Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897
1897-05-16
nak, de a színészet ügyes játéka is em-lte a szép zene nyújtotta élvezetet. Lévay Sárika elragadóan kedves Fjorája volt, a lelke az előadásnak, s játékának eleganciája és bájos pajzánsága nem kevéssé hódított, mint szép éneke. Radzivill herceg szerepét kitűnően adta Bethleni, kinek éneke a közönséget sokszor ragadta a legzajosabb tetszésnyilvánításokra. Lévay Margit és Németh a „Hervad az ibolya" duettben excelláltak. Vihari/ és Mátrai/ kacagtató figurák voltak, de az „Alázatos szolgája" kupiéban elkoptatott régi vicceket adtak elő, Beczkói pedig a „Trara trara" kuplékat elsikkasztotta. A zenekar ugyan most is csak oly siralmas volt, mint máskor, de az első felvonás fináléjának karéneke kitűnő volt. A rendezés kifogástalan volt, de az nagyon komikusan hatott, hogy a lengyel királyválasztó országgyűlés mindössze 4 tagból állott. A közönség ép oly jól viselte magát mint a szülészek, s nem volt fukar a tapsokban, melyből egyaránt kijutott az est összes szereplőinek. A mintaférj. Yalabrequeuek, a Durand és Durand egyik társszerzőjének neve, nagy közönséget csábított a színházba, mely sokat kacagott a bohózatnak vaskos és triviális egyértelműségein. A szerepbetanulás hiánya ezúttal is nagyon meglátszott a szereplök legtöbbjén, kik egyébként tőlük telhetőleg igyekeztek arra, hogy lehetőleg összevágó előadást produkáljanak. Breznay ezúttal is arról győzött meg bennünket, hogy ő a társulat legintelligensebb színésze; Tóth Elek Thibaudier szerepében rendkívül rokonszenvesen mutatkozott be, kit természetes társalgása és jómodora kitűnő szalonszinésznekpraedestinálnak, Markovics Margit, Várhidy Rózsika, Oláhné és Bagi szintén tetszettek. Pillangócsata. Sajnálattal kell feljegyeznünk, hogy Sudermaun világhirü darabját a gyenge előadá? miatt egyáltalán nem élvezhettük. A szereplők némelyike a sugó hangos működése dacára is folyton akadozik, s igy természetes, hogy ezeknek nemcsak beszéde, de egész fellépése is határozatlan és ingadozó; egy Sudermaun darab bizony gondosabb rendezést, jobb összjátékot és különösen több próbát érdemelne, mint a menynyit a szerdai előadásra fordítottak. Mindössze Várhidy Rózsikáuak és Nagyné Marinak volt néhány igaz, találó hangja; a többi szereplők alatta maradtak az akceptábilis középszerűség színvonalának. A közönség nyomott hangulatban távozott az előadásról. Bőregér. Merész vállalkozás volt egy operettet, melyben 7 többé-kevésbé nagyobb énekes partié van, oly társulattal színre hozni, melyben mindössze négy énekes szinész van. Igy juthatott csak énekes szerephez Breznay, a ki nem igen aspirál az énekes babérjaira, a minthogy Várhidy Rózsika sem ambicionálja magának azt, hogy őt jó énekesnőnek tartsuk. Mindazáltal hálásak vagyunk a színigazgató iránt azért, hogy az operetté irodalom eme legkiválóbb, s nálunk már évek óta nem adott termékét színre hozta, s hálásak a szereplők buzgó igyekezetének, a melylyel a gyönyörű zenét nekünk tőlük telhetőleg élvezetessé tenni iparkodtak. Lévay Sárikát és Margitot kell első sorban kiemelnünk, kiknek az est szép sikerének legnagyobb részét tulajdonítanunk kell ; Lévay Sárika graciózus játékával, Lévay Margit pedig ez estén teljes erejében levő hangjával gyönyörködtetett bennünket; Németh és Bethleni szép tenorhangjának is sokat tapsolt a közönség; Mátray és Breznay sikerüket persze nem éneküknek, hanem játékuknak köszönhetik. Mátray azonkívül külön dicséretet érdemel a kitűnő rendezésért s Bihary karmester a karok precíz, egybevágó működéséért, bfir az első ftdvouás tempóit kissé elnyújtotta. A vigécek. Goldstein Számi iskolát csínált és nyomában beléptek drámairodalmunk halhatatlan alakjai ko/.é, Bánkban előkelő társaságába, a ScltleHingerek, kik nem hagyják magukat, s az Abelesek, kik hagyják magukat (kidebatni). Jils a színigazgatók bizonyára sokkal nagyobb kegyelettel és hálával fogják ápolni a Kövesi Albertek és Feld Mátyások szellemét, mint holmi Shakespeare és Moliere-ét, a szegény íirkászokét, kik 15 előadásra összesen sem tudnak annyi közönséget öss/.ehozni, a mennyi a Vigécek egy egy előadásán hódol Kövesi Albert piramidális irodalmi nagyságának. A pénteki előadást zsúfolt ház nézte végig s természetes, hogy nagy élvezettel hallgatta eme budapesti localpose impossíbilis szellemességeit. A vigécek vidám nó.