Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-02-27

s ugyancsak sietni kellett a felolvasónak a felolvasás vége felé. mert attól kellett tartanunk, hogy ez a két legtürelmesebb hallgató előbb fogy el, mint a felolvasásra váró kézirat. Nem tudom vájjon akkorra már négven is lettünk-e volna hallgatók. Az ismeretterjesztő egyesület nyomdo­kaiba lépett, a csak néhány évvel ezelőtt megszűnt közművelődési egylet. A köz­művelődési egyesületek annak idején par excellence magyarosító hivatással alakultak de ilyen irányban az egyesületnek Pápán, — hazánk egyik legmagyarabb városában. — semmi teendője sein akadt s azért ez is fel­olvasások tartásával igyekezett maga iránt némi érdeklődést kelteni, de minden siker nélkül. Alig 1—2 felolvasás volt az egye­sület egész fennállása alatt, mely azután teljesen be is szüntette működését, s utóbb a Jókai-körbe beleolvadt. A Jókai-kör nem annyira a Szabad .Líceum­hoz hasonló szakcélok elérésére, mint inkább városunk társas életének fejlesztésére töre­kedett s így természetesnek találjuk, ha programmjából szándékosan kihagyta a tu­dományok népszerűsítését célzó előadásokat és inkább a könuyebb zsánerű szórakoztató felolvasásokra, továbbá zenei előadásokra iiktetu« a fősúlyt. A leányegyesület direkt azon czél el­érését tűzte ki hivatásául a mely a Szabad Líceumok programmjában is kiváló szerepet játszik, t. i. a helybeli iskolákban négy polgári osztályt végzett leányoknak tovább képzéséi. Kétségtelenül a leányegyesület az eddig említett egyesületek közül a leg­nagyobb szorgalmat fejti ki a felolvasások tartásában. Az ősz elejétől tavasz végéig hétről-hétre rendesen megtartja vasárnapi üléseit, még pedig a tagoknak állandó nagy érdeklődése mellett. IOzt az érdeklődést azonban nem oly programmal tudja folyton ébren tartani azj egyesület, mely a Szabad Líceum czéljainak megfelelő volna. Nem kritikát akarunk gyakorolni azzal a meg­jegyzésünkkel, ha azt állítjuk, hogy az általános műveltséghez megkívántató iro­dalmi, történeti sorozatos előadásokkal, sőt esetleg háztartási kurzusokkal nem ártana az egyesületnek egyébként elég gazdag programm ját kibővíteni. Az iparosok önképzőköre egy kissé elzárkózik a nyilvánosság elől, működését ebben az irányban nem kisérhetjük eléggé figyelemmel, de nem igen hallottam, hogy az iparosokat érdeklő szakkérdések népszerű modorban való ismertetése ott rendszere­sítve volna. Természetes, ismét csak azért nem, mert nem tudják a tagok érdeklődé­sét ily előadásokkal lekötni. A kereskedelmi önképzőkörben több ízben tettek kísérletet oly előadásokkal, a melyek már tényleg egészen beleillenek a Szabad Líceum, keretébe is. Igy magam is hallottam ott néhány igen szép és laikusok által is könnyen megérthető modorban tartott elő­adást a kereskedelmi jog, váltójog és könyvviteltan köréből, de hát persze ezek­nek a. tudományoknak egyike sem al­kalmas arra, hogy akár hegedű vagy zongora kísérettel, avagy énekszóval adják elő, sőt a Mark Twainei ötletekkel avagy Sipuluszi adomákkal és szellemi sziporkák­kal való fűszerezésre sem kínálkozik ezek­ben elegetidő alkalom s igy ezek sem mutathattak fel valami különösebb ered­ményt, s a mi a legnagyobb hiba ezek az előadások sem lettek állandóan rendszeresítve, s úgy tudom, hogy ez nem az előadókon, hanem a hallgatóságon mult. Mindezekből mi a tanulság? Az, hogy ítz összes egyesületek az ismeretterjesztő' felolvasások helyett kénytelenek voltak humoros felolvasásokkal, szavalatokkal, zene­számokkal tarkított programmot összeállítani, ha csak a legcsekélyebb érdeklődést is biztosítani akarták. Nem akarom én ezek­nek az előadásoknak értékét kicsinyelni, de tény az, hogy közönségünk csakis ezek iránt tudott érdeklődni, — s a mi fő — csakis ezekre ment el hallgatóságnak. A mint egy kissé szárazabb volt a felolvasó témája, már akkor a hallgatóságnak nem az volt a célja, hogy az előadásra figyeljen, lepedtek és a színtársulatnak volt egy ezüst pénz­darabja, elkezdődött a szellemidézés. Hányszor, de hányszor csalódtak, de hányszor teljesült is a vá­gyak . . . Most végtelen elkeseredettségében újra a régi í-zellemismerősoihez folyamodott volna, ha lett volna egy ezüst forintja. A zárda törvényei tiltiák a pénzt. Kapókat, éjjeleket töltölt ágyán