Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-08-28

6. PAPÁI LÁPOK. C 1898. augusztus 2«. — Felhívás. Pápa város fogyasztási és italadó hivatala által felhivatnak mindazon szőllő­birtokosok és termelők, kik a folyó évben remélt terméseiknél kedvezményben részesülni óhajtanak, terméseiket legkésőbb f. évi szeptember hó 15-ig jelentsék be. — Meghívó. A pápai ipartestület már öt éve célul tűzte ki magának a szegény sorsú önhibáju­kon kívül elszegényedett és elaggot iparos tagjait segélyezni, humánus intézmény pénztára gyarapítá­sára folyó évi szept. hó 4-én tekeverseny, ének, szavalat, konfetti és görögtűz mellett táncmulatság rendeztetik, melyre a n. é. közönség és a t. iparos urak tisztelettel meghívatnak. A mulatság sikerének elérésében legfőkép iparosaink támogatását kérjük és reméljük is ezen cél sikerére minél nagyobb számbau fognak megjelenni. A rendezőség nevében Baranyai elnök. — Méhészeti vándorkerületek. A földmivelésügyi m. kir. miniszter a méhészeti vándor­tanitói kerületekre nézve új beosztást léptetett életbe. E szerint az országot hét kerületre osztotta. Az egyik kerület vándortanítója Äbajfy József, ki Pápán székel. E kerületbe tartoznak: Győr, Mosón, Sopron, Vas, Fejér, Baranya, Tolna, Somogy, Veszprém és Zala vármegyék. — Amire nagy szükség volna. Az utcán járó-keló'k érzik legjobban, hogy a tisztaság és közegészség szempontjából szükséges volna egynéhány illemhelyről gondoskodni. Különösen a mellékutcákon kell gyakran kitérni a járókelőknek ama bizonyos scénák elől, melyek az utcán történve, az embernek arcába kergetik a vért. Ha már a rendőrség nem képes megakadályozni ezeket az obseen dolgokat, másképen kellene megszüntetni az ily igazán legsö­tétebb Afrikába illő — illetlenségeket! — A „Nemzeti Zenében" a növendé­kek beiratása f. évi augusztus hó 30-ától bezár, szep­tember hó 5-éig az intézet helyiségében (Budapest, IV. Uj világ-utca 14. sz.) naponként délelőtt 9—12 óráig történik. Ezen időn túl csakis külön igazgatói engedély alapján naponként délután 3—5 óráig. Mindkét nembeli növendékek felvétetnek az ének, zongora, orgona, cimbalom, hárfa, az összes vonós­és fúvó hangszerek, továbbá az összhangzattani, zene­szerzési, zenetörténeti és eszthetikai tanszakokba, a vonós-négyes- és zenekari iskolába, valamint az egy­házi zene és lithurgiai tanszakokba. Beiratási díj 6 frt. — Jubileumi érmek alapítása. Ó Felsége a király a folyó hó 18-án kelt s a „Budapesti Közlöny u-ben hivatalosan közzétett had­piranr«; illetve legfelsőbb kézirattal, uralkodásának 50 éves emlékünnepe alkalmából következő érmeket alapította: a) .Jubileumi emlék érem 11 a es. és kir. kozos hadsereg, hadtengerészet mindkét honvédség és esendőség jelenlegi és volt tagjai részére; b) .Jubileumi érem állami polgári alkalmazottak részére" mely érem nemi különbség nélkül mindazok­nak adományozandó, kik az 184-K. december 2-ától leiolyt 50 év alatt állami polgári szolgálatban vagy más ezzel egyenlőnek tekintendő nyilvános szolgálat­ban álltak vagy még állanak; v.) „Diszérem negyven én hü szolt/álatokért", mely érem egy és ugyanazon, nvilvános vagy magán szolgálatban megszakítás tiéi­kul negyven évi, hű és kielégítő alkalmaztatásért adományoztatik, rang, állás és nemkülönbség nélkül. — Posta- és táviró segédtisztek tanfolyama. A kereskedelmi miniszter a postai és (a in') segédtisztek képzésére gyakorlati tanfolyamot szervez szeptember 15-étó'l kezdve hat hónapi időre. A tnnitás helyei lesznek: Vác, Zó'yom, Igló, Sátor­alja-lJjhely, Brassó, Maros-Vásárhely, Arad, Deb­recen, Kaposvár, Kagy-Kanizsa, Nyitra, Zsolna, Győr, Szombathely, Szabadka, Panesova és Eszék. A tnnitás hallgatására fölvétetnek igazolványos katonai altisztek, négy középiskolát végzett tizen­nyolc éves férfiak (esetleg tizenhét évesek is) és ily képzettséggel biró postamesterek és kiadók. A föl­vételre megkívánják annak igazolását, hogy a folya­modó életének 35 évét még nem haladta túl, magyar állampolgár, a magyar — illetve, ha horvát-szlavón- i zik 1-s/ör, ha a lámpaktzelö a lámpát égés közben országi illetőségű — a horvát nyelveL szóban és j akarja újra megtölteni. A petróleum-tartóban levő írásban tökéletesen bírja, fedhetetlen előéletű. A posta­távirói szolgálatra testileg is teljesen alkalmas, mely nemcsak gyúlékony, de robbanó gőz- és levegő­keverék a beöntött petróleum által kiszorittatik s a utóbbi körülmény közhatósági orvosi bizonyítvánnyal , kanóo lángjánál meggyulad. A láng átharapódzik az igazolandó. A tanfolyamok hallgatói beiratási és edény petróleumára s annak tartalma iszonyú robba­tanitási dij fejében tiz forintot kötelesek fizetni s e nással szétvettetik. 2-szor, ha a kanóctartó annyira díj alól csak az igazolványos altisztek mentetnek rövid, hogy a láng a petroleumtartót erősen föl­föl. A kik e tanfolyamokba belépni óhajtanak, ' melegíti; a lámpa mozgatásakor a szintén mozgatott sajátkezüleg irt születési, orvosi, erkölcsi és iskolai ! hideg petróleum érintkezvén a tartó fölmelegített bizonyítványokkal felszerelt kérvényüket augusztus ] részi vei, az elreped. A repedésnél a gyúlékony gőzök 3 L-ig nyújtsák be és pedig a már közszolgálatban állók rendes elöljáróságuk utján, a többiek pedig az illető szolgabíró vagy polgármester közvetítésével a tanfolyam helyére illetékes postai és táviró igaz­gatósághoz. — A törvény omborei. Az igazság szol­gálatában összesen hatezernyolcszázuegyvenkileucen állanak Magyarországon. Ezt a tekintélyes számot mutatja ki az Igazságügyi Közlöny legújabb számá­nak vaskos melléklete, melyen a bíróságok, ügyész­ségek, fogházak telekkönyvi és egyéb hatóságok hivatalnokait sorolja el. A kimutatás szerint a Kúrián 8 tanácselnök, az ítélő táblán 11 elnök működik. Kúriai biró van 69, a különböző ítélő­táblán pedig 21 tanácselnök és 220 biró. A főügyészek száma Magyarországon 5, a főügyészhelyetteseké szintén 5. Törvényszéki eluök van 62, a birák, járásbirák és ügyészek száma 1433, mig az albiráké és alügyészeké 1098. A Kúriához és ítélőtáblához 12 elnöki jegyző, 8 tanácsjegyző és 8 fogalmazó van beosztva. Azonkívül van 80 jegyző és 701 aljegyző. A törvényszéknél és járásbíróságoknál 339 telekkönyvvezető és 337 telekkönyvvezető-helyettes működik. Irodafőigazgató a Kúrián és ítélőtáblán 3 van, igazgató 83, irodatiszt 204, végül irnok 2138. A f'ogházigazgatók száma 9, a felügyelőké is 9, a fogházorvosoké 7, tanítóké 11 és papoké 22, fogházőrmestereké pedig 65. Ily nagy apparátussal dolgozik az Igazság istenasszonya. -- A soproni áll. felső kereske­delmi iskolában a beiratások f. évi szeptem­kitóduluak s a lángnál meggyuladnak. A láng vissza­csap s a tartó tartalma nagy erővel szétrobban. 3-szor, ha a kanóc nem tölti ki teljesen a kanóc­tartót, a láng a kanóc által nincs teljesen elzárva a petróleum-tartótól, illetőleg a petróleum felett levő gőztértől, a mely a petroleumgőz és a levegő robbanó elegyével vau kitöltve. Minél kevesebb a petróleum a tartóban, annál több benne a robbanó gázelegy, annál nagyobb a veszély. 