Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898
1898-12-25
— Dr. Hoffner Sándor. Ez a név, a melyet önök annyiszor olvashattak egy-egy szépen megirt, mindig a közérdekért harcoló cikk alatt, a napokban valamivel meghosszabbodott, ezentúl ez is következik utána: köz- és váltó-ügyvéd. Diplomát kapott a mi kedves (drhs.)-ünk, s a mikor most, élve az alkalommal, szeretnők Öt dicsérni azok előtt, a kik előtt ez úgy is fölösleges, úgy vesszük észre, hogy a szokásos kifejezések nem jönnek a tollúnk hegyére. Üreseknek találjuk a szavakat, mint a hogy az igazi szeretet nem is tud közönséges szavakkal dicsérni soha. A szeretetünket, a barátságunkat, a melyet 6' lekötött magának jó szívével, vonzó egyéniségével, nem illetheti ez a külső esemény, a melytől sem a barátságunk, sem a szeretetünk nem lessz nagyobb. A barátságunk is, a szeretetünk is, abban a harcban nőtt nagyra, a melyet ő már ily fiatalon vív a város jóvoltáért. A nemes érzéseket, a melyeken kívül egyéb nem lakozik az ö szívében, ismerjük és ezért mondhatjuk, hogy Ő ezt a harcot föladni sohasem fogja és hogy mindenkor ott lessz majd azok sorában, a kik az igazságért küzdenek. A fiatalos hév, a mely a lelkét eltölti, ne vonuljon el belőle soha és az eredményes munka boldog •érzése töltse el szívét nap-nap után. A nemes lelk'eknek gyakori sorsuk a csalódás és neki most szívünk minden szeretetével azt kívánjuk, bogy legyen ő kivétel a szabály alól és mentse meg őt az élet a csalódások keserűségétől. — Szilveszter esti hangverseny. A pápai kath. kör „Szilveszter" estéjén társvacsorával egybekötött hangversenyt rendez. A hangverseny - - • - " " - ' -10 sor 20 kr,a tágas, egészséges, összes berendezései újak és célszerűek. Taneszközökkel, gyűjteményékkel ez iskola külön el vau látva s vau gyönyörű új fiszhármoniumja is az énektanításhoz. — A japáni kiállítás iránt, mely az új főiskola könyvtárhelyiségében naponta délelőtt 10—12-ig és délután 2—5-ig van nyitva, a közönség egyre fokozódó érdeklődést tanúsít. Ezt azt érdeklődést a kiállítás valóban megérdemli, mert úgy etnográfiai, mint művészi jelentőségű tárgyakban bámulatosan gazdag, s különösen az a része, mely pompás kivitelű eredeti fényképekben és szines rajzokban, továbbá értékes kisebb-nagyobb tárgyakban a japánok egész nyilvános, családi és hadi életét mutatja be, valóban méltó a megtekintésre és tanulmányozásra. Aebersold Leopoldina úrhölgy, ki a kiállítást rendkívüli ügyességgel rendezte be, szolgál a látogatóknak épp oly tanulságos, mint élvezetes magyarázatokkal. A karácsonyi kiállítás alatt hihetőleg igen sok látogatója lessz a szép gyűjteménynek. — Az önképző leányegyesület 1898. év december hó 26-án, azaz hétfőn este órakor a Jókai-kör helyiségében zene, ének és felolvasással egybekötött tea-estélyt rendez. Műsor: 1. Bethoven „Sonata", zongorán előadja Kiss József úr. 2. Felolvasás, tartja: dr. Kovács Zoltán úr. 3. Beethoven a) „Adagio", b) Havden „Scherzo" quartette, előadják : Nemes János úr (1. hegedű), Horváth Dani úr (2. hegedű), Burghardt István úr (viola), Steiner Hugó úr (cello.) 4. Az öt felsŐiskolai növendék Budapesten, jelenet a pipiskék világából, előadják: Bülitz Cilla, Deutsch Berta, Farkas Gizella, Spiegel Jozefa, Schlesinger Sarolta úrhölgyek. 5. a) „Gretchen a rokka mellett", Schubertől, b) „Lili dala", a Krokodilusból. Ferron A.-tól, c) „Dalkeringő", Makai Emil szövegére szerzé: Mezey Gyula, énekli Kövi Dolóra úrhölgy. 