Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898
1898-10-02
kell azoknak elsajátításához. Már most képzeljük el: a szegény fiatal tanítónő vendek lö éves korától 19 éves koráig, négy év alatt képeztessék ki szakszerű gazdának és egyúttal ugyanazon idő alatt készüljön el a tanítói pályára is! Az előbbi munka teljes embert kivan, de az utóbbi is ugyancsak ám ! Mert ma már nincs a tanító működése kimerítve avval, ba imi, olvasni és számolni megtanítja a gyermeket. A mai tanítónak, ha e névre érdemes akar lenni, napról-napra e szent cél lebeg szeme előtt: az erkölcsi jellem kifejlesztése minden egyes gyermekben. Xem a teljes kifejlesztést mondom, mert ez csak a férfi korban következhetik be; de az erkölcsi jellem fejlődésének alapját rakja le a népiskolai tanító és a fejlődést megindítja. Keni szükséges tovább fejtegetnem, hogy a tudományok különböző ágaiból vett mennyi ismerettel, a többek között nem csekély mennyiségű filozófiai ismeretekkel kell a tanítónak felkészülve lennie ama valóban nagy cél elérése érdekében. A mai tanító már nem az a népszínműbe illő rekfram alak a ki néhány évtizeddel ezelőtt volt, hanem igen is llerbartnak, Comte-nak, Spencemek és ezekhez hasonló világhírű mestereknek felkent tanítványa! Hallottam ugyan hangoztatni olyasfélét is a szőnyegen levő kérdés tárgyalása alkalmával, hogy a tanító már is a kelleténél magasabb elméleti kiképzésben részesülvén, ö is kvázi túlságos magasra emeli a nép intelligenciáját s így előmozdítója a szocializmusnak és egyébféle társadalmi bajoknak. E véleményt nem érdemes cáfolni, mert ez nem egyéb, mint reminiszcencia azon szomorú és sötét időkből, melyekben elv volt a népek butaságban tartása, sőt butítása. Visszatérek elmélkedésem fonalához. Bizonyos tehát, hogy mindkét szerepre, a mintagazdai és a jó tanítói szerepre, el sem készülhet a tanító. .Négy év alatt ez lehetetlenség. De tegyük fel, bogy a tanító a kellő gazdaságtani szakképzettséggel menne ki falura és tegyük föl még azt is, bogy meg van neki a többször említett mintagazdasaga (pedig ugyan hánynak van ilyen?), ha már most ezen gazdaságát mintaszerűen akarja vezetni, ha a hozzá fordulóknak mindig rendelke zésére akar állani felvilágosításokkal és tanácsok kai, mikor fog tanítani és periig tanítani úgy, a hogv jeleztem".' A gazdálkodás elvonná őt a tanítástól s a tanító mintaszerű gazda volna, de nem lehetne tanító. Igen is, a falusi tanítónak szüksége van sok gazdaságtani ismeretre, mert hiszen ott él a földmives nép között, ismernie kell ennek érdekeit, gondolatkörét és életét, a kapcsolat a tanító és a nép között igy lessz meg. Értenie kell a mezőgazdasághoz, hogy iskolájában tanítás közben, midőn erre alkalom kínálkozik, hasznos gazdaságtani ismereteket juttasson már a gyermeknek. Értsen a tanitó jól a gyümölcsészethez, a kertészkedéshez, a mélicszkedéshez s több e féle gazdasági mellékfoglalkozásokhoz, ezek nem vonják el a tanítástól. Tudjon a tanító annyit a gazdaságtanból, hogy tanítását mindig gyakorlati irányúvá tehesse. Ennyire, de csak ennyire van szüksége a népiskolai tanítónak a gazdaságtanból. Ennyi yazdasúytani ismeret elsajátítása céljából azonban nem szükséges a tanítóképzőt földmivesiskolávul összekapcsolni, A IV. évfolyamon heti 2—3 órán adott elméleti tanítás, az intézeti kertben és a mellesben mind a négy évfolyamon át végzett gyakorlatok, egy-egy mintaszerű gazdaságnak több izben való megszemlélése, ezek megadják a tanítónak azt a gazdaságtani képzettséget, a melyre neki szüksége van. Ne csináljunk tehát a tanítóból valami kétéltű-lény-félét, hanem hagyjuk meg igazi tanítónak ! A nép gazdasági irányban