Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-06-25

Huszonhatodik év. 20. szám. 1899. június 25.M APAI LAPOK. JPapa varos hatóságiinak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Fötor, Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések ós hirdetést dij?.k a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre íi frt, negyedévre 1 frt 50. l-Oííyos Kisam ára lő lei*. „Véres dolgok. Pápán, jnn. 24. Azok a jámbor újságolvasók, a kik mindenkor bizonyos felénk tisztelettel szokták kezükbe veuui az ő lapjukat, a. mely nap-nap utáu gondoskodik róla, hogy az olvasója ne csak a politika legújabb eseményeiről értesüljön, hanem mindennapra meglegyen az idegizgató szenzáció is, ezek IÍ jámbor olvasók tehát a legtöbbször nem U sejtik, milyen utakon és módokon jutnak • lk, illetve a lapjuk ezekhez a szenzációkhoz. A Pesti Hírlap hétfői számával sokat U.glalkozik a Pápai Lapok jelen száma, igen, mert éppen a Pesti Hírlap hétfői s/ámában látott napvilágot egy ilyen fajta szenzációs hír, a mely nem is egy, hanem egyszerre két rémes esetről értesíti az olvasó publikumot, egy öngyilkossági kísérletről !>.-- egy agyonlőtt lakótársról; közben pedig iurgrágalmázza egy százados hírnevű iskoi;luak jó hírét és szándékossággal vádol : y szerencsétlen fiatal diákot. Persze, ez fß'sztm mellékes, fő a szenzációs esemény • a Pesti Hírlaptól még csak rossz néven -••m lehet venni, hogy ezt a hírt leközölte. Aüt mondja az újság, hogy megbízható kézh 1 vette a híradó levelet s mert éppen !: tfú're készült a lap, a mikor tudvalevőleg y sem kínálkozik sok érdekesség, hát lépeti jókor érkezett a szenzációs hír. Azok, a kik a Pesti Hírlapot irják, talán még szentimentálizmusnak is tartják, hogy nekünk fáj ez a hír, pedig talán mégis lehet a fölött gondolkodni, hogy szabad-e ezt a fiatal embert, a ki egy szerencsétlen véletlen folytán a lakótársát megölte, ilyen rettenetes gyanúval illetni. Tessék csak elképzelni azt az érzést, a mely ezt a szegény fiút kínozhatta, a miért fiatal társának halálát okozta és most egy fővárosi lapban még azzal is megvádolják, hogy szándékosan követte el tettét. Ez a fiú eddig jeles tanuló volt, a tanárai is mindig komoly és törekvő fiatal embernek ismerték, harmadosztályos korától kezdve a saját, iskolán kívül való munkájával tartolta fenn magát és ezeken kívül még egyéb jelenségek is oda mutatnak, hogy mindezek szerint teljesen ki van zárva a szándékosság ebben a szerencsétlen dologban s ezt a szegény fiút most «megbízható* helyről mégis azztd vádolják, hogy szüleinek egy kérlelő levele miatt ölte meg a lakótársát. Becsületes embernek az életet végig élni azzal a tudattal, hogy bár véletlenségből, halálát okozta egy reményteljes életnek, nagy kereszt lehet; de mindenesetre vigasztalásul szolgálhat neki az, hogy mindenki meg van győződve az ártatlanságáról. Ain ha azt látja, ! hogy vannak, a kik csupa rossz indulatú tendenciából az ellenkezővel vádolják, akkor méltán eshetik kétségbe a sorsa felett, főképp ha ezt a vádat még a nyilvánosság eló'tt is terjesztik. És még ön kér igazságot a főiskolai gondnokoktól, tisztelt apa! (fíyy apa aláírás volt a P. II. híre alatt.) Ön, a ki a legiszonyatosabb váddal illet egy szegény diákot, bizonyára nem azért, hogy éppen őt megvádolja, hanem talán rejtett célokért, bár nem tudunk elképzelni célt, a mely még legjezsuitább gondolkodás mellett is ilyen eszközt szentesítene! Igazságot keres ön, a ki elferdíti a történteket, csak azért, hogy, nem képzelhető mi okból, szerencsétlenné tegyen egy fiatal életet ? Vigyázzon, és ha igazán'apa, nc nevelje a gyermekét a saját szellemében, merfc akkor nem fogja őt az igazság szellemében nevelni! Vájjon tudta-e ön, mit tesz akkor, a mikor azokat a sorokat leirta ! Vájjon van-e önben elég cinizmus arra, hogy a saját lelkiismerete nem mardossa ezért a csúfságért. ? ... Az a hír pedig a pápai főiskola véres krónikájáról bejárta azóta az egész országot. Elolvasták mindenfelé és bizonyára érdeklődéssel tudakolták, hogy ki lehet az a kegyetlen szívű diák, a ki agyonlövi a társát és minő lehet az iskola, a mely őt rejtegeti. Mert a szenzációs halál érdekli ti tisztelt publikumot, a mely le sem fizetné a lapért ti maga négy krajcárját, ha előre TÁ R C A. Horner. (Wildenbruch.) Vén Olimp magaslatán ül Boldog nép, isten-csoport, Színarany kehelybe Ilébe Hord fel bílmrlángu bort. Méla csend uralg a körben, Még mosolynak sincs helye, Búsan hajlik most Zeusmik Fürtövezte szent feje. Kelyhében a vérveres bor Felhevítő' árja reng, Színe, mint Priámusz vére S Trója lángja, úgy dereng. C'síiggedőn feltartja kelyhét: — Vége — szóla — vége már, Áldozatra oltárimhoz Trója ifja sohse jár; .Sohse áldoz Trója láuya Bort, mi édes enyhet ád, Ezt a kelyhet, ezt, utolsót, Édes fiion, te rád 1 Ég Urának szent szemébeu Fájdalomnak könnye ég, Bírzadály szent reszketését Krezé az istenség. Borzadály .-zent reszketése A világon szerteszét, Tiszteié a föld görnyedve isten fájó érzetét. Ks a szent könny hulla, hulla Ks lejrörg az ég ivén, Ttja nyílt, im ! már Homérosz Szívében rezeg, pihen. Mély álmából felriadva Krzi: szive félve ver ; Azt álmodta, hogy keblén reng Végtelen világtenger. Almodá, hogy keblében a Nap, hold egymást esókolák — Uzve-üzte ez lakából Elhagyá szülő hónát. Őrület száll homlokára Es szemét homály fedi, Ám szivében ott ragyognak A világ szépségei. És im 1 ajkiról az ének Bűvös-bájos hangja eseng : Ez volt a dal ílionról, Mit Homér világra zeng. Ünnepélyes hangja száll a Földön és a tengeren : (Júliát a föld bámulja Meghajolva csendesen. Már az istenek körében Szárnyal a dal szerteszét, A Prinmidák vesztéről Hallgatják a nagy regét. Felszökell Zeus helyéről : — Töltsd meg Hebe kelyhemet, Ezt a kelyhet áldozatnak Ku hozom, Horner, neked! Többre vagy te képes, mint mi (ryőztél síri éjjelen, Edes Trójámat te ismét Visszaadtad énnekem ! . . . Es az istenek kezében Összecsendül a kehely, Szent morajjal bellen égen Átdübörg egy mennydörej. Meggörnyedt a föld s a népek, Merre a moraj haladt Megsejtek szent borzalomban HulhatatUtnságukat. Ford. Czoglédy Sándor.