Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-06-26

Kerékpáriskola. Vannak emberek, a kik nem tartják feltétlenül szükségesnek, hogy a nyári est óráit a kávéháznak szivarfüsttó'l terhe-* levegőjében töltsék el. Színházunk zárva van, sétatereink nincsenek, így tehát nem marad más hátra, minthogy az emberiségnek ez a kávéházzal nein szimpatizáló töredéke kimenjen a vasúti állomáshoz vezető fasorba, melyet egy kis fantáziával amolyan sétánycikóriának lehetne tartani. Ez a kis sétálás magában véve azonban mé» nem nyújt elegendő szórakozást a nyári hosszú napok verejtékfakasztó munkájában kifáradt léleknek, s azért gondoskodtak arról, hogy valami testet-lelket üdítő szórakozása is legyen a sétáló közönségnek, s a vasúti makadám-utat berendezték kerékpáriskolának. Ez mindenek felett érdekes mulatság — s a mi fő — testedző is, mert a sétálót a leguagyobb ügyesség kifejtésére készti abban, bogy a percrőlpercre sarkába érő kerékpárosokat hogyan tudja kikerülni, mert hiszen annak a tanuló kerékpárosnak még bajos a kerülés, a mit talán csak az ötödik vagy hatodik leckeórán fog mesterétől elsajátítani. Zenei élvezetekről is gondoskodnak a kerékpárosok csengetyüik segítségével, csak az a kár, hogy zenei érzéktik ma még nem eléggé kifejlett ahhoz, lmgv a jobbról-balról, elülről-hátulról felénk csilingelő hangok valami emberi fülnek kellemes harmóniába csengjenek össze. Arról persze nem tehetnek ezek a tehetséges kezdők, hogy mikor a mesterük arra tanítja őket, hogy az első órákban minden figyelmüket a kormányra irányítsák, hát biz' ők néha-néha megfeledkeznek arról, hogy az útban levő sétálókra rácsengessenek, vagy esak oly későn csengetnek, kogy a sétáló a kerülésnek nagy ügyességet és testi hajlékonyságot igénylő munkájában a zenei élvezetek iránt nem igen mutat fogékonyságot. Önök, tisztelt kávéházba járó emberiség! persze l'i-li'tte csodálatosnak, sőt újságírói nagyzásnak tartják, ha én oly nehéz dolognak mondom azt a kerülést. Pedig ha egyszer kisétálnának a mi makadám-útim kra, csakhamar tapasztalatból meggyőződhetnének arról, hmrv o<rv hajszálnyit sem túlozok. Az a már fen; említett tehetséges kezdő biciklista ''//•/.•'/-szakadtából wiini'J, mi erre hátrafordulunk, s látva a nyomunkban közeledő biciklista'., jobbra kitérünk ; már most ki tehet arról, ha ezt a kezdőt, ki a rendőri utasítás szerint halni tart, de jobbra fsik, a nagy schwungban "'.) levő gépje jobbra hajtja (mert hisz még parancsolni nem tud a gépjének! s éppen a sarkunkra jártatja kerekét, ha az utolsó percben jó nagyot uem ugrunk balra. No de hát ez nem baj, egy-két esti gyakorlattal a kerülés művészetében oly ügyességet sajátíthatunk el, mint akármely cirkuszbeli akrobata. Ezt a mulatságot azon kívül bőven fűszerezik egyéb szemeinket is gyönyörködtető látványosságok, a melyekben a kerékpáriskola érdekes változatosságot produkál. A legközönségesebb látványosság az, mikor egy-egy kerékpáros lebukik gépjéről; ennél azt a sajátságos tapasztalatot tehetjük, hogy az ilyen leeső kerékpárosok a sima, de kemény aszfaltot következetesen megvetik, s sokkal nagyobb előszeretettel keresik fel e célból az út baloldalán levő kevésbbé sima, de kétségkívül puhább árkot. Eunél sokkal épületesebb látványosság és gyakrabban is fordul elő az, hogy a növendék-biciklisták, sőt időnkint még a felsőbb osztálybeli biciklisták is egy-egy sétálót, néha egyszerre kettőt is, leütnek a lábukról, a mi magában véve elég