Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-09-11

rendezés és kifogástalan ensemble jellemzi az összes előadásokat, s a kitűnően összeállított műsor is azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ezt a dicséretes érdeklődést az igazgatónak az egész szezon alatt sikerül ébren tartani. lláromláb kapitány. A Goldsteiu Számi hires-ueves szerzője egy újabb alakkal gyarapította dráma-irodalmunkat. Háromláb Adolf úr éppen olyan derék és becsületes férfiú, akár csak az örökké új honpolgár Goldstein Számi. Egész garmadával ontja a jó és kevésbbé jó vicceket. Ezek a viccek néha szellemesek, néha pedig aktuálisak, de a közönség legnagyobb része mindig kacag rajtuk. Az pedig tudvalevő dolog, hogy a gvó'zelem mindig azon az oldalon van, a hol a nevetők vannak. A kik tehát holmi magasabb esztétikával, drámai elvekkel állottak elő a jeles lláromláb úr egy erőteljesebb mondása után, azok is megadták magukat s csatlakoztak a nevetőkhöz. Ezek pedig sokan voltak, mert hisz Dobó Sándor, a jeles komikus mindvégig a színpadon volt, a mi elég ok arra, hogy a derültségnek, kacagásnak vége ne szakadjon. A Guszti kisasszony szerepében Felhő Kózsi szekundált Dobónak a közönség jókedvre derítésében. Mindketten a darabba szőtt ősbudavári kuplék előadásával értek el legnagyobb hatást. Oláhné gazdag humorral játszotta a Háromláb feleségét, Pesti, Madus, Szilágyi és Balázsi pedig mint veteránkvartett keltettek zajos derültséget. A darab mindkét este telt ház előtt ment. A vigécek. A vigécekuek vidám csapata vasárnap délután 50%-kai leszállított áron pazarolta vicceit, amelyek a leszállított ár dacára sem voltak rosszabhak, mint mikor egész helyárakkal adták a darabot. Az előadás elég jól ment, a közönség jól mulatott. Az összes szereplők töltik telhetőleg elősegítették a közönség hangulatának emelését. Othello. Akár csak valami ideges asszonyé, olyan kiszámíthatatlanok a mi közönségünk szeszélyei. Az utóbbi évek sajnos tapasztalatai folytán mi már régen lemondottunk arról, hogy klasszikus darabnál nagyobb közönséget láthassunk színházunkban, s hét fön este szinte hinni sem akartunk szemeinknek, mikor Othello eló'adására a színházba lépve, sűrűen elfoglalt széksorokat pillantottunk meg. Igazán kár, hogy az előadás nem elégíthette ki a megjelent nagy közönség várakozását. Klenovies Othellójában kétségeu kívül voltak figyelemre méltó és igazi hatást keltő részletek, de úgy látszik, hogy épen az az igyekezet, a melyet eg}'es részleteknek kidolgozására fordított, elvonta a figyelmét szerepének egyöntetű, egységes koncipiálásától. Egy-egy jelenetre a hév, erő és szenvedélynek oly tömegét reápazarolta, hogy az utána következett jelenetre már mindebből jóformán semmi sem jutott. Szerepének sok szépen előadott részét nyomon követte a legmodorosabb deklamáció. A közönség sokszor nyilt színen is megtapsolta. Balázsi-nak (Jago) minden dicséretre érdemes és jobb sorsra méltó igyekezete megtört azon a nagy akadályon, hogy nem tudta szerepét. Kendi Boriska volt az egyetlen; kinek játéka iránt feltétlen elismeréssel kell adóznunk, igaz érzéssel és bensőséggel adta Desdemonát, egyszerű, de drámai erővel bővelkedő játéka mindvégig lekötötte a közönség feszült figyelmét. Virágvsata. Verő Györgynek népszerű színműve még mindig nagy érdeklődést tud kelteni közönségünk körében : s a keddi előadást is nagyszámú és előkelő közönség osztatlan tetszése cs sűrűn megújuló tapsai kisérték. Honfi Elma és Felliő Rózsi versenyeztek egymással az est művészi sikerének emelésében, melyhez Honti gyönyörű énekével, Felhő pedig kedves, temperamentumos játékával járult. Üdébben csengő, tisztább hangot mint Hontiét már régóta