fetreugve, gondol­kodva, tépelődve, hol vegyen pénzt. Mert nem akarta titkát elárulni senkinek . . . Roror Benedikta nevünnepe volt. A zárda növendékei elhalmozták virággal, süteménnyel. Soror Friderika meglátta, hogy egy kis szőke leányka bok­rétája között egy ezüst forint csillog, kandikál ki­felé. Látta azt is, hogy Soror Benedikta a zsebébe csú>ztalta a neki szánt pénzt. Felfutott a cellájába, ráírta egy szent kép hátuljára: „Láttam van egy ezüst forintod. Eldugtad. Hozd el ma éjjol hozzám." S. Friderika. Leszaladt vele és átadta neki a szent képet név­napi ajándékul . . . Megkezdődött a szellemidézés. Azóta minden éjjel órákat töltöttek el a szellemek társaságában . . . Ma jó napjuk van, úgy látszik. Feszült ügye­lemmel, vágyakozással teszik ujjaikat a forintra, Máris mozogni kezd. Még a lélegzetüket is vissza­fojtják. Soror Friderika tudni óhajtja ki az ő védő szelleme ? A pénz ismét visszatáncol a kör közepébe. Nem akar mozdulni. Várnak . . . Soror Friderika kérdezi: Miért nem mozdulsz? A forint majd bogy nem ugrál, alig tudják az ujjaikat rajta tartani. A V betű felé tart. Gyors egymásutánban következnek a betűk: Vegyétek le a gyűrűtöket . . . Lehúzzák ujj okról a gyűrűt. De megremegnek bele. Fekete karikagyűrű, rajta Jézus szive. Az apáca mátkagyürüje, mellyel magát örökre eljegyzi, Ismét rátették most már gyürütlen kezüket. A médium Soror Friderika szól: Ki a védó'szellemem ? Sátán. Rémülten tekintenek körül. Vérök lüktet, agyuk majd kipattan úgy ég, szivük hangosan, erő­sen ver. Egy apácának sátán a védőszelleme. a hallgatók minden igyekezete ilyenkor már inkább csak abban összpontosult, hogy egymással vetélkedve nyújtogatták a nyaku­kat és ágaskodtak, hogy megtudhassák, vájjon hány lapot tart még kezében a felolvasó. Dr. Hoffner Sándor. A vízdíjak. Az állandó választmány értekezlete. — 1898. február 23. — A vizdíjak megállapításának és miként való beszedésének kérdésébea lapunk indította meg a vitát, s hosszú időn keresztül folytonos cikezéssel mindezideig napirendet) tartottuk a kérdést. Most, midőn az ügy végleges rendezése mindjobban sürgős szükségnek mutatkozik,— mert hisz már csak néhány hónap választ el minket attól az időponttól, a mikor a kész vízmüvet a közhasználatnak lehet átadni —• örömmel és elégtétellel konstatáljak, hogy a lapunk hasáb­jain felvetett sok jó eszme nemcsak, hogy szer­felett tanulságos anyagot szolgáltatott a köz­gyűlés elé terjesztendő szabályrendelet tervezet­hez, de éppen a mi lapunkban jelent meg az a javaslat is, mely ez idő szerint, mint a városi tanácsnak javaslata, még csak egy bizalmas értekezleten képezte ugyan megvitatás tárgyát, de valószínűleg ezt fogja a városi képviselő­testület is elfogadni. A városi tanács ugyanis azt a tervet tette, magáévá, a mely lapunk 4-ik számában jelent meg s mely a vízdíjnak az egyes házakban levő lakrészek számalioz képest való kivetését kontemplálja. E körül folyt az az érdekes és tartalmas vita, melyet az állandó választmány tagjaiból összehívott s e hó 23-án tartott érte­kezleten hallhattunk. E javaslattal szemben természetesen voltak többen, még pedig azok, kik nézeteiket lapunkban kifejtették, kik nem a lakrészek után, hanem a különböző állami adók után óhajtják a vízdíj megállapítását, de az értekezleten megjelentek többsége a lak­részek alapján leendő kivetés álláspontjára helyezkedtek. A kik a tanácsnak tervét általánosságban elfogadták, azok figyelemre méltó kifogást a javaslat részletei ellen csak azon ciinen emel­tek, hogy a külvárosban levő, 1, 2 vagy 3 szobás lakás nem helyezhető egy osztályba a belvárosban levő ugyanannyi lakással biró, de négy-ötszörös értékű lakásokkal. E részben felmerült az a terv, hogy a lakásokat illetve De hát Soror Friderika kóristanő volt. Ha remeg is a hangja, de mégis kérdezi: Sátán itt vagy ? Itt. Mond, itt fogok-e meghalni? Nem. Hol? San Remoban. llogyau ? Elsorvadva . . . Mitől? Pokoli kín . . . Szerelem. Vágy. Epedés . . . Ki visz oda ? Gróf. Felesége leszek-e? Nem. Hát? Még nem tudni. Mikor lessz az? Nemsokára . . . Veled leszek . . . Borzongás futja végig testüket Mindkettőnek izzadság csorog a homlokáról, rémület, rettegés fogja el egész valójukat. Még szeretne Soror Friderika tudni valamit­Halkan suttogja:

Next

/
Oldalképek
Tartalom