Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899
1899-07-16
])) pontja értelmében színtársulatoknak előadások tartására engedélyt adni az intendaturával egyetértőleg a városi rendőrkapitány vau jogosítva, jövőre a hozzá, vagy esetleg a városi tanácshoz benyújtandó ilynemű kérvényeket mindenkor a a rendőrkapitánynak adja ki elintézés végett. Miről Pápa város polgármesterét, valamint az iratok kiadása mellett további törvényszerű eljárás végett Pápa város rendőrkapitányát jelen ítélet közlésével értesítem. Veszprém, 1H99. július 1-én. Kolossváry s. k. alispán. (P. II.) Xem hívságos Rechthaberei indít minket ez Ítéletek közlésére, hanem az, hogy mi ezekből nemcsak a vádlottak elégtételét olvassuk ki, de elégtételt latunk a magunk számára is, kik ez ügyért magunkat exponáltuk. Es elégtételt ad az alispán a megsérti-tt kultúrának is, s figyelmeztet arra, hogy a magyar kultúrát alaptalan ürügyek palástja alatt senki bántalmazni ne merje. „Keresztény iskolatestvérek." Azoknak az érdekes és tartalmas cikkeknek éles ellentétéül, melyek e lapok hasábjain a helybeli felekezeti elemi iskolák államosítása lágyában megjelentek, a múlt számban egy, minden valószínűség szerint illetékes helyről bc-kiVdíVt bír látott napvilágot. A bír pár sorban igen sokat mond. Jelentéktelennek látszik, szerény hangon szólván arról, bogy ..miután a közel jövőben a r. k. elemi fiúiskola tanítója valószinőleg nyugdíjba megy stb. ... a plébános magán úton ajánlatot tett a keresztény iskolatestvérek provinciálisának, hogy a nevezett kongregáció egyelőre két osztályt és idővel az összes itteni r. k. elemi fiúiskolák vezetését fokozatosan vegye át", de ez az igénytelen hang nem tudja háttérbe szorítani annak a tervnek nagy fontosságál, a melyről itt szó van. Mert miről van itt szó? Arról, hogy gyermekeink oktatásánál a világi elemet teljesen mellőzzük s bízzuk azokat az iskolatestvérekre, kiknek e téren való „témjes sikeréről" csupán e hírnek beküldője tud. Xem akarjuk ezzel azt mondani, bogy e különben igen tisztelt rendnek Pápa város kulturális nívója érdekében jól kiválogatott tagjai nem tudnák azt az eredményt elérni, amit világi tanítók el tudtak érni, de feltesszük a kérdést: nem lennénk-e a rend ide hozásával a legnagyobb mértékben hálátlanok az állam iránt, mely Pápán az állami tanítóképezde! a város iránt való jóindulatának teljességével, szinte meglepő arányban, óriási évi költségvetéssel létesítette ? E tanítóképezde ugyanis hivatva van tanítókat adni a Dunántúlnak általában, de hivatva van arra is, hogy legjobb, legkiválóbb erőit e város tanügyének szolgálatába küldje. Vájjon nem méltatlan, nem illojális eljárás volna a mi taní'óképezdénlc derék növendékeit az erkölcsileg és anyagilag nemes becsvágyuknak leginkább megfelelő pápai állomásoktól elütni és azokat az esetleg Tótországból ideszakadt iskolatestvéreknek — még hozzá természetesen örökös bálánk biztosítása mellett — ölükbe hullatni. „A rend főnöke még nem határozott," •— így szól a bir, de úgy látszik nem határozott még ez ügyben az sem, akinek első sorban kell határoznia t. i. az iskolát fenntartó pápai r. k. bitközség. A dolog jelenleg még esak annyiban van, hogy a hitközség egyházi elnöke — kétségen kívül nemes intenciótól vezéreltetve — magánúton intézett kérdést a rend provinciálisához: vájjon hajlandó volna-e a rend, az elemi iskola vezetését átvenni? Ha azután e hajlandóságot az egyházi elnök tudtára adja a hitközségnek, ennek módjában lessz a fölött határozni, vájjon elfogadja-e a rend ajánlatát, vagy tegye inkább azt, amit éppen a hitközség le</elsöi többször és sürgetőkig ajánlottak: kérje az