nem hallottunk színházunkban, mely annyival szebb reményekre jogosít bennünket e fiatal énekesnő jövő pályája iránt, mert máris szépen iskolázott hangja a legjobb fejlődés utján vau. Játékában is sok az egyéni báj s kedvesség, de egyelőre még híjával vau az operett szerepekhez szükséges elevenségnek. l'elhő Rózsi jeles művészi tulajdonait már a mult szezonból eléggé ismeri közönségünk s a mióta nem láttuk, azóta játéka rendkívül sokat nyert közvetlen-; ségében. Hangja is erősbbödött s igy nem lesz nehéz megtartania azt a magas helyet, melyet közönségünk kegyeiben már kivívott. Szilágyi most is a régi ötletes, s miudig a jó ízlés szigorúan kimért határai közt mozgó komikus. X.igy Gyulának kevés alkalma volt arra, hogy érces tenorját hallassa, a játék pedig kevésbbé erős oldala (a tenoristák közös vonása) A bábtánc, mely a darab legkedvesebb jelenete, nagyon gyenge volt. Ez azonban nemcsak Nagy Gyulának, de Felhő Rózsinak is terhére írandó. Oláhné és Arkossy kisebb szerepeikben is jók voltak a mit kevésbé mondhatunk Kardosról, kinek a természetes hangú, jól beszéléssel vannak legnagyobb küzdelmei. A nöszabó. A szerdai előadásnak szép számú közöusége a Nöszabó cimű vígjátéknak nevezett trivialitás-gyűjtemény frivolságaiu nevetett és — botránkozott meg. A Nöszabó a Kikapós patikárius méltó párja és abból, hogy az utóbbi a Magyar Színház, az előbbi pedig a Vígszínház állandó műsordarabja, még nem következik, hogy a mi jobb érzésű publikumunknak ily minden erkölcsi irányzat nélkül való, részben banális, részben trágár motívumokkal dolgozó darabok a letszését megnyerjék. Koldus diák. Csütörtökön a legkényesebb igényeket is kielégítő előadásban láthattuk Millöcker örökszép operettjét. Teljesen kifogástalan rendezés, korrekt összjáték voltak főerényei az előadásnak, melyben az összes szereplők kitűnően megállották helyüket. Ilonti Elma Laura nehéz szerepével aratott igazi, s a közönségnek sűrűen felhangzó tapsaival jutalmazott nagy sikert. Az első felvonásbeli nehéz szólójával és a Nagy Gyulával énekelt kettősével egyaránt kivívta a közönség elismerését. Erősen csengő szép hangja a gyönyörű zenének minden szépségét visszaadta. Felhő Rózsi Brouiszlava kedves szerepét elragadó pajzánsággal s bájos humorral játszotta, s szintén többször kapott nyílt színen is tapsokat. Szilágyi mintaszerű Ollendorf volt, s jóízű komikumával állaudó derültségben tartotta a közönséget, mely különösen sokat tapsolt helyi vonatkozású kupiéinak. Nagy Gyula és Arkossy a két koldusdiák szerepében gyönyörű énekükkel váltak díszére az előadásnak. Oláhné és Pesti kifogástalanok voltak. Virányi karmester a darab betanításával szerzett magának nagy érdemeket. Az Ő kitűnő vezénylete főtényezője az est sikerének, melynek csak az öt tagra leolvadt s szánalmasan gyenge zenekar volt az egyetlen árnyoldala. Fekete rigó. Uj népszínmű. Egy régente nagy virágzásban volt műfaj hanyatlásának bizonyítéka. Vajmi nehéz azt ma már a közönséggel elhitetni, hogy igazi népéletet lát maga előtt, mikor egy sereg cifra zsinóros ünnepi ruhába öltözött legény, bokor ugrós szoknyába bujtatott kisasszonyokkal a magyar műpróza legválogatottabb stílvirágaival, beszélget egymással és hol valami drámai szcénába törnek ki, majd pedig összeállnak és nótákra gyújtanak. Azok a legények és leányok, a kik Géczi István népszínművében szerepelnek, azok csupa aranyszájú parasztok, a milyeneket kinn a falun sohasem találunk, s a kik az előadáson mulattak, azoknak nem a darab, hanem az abba beleszőtt nóták tetszettek, melyeket Felhő Rózsi és Arkosi szépen és érzéssel énekeltek. Kívülük még ALadis, Pesti és Balázsi is jók voltak. Öszi hangulat. Még mosolyog