Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898
1898-04-17
\i. ev. 1^)8. április 17. szám. PÁPAI LAPOK rápa VÁROS HATÓSÁGÁNAK ÉS TÖBB pápai, S pápa-VIDÉKI EGYESÜLETNEK MEGVÁL ASZTOTT KÖZLÖNYE. Megjelenik minden vasárnap. Laptiriajűoiios: ! Előfizetések és hirdetési dijak Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. dr. Fenyvessy Ferenc a lap k i a d ó Iii v a t a 1 á h o z küldendők. Eladóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Felelős szerkesztő: dr*. Kőx-ös Endre. A lap ára: Egész évre B frt, félévre 8 frt, negyedévre 1 frt 50. Egyes szám ára 15 kr. Esernyő és közügy. (drlis.) A mult hétfőn délután igen kellemetlen, szeles eső volt, * városunk atyái közül — vagy másfélszázán vannak ők— 120—125 megázni sem akart, de meg az esernyőjét is féltette az erős széltől, s inkiíhl) otthon maradt s nem ment el a közgyűlésre, mely városunknak kilenc különböző ügyéről volt határozandó. Xagy baj mindazonáltal nem történt, az a 2ö képviselő egy rövidke kis óra alatt lemorzsolta a tárgysorozatot. De hát a mult hétfőn csakugyan nagyon rossz idő volt, s a városi képviselőtől elég szép, ha megfizeti az ő «legtöbb» adóját, szerénytelenség volna ezenfelül még azt kívánnunk tőle, hogy meg is ázzék a közért. Emlékezünk azonban mi szebb napokra is — de csak a szónak betűszerinti értelmében — a mikor tudniillik a közgyűlés idején az eső sem esett, meg a szél sem fújt, s városunk atyái még sem tanúsítottak a mult hétfőinél nagyobb érdeklődést a közgyűlés tárgyai iránt. Hol van hát a hiba? Mi az oka annak hogy közgyűléseink iránt a képviselőtestület tagjai legfeljebb csak akkor érdeklődnek, hu választás van, vagy esetleg valami parádé, mint volt az e heti díszközgyűlés is, a melynek egyszerűségével imponáló szép lefolyásához természeteseit semmi gáncs nem férhet. De nehogy bárki is félreértsen bennünket, ki kell jelentenünk, hogy nemcsak a közgyűlésen megjelenni szokott képviselők kis száma az, a mi ellen kifogásunk van, de kihívja a bírálatot az a mód is, a mint a képviselőtestület, a közgyűlésen kötelességeit teljesíti. Mert ebben a tekintetben is nagy a panaszunk. Egy-egy közgyűlés napirendjére 8—1U néha lö tárgy is vau kitűzve, s üléseink maximális tartama legfel ebb 2—;S óra ; rendszerint azonbau 1—1\ 3 óra is elég a tárgysorozat elintézéséhez. A képviselők legnagyobb része türelmetlen, a beható, részletes vitát nem szereti s nem szívesen hallgatja; hogy pedig a szőnyegen forgó ügyekről nézetüket elmondják, s azok alaposabb megbeszéléséhez véleményük megindokolásával is hozzájáruljanak, arra vajmi kevesen vesznek maguknak fáradságot. Igy lett. a városházának nagy terme valóságos «gyorsmegszavavazási műterem >, a melyben a tárgyalások már nem is gőzerővel, hanem villamos sebességgel folynak. A közügyek iránt való eme részvétlenség és közöny első sorban és mindenek felett a képviselőtestület hibája, de része van ebben — és pedig nem kis részben — annak a körülménynek is, hogy a közgyűlés tanácskozási tárgyai nincsenek mindig kellőképen előkészítve. A tárgysorozatot ugyanis legtöbbnyire a közgyűlés előtt csak ,'J—1 nappal szokták szétküldeni, s igy nincs is elég idő ahhoz, hogy a képviselők tájékozást szerezhessenek maguknak s véleményt formálhassanak a tárgyalásra kerülő ügyekről, s a sajtónak is -sak legritkább esetben nyílik alkalma arra, hogy a közgyűlés napirendjén levő ügyeket már előre megbeszélés tárgyává tehesse és szükség esetén az ellentétes vélemények és álláspontok ismertetésével elősegíthesse a képviselők informálását. Szervezeti szabályaink szerint a közgyűlési tárgyak előkészítésére a különbö/ő bizottságok volnának hivatva, de ezeknek ily irányú működésre eddigelé alig v«ut alkalmuk. Igy például a jogügyi bizottság legutóbbi megalakulása óta mindössze egyetlen egy gyűlést tartott, a mikor t. i. a városi ügyésznek a regálé per viteléért adandó külön jutalmazásról volt szó; pedig —hogy egyebet ne említsünk — a legutóbbi időben különböző szabályrendeletek is kerültek a közgyűlés elé a nélkül, hogy ezekre nézve a jogügyi bizottság véleményét megkérdezték volna. Felesleges hangsúlyoznunk, hogy bármely szabályrendeletnél a jogi szempontok annyira praedominálnak, hogy azoknál a szakbizottságban hozzáértőkkel való előTÁRCA. Kulisszák mögött. (Életkép.) Irta: Almásy Alice. Lívia kisasszony, a híres operetté tliva mérgesen lépett öltözőjébe. Meg sem várta, míg az öltözőnő segítségére menjen, úgy lerántotta magáról a gyönyörű -clyem derekat, hogy az ketté szakadt. — Ez több mint „impertinencia" — tört ki belőle a haragos indulat — ez valóságos sértés ! — Mi bajod van Livia? kérdezte nővére, ki ezalatt felszedte a földről a széthányt ruhadarabokat. —- Semmi, épen semmi 1 Mi baja is lehetne tiz ilyen semminek, mint én vagyok — sziszegte a •szép kígyó. Mi is bánthatná az ilyen semmit? Mindenki lenéz, packázik velem. — Talán az igazgató?—Az ?Livia arcáról kimondhatatlan lenézés tükröződött. iSía csak az kellene, hogy ő is mukkanjon! — Hanem a sajtó és különösen az az átkozott kritikus, aki az utolsó premiere után is azt irta rólam, hogy hangom maradékaival liliputi igéuyeknek sem felelhetek meg. De ez még nem minden. Tegnap meghívtam valamennyi színházi kritikust •vacsorára; a többi -elfogadta, csupán ö utasította vissza a meghívást . . . csak őa szemtelen! És milyen levélben. Livia egy csomó papírdarabot dobott összeszorított markából nővére elé. A szegény levél össze volt szaggatva, darabjait össze kellett előbb rakosgatni, hogy kis huga elolvashassa. „Tisztelt kisasszony", olvasta félhangon. .,Meghívása nagyon lekötelez, sajnálom, hogy nem fogadhatom el. Megszoktam már, hogy a saját asztalomnál lakjam jól. Remélem, ezt elegendő mentségnek tartja. Csupán még annyit ajánlhatok, hogy vegye ezentúl jobban szemügyre azokat, a kiket bizalmára méltat. Őszinte tisztelője Csajáti Géza. — Mit jelentsen ez? — kérdé a nővér csodálkozva. Lívia zavarba jött. — Meg vallom kissé elővigyázatlan voltam, mond habozva. Csajáti, ki szerfelett haragszik rám, mert szerelmi vallomásait kikacagtam, valóságos ellenségemmé lett. Utóbbi kritikája Dagyon bántott, annál is inkább, mivel Zelma olvasta fel a többi tagoknak. Zelma gyűlöl eugem, szeretné, ha ő kapná az én szerepeimet, de abból ugyan nem lessz semmi. Mikor láttam Zelmira kezében a lapot, a többiek arcán a gúnymosolyt, nem tudtam magamon uralkodni. Odaléptem s így szóltam : Ezek az urak rágódnak rajtam, mert éhesek. Majd meghívom őket egy kis vacsorára, hadd lakjanak jól." — Most már értem a levelet — szólott a nővér. — Zelmira a nyomorult elmondta Csajátinak. Igazán Livia nagy vigyázatlanság volt részedről, s ha én Csajáti volnék, még keményebben utasítottam volna vissza meghívásodat. — l'gy V — szisszent fel Livia s arca lángpiros lett , . . ! — ha sejtenéd, mennyire gyűlölöm ezt az embert, nem beszélnél így velem. — Hah, de boszát, kegyetlen buszút állok a szemtelen kritikuson, boszút, mely rá nézve nemcsak sértő, megszégyenítő, de meggyalázó lessz. — Vigyázz Livia — figyelmeztető nővére, — a boszú kissé nehéz lesz, Csajáti okos ember. — Bízd csak rám, a ki ilyen szép, mint t'n vagyok, az bizonyos lehet tervei felöl a mai férfiakkal szemben.' Diadalmas tekintetet vetett a tükörbe, mely gyönyörű keleti típusú arcát, mély tüzű szemeit, bosszúvágytól dagadó kebleit mutatta. Kernek hollóí'ürtei reá omlottak karcsú nimfa termetére, s oly tekintettel nézett körül, mint egy harapásra készülő kis vipera. E jelenet után három hét múlva óriási tolongás volt a színház péuztáráuál s alig múlt el a 11 óra a köpcös kis direktor mosolygó arccal irta ki a hirdető táblára, bogy minden jegy elfogyott. Hogyne, mindenki roppant kíváncsi volt Livia a bájo< ünnepelt díva jutalomjátékárn, ki a nagyközönség kedvence volt.