Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-12-25

rolja Osiris dicsőssége és nappal mint fényszellem beutazhatja a napistennel bárkában ülve az égi óceánt; éjjel pedig a csillagokban ragyoghat az égen. Sokrates halála előtt nyugodtaa mondja bíráinak, hogy uelctek is, óh birák, jó reménységgel kell lennetek a halálra nézve s legalább azt az egyet igaznak tartsátok, hogy semmi rossz nem érheti a jó férfit sem élve, sem halva. De most már ideje, bogy távozzunk, én meghalni, ti élni. Hogy melyikünk megy jobb sorsra, mindnyájunk előtt bizonytalau, kivéve az Istent. Elektra Orestes hamvvedrével a kezében borzalmat keltve mondja: végy hát magad mellé sírodba engem is, megsemmisültet a semmiségbe, hogy veled lehessek ott lenn, mert a halottak, látom, kint nem érzenek. S mig a philosophusok nagy tömkelege ezerfélekép okoskodik, addig a kaméliás Margit Armand karjai között a szerelem isteui mosolyával, mintegy idvezülve, már azt mondja: hogy mily különös dolog ez az első élet, milyen lehet még a második; ugy érzem mintha uj élet szállna meg, soha nem érzett gyönyör s azutá.n elalszik békén, csendesen. S vájjon a mi társadalmunk hogy áll? van-e békessége, nyugalma y Azt mondják rendes lélegzete megakadt, a sziv rithniusát őrült robogás cserélte föl; lázas pir ult ki a tömeg ábrázatán, az arany őrült hajszája tombol az utcákon, az élet lehet szép, uemes, magasztos elvek, ideálok árnyékában : de csak ugy, ha az arany halvány világa besugározza azt. A tiszta jellem, az igazi becsületesség, a benső vallásosság Oféliával együtt a zárdába •való. Pedig mi szép, mikor a küzdő, zúgolódó, háborgó embertömeg felett összeborul a család életfájának lombja s a karácsonyfa sercegő lángjánál kicsinynek-nagj'nak, ifjunak-öregnek • ajkáról megzendül az ének: Krisztus urunknak .áldott születésén. Az áldott orvos itt van most is, minden ajtón bezörget, minusü ajtón bekopog: gyógyirt, balzsamot hozva a sziv sebére, a kebel fájdalmára. Csak egyszer nyilna már meg minden ajtó, | fBpest), Lampérth Lajos, Lévai Béla, Loósy József, hogy annak lábánál békét, nyugodalmat találna a sóvárgó kebel, a háborgó lélek Ló'vv László dr., Lukácsék János (Ugod), Makay István, Makay Istvánné Nagy Erzsike, Szálljatok le, szálljatok hát betlehemi Mészáros Károly, Mikszáth Kálmán. angyalok, özvegy, árva, annyi vár ma búhegesztő balzsamot: szálljatok hát, szálljatok le! e napon az ég ide, ugy sem lehet messzire. Seregély Béla. Kik irtak lapuLw* az 1897. évben? Érdekesnek tai;V<

;

ik és azt hisszük, olvasóink kíváncsiságának teszünk eleget, hogy lapunk ezen számában '.wireadjuk mindazon kedves munkatársainknak neveit, a kik a „Pápai Lapok" folyó évi számaiba irtak és az olvasó közönség szórakoztatásához hozzájárultak. Azoknak névsorát, kik lapunkba az 1897. évben irtak, összeállítottuk és alább közöljük. A diszes névsor a következő •• Abaíly József (Szegszárd), Adóiján Sándor, Antal Elek, Antal Géza dr. Bakó József (Sár-Egres), Baráth Ferenc, Barthalos István, Barthalos Olga, Berger Anna, Brenner Ferenc, Burián Albert. Gsoknyay Károly, Csóka Sáudor, Csomasz Dezsó'. D'Amant Leó, Denk Tivadar, Dobó Sándor. Faragó János, Fehér Jenő", Fenyvessy Ferenc dr.

; Ferenczy Bernárd dr., Feszty Árpád, Fodor István, Fürst Sándor. Gáty Zoltán, Geiléri Miksa, Giay Károly dr., Győry Gyula. Hannig Gyula, i' rnios Zoltán, Heinrich G^vula, Herz Emil dr., Heszky Ágoston, Hidy Zsigmond (Ns.-Szalókj, Hódy Lajos dr. (Bpest), Hoffner Sándor dr., Ilolbok Ede, Horváth Kálmán, Horváth Károly, Hunkár Béla. Ilma, Istvánft R. János (Székes-Fehérvár), Jókai Mór. Kálmán József, Kapossy Lucián dr., Kemény Béla, Kis Gábor, Kis József theol. tanár, Kis Lajos (N.-Alásony), Kis Móric, Kóbor Tamás, Kolossváry József, Koritscboner Lipót dr., Körmendy Béla, Körmendy Sándor (Hedrahely), Kőrös Endre dr., Kövi József dr., Krach Imre, Kriszt Jenő. Lakos István (N.-Gyimótb), Lampérth Géza Nagy Gabriella, Nagy Károly. Ifj. Oberschall Viktor, Osvald Dániel. Payr Sándor, Pázmány Zoltán dr., Pereszlényi Gyula (Győr), Pereszlényi Zoltán (Győr), Polgár Géza, Poliáuy Zoltán (Bpest), ifj. Porkoláb Gyula (Sopron), Pósa Lajos, Prém József. Rechnitz Ede dr., Regőczy Győző (Sz.-Fehérvár), Reisinger Pál (Deveeser), Répay Dániel, dr. Rózsa Géza. Saáry Lajos, Salzer Aladár dr., Sarudy György, Seregély Béla (Á.-Tevel), Solti Vilma, Soós Lajos (Kenése), Steiner József dr., Stumpf Katinka (Győr), Szabó Elek, Szávay Gyula (Győr), Szekeres Mihály (Takácsi), Szentessy Gyula, Szokoly Ignác, Szováthy Lajos, Szőllősi Zsigmond (Bpest), Szűcs József. Tausz Jakab dr. (Bpest), Tulipán János (Diós p.l, Tóth Pál. Verner László, Virág Béla J. Zempléni Árpád (Budapest), Zubek Lénárd (Á.-Tevel). A leányegylet Ünnepe. — 1897. clec. 18—11). — Egy jó adomával, melylyel valakit megnevettetünk, jobb szolgálatot teszünk az illető lelki egészségének, mint egy bibliotékányi filozófiai fejtegetéssel. Es a ki a közöuség szellemi épülésére a megfelelő szórakozásról gondoskodik, tesz oly szolgálatot embertársainak, mint az, a ki kenyeret ad az éhezőnek. Van ebben ugyan egy kis antitézis, de mégis ugy vau. Ezúttal a leáuyegyleté a babér azért a filantrópiáért, melylyel a szellemi élet terén kedveskedett e város közönségének. Es méltán megilleti a babér, mert igazi szellemi szórakozás volt az, melyet nyújtott. De megilleti a babér a leányegjdetet már azért is, mert oly jó patikába ment a városunkat téli unalmából kissé felmelengető orvosságért, mint a Budapesti Napló redakciója. A medicina hatott, mi felmelegedtünk. S mi ebből a tanulság ? az, hogy nem feltétlen szükséges, hogy az orvosság keserű legyen ; édes patikaszer is megteszi a hatását. Igazán édes Hajnalodik . . . (Kgy menyasszony gondolatai.) — A <Pápai Lapok> eredeti tárcája. — Hajnalodik . . . Milyen nyugtalanul aludtam az éjjel. De hát tegnap volt az eljegyzésem. Nem is csoda. Valahányszor álmomból fölriadtam, mindig a jegygyűrűmet szorongattam. Ez, ez a kis arany karika az oka, hogy ez a gyönyörködtető, izgató, nyugtalanító érzés az egész valómat elárasztja. Ha 'ébren vagyok álmodom, ábrándozom róla. A jövőnkről. A nyíltsága, az Őszintesége, az önzetlensége boldog jövőt biztosit nekem. Ha rágondolok első ismeretségünkre, ha rágondolok milyen édesen vallotta meg a szerelmét — becsülni, tisztelni tanulom. Hogyan is volt ez a dolog? Egy hadgyakorlat alkalmával ledobta a megbokrosodott paripája. Egyébb baja nem is lett, mint hogy az életerős, jókedvű főhadnagy idegessé lett. Ez a modern betegség annyira hatalmába keritette, hogy már-már teljesen elvesztette az életkedvét. Az ezredorvos a korcsolyázást ajánlotta egyelőre, mig a téli fagyok tartanak. A friss levegő, a mozgás, az esetleges találkák talán szórakoztatják. Itt ismerkedtünk meg. A jégen. En, a pajkos, az életei, rózsaszínben látó, a folyton kacagó, hancúrozni vágyó leány és az idegbeteg, az életunt, a melancholikus főhadnagy. De ugy látszik az ellentétek vonzzák egymást! — Mert hát a délutánokat egymással, a többi tisztek nagy csodálkozására vigan

; keringőzve, nevetgélve, tréfálva töltöttük el. Egy bájos téli délután, mikor az egész tájat hó borította, az ég tiszta kékjén a nap mosolygott halványan reánk, lábunk alatt ropogott a jég, — ismét találkoztunk. Kabos kapitány is hozzánk csatlakozott, velem tréfálva, kötekedve. A főhadnagy idegesen rázta fejét, izgett-mozgott a sikamlós talajon. Mi | lelhette ? — Erre gondoltam éppen, mikor durván megrántotta a karomat... i Egy pillanat alatt künn álltunk a sik pályán, ott hagyva a kapitányt, En igen megharagudtam. — Miért olyan kiállhatatlan ? — mondtam boszusan. — Ella, hallgasson meg. Őszinte leszek. Szánjon. Igen-igen nyomorult vagyok . . . — Maga nyomorult ?! Megszorította a hidegtől didergő kezemet — én viszonoztam a szorítást. Hisz a leánysziv olyan mint az idő, vihar, napsugár benne egymást váltja fel ... — Nézze, a kapitány, a ki maga mellett állt, igen felingerelt, Ismeri, tudja róla, bogy hipnotizálni is szokott. En kitűnő médiuma vagyok. A közeiléte olyau nagy hatással vau reám, hogy majd beleőrülök. Éppen ellenkezője az, a mit maga mellett érzek. A maga tiszta, édes tekintete, a pajkossága, az életkedve, a kacagása igen nagj

r hatással van reám. Érzem, tudom, maga képes lenne meggyógyítani engem. Rémülten tekintettem reá . . . — Ne, ne ijedjen meg édes egyetlenem, — Őszinte leszek. Csak egy kicsit hallgasson meg. Nagy beteg vagyok én. Éjjelenként is ébren vagyok. Ritkán tudom lehunyni a szemeimet, kivált holdvilágos éjjeleken. Látom az ablakom előtt táncoló, keringőző alakokat, milyen gyönyörű nyimpbák ezek, rájuk a hold ezüstös fényét pazarolja. De ezek nem gyönyörködtetnek engem. Félek tőlük. Nem elégesznek meg a táncolással. Bejönnek hozzám. Mezítelen karjaikkal körülölelik a nyakamat. Csábítóan mosolyognak a szemembe . . . Érzem a leheletüket ajkamon . . . En pedig gyűlölöm őket . . . Gyűlölöm. Szeretnék felkelni ... De nem tudok . . . Az izzadság csorog a testemen, a homlokomon. Erőtlen vagyok. Az ágyam felett lógnak a fegyvereim, de ha a testem erőtlen, még a takarómat sem tudom felemelni . . . Máskor ismét az íróasztalomnál ül egy sötét alak, mire felébredek . . . Nézem eg)ddeig. Látom, hogy a maga arcképét tartja a kezében és gúnyosan mosolyog. Megszólítom. Nem felel. Felugróm, meggyújtom a gyertyámat . . . Senki . . . Senki . . . Ezt csakis magának merem elmondani. Szánjon édes Ella, szánjon engem. Ne taszítson el, gyógyítson meg, próbálja meg . . . Könyörgöm . . . Ördögi gondolatom jött. Már ki is akartam mondani . . . — Főhadnagy, menjen valamelyik hidegvízgyógyintézetbe . . . De uem mondtam . . . — En, az erős férfi könyörgöm magához, juttasson nekem valamit a természetéből . . . - Hogyan ? — Legyen a feleségem . . . En belenyugodtam. Megkezdődött azóta a gyógymód. A szüleim, a jó barátaim kacagnak rajtunk. De én bizom magamban — bennne. Látom a hatást máris. Ha megsimogatom a haját, megszorítom a kezét, nyugodtan, boldogan mosolyog . . . Hát még az esküvőnk után. Vau egy tervem.