4-szer, ba a lámpát felül­ről az üvegen keresztül való fúvással akarjuk eloltani. Ha ilyenkor például a tartó csak félig vau petrolev mal s a kanóc nem zár teljesen, a láng a felülről való befuvás következtében a hézagon beha­tol a gyúlékony gázkeverékhez s a robbanás bekövet­kezik. A veszély elkerülésére legcélszerűbb, ha a kanócot kissé lecsavarjuk s azután alulról a szelelő szitán át fújjuk el a lángot. T. olvasóinknak b. figyelmébe ajánljuk Stem Lipót ruhatisztító és ruhajavitó műhelyét, a hol ruhatisztítás és ruhafelvasalás, nemkülönben glasszé keztyiik tisztítása a legszebb kivitelben, jutányosán eszközöltetik. Vidéki meg­rendeléseket a legpontosabban teljesít. Lakása: Pápa, Bástya-utca 441. — Vasúti menetrend. Indulás Pápá­ról Gyár felé: reggel 6 óra 02 p. (vegyes vonat); d. e. 10 óra 28 p. (gyorsvonat); d. u. 3 óra 04 p.; éjjel 1 óra 13 p. — Kis­Cell-jelé: d. u. 12 óra 54. p.; d. u. 5 óra 31 p. (gyv.); este 7 óra 17 p.; éjjel 3 óra 48 perckor. — Kis-Cellből indul minden ber hó 1., 2. és 3-án délelőtt 8—12 óráig az ; ua P> szerda és péntek kivételével, 6 ó. 40 p. (vv.). intézet helyiségében (Kis-útca 25. sz., illetőleg Pápára ér 7 óra 50 perc. — Indulás Csorna jelé: Paprét) eszközöltetnek. A nmlt, vallás- és közokt.- ' re gg el & óra 35 perckor; d. u. 3 óra 10 perckor. — ügyi m. kir. miniszter úr az igazgatóság fölterjesz­tésére elrendelte, hogy az eddig fizetett HO frt Érkezés Csorna felöl: d. e. 9 óra 25 perckor; este 8 óra 05 perckor; és minden pénteken és orsz. tandíj helyett az 1898/9Ü. tanévtől kezdve 40 frt j vásárkor reggel 7 óra 16 perckor. szedendő. A beiratási díj 5 frt, ifj. könyvtári díj' — Városunkban meghaltak 2 irt, értesítői díj 50 kr. I aug. 21—27-ig. Böröcz János leánya, 21 éves, r. k., — Köszönetnyilvánítás. A helybeli t tüdó'vész. — Tóbiás Róza fia, 4 hónapos, r. k., bél­„Kath. Legényegyletének f. hó 14-én a „Kaszinó" hurut. — Kondor János fia, 2 hetes, vei. szül. kerti helyiségében tartott táncmulatságán felülfizetni gyeng. — Horváth János, 44 éves, ref., gümőkór. — szivesek voltak: özv. Bermüller Józsefné, Erdős Madaras! István fia, 2 hónapos, r. k., görcsök. — István, „Pápai Izr. Iparosok Egylete­1 , Spicz Simon, Mórocz József leánya, 8 hónapos, r. k. X. X. 2—2 frtot; Goldberg Gyula 1 frt 70 kr; ! _ Bornemisza József 1 frt 20 kr; Mészáros tfáudorné, j Tamás Lujza, Xéhman Gábor, Vanke Anna, Eiszlinger Istvánné, Lövi Ignác, Ocsovszky Kázmér, Málits József, Muck utóda, Bácz Ferenc (Dabrouyj, Színház. Az újságíróknak sokat emlegetett, rettegett Móroez Kmiliáu (Pannonhalma), Kreuzer József korsssaka, a melyet majd holt szezonnak, majd l-l frtot; Glück Miksa 60 kr; Frauendienst Vik-| |)( , dig . ug01 . k;l 8ZCS5(muak „eve/áink a szerint, Uor, IlcncsclJózsef, id. Mátz István, Szabó Ede, • a jnjnt ]6 vagv r0SSK lumgulatban Írunk róla, j Kriszt Jenő, Heinrich Gyula, Velner Juliska, kegény ; ebl)0a a/ esztendőben a mesék hónába tartozó Ferenc, Varga Györgyné, Csanaki Istvánné, Erdély > kotlös f() al()m mara(1 a ( ai „ Bm . ualiss!tl£k előtt, TV. I- VT/...../C T.».«_..».. A r . i i, , , • 1 1 Erzsi, Vágó Gyula, özv. V.'gó Józsefné 50—50 kr; Gasparits György 40 kr ; özv. Lázár Károlyné, Hladik József, Bella Józsefné, Hutliesz Pál, Laluk Antal 30—30 kr; Papp János, Polgár Mariska, X. X., Molnár Péter, Tibold András 20—20 kr; Orbán Mihály 10 kr. Kegyes adományukért fogad­ják az egylet hálás köszönetét. — Hogyan kell bánni a petróleum­lámpával? Naponkint olvashatunk borzasztóbb­nál borzasztóbb szerencsétlenségről, melyek a lámpá­ban levő petroleumgőzök levegővel való keverékének fölrobbanásábó! származik. Ily robbanás bekövetke­Valóságos riporteri Eldorádó lett a mi szerény városunk. Alig győzzük az elmúlt ese­ménydús hét anyagát feldolgozni, s íme itt van már előttünk az őszi szini szezon programmja, mely ismét pár hétre gondoskodik a pápaiak szórakoztatásáról — s egyúttal a lapok hasáb­jainak megtöltéséről is. Egyelőre csak közreadjuk Dobó Sándor előleges jelentését s a derék igazgató sokat ígérő programmja alapján a legszebb reményekkel nézünk a hét folyamán meginduló színházi esték elé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom