Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-12-25

Karácsony a politikaíian Irta: Dr. Hegedűs Lóránt. Budapest, 1898. december 23. A szívek szent ünnepe, a szeretettel teljes karácsony érkezik. Hozza gyönyörű fenyőfáját, melegítő világosságait, hozza a család legboldogabb estéjét, elméket egyesítő, boldogságot osztó békességét, hozza de igazán: hozza-e most? Nem úgy látszik-e, mintha a párttusát szító szenvedelmek még a karácsony békéjét, is szétvagdalnák szép Magyarországon? Nem úgy tetszik-e, mintha oly politikai förgeteg dúlna, a mely ebben az évben kioltja a karácsonyfa gyertyáit és feldönti magát a fát is? Csak egy pillanatig legyünk nyugodtan. A karácsonyfa alatt fogjuk meg egymás kezét és míg a fenyőlevelek ránk hullanak, szálljon reánk a békesség is, legalább addig az egy pillanatig. Fogadjuk meg, hogy rteni szentségtelenítjük meg ünnepnapjainkat és megpróbáljuk, hátha lehetne komoly, javunkra váló tanulságokat ezürni le ebből az országos keveredésből. Próbáljuk meg, akármilyen nehezünkre esik is; ha már egymásért nem tennők meg, tegyük meg a karácsony kedvéért. Talán nagy bátorság tőlem, mégis azt állítom, hogy ebből a testvérháboruból is olyan mélyreható igazságokat szedhetünk ki, a melyektől meggazdagodunk, sőt talán még meg is egyezünk, mi magyarok. Nézzük csak, nézzük. Hol állunk mi most? Egy nagy gombolyaguak kellős közepén. Kezdődött pedig a gombolyag akképen, hogy a kiegyezést Ausztriával nem lehetett megkötni, mert ott a parlament csődöt mondott, belső hibák és obstrukció miatt. A gombolyag tehát elindult, mint a mesebeli kis gömböc, és kigombolyította magából az indemnitit, ebbe bele az immuuitási dolgot, megint ebbe a horvát miniszter ügyét és ennek is közepébe az elnök-kérdést. Itt volnánk hát a gombolyag közepén és annyira belecsavarodtunk, hogy se ki, se be nem látunk tőle. Még egyszer kérdem : hol kezdődött tehát a bajunk? Ha jól értettem, a kiegyezésnél, azért, mert törvényeink értelmében csak parlamentáris Ausztriával szerződhetünk, ott pedig minden van, esak igazi parlamentarizmus nincsen. Ez rontotta meg a kiegyezést és adott helyette egy — gombolyagot. Ha ez nincs, már a mult évben, vagy legalább is ez év folyamán megtörtént volna a «közös» ügyek elintézése. Ha mindez igy van és nem másként, egész nyíltan azt merem kérdezni, ugyan miért kötjük mi magunkat olyan szörnyen ahhoz, hogy Ausztriában mindenáron, ha törik szakad is, parlament legyen, mert a nélkül nem békülünk, sőt egymás közt is birokra megyünk? A békességnek ünnepén gondoljuk meg csöndben: volt-e, van-e és lehet-e nekünk, magyarországi polgároknak akkora hasznunk ebből az osztrák parlamentből, hogy azért föl' áldozzuk rendünket, országunk nyugalmát és — parlamentünket? Kell-e nekünk ez az osztrák parlament? Segít-e nekünk, emeli-e szabadságunkat, neveli-e fajunk erejét ? Válaszom egészen világos: nem! Ez az ausztriai országgyűlés először megakadályozta azt, hogy a békességes kiegyezés megtörténjék s a ki ott nem káromkodott ellenünk, az legalább is reánk licitált a kvótával. Ez az ausztriai parlament az, a melyben a csehek és minden fajtájú szlávok uralomra jutottak, a kik meg akarják törni a «magyar hegemóniát* és összeszorítani minket. Ez az osztrák parlament az, a mely bekötötte a mi szekerünk kerekeit, hogy ne haladhasson, csak nyikorogjon. Es ez az osztrák parlament az, a melyet magok a Lajtáutűli népek sem kivannak, csak — mi kívánunk és mi akarjuk a