6. a) Ralf Joachim „Cavatina", b) Oh. Dancla „Air varié" hegedűn előadja: Gátiig Zoltán úr, zongorán kiséri Kiss József űr. Belépti kezdődik 7 órakor; belépti-díj 1 többi 10 kr. Műsor: 1. Vonósnégyes: Horváth ^ díj szeméíyenkínt egy korona. Dénes, Burghard István, Steiner Hugó, Nemes János j — A kath. kör elnöksége a 18-iki urak. 2. Szavalat: Wajdits Ilona úrhölgy. 3 Nagy ^ tÍ3ztelt szereplGinek hálás köszönetét Paula urholgv zongora játéka. 4. Humoros íelolva-! , , . . ... „,_•,,..,,, , sás: tartja ifj. Martonfalvay Elek társelnök úr. 5. i nyilvánítja szíves közreműködésükért, a mellyel oly Ének: Ferenczy Paula úrhölgy, kíséri özv. Oláh kellemes és emlékezetes estét szereztek a kör tagSándorné urnő. A haugverseuy végeztével társas- jaiuak és baráljainak. vacsora, egy teríték 80 kr. Vacsora után jux-tom-. _ Köszönetnyilvánítás. Zubrinczky bola. Vendégeket a kör szívesen lát, vacsorára elő- ] Miklósné úrhölgv 8ZÍves yolt a i6t . nöe gylet szegélegyezhetni a körben kitett íveken. . , _ . . „I , , ..... ' . 0 , . , , J ° J A . . , , ,, ... , .. , 1 nyernek 5 írt oU krfc ajándékozni. Szegényeink és — Udvos intézmény. Vettük a követ-' ....... , 0 .. 7 ,\, „ . kező közérdekű sorokat: A földmívelésügyi miniszter , árvámk nevébeu hálás koszonetet mond Sult Józsefné úr ő nagyméltósága egy újabb hasznos intézményé- ' elnök ről van szó, melyről, úgy látszik, megyénkben még | — A Nagy Képes Világtörténet igen kevesen tudnak, mert ha ismerné a közönség, | harmadik füzetét küldte ezét a kiadó cég: a Frank bizonnyal fel is használná — különösen a szegé- 1: " "— x ~ ~ 13 •*— : : " : * nyebb néposztály állattenyésztésének érdekében — a kedvező alkalmat. Ugyanis a földmívelésügyi lin-társulat és a Révai irodalmi intézet. A nagy munka prospektusát ós a teljeséén megjelent első kötetet a sajtó osztatlan tetszéssel, párját ritkító miuiszter úr a hozzá intézett folyamodványra egész elismeréssel fogadta. A közönség érdeklődése is arra vidékek és községek baromfi tenyésztésének nemesi- vall, hogy Marczali Henrik szerkesztő ós a kiadó tésére és értékesbítésére díjmentesen oszt ki faj- ' " ,,U,L 1 baromfiakat, különösen a keresztezésre kitűnőnek bizonyult Plymouth és Langshan kakasokat; ezen Iiasznos intézmény nagy horderejét az alföldön már felismerték és oly nagy mérvben veszik igénybe, hogy egész vidékek baromfi állománya már a legjobb eredménnyel át van javítva és igen szép jövedelmet biztosít a népnek. Nagy segítségére van ebben a közönségnek az országos baromfi tenyésztési felügyelő, ki ritka szakértelemmel, rendkívüli szorgalommal és lelkiismerettel végzi a reá ruházott teendőket és a legnagyobb készséggel nyújt segédkezet az e tekintetben hozzá fordulóknak, különösen, hol a gazdasági egyletek és körök nem restéinek a nép ily kicsinyesnek látszó, de valójában nagy érdekének előbbrevitelét magukra vállalni s vele egyetértve a dolgot előmozdítani. Ezen üdvös intézmény által a földmívelésügyi miniszter úr reámutat arra, hogy a köznépen miként kivan és akar segíteni és így a gazdasági egyleteknek megadja az irányt, a melyben mint közvetítőknek haladniok kell és ez által az egész? országra nézve hasznos munkálatot tehetnek. Igen örülnék, ha sikerülne szerény soraim által a tenyésztők figyelmét felkölteui és ez által a baromfi tenyésztés ügyét megyénkben is előmozdítani. Fittler Sándorué. — A pápai, állami tanítóképezdével kapcsolatos elemi gyakorló-iskola új év harmadnapján mind