Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-02-13

Munkások és munkásbolondítók. líntit'f Autal, az ugodi kerület orsz. képviselője a Magyar l'jság f. hó 6-ki számában a következő igen érdekes cikket tette közzé: Igen tisztelt szerkesztő ur ! Miután utolsó időkben folyton a „szegéuy muukásnép" bajairól van szó, hogy mily rossz sora van a nép cz osztályának, mennyire sanyarú az élete, szinte kötelességemnek tartom, következő eseteket elmondani, melyek itt pusztámon fordultak elő és melyekből látszik és kitűnik, hogy nem a nmukásnép sorsa oly szomorú, a hogy sok nagyszájú ember azt a legezifrább szinekbeu lefesteni 'szokta, hanem munkásnépünk maga az oka, ha sorsa néha nem valami paradicsomi, mert népünk lusta és indolens, legalább kevés kivétellel. Az első eset, melyet emlitek, a következő: Pusztámhoz körülbelül ;3'/

2 kilométernyire esik az a község, mely napszámosaim és munkásaim zömét szokta kiállítani; most is odavaló munkásoknak adtam ki „áltáljában", mint nálunk mondani szokás, a favágást, t. i. gazdaíágombani fasorokból száraz fák kiszedését és ezek ölbe vágását. E munkánál egy ember most, e rövid munkaidő alatt, (alig tart (i -7 órát), könnyen felmegy hatvan krajcár napszámra, ezenkívül a fából is kap részt, azt hiszem ez elég szerzemény a rövid téli napokra. Alig hogy néhány napig dolgoztak nálam említett munkásaim, egyszerre csak elmaradtak. Gazdatisztem kérdőre vonta őket, erre a „szegény munkások" azt felelték : „Nem érdemes oly messzire fáradniuk ily csekély napszámért e téli hideg időben!" Megjegyzem, hogy legfeljebb három és tel kilométernyire vannak hozzám, napszámuk circa 00—-70 kr, az időjárás pedig, elég sajnos, olyan, minő április hava legszebb napjaiban szokott lenni. Másik esetem a következő: Mult év október havában, midőn szinte (>T> — 70 kr. napszámot űzettünk, valamelyik pénteken ünnep volt. Hétfőtől egész csütörtök estéig munkásaim, kik ugyanabba a községbe valók voltak, melyet döbbeni esetemben említek, rendesen eljöttek, péuteken, ünnep lévén, elmaradtak, de szombatra vártam őket, e helyett csak a következő hétfőn jelentek meg újra, azt említvén szombati elmaradásuk okául, hogy azért az egy napért nem tartották érdemesnek eljönni, a mi annyit jelent, hogy félórai utat nem érdemes 70 kr. napszámért megtenni. Ha vásárra mennek, nem röstellik a 15—20 kilométernyi utat, hogy pénzüket kiábavalóságra költsék és berúgott fővel galibát, csinálhassanak, de ha munkáról vau szó, akkor a 3'/

2 kilométernyi út is sok. Tudnék éu számtalan ily esetet felemlíteni, de nem akarom igen tisztelt szerkesztő úr idejét továbbra igénybe venni j levelemmel, melyet belátására bizok, csak azt akarnám elérni, hogy azok a bizonyos „népboldogítók" tehetségüket és bőbeszédüségüket ne arra használnák fel, hogy úgy is romlott népünket rontsák és izgassák még jobbau, hanem befolyásukat oda iráuyítauák, hogy munkásuépüukkel kedveltessék meg a munkát, indolenciájukból ne azért rázzák fel, hogy szocialista színezetű népgyülésekre hívják a népet össze, hanem azért, hogy munkakedvet, szorgalmat igyekezzenek beléje önteni, akkor meg lessz oldva a nehéz „munkáskérdés" ! Nem a munkások sorsa a rossz, hanem legtöbb esetben a munkaadóé, a gazdáé, földbirtokosé, kikkel mai nap a munkás szinte „packázik", hogy erősebb kifejezést ne alkalmazzak; vidékünkön az adó oly magas, hogy bérletnél az kiteszi a földbirtokos által a bérlőjétől beveendő bér egy negyedét, ha p. o. a bér kitesz tízezer forintot, ebből a tulajdonos kétezerötszáz frtot fizet ki adóra; a munkadíj oly magas, hogy az év legrövidebb napjain is 00—70 krt tesz ki és az a legnagyobb baj, hogy még ily napszám mellett is alig kapui elegendő muukást. A gazdák sorsa szomorú, magas adó és napszám, alacsony gabonaárak, rossz termés stb., mind ez sanyargatja őket, hozzájárul még a rossz muukásviszony, ne csodálkozzunk tehát, ha sok jó gazda, szorgalma dacára tönkre jut. Bocsánat, hogy ennyi ideig fárasztottam soraimmal, de szinte felháborodik bennem a vér, mikor folyton hallom a „szegény" muukásnép sorsán való sajnálkozást, a munkaadó bajairól meg senki sem beszél, pedig az elég nagy és érdemes vele foglalkozni. Ugyanezen ügyben a Magyar rjság f. hó 9-ki számában a következőket irja: Tisztelt Szerkesztő ur ! F. hó 6-án becses lapjában megjelent levelemre az Alkotmány ugyanaznapi példányában „Egy népképviselő"* czim alatt oly közlemény j

eleut meg, melyet szerzője csak azon célból írhatott, hogy a népet lázítsa és felbujtsa* és mely cikkben levelem teljesen félremagyaráztatott. En csak ma értesültem ezen cikk megjelenéséről, miután az Alkotmány cimű lapot olvasni nem szoktam és csak néhány kollégám volt szives figyelmeztetni arra, hogy ezen lap mily szándékos rosszakarattal kel ki ellenem. Részemről következőkben felelek az Alkotmány ellenem irt cikkére : Épp azért, mert ismerem a népet, mert közte 1 lakom, tudom, hogy nem bujtogatással segítüuk baján, hanem azzal, hogy munkakedvet és szorgalmat igyekezünk beléje önteni, hogy a néppel megértessük, hogy sorsa csakis úgy javulhat, ha nemcsak akkor áll dologba, ha már betevő falatja nincs, hanem kedvvel fog a munkához és értelemmel; szoktassuk a népet a rendes muukához, hogy szinte örömmel fogjon hozzá, ne tekintse ezt lealázónak és lássa be, hogy mai napság miudenki kénytelen dolgozni, ha megélhetését biztosítani kívánja, akár fejével azaz eszével, akár kezével végzi munkáját; igyekezzünk •a népet oly irányban felvilágosítani, hogy belássa azt is, bogy ha vau nálánál vagyonosabb osztály is, de ennek kötelezettségei is sokkal nagyobbak, adója vagyonával fokozódik és ezen vagyonosabb osztály sem élhet, mintha „Slaraffiában" volna, hogy a sült galambok szájába röpülnek (ahogy a uéplázítók ezt elhitetni igyekeznek) és hogy a társadalom minden osztályának meg vannak saját bajai és gondjai. Hogy szeretem a népet, ezt azzal bizonyítom, hogy sziveseu lakom közte, mert semmi más okom nincsen arra, hogy falún lakjam, mint az, hogy őszinte vonzalommal vagyok falusi népünk iránt; szeretem a jóravaló, becsületes falusi népet, de utálom a nép azon osztályát, mely lelkiismeretuélküli bujtogatok által tévútra vezettetett és mely inkább e rossz szellemek lazításait hallgatja és e mellett majdnem éhen hal, minthogy kenyerét tisztességes munka utáni bérrel keresné. Nézetem szerint nincsenek nagyobb bűnösök széles e világon, mint azok a lelkiismeretuélküli uéplázítók, mert p. o. ha valaki gyilkol, az csak egy, mondjuk, néhány embert áldozott fel és többnyire megérdemlett büntetésben is részesül, de ezek a bujtogatok egész nemzedéket tehetnek tönkre, legalább szellemileg és erkölcsileg ; ők maguk pedig büntetlenül járják a világot. Sajnálom a szegény, keresotuélküli népet és szívesen segítek tehetségem szerint rajta, ezt a vidékembeli nép elégszer tapasztalta, de nem látom be azt, hogy mit segítünk azzal a népeu, ha fellázítjuk és őrült eszméket igyekszünk vele elhitetni ? A mi azt illeti, hogy a nép nem egészen önzetlenül szavazott reám követté való választátásomnál, arra csak azt felelhetem, hogy többre becsülöm azt az eszközt, a mit elég sajnos, mai nap a világ minden országában szokássá vált használni választásoknál, tudniillik a pénzt, melyből legalább haszna is van a népnek, minthogy oly eszközökhöz nyúlnék, mint azt épp választásomnál ellenpártora használt, t. i. a feszületet, mely azt hiszem, nem azért vau, hogy politikai célok elérésére szolgáljon ; épp ki a labanc katonákat egzecírozni tanítja a szabónóta dallamára, Jámbor, a kilógus, a ki a jó egészségi állapot miatt szökni akar, s Janó, a drótos, a ki a labancok között mindenáron „sak kuruc" akar lenni, sok tehetséggel s nem kis