való nevelésének pedig találják ki valami jobb módját. Egyébként merem állítani, a jó tanító, csupán mint jó tanító nagyobb szolgálatot tehet a mező-! gazdaság fellendülése ügyének, mint tenne mintagazdái szerepében. Mondok erre analógiát: Nem kisebb ember, mint Moltke mondotta azt, hogy a porosz-francia háborúban a német iskola-mesterek győzték le a franciákat. Hogyan ? Ugy talán, hogy iskoláikban a hadi tudományokat tanították? Nem, hanem neveltek értelmes, derék németeket, a kik bárhova állítva, megálltak helyüket s így a harcmezőn is. Képezzünk mi is feladatunk magaslatán álló igazi tanítókat, a kik képesek legyenek a nép értelmi és erkölcsi színvonalát magasra emelni s bizonyosak lehetünk benne, bogy az olyan nép örömmel fogja fogadni és alkalmazni a gazdasági tudományok modem vívmányait. Összefoglalva a mondottakat, elmélkedésem eredménye a következő: miután a népiskolai tanító a népnek a mezőgazdaságban irányadó vezére tanítói elfoglaltságánál fogva úgy sem lehet, azért csak kisebb fokú gazdaságtani kiképeztetésre van szüksége, melyet megkaphat a tanítóképzőben is, a miből következik, hogy a tanítóképzőt nem szükséges a föklmivesiskolával szemben elhelyezni, sőt az elmondottakból még az is következik, hogy nem szabad oda helyezni, mert ez által a gazdaságtan a tanítóképzőben tűltengésbe jutna év kitérítené a tanítóképzést a rendes medréből. í A miket itt elmondottam, azok meggyőződésemet képezték mindig, mióta csak e fogalomról: I tanító, önállóan gondolkozom, de állításaim erősítésére még is megemlítem, hogy egy kétségtelenül nívón álló jól rendezett előadásokkal szerzett közönségünknek élvezetes estéket. A falu, rossza. Szombatou közepes ház nézte végig ennek a régi, de szépségeiben soha el nem évülő népszínműnek jól rendezett előadását. A címszerepben Arkossi aratott nagy sikert szépen elénekelt dalaival s drámai erővel teli játékával. Einum Rózsit Oroszy Georgette játszotta, mint vendég. Meg kell emlékeznünk Vajda Ilonáról, ki Feledi Borist adta, s rokonszenves megjelenésével, keresetlen, egyszerű játékával, beszédének szívhez szóló melegségével az egész közönség osztatlan figyelmét vonta magára. Szilágyi kitűnő bakter v<'. A többi szereplők is megálltak helyüket. íélliöszcűcadás. Vasárnap esti előadásul a budapesti Népszínház egy újdonsága, a „Felhőszakadás" került szinre összevágó előadással, jelentékeny számú nézőközönség előtt. A drámai motívumokkal átszőtt népszínmű e gy es jől megjátszott epizódjai nem is maradtak hatás nélkül a publikumra, a minek bizonyságául a helyeukint felzúgó taps a legszebb elismerés volt a szerepüket átgondolt tanulmány után kreáló főszereplőknek. A darab sikerének sorsa kétségtelenül Felhő Bózsi (Lidike) kezében volt, a ki minden drámai tudását iparkodott belevinni ebbe a szerepébe, a melyről azonban meglátszott mégis, hogy nem az ő temperamentumához való. Bcdázsi kitűnő volt az öreg Balajthy személyében, fia Péter szerepét Klenovits azonban sok álpáthosszal, helyeukint illetékes szakember, a budapesti áll. tanítóképző P edi S e S ész színtelenül játszotta meg. Arkossi és gazdaság-tanára, egy pedagógiai kérdésekben nem ! Jlonü Elma kicsm J r szerepükből alig tudtak valamit kicsiny tekintélyű társaságban, a Magyar Peda- \ osinÄlni > de a mit csináltak, az ügyesen volt alagőgiai Társaságban tartott fölolvasásában körül- \ kítva ' Pestl Boldizsár szerepében újabb tanújelét belül az általam itt előadott álláspontot foglalja, el a szóban levő kérdést illetőleg. adta sokoldalúságának. S ezzel be is fejezhetném- cikkemet. Még csak néhány megjegyzést teszek. Valamely tanítóképző elhelyezésénél a tanít 6lépzés