Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-07-09

ban és reméljük, bogy ba a városi tanács mielébb közgyűlés elé terjeszti a dolgot, a képviselő testület nem fogja dezavuálni ta­valyi elvi határozatát s végre is dűlőre jut­tatja a szegények felsegélyezésének régóta húzódó ügyét. Természetes dolog, hog3 r maga a nép­konyha a szegényügy rendezésének csak egyik, kétségkívül "legfontosabb része, a mely mellett nem szabad figyelmen kívül hagy­nunk a kérdésnek többi rendezésre váró részleteit. Mint minden kérdésben, úgy eb­ben is csak akkor végezhet sikeres munkát n városi tanács, ha czéltudatos és minden részletre kiterjeszkedő programmja van e fontos szociális kérdés rendezésére s épen azért már legközelebb visszatérünk a do­logra és kifejtjük nézeteinket a szegény­ügyi akció egész rendszerére nézve. Iskoíai értesítők. Régi szokásunkhoz hívón ismertetni fogjuk e rovatban városunk iskoláinak az ÍK'J.S 99. tanévről szóló számadásait: az értesítőket. A nagy nyilvá­nosság úgyis oly kevéssé érdeklődik manapság az iskola iránt; a tanév és a szülők közötti érint­kezés, a helyett, hogy a helyes pedagógiai irány­nak niegfelelőleg folyton állandóbb és eresebb lenne, mindinkább ritkul és gyengül, a szülők még az évvégi vizsgálatokat is gyéren látogatják, hadd tudjanak meg e kivonatos ismertetés révén leg­alább annyit az iskolákról, a mennyi az értesítők­ből egyáltalán megtudható. Mert persze az értesítők esak külső képét nyújtják az intézetek egy évi történetének, a bennük uralkodó szellem >t, a taní­tási és nevelési rendszert, ennek síkerét vagy sikertelenségét esak az ismerheti igazán, a ki meg nem szűnő érdeklődéssel kiféri az iskola életének minden mozzanatát, vagy ha ezt nem teheti, az intézet vezetőivel való élénk összeköttetés útján iparkodik magának képet alkotni arról, hogy gyer­nvkét olyan irányban tanítják és nevelik-e, a minőt az iskolára az egyén, a vallás, a társadalom s a haza érdekei szükségképen ráparancsolnak. Mint minden évben, úgy az idén is elsőnek jelent meg a r. kath. gimnázium értesítője. Róni. kath. gimnázium. A bencés-rend vezetése alatt álló gimnázium életében fontos év volt a most lefolyt. Ez évben költözött az iskola új hajlékába, mely mind célszerű, helyes berendezésénél, mind pedig külső csínjánál fogva méltó a teljes elismerésre. A rend ismert áldozatkészsége nyilatkozott meg abban, hogy a régi rozoga épület helyén ma díszes palota fogadhatja magába a tudomány után esengők nagy tömegét. A nemcsak modern felszerelésű, de nagy épület is bizonyára számított és joggal számított arra, hogy minél számosabban fogják lépcsőit taposni, hogy új és tágas volta a tanulók számának megnövekedését fogja eredményezni. Egyéb intézetek új palotái legalább ilyen eredményről tanúskodnak. Egész közel levő példa az ev. ref. főgimnáziumé, melyben a tanulók létszáma az új iskola-épület elkészülte óta több mint száz-'aú emelkedett. S mit látunk a bencés gimnáziumnál? Tavaly volt a növeudékek száma: 1(53, idén: 157, tehát nemhogy emelkedés lenne, de apadás mutatkozik. Mi az oka ennek, uem (irtatjuk. Tekintjük egyelőre a véletlen művé­nek, de ha e szimptoma állandóvá válnék, már az intézet hírneve érdekében is kötelességünknek fog­juk ismerni, hogy a valódi okra rámutassunk. Az új gimnáziumi épület felavatási ünnepélyé­nek leírása nyitja meg az értesítőt. Itt olvashatjuk Wurght Samú dr., Pe/ö Menyhért és Xéimih Antal dr. ünnepi beszédeit, melyek annak idején lapunkban is megjelentek. Közli ezután az értesítő Szilágyi Oszkár tanárnak Erzsébet királyné emlé­kezete e. beszéltét, melyet a szept. 