az ég, még melegen süt a napsugár. Ugy érezzük, a nyár melege még hevít. Alig-alig sárgult el még egy pár levele a fáknak s a fülünkbe dong a méh zümmögése. Némi fantáziával „nyár hőbe" képzelhetjük magunkat. A bánatos ősz azonban mégis itt van. Oh ! nemcsak a költöző madár, nemcsak a zizegve lehulló száraz falevél hirdeti az ó'sz megjöttét, hanem a mi legkétségtelenebb jele, a sok zöldebbuél-zöldebb poéma. Nem jól mondtam azonban, hogy poéma. Mert ez a szó már föltételezi, hogy a kötött beszéd jó is. Mondjuk ki magyarán: versek. Ez az igazi. Hát elég különös, hogy „zöld

11 versek íródnak a „sárguló" őszről. Ennek az ellentétnek megfejtését ki kellene adni a magyar tudományos akadémiának (pardon, mind kis betűvel irtára, nem maliciából, de már nem javítom ki). Aztán kötött beszédnek is mondják a rímes sorokat. Hát miért nem kötik be valamelyest egynehány versfaragónak a száját, vagy legalább a kezét. Nem gyűlne halomra a szerkesztőség asztalára a sok hiábavaló makulatúra. Oh! kedves házi poétánk, szegény André, mennyire sajnálom ilyenkor önt! önnek kell ezt a tömérdek zöngeményt (talán gyöngeméuyt) elolvasnia s végtére saját maga kell megírja a hivatalos felköszöntőt az őszről. No de meglátszik az ősz hangulata a mi korzónkon is. A világos ruhák immár lekerültek a napi rendről s a gavallérok uralják a teret. S azokat a bájos, göndör fürtű, női fejecskéket sem láthatjuk már igazi mivoltukban. Eltakarja az irigy kendő, vagy kalap. 'Iszen jól tudjuk, nem vesztettek semmit a bájosságból így sem, de a mi szemünk látóhatára rövidült meg. Még itt sincs egészen az ősz és már vágyva-vágyódunk a napsugaras tavasz utáu. Minden megváltozik az őszi hangulattal Az emberek csöndesebbek lettek. A levegőben nem halljuk a fecskék csicsergését, eluémul minden zaj ' fenn és lenn. Haldoklik a természet. A hűvös levegő ellen kell már védekeznünk s már előre borzong ; a lelkünk a téltől, mely magával hozza a szegény j ember gondját. Hanem a mi nem változott meg a , beköszöntő ősszel, az a pápai por az utcákon. Oh! , ezt most is kedvünk szerint nyelhetjük, í Azonbau van jó oldala is az őázuek. Mert ' reméljük, hogy a vizvezeték vize is hűvösebb hanI gulatban lessz most már s nem fogja bennünk I állandóan azt a hitet kelteni, hogy meleg gyógyj vizűi szolgáljon. Vagy talán versenyezni kíván a • budai forrásokkal ? j És ha elmentek a fecskék, ím' itt vannak a i színészeink. Meleg kedélyt hoztak magukkal bizoj nyara bőven s nem rajtuk múl, hogy a mi fázé| konyságunkat fölmelegítsék, hanem a közönségen. I Ugy vélem (csak vélem, mert a szerkesztőség jegye I még nem feküdt dobogó szívemen), tehát úgy vélem, hogy játszanak is annyira jól, hogy a „zsúfolt ház" ne csak riporteri felleugző nagyzás legyen. Ellen„esetben" az ő meleg kedélyük is nagyon hamar Őszivé válhatik. Ne adj' Isten ! Nos megnyíltak a múzsák hajlékai is. lm elkövetkezett a tanulás ideje. Szigorú arcú tanár urak szintén megjövéuek és dacára, hogy immár kipihenték a múlt iskolai év boszuságait, újult erővel osztogatják, természetesen igazságos szekunI dáikat. Oh!, aranyos kora a szekundáktól való I remegésuck! Most már ira érzem az ősz borougósj ságát a kopaszodó fejemen is. De nekünk is végre jó dolgunk vau. Nem kell hajhásznunk mindenféle hírek után. Nem irunk a mi saját különleges fiumei cápánk rémséges megjelenéséről és nem cáfoljuk le azt ismét. Saison est mort, ugorka szezon s tudj' Isteu még minek nevezik? uem ijesztget. Megkezdték az országgyűlést, a uémet császár újból tósztoz, Dreyfus körülbelül ártatlan, szervusz pápai kórház ! Építjük, nem építjük, alázszolgája, eltesszük télire, jó lessz majd a jövő nyárra, ugorka-salatáuak.