humorral megrajzolt alakok. Nézzük azonban a csupán alakok felléptetésével megindított cselekvéuy menetét. A fogoly Kakucsi vs Lidi hamarosan jó barátságot kötnek. A magyarokkal rokonszenvező, de királya ellen való állásfoglalásukat nem helyeslő asszony s a jó magyar kapitány vitája közben vonzalom támad mindkettőjükben. A kapitány különben is jól érzi magát fogságában, barátságot köt az egész családdal és megígéri, hogy ellenségéből lett barátja leányát kigyógyítja, még pedig úgy, hogy saját bátorszivű leányát ide fogja hivatni. Követ érkezik azonban a Pápán táborozó Heisztcr generálistól, a ki Kakucsinak táborába szállíttatását rendeli el. Kakucsi távozik. Márton hadnagy, a követ, állítólag megsebesült karja gyógyítására a várban marad. Lidi el van határozva, hogy Kakucsi t megmenti s hogy Lujza kiséretébeu felkeresi e célból a tábornokot. Lujza kész erre, mert az ifjú Márton ottléte egészen megváltoztatta. Bátorságát felélesztette >és jellemét teljesen átalakította. Labanc hadnagynak •öltözve éppen indulni akar nénjével, midőn egy .katona érkezik a várba, ki hírül adja, hogy a Heiszterhez kísérő csapattal küldött Kakucsit kuruc támadók fogságából kiszabadították, az iljú Márton hadnagy, ki a várba Heiszter követjekéut jött, nem más, mint a kuruc kapitány leánya s most az apa jön leányát megmenteni. A kurucok már csakugyan meg is támadták a várat. A harc folyamán Márton hadnagyot, helyesebben Mártát Lujza bátorsága menti meg apja dühétől s a várat bevevő Kakucsinak Rosenkrauc tudtul adja, hogy az ő leánya tulajdonképen fiú : Alajos, kit, szégyelvén gyávaságát, leánynak öltöztetett. A kurucok győztek, de a kapitány kapitulál az ellenfél előtt, szivét ajánlván fel Lidinek, a labanc kapitány fia meg Mártát jegyzi el. Ritka rutin kellett ahhoz, hogy ebből a cselekvényből, mely inkább operettszövegnek, mint egy vígjáték vagy akár bohózat vázának alkalmas, élvezhető vigjátékot teremtsen a szerző. Tulajdonképeui bonyodalomról szó sincs az egész vígjátékban, Lidi szándékolt útja, az átöltözött leány és fiú, a labanc kapitáuy tőrbe ejtése nem oly momentumok, melyek érdekfeszítő bonyodalom előidézésére alkalmasak volnának. S igy az egész darabban az egyes jelenetek és egyes alakok érdemlik meg figyelmünket. Ezekről szólva azonban föltétlen elismerés illeti meg szerző tehetségét. Minden erőszakosság nélküli, természetes, jóizű humora ki-kitör főkép az epizód jelenetekben, melyek mint már említettük is az egész vígjátéknak legsikerültebb részei. Ryen főkép Delinek minden jelenése, akár az, mikor a bicegő lábú szabó-lantos a vár kisasszonyának szerenádot ad, akar azok, melyekben az Őt mindenáron betegnek nyilvánító kilógus elől akar meuekülni, akár az, mikor kiderül, hogy ő azért lett kóbor lantossá, mert felesége elől megszökött, ki most férje üldözésére megjelenik, de értesülvén, hogy labanc pártisága miatt megakarják büntetni, magának követeli : „Igaz ugyan, hogy pipogya teremtés, de ha már az isten megvert vele, hát belenyugszom, mert egy ilyen mihaszna is jobb, miutha semmilyen se volna." Ezek a jelenetek, hozzá véve még a Lidi alakjában megnyilatkozó humort és Lujza-Alajos gyávaságának komikusan eredeti megnyilatkozásait, azonkívül az egész darabnak könnyedsége, uyelvének fordulatossága és ötletessége, mely pld. Jámbornak, az orvosnak beszédjeiben mesterinek mondható, méltán megérdemeltnek tüntetik fel azt a dicséretet, melylyel a vigszinház pályázatán egyhangúlag kitüntették. Mi nem is annyira a dicséret megerősítéseért — mire különben is illetéktelenek vagyunk — mint inkább azért ismertettük a darabot, hogy műkedvelőink figyelmét reá felhívjuk. A darabnak porapás je. lenetei vannak, melyek színpadról is igen nagy hatást tennének, s melyek alapján igazi örömmel kívánhatunk sikert a körünkben élő szerzőnek további költői működéséhez. - őr -