17-kéu tartott gyászüunepélyeu mondott el. E/, ünnepélyeken kívül megülték még ápr. 11-kéu a 48-iki törvények meg­alkotásának emlékét. A tanári kar idén is 7 tagból állott. Mohácsi Pál és Sörös Pongrác helyét Horváth Cézár dr. és Bán János foglalták el. A végzett tananyag kimutatása után értesülünk a gimn. segitőegylet működéséről, a tanítás eszközeinek (könyv- és szer­tárak) nagy mértékű gyarapodásáról, valamint az iskolaév működéséről. Nem tudjuk megérteni, mért szükséges itt annak külön megemlítése, hogy: „más vallásúak hitoktatása az intézeten kívül történt." Majd a tanulóifjúság érdemsorozata s azután statisz­tikai adatok, az értesítőnek a maguk szárazságá­ban is legérdekesebb része következik. Itt közöljük a fonto.-alb számadatokat: beirat­kozott 1T)7, év végén volt 14li tanuló. Vallásra nézve volt az iskolának 122 róm. kath., 2 ev. ref. és 22 izr. tanulója, anyanyelvre 130 magyar, 1(5 német (hát ezek mely földtájról kerülhettek?!), illetőségre nézve ti3 helybeli, 43 veszprémmegyei és 40 más megyebeli; a tanulásban tett előmenetelre nézve: miuden tárgyból jeles: 0, jó: 23, elégsé­ges : S ', egy tantárgyból elégtelen : .14, kettőből : 2, többől: 12, tehát összesen: 28=19-1%, a mi a tavalyihoz képest, mikor a bukottak száma: 312% volt örvendetes javulást jelent. Legtöbben buktak a latinból, mértanból : 14-en, az énekből: 15-en és a szépírásból (két osztályban): 11-eu. Sziujeles bizo­nyítványt kaptak : az I. osztályban : Golduer Jenő, Rosenberger Hugó, Szökrényes József; a II. osztály­ban : Baják Lajos, Lipsitz Miksa, Porpáczy Ferenc; a III. osztályban: Böröcz Vendel; a IV. osztály­ban : Kreutzer Ferenc, Varga István. A jövő 1899/900. tanévre vonatkozó előleges tudósítás zárja be az értesítőt. A beiratkozások rész­ben már jun. hó 30-tól jul. 5-ig folytak, részben szept. 1. 2. és 4 napjaiu lesznek. László József f. (1811—1899.) A dunántúli ev. ref. egyházkerület lelkészi karának nesztora, a szabadságharc dicső harcosa, a jótékonyságáról és áldozatkészségéről országos hírű lelkipásztor : László József kir. tanácsos, a pápai ev. ref. főiskola örökös tiszteletbeli egyházi fó'gond­noka, kocsi ev. ref. lelkész lehunyta örökre szemeit folyó hó 4-éu Koesou. Szerdán délelőtt hozta meg a szomorú hírt városunkba a távíró. Es a főiskola épületein azonual kitűzték a gyászlobogókat, melyek hirdették az ősz főptpnak, a főiskola egyik kiváló jótevőjének gyá­szos halálát, A nemcsak szellemileg, hanem a testalkatára nézve is hatalmas férfiú SZÍVÓS természeténél és rendkívül mértékletes életmódjánál fogva érte el a nagy — H8 éves — életkort, a mi bizony csak igen keveseknek juthat osztályrészül; az pedig még keve­sebbeknek adatik meg, hogy az érdemekben eltöl­tött hosszú időt, életének egész munkásságát hazájá­nak, egyházának és a főiskolának —melyet mindig atyai gondoskodással dédelgetett — szentelhette és áldozhatta. Szebb példáját a háládatosságnak alig mutat­hatja ki valaki jobbau, mint L'tszló József tette, a ki 1823—37. években a pápai főiskola szárnyai alatt nevelkedett oly nagy emberré és ki ezért mindeu alkalmat felhasznált, bogy éreztethesse az ő kedves Az eltörött Ámor. — A •> Pápai Lapuk* en-deti tárcája. — Irta: Báródi Géza. Hisz igaz, esak gipszfigura volt. S miután ott állott sok-sok esztendőn át a sifonon, mind'g készen arra, hogy a nyilát elrepítse, végre is a porogatókefe nyilván nem szándékos, de bizonyára vigyázatlan mozdulata leverte onnan s eltörött. Pedig megszokhat­ták már egymást, A kefe is meg volt már kopva a sok használattól s a rózsaszínűre festett Amor is itt-ott sárgásszinűvé lett. Mindketten régiek voltak. Egy­általán a szobában minden nagyon régi volt. Amolyan nagy, idomtalan, de egész nemzedékeket szolgáló bútorok voltak itt, a milyeneket már alig lehet látni. Semmi dísz, semmi faragás rajtuk. Egy­szerűek, simák és öregek. Nem azok a csecsebecsék, mint a mostaniak, a melyekhez alig lehet hozzá­nyúlni, olyan töréKenyek, finomak és csak szobák díszéül szolgálnak. Szó sincs róla, bogy fiúról-fiúra szálljanak s hogy a dédunokák is gyönyörködhesse­nek bennük. I)e valami különös jó melegség áradt szét a szobában s betöltötte auuak minden zugát. Belepte a régi, öreg bútorokat, behatolt azoknak minden pórusába, mosolygós, csöndes derűvel vonta be az egész szobát. Olyan volt ez a szoba, mint azok a tisztes, simára fésült, ezüstfehér hajú matrónák, kiknek sze­méből nyájasság, arcukról szelídség tükröződik le s kik előtt az ember önkéntelenül hódolattal meghajol. S ím', az eltörött Ámor fölé hajol egy ilyen tisztes arc, szemeiben köuyekkel s látni lehet arcán a borút, a keserű fájdalmat. Pedig csak gipszfigura volt ez az Ámor. De miuŐ édes emlékek kötődtek hozzá. Az az öreg úr, kinek az arcképe ott íügg a falon s nyájasan tekint le onnan, valaha, mint daliás ifjú hozta ajándékba. S ez az ajándék sokatmondó volt akkor. Egész vallomás. Nem csoda, ha kigyúlt az arca auuak a fiatal leánynak, a kinek hozták. S milyen gondossággal, milyen szeretettel gon­dozta mindig. lyányos szobájának dísze volt s később is a mézeshetek édes pillanataiban, de az élet viha­rában is mindig és folyton őrizte, becézgette azt a gipsz­ből való kis istent, a szerelmi vallomás édes emlé­kezetére. Midőn nagyot dobbant szíve, hogy az első férficsók érintette ajakát s midőn föléje hajolva a bölcsőnek, egy másik kis Ámornak arauyfürtüs fejecskéjében gyönyörködött. O, mindannyiszor sze­retettel nézett föl a tegzes kis istenre ott a sifou tetején. Es eszébe jut ím', hosszú, de boldog életének minden pillanata. Az oltár, mely előtt reszketve a gyönyörtől, de édes boldogsággal mondta ki Isten és világ előtt, hogy szereti azt a férfit, a ki mellette szerelmes szemekkel tekint reája. Eszébe jut a szeut beszéd, a mit a pap mondott ott az oltár előtt s majdnem idézni tudná most is annak minden szavai. Eszébe jut az életnek minden gyönyörűsége, melyben része volt. Az aggodalmak, midőn szaporodó gyermekei közül valamelyik nehéz betegségbe esett s ö annak lázas álmait őrizte, féltő gonddal, nehéz szívvel. S az öröm, a midőn gyermeke fölgyógyult s hálával telten fordult Istenhez, imájában köszönetet rebegve. S ott vonul el szemei eló'tt az emlékeknek egész sora. Szeretettel gondol arra, sőt ím', mosolyog is, hogy eszébe jutnak a gyermekek csínytevései s hogy ő tudott szigorú is lenni, sőt, uram Isten, büntetni is. S az első fájdalom, mely szívét haso­gatta, midőn szárnyaira bocsátotta legnagyobb fiát, ki az élet tengerére kievezett, hogy saját erejével próbálkozzék meg. Az édes percek, a szotnorú pilla­natok, mind, mintha csak tegnap történtek volna miudezek s mégis mily távol vaunak immár. S a hogy az eltörött gipszdarabokat összeszedi, néma fájdalommal, szemeiben könyekkel gondol arra, hogy ím', egyedül maradt. A szerető, kedves férj is már rég künn nyugszik az akácos temetőben. Ó, az is nagy sor volt. Hűséges társa elhagyta őt. Es rövidesen történt az. Este még jókedvű, vidám volt s másnap már a ravatalon feküdt. El nem tudta gondolni akkor, hogy nélküle, a férje nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom