Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-07-03

XXV. év. 1898- jll

iju>s 3, [ i:

|u;.

: ' : .y, •| 27. szám. PAPAI LAPOK PAPA VÁROS HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖBB NÁPAI, S PÁPA-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁLASZTOTT KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldherg Gyula papirkereskedése, Főtér. Laptulajdonos: dr. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő : elv. K.öx"ös Endjre. Előfizetések ós hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50. Egyes szám ára 15 kr. A szakbizottságok. (ilrhs.) Lapunk diadala. A csütörtökön délután tartott városi közgyűlés fényes dindalt hozott lapunk számára. í)r. Antal Géza és dr. Kende Ádám városi képviselők indítványában és az ehhez fűzött mindenkit meggyőző okfejtésükben örömmel és megelégedéssel láttuk azoknak az eszméknek érvényesülését, a melyeket néhány héttel ezelőtt «Esernyo és közügy ;> cim alatt megjelent vezércikkünkben kifejtettünk. Azt hisszük, hogy szerénytelenség nélkül tehetjük — s ezzel nem kívánjuk a felszólalt képviselők érdemét egy szemernyivel sem kisebbíteni, — hogy a városi közügyeink behatóbb és alaposabb tárgyalása szempontjából, kiváló jelentőségű határozat dicsőségéből egy kis részt a magunk számára foglalunk le. Lapunk közgyűlési tudósítója ilyenforma hírben akart megemlékezni a csütörtöki közgyűlés napirendjének második pontjáról, midőn dr. Antal Géza és dr. Kende, Ádám azt az indítványt terjesztették a közgyűlés elé, hogy a záróra tárgyában készített .szabályrendelet-tervezetet a közgyűlés adja vissza véleményezés és felülbírálás céljából a jogügyi szakbizottságnak; s a beszédek nyomán felhangzó helyeslésekből biztosra vévén az indítvány egyhangú elfogadását, gondolatban már meg adta a hírnek a kompakt betűkkel szedendő «Lapunk diadalai eimet is, midőn egyszerre legnagyobb meglepetésére az ellenvetések egész özönét hallja a szépen megindokolt indítvány ellen. Ezek az ellenvetések főképpen abban az érvbeu kulmináltak, hogy a zárórákról szóló szabályrendelet egyáltalában nem tartalmaz olyan, laikusok előtt meg nem érthető rendelkezéseket, melyek a jogügyi szakbizottság előzetes kritikáját igényelnék. Maga a szabályrendelet közgyűlési tárgyalása pár perc míílva fényesen bebizonyította ennek az érvnek tarthatatlanságát. Alig, hogy az elnöklő polgármester kimondta azt a határozatot, hogy a közgyűlés a szabályrendelet-tervezetet érdemileg tárgyalja, rögtön szólásra jelentkezett egymásután a képviselőtestületnek több előkelő tagja — köztük a jelenvolt összes ügyvédképviselők is — és szinte meglepő egyértelműséggel jelentették ki, hogy előzetes átolvasás nélkül a javaslat egyszeri hallása után arról maguknak véleményt sem formálhatnak. Sőt csakhamar, még a tárgyalás folyamán kitűnt, hogy a javaslat két apja sem tudott megegyezésre jutni a szabályrendeletnek azon igen fontos, mondhatnók alapvető elvére nézve, hogy mi a különbség korcsma és vendéglő között; ugyanazt a helyiséget egyikük korcsmának, a másikuk pedig vendéglőnek kvaliíikálta, a mely megkülönböztetés pedig a szabályrendelet szerint rendkívül fontos jogkövetkezményekkel jár. A felszólaló képviselők a magánjogi, büntetőjogi és közrendészeti szempontok egész seregét említették fel, a melyek mind a legbehatóbb tárgyalást igényelték volna, de a melyek a ma már közgyűlési határozattal elfogadott szabályrendeletben aligha nyertek mindenkit megnyugtató megoldást, mikor az ügy, az érdemleges tárgyalásra szakszerüleg előkészítve egyáltalában nem volt. Ilyen módon kétségen kívül expressz gyorsasággal lehet gyártani a szabályrendeleteket, de ez az eljárás talán még sem alkalmas arra, hogy a városi közügyeink iránt való, eddigelé sajnosán nélkülözött érdeklődést a képviselőtestületben felkelthessük és ébrentarthassuk. A közgyűlési tárgyaknak a bizottságok közreműködésével való előkészítése ellen még egy érvet hallottunk, hogy t. i. a ha szervezeti szabályok tí. n) pontjának megfelelőleg minden közgyűlési tárgvat az illető szakbizottság elé utalunk, akkor vége van minden haladásnak (ipsissima verba). mert a mely ügy a bizottság elé kerül, az ott örökre eL van temetve. Ez az ellenvetés érvnek nem elég súlyos, de vádnak éppen olyan súlyos, mint TÁRCA. Bella könyvéből. Te tanítottál meg imádkozni újra Istenhez emelted szárnyaszegett lelkem! Aki: összetörve, aki: összezúzva, A hit forrásánál enyhet már nem leltem. Most, e szent forráshoz áhitattal járok ; Érzem áldó enyhét . . . ismét szép az élet: Lombsátor fakad a vihardúlt berekre, A tarlott avarra felsó' bimbó éled. Az istenházába aki már nem jártam, Aki, már nem tudtam, hol ez ajtó zára; Híven követtelek, mint a fényt az árnyék, Imádságos ajkad egy hívó szavára. Melléd térdepeltem, veled imádkoztam, Glóriában égett eló'ttem az oltár . . . És megüdvözülve — a menyekbe láttam: Amíg veled voltam, amig velem voltál. Az én Istenemnek nem hajtanak térdet, A te Istenednél meghajtottam azt is, Elkísérnélek — át — a kálváriákon, Habár az út vérző sebeket fakaszt is. Ha te mellettem vagy: a sebet nem érzem, Mindent elfelejtek . . . nem fáj többé semmi . Azért vágy ez a szív — örökkön-örökké, Mindenütt és mindig o»ak te veled lenni. Te tanítottál meg hinni azt az Istent: Kitől a megváltó, szent szerelem árad; Kinek pajzsa alatt — új erőre kelve Folytatja tusait a harezban kifáradt. Én is újra kezdem, felveszem a harcot; S kell, hogy lobogómat koszorúzza pálma: Ha te velem maradsz, ha nem hagysz el engem; Diadalra ébred lelkem édes álma! Soos Lajos. Történet a hegyek közül. — A <Pápai Lapok> eredeti tárcája. — Irta: Báródi Géza. Ott messze a hegyek között vihar volt. Az ég dörgött és villámok hasogatták át a felhőket. A völgy erősen zúgott. Úgy tetszett, mintha a fokozatosan emelkedő dübörgés nem akarna elmúlni soha. A gyors zápor megnövesztette a csermelyeket s a piszkos viz nagy robajjal zúdult le a hegyekről a SebesKőrös vizébe. Az erdő sűrűjében hallani lehetett az esőcseppek hullását a fákról. A zöld lombok között ezer meg ezer szárnyas fütyölt, csiripelt, zajongott. Kicsiny szivük eltelt az édes, friss levegőtől. A nap kibukkant a felhők mögú'l, erős fényözönbe borítva | mindent. | S oda lent a völgyben békességes csönd volt. ' A szalmás fedelű házak épp úgy tündököltek a nap aranyos fényében, mint amott az a büszke kőház. De ez nem látszott érezni a vihar ertjét é? mintha nem örvendett volna a nap derült fényének sem. Azonban ott körülötte minden jólétre mutatott. Tiszta, fehér falai, nagy, ives ablakai, a magas faragott kapu. Bent a gondosan porondozott udvar s a telt magtárak, istállók. Nagy csönd honolt itt. Csak a bolondos verebek csaptak lármát a diófán, mely ágaival egészen odasimult a tornác kőoszlopaihoz. Es oda merészkedtek ezek a himpellérek a tornác könyöklőjére. Forgolódtak, csiripoltak és egyáltalán nevetségesen forgatták apró fejeiket ide-oda. Itt lakott Köblös Dezső. Bőséges vagyonnal volt megáldva és minden vágyát betölthette és mégis azt mondták róla mindig: szegény ember! . . . Kék szemeiből szelídség, jóság sugárzott ki és azok a valóban szegény emberek, a kik ott laktak füstös, alacsony kunyhóikban, sokszor érezték az anyagi gondokat eloszlató jótékonyságát. Azok a földet túró bányászok a föld mélyében az Isten nevével kezdték meg munkájukat és mindig beleszőtték imájukba az ő nevét, áldást könyörögvén reá. És ő mégis mindig szomorú volt. Valami;