kellemetlen dolog volua, ha nem nyújtanának mindjárt vigasztalást is az áldozatul esetteknek azzal, hogy rendszerint maguk is elesnek ilyenkor, a mi a latin közmondás szerint kétségkívül elég vigasztalás. (Solameu est miseris socios habuisse malorum.) A legérdekesebb látvány azonban az, mikor két egymással szembejövő, vagy esetleg egymás nyomában járó biciklista összeütközik. Ezeket a káromkodással és keréktöréssel elegyes produkciókat ünnepi díszelőadásokon úgy szokták bemutatni, hogy nem kél kerékpáros ütközik össze, hanem — a mi sokkal érdekesebb — a kerékpáros a iiakkerrel. S mindezt elég olcsón, nagyon csekélyke árért mutogatják, mindössze egy kis bőrkockázat a belépti dij ebhez az érdekes és minden cirkusszal vetélkedő előadáshoz. Naponta új és változatos műsorról gondoskodik a kerékpáriskola. Kezdete esti S órakor. Tessék besétálni! Ezt a cikkelyt pedig a „Tollheggyel" rovatban kellett volna közölnünk, ha nem volna a dolognak egy kis akadálya, az t. i. hogy mindezek nap-nap után tényleg megtörténnek. A mit itt elmondtam, azt lehet talán akasztófahumornak tartani, de ez egy cseppet sem változtat azon a/, éppenséggel nem humoriszttkus tényen, huny mindez komoly valóság. Alik mnlik el nap a nélkül, hogy rendőrségünknek egy-két hicikli-ügye ne volna. Jíendő'rkapitánymik sorra bünteti ezeket a közbiztonságot veszélyeztető biciklistákat, de ez úgylátszik nem basznál. A vasúti út elején a napokban egy táblát íiiggesztetetl ki rendőrségünk a következő tartalommal: Enuek a táblának ortogralikus hibáiról most ne essék szó, elvégre is az a piktor, a ki ezt készítette, valószínűleg nem lett az érettségin prematurusz. Ne azokat a hibákat keressük most, a mik ezen a táblán rajta vannak, hanem azt, a mi nincs rajta. Közönségünknek a vasúthoz vezető* fasor az egyetlen sétahelye. Kérjük a rendőrkapitány urat, tegye lehetővé, hogy ezt az egyetlen üdülő helyecskét békében élvezhessük, s tiltsa el az esti séták idejére is onnét a kerékpáriskolát. Örök hálára kötelez le ezzel mindenkit, a ki abban a szégyenletes hibában szenved, a miben e sorok irója is, bogy t. i. nem bioiklista. Fiijijelnii'oteti's, Ezen utmi a kerék pározás Vasárnap és ünep napokon d. u. 2 órától este * óráig pénzbüntetés terhe altit tilos ..-í reut/Urse;/. levél, melyet városunk érdemes fia, a közügyek lelkes bajnoka, kinek öreg csontjaiban ínég mindig fiatal erő lakozik, intézett hozzá. E köztiszteletben álló férfiúnak galambősz fürtjeit ébenfeketére festé a halhatatlan Pacsuli ur csodaszere De beszéljen maga a levél : „Kedves Döme! Hzered csodás. Hajam, mely már csaknem egész fehér volt, most ében feketévé változott. A kitűnő hatásért örökre hálás ölelő Cserép Abrisod." Nem tudom, mi történt velem. — Csak annyit tudok, hogy mikor magam körül szét néztem, 3 orvos állott aggódva körültem s ágyam mellet egy hadsereg orvosságos üveg, citrom, gyümölcs diszelkedett. A szakácsnőin könnyezve borult nyakamba. — Oak hogy meggyógyult a nagyságos úr! Azután szapora nyelven elbeszélte, hogy mikor ezelőtt 2 nappal reggel a „Harsona"-t olvastam, egyszerre egy nagyot sikoltva, elájultam, azóta egyre ápolnak. Meggyógyultam! De az édes Matildról ez eset után le kellett mondanom. A Hirharsona közleményét mindenütt harsogó kacajjal olvasták, nevetségessé voltam téve; ily körülmények között mikor kitudódott az, hogy őszülő hajtürtjeim hogy változtak lékeiére, nem is gondoltam arra, hogy imádottam elé álljak. Azóta csak fáj