hajónkat hozzákötni. Nincs más választásunk, mint az, hogy el kell vágni ezeu kötelet. Nem lehet most másra gondolnunk, mint arra, hogy mi nem erőszakolhatunk rá Ausztriára egy parlamentet, a mely a mienket is magával akarja rántani. Éppen azért, mert a mi parlamentünket akarjuk megmenteni, nem támogathatunk egy olyau osztrák parlamentarizmust, a mely eddig három dolgot csinált: megakasztotta akiegyezést, uralkodásra juttatta a cseheket és átplántált hozzánk egy ordító obstrukeiót. A míg ez így van, addig nekünk semmi közünk az osztrák «parlamentárizmus»-hoz, mert az nem igazi parlament, hanem inficiáló veszedelem. Ha ezt előbb megvizsgáltuk volna, ime már túl lennénk a kiegyezési kérdéseken és nem ülnénk egy bolondító gombolyag közepén. A karácsonyi ünnep elég hosszú ahhoz, hogy megforgassuk elménkben mindezeket, de megforgassuk Deák Fereuc törvényét is, a mely csak azért kivánt parlamentet osztrák sógorainknak, mert azt várta, hogy a németek fognak ott kormányozni, hogy mi megerősítjük az osztrák parlamentet és mert attól félt, hogy egy parlament nélkül való Ausztria lenyomná Magyarországot és aunak alkotmányát. Mindez ma éppen megfordítva van, mert Ausztria annyira összezavarodott, hogy összenyomásunkra nem lehet ereje, a németek helyén szlávok uralkodnak ott és mert az osztrák parlament gyengíti a mi százados országgyűlésünket. Az a kötelék, a mely a Reichsrathot a Sándorutcai palotához k<"ti, a helyett, hogy erőt vinne át oda, rettenetes izgatottságot, féktelen mozgalmakat hoz át onnét ide. A míg ez így van: semmi szükségünk reá: vágjuk el a köteléket. Azt lehet mondani, hiszen az obstrukció sorszámait ugyan Bécsből kaptuk, de azért most ott még is csöndesebbek, mint a t. Házban. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy ez szimpla látszat és semmi más. Mindig eszembe jut erre az a dolog, a mi nálunk a hírhedt november 21-iki ülésen történt. Már éjfél felé jártunk, mikor a kilencedik vagy tizedik fölfüggesztésnél a jobboldalon az jut valakinek eszébe: kiabáljunk mi is, akkor az ellenzék elhallgat. Tehát neki álltunk és gyönyörű lárma kerekedik a többségből. Nézzétek, hogy elcsitult a balmező! Csakugyan: tökéletesen hallgattak — míg jobbról zajongtak. De mikor itt csend, lett, ott még harsogóbban kelt föl a zsivaj, mert kipihenték magukat s mert nekik mindegy volt, bárki lármázik is, csak lárma legyen. Szakasztott így vagyunk az osztrák parlamenttel, míg itt zavar van, hallgatnak ők, hogy azután még erősebben szóljanak, mert a fő náluk az: hogy a parlamentek belefúljanak a tomboló dübörgésbe. Ezért vágjuk el azt a köteléket, csináljuk meg e kiegyezést az osztrák Reichsrath nélkül és így mentsük a parlamentünket — az osztrák Reichsrath ragadós betegségétől. Azután beszélhetünk majd a magunk választási reformjáról. Addig is pedig, a nagy háborgás között, értsük meg egymást karácsony napján. S a mint a túlzó csatákban aggódva nézzük, hogy az állam hajója és városunk sajkája merre sodródik: úgy ue veszítsük el szemeink elől muukás kötelességünket, mert bizonnyal hiszem, hogy a békesség révébe visz el az minket. Karácsony estjén mind e világnak keresztyénsége megérti egymást, miért ne értenők meg mi is egymás magyar szándékait? Es mikor ellenségeink majd irigységgel olvassák békességünket, a mily örömmel most háborúságunkat látják, akkor igazi nagy jubileumot csapunk mi mindnyájan, a kik egyek vagyunk negyedszázados lapunk karácsonyfája alatt.