Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-01-01

tetik, ha nem minden egyes a „maga kárán tanul", hanem hasznára fordíthatja más országok és vidékek tapasztalatait, s ha az értékesítés terén is az egyesülés folytán javulás áll be: akkor a munkakedv nemcsak nem lankad, de folyton fokozódik, s városunk kertészetét, szőlő és gyümölcs termelését minden egyes lakótársunk javára a virágzás magas fokára emelhetjük. Ez a cél lelkesítette a folyó hó 18-án tartott kertészeti értekezleten megjelenteket, s indította arra, hogy egyhangúlag kimondják egy kertészeti egyesület megalakítását. Nem az egyesületek számát akarjuk szaporítani, hanem egy olyan intézményt akarunk létesíteni, mely a termelőnek az észszerű termelés és az értékesítés terén segítségére legyen, s jövedelmének fokozását elősegítse. És hogy minél szélesebb köröket sikerüljön e célok elérésére bevonnunk, az értekezlet a tagsági díjakat oly csekély összegben állapította meg (alapító tag egyszersmindenkorra 25 korona, rendes tag évenként 2 korona, hogy ez az évi járulék az egyesülés által nyújtható előnyökben bőven megtérül. Alulírott bizottság az értekezlettől azon utasítást vette, hogy a tagsági gyűjtő iveket bocsássa ki. Mielőtt ezt tennők, szükségesnek láttuk az alakítandó egyesület céljával a kert- és szőlőtulajdonosokat jelen Felhívásban megismertetni, s épen azért kérjük, hogy a Felhívást elolvasni, s ha az egyesület megalakítását saját magára nézve is hasznosnak látja, a nemsokára kibocsátandó aláírási iven a tagok sorába beállani szíveskedjék. Minél tömegesebb a belépés: annál nagyobb tevékenységet tud az egyesület már az első évben felmutatni, s így haszna is aanál nagyobb lessz. Kelt Pápán, 1898. dec. 28. Dr. Antal Géza, biz. elnök. Dr. Koritschoner Lipót, Székely István. Szokoly Ignáo, biz. tflgok. = Vendéglősök figyelmébe. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 31482/97. számú rendelete szerint 1899. évi január 1-től fogva vendég lökben, korcsmákban és egyébb nyilváuos helyeken kimérésre és mértékként kizárólag csak oly üvegek illetve palackok és poharak használhatók, melyek a mértékhitelesítési korona bélyeggel vannak ellátva Azok kik kimérésre és mértékként január 1-től kezdve a korona bélyeggel el nem látott! üvegeket, palackokat és poharakat használnak, kihágást követnek el és szigorúan fognak megbüntettetni. alattvalói, TOLLHEGGYEL. L A> ü. — Jubileumi verses karc. — SZEMÉLYEK. Lapu*), Bohemia királya. Vezércikk H. III. IV. sőt V. cikk Tárcavers Tárcapróza Tollheggyel A város hivatalos Vegyes Csarnok Szerkesztői Hirdetések Szín: a főiskolai nyomda szerkesztői szobája. Történik: tegnap. Alattvalók karaSzép és dicső nap hajnala Virradt ma rád, Lapu! Bár nem zeng ünnepi harang, Nincs diadalkapu, Sőt bankett sincsen, nagyszerű, Nem hangzik dikció, E tisztes csend ékesbb szavú, Mint bármily dáridó. Negyedszázad végmesgyején Ki ekkép ünnepel, Annak jöttünk hódolni mi: Tiz hívséges kebel! Dicsőség néked ó Lapu, Ki fertály századon, Megálltál, mint a sziklabérc, Szilárdan, szabadon. Szerkesztőd bár jócskán vala Huszonöt év alatt, De szellemed, a nyílt s derék, Mindvégig egy maradt. Lapu. (A P. L. huszonöt évfolyamából összeállítotl trónuson ül, kezében toll — jogar gyanánt.) Köszönet drága híveim, Újak meg régiek, Jubileumnak ünnepén Szívből köszöutelek! *) A közkedvelt *lapunk> tőszava. S ha már így egybegyűltetek Beszélje el kiki, Hogy e negyedszáz év alatt Mi dolga volt neki. Vezércikk. (Öreg apó, rengő lió-szakállal.) Tekints e városban körül, királyom, S mit itt látsz szépet, hasznosat, nemest,. Míg terv volt, ábránd, szinte álom, Érettök kűzdni nem volt sohse rest Öreg hived s midőn valóra vált, Dicsérettől szerényen félre állt, Tárgyam: közügy s mellesleg hébe-hóba Politikáról is zengett a nóta. 11. III. IV. sőt V. cikk. (Elegáns ifjú, frakk, klakk, lakk.) Vagy másodrendű érdekű, Vagy másodkézből származó Valék mindig. Kisebb betű Dukált nekem, de mint Apó, Én is közügybajnok valék; Világítás, út, takarék, Egészség és köztisztaság Ki tudná hány — ség, mennyi — ság, Bennem talált hű szónokára, — Engem küldtek riporterűi — a bálra. Tárcavers. ^ájos fiatal leány, babérágat nyújt ál Lapunak.) Bár volna ajkam édes, mint a himotti méz, Bár volna a beszédem fennszárnyaló merész, Midőn fellelkesülten, Lapu, téged dicsér, Ki annyi jó poétát nekem /elfedezel. Tárcapróza. (Fiatalos megjelenésű öreg asszony.) Idealizmus, szentimentalizmus, Realizmus, naturalizmus, Akárhány „izmus" csak akadt, Megszólaltattam a vonal alatt. Előkelő helyről került gyakorta, Máskor csak olló volt, mely összehordta, Amit közlék ; dc megbocsássatok : Vezércikkellyel egy idős vagyok. kony szürkületére. Az esti szellő lassan mozgatta a fák lombjait s a levelek szerelmesen összedörzsölőzködve susogtak az est csendjében. Az egész természet szerelmi vágyban mozgott. Szerelmi dalt zengett a csalogány a bokrok sűrűjében, szerelmi vallomást suttogott az esti szellő, szerelemben ölelkeztek a százados fák összefogódzott ágai. Margit is belépőjét összefogva, közelebb húzódott Emilhez s fejét vállára hajtva hallgatta, mit mesél a mindenség titkairól, a múltról, a jelenről, a jövőről, míg össze-összevillauó szemeik, a hosszú csókok mély szerelmükről tettek bizonyságot. Jó hosszú ideig ültek itten, midőn egy édes dallam, Beethoven E-moll kvartettjének lágy akkordjai hullámzottak át az éj csendjén, sejtelmes érzelmeket pendítve meg az andalgók lelkében. Emil feleszmélt. Menjünk, szólt Margitnak, odabenn már reám kerül a sor a felolvasásban, ott majd meghallhatja, mi vau a csillagokban s mi lessz mibeló'lünk. A szolgák éppen belépésükkor készültek el a felolvasáshoz szükséges eszközök felállításával s utána Emil a felolvasó asztalhoz lépett. Egy gomb nyomására kialudtak a terem összes csillárai, csak egy egyetlen ívlámpa fénylett kékesfehéren éppen Emil feje felett. Úgy állt ő ott, mint egy túlvilági hős, a ki eljött a messze csillagokról, hogy elmesélje, mi van azok bűvköre mögött. Szép, halovány, érdekes arcán nyugodt derű ömlik el, fekete haja a lámpa fényével sötét acélkék hullámokban hajlott hátra domboran ivezett homloka fölött s az erős testalkatán megfeszült ruha acélos izmokra engedett következtetni. Mindenkit meglepett a szép férfias külsejű ifjú s különösen a nők tekintetét vonzották ragyogó szemei, markáns, szellemes vonásai. Dallamos hangja, mint egy melodramatikus szavalat, hangzott fel a mély csendben : Hölgyeim, uraim! Vannak a mi Földünkön túl más világok is, ott, a hol a csillagok ragyognak. Régen ismerjük már azoknak fizikai alkotását, régen tudjuk a színképelemzésből, hogy azok u. a. anyagból vannak készítve, mint a mi Földünk, de eddig csak sejtettük, hogy ott is vannak élőlények, kiknek épp úgy vannak vágyaik, céljaik, mint nekünk, kik épp úgy szeretnek, örülnek, vagy szenvednek, mint mi. Tudjuk, hogy mikor még Földünk nem is létezett s az egész Naprendszerünk, mint ködfolt lebegett az íírben, már akkor is voltak más világok, Naprendszerek és lakott csillagok, mint vannak ma. S majd ha sok 100 millió év muiva Földünk, melyen most oly szép az élet, melyen az elbizakodott ember azt hiszi, hogy a mindenség az ő gyönyörködtetésére termett 7 nap alatt, majd ha a Föld kihűlt, szétporlott már, akkor is lesznek csillagok, Napok, az élet másutt akkor is születik és változik. Azok a fényes ködfoltok, melyek ott úsznak az égűrben, úgy fognak mindig új világokat szülni, mint szülték a mi világunkat. A világűr épp úgy be lessz népesítve, mint ma. A természetben nincs műit, nincs jövő, csak jelen. Nem hal meg semmi, csak átváltozik. Csak mi, gyarló emberek tartjuk magunkat annyira nagynak, oly fontosnak s hisszük, hogy a mi életünk adja meg a világ becsét, hogy a mi halálunkkal vége a világnak is. Hiú képzelődés, mely elhiteti az emberrel, hogy az ő parányi Földjén túl nincs másutt élet, hogy az óriási, végtelen mindenség űre csendes azért, hogy minden az Ő gyarlóságára figyeljen. Nem! Másutt is vannak élőlények, másutt is vau élet. S majd ha megismerjük az életet egy a Földünknél régibb csillagon, akkor lessz világossá előttünk, hova visz minket is a műveltség rohami * fejlődése, a művészetek, a technika haladása. Akkor látjuk be még, hogy a mi nemzedékünk is fejlődik, hogy az egész emberiség egy nagy cél felé tör, melynek érdekében működik az egyes s a mely utáni munkában nem számít az egyes élete semmit, a melyhez egyenlően járul mindenki. S miként a költő mondja : Minden, a mi él, az egyenlő soká él, A százados fa, az egy napos rovar Eszmél, örül, szeret és elbukik, Midőn napszámát betöltő. Nem az idő halad, mi változunk, Egy század, fgy nap, sziuto. egyre megy. Ne félj, célodat betöltöd te is, Csak azt ne hidd, hogy e sártestbo van Szorítva az ember egyénisége. Látád a hangyát és a méhrajt ?! Ezer munkás jár dőrén össze-vissza, Vakon cselekszik, téved es elbukik, De az egész mint állandó egyén cselekszik, Kitűzött tervét bizton létesíti. Portested széthulland igaz, De száz alakban újólag felélsz. Igen, születünk és meghalunk, de az egész nemzedék fejlődik folyton és állandóan. Mutatja ezt a többi csillagok világa, azok élő lények, kikkel érintkezni oly régi vágya az emberiségnek. (Vége köv.)