a szivem, bánat gyötör, érzem, nemsokára meghalok, vagy ha nein is, soha meg nem nősülök. Ha Matildkát el nem vehetem, inkább örökre agglegény maradok. De azóta minden jóakarómnak, barátomnak csak azt mondom, ismétlem szüntelen : Ne légy udvarias ! Mert ha meggondolom, hogyha én Pacsuli urnák elragadtatásomban azt a köszönő levelet nem irom, amit ő reklámul oktalanul felhasznált s igy ezáltal engem nevetségessé tett s leleplezett, ma Matildka férje, boldog családapa vagyok. Utolsó szavam tehát: — Ne légy udvarias ! Bocsáss meg nagybácsi! Visszavonom eljárásodra tett összes kifakadásaimat. Szentül fogadom, hogy én sem fogok cgyébb örökséget hagyni utódaimra, mint azt a sok pénzt érő jó tanácsot: — Ne légy udvarias! TOLLHEGGYEL. Örök béke. Megvallom őszintén egész diák életem alatt hadilábon állottam tanáraimmal. A tanévet úgy fogtam fel, mint szakadatlan háborúságot, melynek végeztével a hadviselő felek jó, elégséges vagy elégtelen (a jeles babérja az én csatamezőm környékén nem termett) feltételek mellett két hónapra fegyverszünetet kötnek. Az elégtelen feltétele mellett kötött fegyverszünet esetében azonban nemcsak tanáraim, hanem apám részéről is vereséget szenvedtem s ezen kívül kötelességemmé tétetett, hogy nyomban a fegyverszünet után a fegyvereimen ejtett csorbát fényesen kiköszörüljem! Haj, de a köszörűs mesterség nem olyan könnyű! Ilyenkor nem állt egyébből vakációm, mint a háborúra való előkészületből. Előszedtem a jiaskát — »régi, jó de kopott jószág, melyet még csak a barátság s egy pár ernyedt szál tart össze", mely immár a harmadik generációt szolgálja csekély dicsőségben. Mondom előszedtem, hónom :dtt vágtam a puskát, neki vágtam a üiretnek s puskám segítségével ékes szavú Sallttstius, hsirttü'«s kedvn ('icero nem ciry caputját, az Aeneis és a/ Odi--z"i:i nem egy énekét — terítettem le. „Így éltem akkor Ode»zá!>.t:i" - i.. >iidjn l'uskin. lüv éltem akkor — Odisszeiával iifii'l'in éti Ez tehát lénvegcs különbség köztem és l'uskin közölt. De egyben megegyeztünk a nauy >v «/. poétával. Tatjánán/ nekem is voll. Ah Tatjána, édes lány, bűvös muzsikám a ] csaták mezején, a Ti- indulódra bátran szálltam a j harci sikra, s ha elbuktam vigasztaló akkordjaid '•• ! csendesítették a keblemben dúló vihart. Ah Taíjú1 nám, ii 'le szereped szebb volt és - nagyobb a fegyverszünet, mint a háború idején. Hisz neved — az igazi neved -- maga is a békét jelentette. Eletem legnagyobb gyönyörűsége az volt, mikor az első görög mondat, amelyet az » vagyis I. deklináciőval kapcsolatban tanultunk a Te szépségedet dicsőítette: '11 <•''•,"/''''/ Arrí MÜ.Ü. A béke szép — Irén szép! igen szép voltál Irén és rám nézve hasznos is. Te tettél versel övé, Neked köszönheiem azokat a csengő csingilingiket, sárga csikókat, melyeket a kép/.ó'tár>ulatnál „különböző' alfaju lírai költeményeimmel nyertem." Es mondhatom e csengő csiugiliugik miatt büszkébb volt rám apám, mint két doktor-fiára, kiket így szokott egy spanyol grand nyugalmával bemutatni: Fiam. Géza állat-, fiam Frigyes ember-orvos ! Igen Tatjánám, az aranyakat neked köszönhetem ! Emlékszel még a versre, az édes" akrosztikonra, melynek első betűi a Te neved adták? Ifjú szívem tudott bár lelkesülni . . . Régóta mégis bús, sivár szivem, mert. . . Es a mióta szép szemedbe néztem . , . Nem látok mást, mint bájos képedet, mely Ebreu s álomban együtt vau velem 13 mely oly boldoggá tette ifjú lelkem : Első szerelmem c szép érzelem !