elnyomta a régi emlékeket és új, más világot akart helyettük teremteni. Az anya és lánya semmit sem szóltak. Hallgatva, mindinkább növekvő szomorúsággal szivökben ültek az asztalnál és egy falatot sem ettek. Lassanlassan úgy érezték, mintha valami nagy ve.-zteség érte volna őket, a mely betölthetetlen ú'rl hagyott maga után, mint valami drága halott távozása. A mikor az anya észrevette, hogy könnyel telik meg leányának szeme, megértette, hogy annak lelkében is az sajog, a mi az övében, s halkan igy szólt: — Hiszen megint felépíttethet nők. Egészen úgy, a milyen a régi volt, a mit lerontattunk. Nem gondolod ? — Eti is gondoltam rája, — felelte a lány. De minek ? Nézd anyám mégsem lessz az többé ugyanaz! Én istenem! Hogyan is vau az: ő, a ki oly sóvárogva vágyódott, hogy lerontsák azt a régi falat, a melynek sötét hátterén egyszer tavaszkor egy szép fiatal matróz, majd sok-sok éven át a szegény elhalt nagynénje profilja lerajzolódott, ő most azt kivánja : vajha újra ott állana a fal, úgy mint az előtt. És 'hirteleu kinos fájdalom uyilallott át a szivén . . . Sirva fakadt a vén lány, élete legkeserűbb könnyeit sírta, mert senki sem építhette fel újra a régi, a gyűlölt és mégis oly sokra emlékeztető édes falat. Franciából ford.: K. Gy.