érdekének kell döntőnek lenni; ezt nagyon evidensnek találom. A tanítóképzés érdeke periig nem kívánja a pápai tanítóképző kihelyezését a fölrimives-iskolával szemben. Következik ezután Pápa város érdeke. Nohát, hogy Pápa város érdeke azt kivánná, bogy ezt a szép, nagy és élénk intézetei a városon kivül, a központtól néhány kilométernyire építsék föl, ezt pedig közönséges polgári ésszel nehezen fölfoghatónak találom. Egy dolog egészen bizonyos: az, hogy sietni kell ezt az ügyet dűlőre vinni, mert jelenlegi állapotában a tanítóképző sem a kormánynak, sem Pápa városának, sem senkinek, ki annale alapításában befolyt, nem válik díszére. Arnberg József, tanítóképzö-intézeti tanár. Színház. Őszre fordult az idő. Az összes fürdőzők hazaérkeztek, a városunk alatt elterülő szőlőhegyek nyaraló lakói mind boköltözködfcek városi lakásaikba. Ezek a jelenségek mindenütt azt jelentik, hogy megkezdődött a szezon, s mi a panaszhangok méla akkordjait keressük, hogy azokkal elsirassuk a véget ért színházi szezont. Szó sincs róla, hogy a dolog így rendjén volna, s mégis mint céltalan hiú erőlködésről le kell mondanunk annak a feszegetésérol, bogy miért nem járhatunk mi az igazi szezonban: a téli hónapok alatt színházba. A mi közönségünk ma még kicsiny arra, hogy jóravaló nagyobb társulatnak az exisztenciáját csak a téli szezon egy részérc is biztosítani tudja. Egyelőre ezen nem változtathatunk, s a megnyugvás rezignáló hangján mondunk búcsút a távozó derék színtársulatnak, s fejezzük ki őszinte elismerésünket Dobó igazgató iránt, ki a sajnálatosan rövid kis szezonban a legválogatottabb műsorral, magas Az oroszlánvadász. Az új operett második előadása nem tudott az elsőéhez hasonlítható nagy közönséget összehozni, pedig a hétfői előadás sokkal jobb volt, mint a pénteki. Szilágyi és Arkosi ezúttal is ugyanazzal a jóizü komikummal adták pompás szerepeiket s bőségesen gondoskodtak a közönség jókedvben tartásáról. Ilonti Elma a kadét szerepével magára koncentrálta az egész közönség minden figyelmét. Játékának eleganciája és bájos pajzánsága nem kevésbé hódított, mint gyönyörű éneke; a temperamentumának teljesen megfelelő szerep ábrázolásával a szezon legszebb sikereinek egyikét sikerült kivívnia. Minden egyes énekszámát sűrű tapsvihar követte, s a felvonások végén is többször hívták a függöny elé. Felhő Rózsi bájos volt, mint miudig, s úgy a Honfival, mint Nagy Gyulával énekelt duettje zajos tetszésre ragadta a közönséget. Bíbor és gyász. Kedden drámai előadás volt, melyet nem nagy szánni közönség hallgatott, a páholyok üresen tátongtak, hanem a lelkes ifjúság az állóhelyen sűrű sorokban foglalta el a helyeket. Mi az előadást illeti, arról sokat éppen nem mondhatunk. A jelenetek vontatottan, nehézkesen folytak, a felvonásközök túlságos hosszan tartottak, úgy, hogy kifárasztották a közönség figyelmét s próbára tették a türelmét, a mi természetesen az előadás rovására megy. A címszerepet Klenovits játszta, A rendkívül nehéz szerep kissé meghaladta az ő erejét. Akkor, midőn a színész kifejező ereje az arc mimikájában összpontosul, hiszen Béla herceg vak, midőn mindazt, a mit a szemek egy pillantása kifejezhet, az érzelmek, a szenvedések, az indulatok, az arcról kell, hogy letükrözzenek, akkor nem elég csupán a szavalás művészete. Hogy hatást tudott mégis elérni, különösen a 3-ik felvonás végső jelenetében, azt gyönyörű orgánumának tudja be. A legnagyobb dicsérettel kell megemlékeznünk Kendi Boriska játékáról. Igazi rutinos színésznő, a ki mindig eltalálja az érzelmeknek azt a hangját, mely a hallgató szivéhez férkőzik. Mindvégig lekötve tudta tartani figyelmünket s vele