államosítást. Mert a r. k. hitközség, ha e dologban döntenie kell, bizonyára meg fogja gondolni azt, hogy az iskolának a kor színvonalán való fenntartásához hiányzik a megkívánható anyagi ereje. -V hi- ! vek iskolai kiadások címén máris rendkívül megvannak terhelve, az egyházi adó nagy és jelenté- j kényen emelkedni fog, ha a tanfelügyelő által j többször megsürgetet V. és VI. osztályt s ha még j ezenkívül a t úlzsálo'tsiáij miatt szükségessé váló ujabb osztályokat felállítják. Eoltcvc, hogy az egész isgola vezetése a rend kezébe megy át, az új o<ztálijok létesít estével mégis szükségszerűen többe fog ez a hitközségnek kerülni, mint a mennyit ! elbírni képes. I Xem akarjuk itt a világi tanítóknak az egyháziak fölötti elsőségét s a tanítás szabadabb szelleme érdekében üdvösebb voltát fejtegetni. Ezt a dolgot elfogulatlanul szemlélők úgyis tudják, az • elfogultakat meggyőzni pedig nincs itt tér. De annyi kétségtelen, hogy ha a r. k. hitközség az az eddigi állapotokon melyeket — legalább a tanítás eredményét illetőleg —• néha ok nélkül tüntettek fel oly siralmasnak, gyökeresen segíteni óhajt, azt, saját magának ujabb anyagi megterbeltetése nélkül, máskép, mint az államosításnak kérelmezése útján, nem teheti amint azt már e lapban és egyebütt is a dolognak alapos és szakértő ismerői ismételteti kifejtették. Végezni pedig azzal végezzük rövid felszólalásunkat, hogy a hitközség vezetőinek ismételten figyelmébe ajánljuk legújabb kultúrintézményünket az állami tanítóképezdét, melynek jobb növendékei bizonyára ambíciójuk tárgyává tették, hogy tudásukat e városban érvényesíthessék. Katholikus. Iskolai értesítők. II. Állami polgári leányiskola. Az öröm lelkes hangjai nyitják meg az áll. polgári leányiskola értesílöjét. „Itt áll előttünk vágyaink, reményeink megvalósulása, nem vagyunk hontalanok, nem vagyunk zsellérek; felemelkedett a tudomány temploma, rég várt otthonunk ! . . ." Mindenesetre jelentékeny forduló pontot jelent a polgári leányiskola életében az új épület s joggal remélheti az intézet igazgatósága, mind a tanulók létszámának emelkedését, mind a modernül felszerelhető muzeumok, szeriárak stb. folytán, a tanításnak az eddiginél is nagyobb eredményességét. ,.Az örömbe igaz, belevegyül az üröm csöppje is — mondja tovább az igazgatói jelentés -- ha az iskola elhelyezésére és építési hiányaira gondolunk." Igen fontos dolgot említ itt meg, — tapintatosan csupán pár szóban — az igazgatóság. Xem az elhelyezés kérdését értjük, azon már régen túl vagyunk, de az építési hiányokét. iSzoinorú dolog nagyon, bogy az iskolák építési terveinek elkészítésénél a legilletékesebb tényezőnek, a tanári karnak véleményét a legritkább esetben s akkor is gyakran elkésve veszik igénybe. Megbőszülj a magát ez mindig, megbőszül ta magát a jelen esetben is. Hallunk szűk tantermekről, hallunk célnak meg nem felelő szertári helyiségekről, hallunk több olyan kényelmetlenségéről az intézetnek, amit ki lehetett volna kerülni, ha a terveket a két éves egyetemi hallgató, névszerint Charles Póberl Darwin. Arra kérte a minisztert, nevezze ki őt hivatalos terniészelvizsgálónak a „Beagle" nevű bajóra, mely a Dél-Amerikában megkezdett mérnöki felvételek befejezését célozta. A magával hozott ajánló levélnek meg voll a hatása, kinevezése nem sokáig késett. Mi azonban, a kik nem vagyunk tengerészeti miniszterek, ne hagyjuk magunkat félrevezetni ajánló levelek által: a íialal Darwinban ekkoráig még csak a jó szándék volt meg, de a tudományos képzettség hiányzott. Bármennyire hihetetlennek látszik is, liatal korában nem tanúsított nagy tehetséget és uem is járt szorgalmasan az iskolába. Mikor tizennyolc éves korában az edinburgi egyetemre beiratkozott orvosnövendéknek, pusztán atyja kiváuságát teljesítette. Az előadásokat azonban nagyobbára unalmasoknak találta, a boncteremben alig fordult meg kétszerháromszor. Indiszkrét életirók följegyezték róla, hogy ekkoriban jobban érdeklődött egyéb dolgok iránt. Érdeklődését állítólag külöuösen egy "Wedgewood Emma nevű kisasszony kötötte le és később nőül is vette ezt az ifjúkori ideálját. Két év múlva Cambridge-be ment. Itt ismerkedett meg Henslow-val, az egyetem természetrajztanárával. Majdnem kizárólag ennek az ismeretségnek köszönhette későbbi tudományos pályáját, a mennyiben Ilonslow volt az, a ki, benne a természet iránt érdeklődést keltett. Az a hatalmas erő, mely szellemében eddig gyümölcsözetlenül hevert, most kezdett jelentkezni. A legszenvedélyesebb ásvány-, növény- és rovargyú'jlő lett ő, a ki mint szenvedélyes vadász, azelőtt esak a rókák és foglyok iránt érdeklődött. Veleszületett praktikus lángeszét és önálló kutatások után vágyódó szellemét azonban nem elégíthették ki az akkori tudományos nézetek és az akkori egyetemi tanulásnak inkább rabszolgai, mint szellemi munkája. Már egyedül akart hajóra kelni, hogy beutazza a világol és saját tapasztalatai útján tanulmányozza a teremtés titkait, mikor egyik befolyásos ismerősének ajánlatára a „Beagle" személyzetéhez csatlakozhatott. Abban a hatásban, melyet e földkörüli utazás reája gyakorolt, Newtonuak, a mélyreható angol tudósok e prototípusának szellemét látjuk felébredni. Megfigyelt évek hosszú során át mindent, következtetést vont iniudenbűl, csoportosította érveit és felállította a fajok eredetéről azt az elméletet, a melyet bővíteni újabb vizsgálatok által lehet ugyan, de megcáfolni egyetlen pontjában sem. S a mennyiben a köztudat azt hiszi, hogy Darwin tana az embernek a majomtól való leszármazásában csúcsosodik ki, annyiban a köztudat nagyon téved. Darwin azt hirdeti előbb említett munkájában, a mely halhatatlan eredménye földkörüli útjának, hogy az egyének eltérő sajátságai a különböző életviszonyoknak megfelelőleg fejlődnek s e különböző sajátságokat örökli nz utód. De életbeumaradásra s utódok nevelésére a fajoknak csak azok az egyénei képesek, a melyek meg tudnak küzdeni az életviszonyokkal. Ehhez képest maga a természet és az élet mintegy kiszemeli azokat az egyéneket, melyeknek tulajdonságait méltóknak találja a fennmaradásra. Ez a természetes kiválás, mely tehát egyértelmű az erősebbek fennmaradásával. A természetes kiválás mintegy segédeszköze az egyéni változékonyságnak és álörüklésuek, melyek által Darwin a jajok egi/másból való keletkezését oly egvszerű módon magyarázza. E fejlődési törvényből önként következik, hogy az egész állatvilág egy előre haladó csoportozatot képez, mely alul a legegyszerűbb, sejtidomú szerves lénnyel kezdődik és felül az emberrel végződik. De Darwin tanából azt következtetni, hogy az ember a majomtól származik, legalább is felületességre mutat. Éhből csak annyi igaz. hogy az ember és majom ugyanattól az őstől származik, bár még csak attól sem kell tartanunk, hogy ez az ős valaha kompromittálhat beunüuket. A természet lojális és dicső ősünk ma már csak a kihalt fajok számát szaporítja. A rokonság pedig, mely bennünket a majmokhoz köt, ne nyugtalanítsa senkinek a lelkiismeretét. A kikre nézve ez visszataszító, azok fontolják meg, hogy közvetleu őseink az ó-világ vad népei voltak. Ezt senki kétségbe vonni nem fogja, a ki valamikor a népek vándorlásáről hallott valamit. Már pedig, akár az előbbi rokonsággal összehasonlítva,, nagyon kétes értékű előkelőséget ad az a genealógia is, mely