a hat osztállyal egyszerre nyílik meg. A végleges beiratás már eszközölhető az igazgatóságnál. Tandíjat sem azok, kik szegénységi bizonyítványt mutatnak föl, sem pedig, a kik ezúttal egyik vagy másik helybeli, felekezeti iskolából jönnek, nem fizetnek. A fölveendó'k száma 30-uál több nem lehet s a most beiratkozok fölvételi elsőbbséggel bírnak a jövőre nézve. Tandíj egész évre 4 frt; a beiratkozási díj 1 frt 40 kr. Az iskola a képezdei igazgató saját rendszerű padjaival lessz szerelve ; cég biztosan eltalálták, hogy milyen históriai mun kára van leginkább szüksége a magyar kultúrának Az érdeklődós, meg a bizalom nap-nap után nőttön nő. Ez a körülmény a szerkesztőt és a kiadókat még az esetben is hathatósan sarkalná, hogy a legjobbat a legszebb formában adják, ha máskülönbben is nem inspirálná őket a legnemesebb ambíció. I harmadik füzet a keleti népek, szabatosabban szólva Egyiptom történetéből a memphiai ós a theabeai korszakot adja. A szöveget, a szöveg közé nyomott képeken kivül, három pompás műmelléklet magya rázza. A füzetes kiadásból hetenként egy-egy füzet jelenik meg ós kapható harminc krajcárért. — Párisi Divat. Az ily ebnen máris any nyira megkedvelt divatlap most lép az V. évfolyamba. Hogy a társadalom minden osztálya annyira megszerette, annak oka főképp abban rejlik, mert min denik megtalálja benne, a mit keres. Eredeti párisi modell-ruhák nyomán készült képei a valódi párisi eleganciával való öltözködést teszik lehetővé az elő kelő hölgyeknek; a takarékosokat pedig segítik a lap szabásmintái és magyarázatai, hogy mindezen elegáns ruhákat otthon is elkészíthessék. A szerkesztőség levelezés utján tanáccsal is segítségére van a hölgyeknek; a lap többi terét a társadalmi ólét, a lakás-berendezés, a kézimunkák, háztartás, konyha legfontosabb kérdéseivel foglalkozó cikkek töltik ki. Minden szám még egÓ9z ivuyi illusztrált regénymellékletet is ad modern francia regényírók műveiből. Ad még a lap mellékletül színezett divatkópeket ós szabásmintákat is. Mutatványszámokat is lehet kérni a kiadóhivataltól (Budapest. V., váci-körnt 78., a Pesti Hirlap palotájában,) Előfizetési díj negyedévre 2 frt, félévre 4 frt, egész évre 8 frt; a Pesti Hírlappal együtt negyedévre 4 frt 50 kr., félévre 9 frfc, egész évre 18 frt. — Fedeles kocsi eladó Grósz kocsigyárosnál Pápán. — ÍTincs párja a napi sajtóbau a Pesti Hírlapnak tartalombóség és elterjedtség tekintetében; de nincs párja abban sem, ahogy ezt a bő tartalmat minél változatosabbá teszi, új ós új rovatokkal egészíti ki s végül nincs párja az előfizető közönségnek egész éven át nyújtott kedvezmények tekintetében. Munkatársai a legjelesebb publicisták ós tárcaírók; köztük a tárcaírók legelsője: Tóth Béla, Murai Károly, Kóbor Tamás; vezércikkírói: Kenedi Géza, Beksics Gusztáv, ifj. Ábrányi Kornél, Balogh Pál, Vázsonyi Vilmos. Rovatai, melyekkel szintén páratlanul áll a napi sajtóban: a sakk-rovat, a bélyegkedvelők rovata s a bőséges vegyes- és szerkesztői üzenet-rovat. Mindennap kivétel nélkül 20 -24 oldalnyi terjedelemben jelenik meg, vasárnap ós ünnepnapokon 32—36—40 oldalon. Ehhez járulnak a külön kedvezmények: minden hónapban minden előfizető kis jegyzéknaplót kap díjtalanul, s karácsonyi ajándékul nagy képes naptárt; az előfizetők fényképeikről potom áron életnagyságú arcképet készíttethetnek a kiadóhivatal utján s feláron rendelhetik meg a Párisi divat cimü díszes heti divatlapot. Aki még nem volt eddig előfizető s most az uj évforduló alkalmából legalább negyedévre előfizet (3 frt 50 kr.) megkapja a Pesti Hirlap nagy képes naptárát az 1899. évre ingyen, továbbá Abonyi Árpád jeles; novella- ós drámaírónk A plivai rózsa cimü kitűnő regényének a Pesti Hírlapban karácsonytól újévig megjelenő részét külön lenyomatban. Mutatványszámokat is lehet kérni a kiadóhivataltól (Budapest, V., váci-körűt 78., a Pesti Hirlap palotájában). Előfizetési dij egy hóra 1 frt 20 kr., 2 hóra 2 frt 40 kr,, negyedévre 4 frt 50 kr.: a Párisi Divattal együtt negyedévre 4 frt 50 kr. Legjobb s legelterjedtebb lap ma hazánkban a Pesti Hirlap. — Felhívjuk t. olvasóink figyelmét Kanitz Ödön balassa-gyarmati gyógyszerész Ánticalvus hajkihullás, fejkorpa, kopaszodás elleni szer hirdetésére. — Olvasó közönségünk figyelmébe. A m. kir. pénzügyminisztérium éppen most adta ki az 1899. január 1-én életbe lépő szeszforga'.mi, cukor- és sörfogyasztási adóra- vonatkozó hirdetményét. Ajánljuk mindenkinek és különösen szeszfőzdetulajdonosoknak stb. hogy a pápai m. kir. adóhivatal hivatalos helyiségében kifüggesztett eme hirdetményt minél behatóbban olvassák el, nehogy büntetéseknek tegyék ki magukat, annyival inkább, mert a törvénynek nem ismerésével senki sem védekezhetik. Magánosok is, jó lessz, ha megismerkednek e hirdetmény tartalmával. — Tejgazdaság. Minden gazdának volt alkalma tapasztalni, hogy közönséges etetésnél a a tehén nem ád elegendő és jó tejet. A gazdák figyelmébe ajánljuk a 45 évr a lehető legjobb sikerrel alkalmazntt Kwizda kornenburgi marhatápport, tulajdonos: Kwizda Ferencz János cs. és kir. osztrák és román állategészségügyi szerek udvari szállítója •— Korneuburgban Bécs mellett. Ez a marhatáppor huzamosabb ideig adandó az eleséggel együtt a tehén elé és megjavítja, szaporítja a tejet. — Karácsonyi és újévi ajándékok legalkalmasabb és legolcsóbb bevásárlási forrása Orlai Sándor valódi látványosságot képező Palais Royal árúháza (Budapest, Koronaherceg-utca 8.) Ezer és ezer szebbnél-szebb tárgy van .ott állandóan kiállítva. Különösen felemlíthetők: gyémánt utánzat ékszerek valódi arany és ezüst foglalásban, keleti gyöngyutánzatok, párisi legyezők, chinai ezüst, bronz és bőr-diszműáruk, ezüst botok, peluche vagy bőrvarró- ékszer-dobozok, arany- és bőr-övek stb. stb. Képes árjegyzék ingyen. — Az „Anker" már 40 év óta működik hazánkban és nálunk az életbiztosítási intézmény megalapítójának, úttörőjének tekinthető és mint ilyen mindig különös figyelmet fordít az életbiztosítás terén előforduló előhaladásra és azt úgy a díjtáblázatoknál, valamint a szerződési feltételeknél alkalmazván, nemcsak a biztosítási módozatok gazdag választéka, a díjak olcsósága és méltányos elve által, hanem alaptőkéje, díjtartalék-alapjai és nyereségtartalékai által mindazon biztosítékot nyújtja, melyeket egy szolid életbiztosító társaságtól követelni lehet. Vasntiiiieiietrcnd. Indulás Pápáról Győr felé: reggel 6 óra 02 p. (vegyes vonat) d. e. 10 óra 28 p. (gyorsvonat); d. u. 3 óra 04 p.; éjjel 1 óra 13 p. — Kis-Cellfelé: d. u. 12 óra 54. p.; d. u. 5 óra 31 p. (gyv.); este 7 óra 17 p.; éjjel 3 óra 48 perckor. — KisCellböl indul minden nap, szerda ós péntek kivételével, 6 ó. 40 p. (vv.). Pápára ór 7 óra 50 perc. — Indulás Csorna felé: reggel 5 óra 35 perckor; d. 3 óra 10 perckor. — Érkezés Csorna felől: d. e. 9 óra 25 perckor; este 8 óra 05 perckor; és minden pénteken és orsz. vásárkor reggel 7 óra Ifi derekor.