áit öten énekelték, de az öt énekesnek uem volt egy batkát érő énekhangja. A „Gigerlkőuigin" ismert kedves melódiájára készült „Előre vigé cek" c. dalt Bagi oly lassan énekelte (!?)hogy azt még az első sorban is alig lehetett hallaniEgyébként azonban — a mi a játékot illeti — az összes szereplők kitettek magukért, s kifogástalan ensemblet alkottak. Szinházi heti műsor: Hétfőn, május 17-én Mátray Kálmán jutalomjátékául bérletszünetben Lili és a szei'elmes tüzér trombitás. Kedd. május 18-án, bérletfolyamban. Operette ííjdonság. Bika, a budapesti nemzeti szinház műsorából. Szerdán, május 19-én, a magyar protestáns irodalmi társaság üt időző tagjainak tiszteletéibe, általános bérletszünetben díszelőadás. Király házasodik, történelmi eredeti udvari vígjáték Tóth Kálmántól, mely 100 arany jutalomban részesült. Csütörtök, május 20-án bérletfolyamban, Citerás yig operetté. Péntek, május 2l-én bérletfolyamban. Vígjáték újdonság. Államtitkár, a budapesti vígszínház szenzációs műsordarabja. Szombaton, május 22-én, Lévay Sárika jutalomjátékául, bérletszünetben, Gasparone, a siciliai bandita vezér. Nagy operettö. Vasárnap, máj. 23-án délután 3'/ ä órakor, felére leszállított helyárakkal, gyermek és népelőadásul: A vigécek. Este 8 órai kezdette], bérletfolyambau rendes helyárakkal: Télen, eredeti énekes népszínmű. VEGYES HIREK. — Gróf Esterházy Móric főispán távirata Fenyvessy Ferenchez. Azt az örömet és lelkesedést, melyet városunkban, de sőt — mint Veszprémből a Fenyvessyhez érkezett sürgönyök bizonyítják — egész megyeszerte az ugodi fényes győzelem okozott, — tetőpontjára emelte az az elismerő szép távirat, a mit gróf Esterházy Móric főispánunk Ő nagyméltósága dr. Fenyvessy Ferenchez, a választás volt vezetőjéhez a győzelem híre után azonnal intézett, a mely szószerint igy hangzik: »Önnek és mindazoknak, a kik távollétemben a szabadelvüség győzelmére közreműködtek: — köszönetemnek, elismerésemnek és hazafias örömömnek adok kifejezést. Esterházy. — Személyi hirek. Báró Zech Arnold ezredes, dandárnok, Pécsről huszárezredünk megszemlélése végett, Bernolák József honvéd főtörzsorvos Budapestről egészségügyi vizsgálat céljából és Óváry Ferenc orsz. képviselő az ugodi képviselőválasztás alkalmával városunkban időztek. : — Dr. Fenyvessy Ferenc városunk orsz. képviselője pénteken délután Budapestre visszautazott. — Pápaiak a tatai gróf temetésén, Városunk tanácsa küldöttségileg részt vett főispánunk Ő Excelleutiája unokabátyjáuak gróf Esterházy Miklósnak Tatán, f. hó 10-én végbement temetésén. A város küldöttségét Mészáros Károly polgármester vezette, a küldöttség tagjai: Szokoly Ignác h. polgármester, Lvmpérth Lajos főjegyző, Szenthe János ügyész, Horváth Károly közgyám. A grófi urodalorn részéről Weber Rezső jószágigazgató, Galamb József ügyész és Kenessey István számtartó jelentek meg a temetésre. - Rekviem. Boldogult Esterházy Miklós gróf lelkiüdveéi't engesztelő gyász-istentisztelet volt folyó hó 12-én reggel 9 órakor a plébániai főtemplomban. A rekviemen, melyet Néger Ágoston kanonok tartott, a hatóságok képviselői és nagy számú közöuség jelent meg. A vidéki kegyúri templomokban is szolgáltattak e napon gyászmisét. — Katonai szemlék. Deybaehi Zech Arnold ezredes, harti és sulzi báró, az uj dandárparancsnok Várady Géza százados kíséretében hétfőn délutáu városunkba érkezett és másnap szemlét tartott a honvéd-huszárezred felett. A dandárnok szemleeredményével teljes mértékben meg volt elégedve, a minek Molnár Ákos alezredes, ezredparancsnok és az egész tisztikar előtt kifejezést is adott. Szerdán délelőtt a dandárparancsnok haza utazott Pécsre. Haraszti Bernolák József honvéd törzsorvos, Tóth Gyula ezredorvossal Budapestről, mint a minisztérium kiküldötte, szerdán Pápára jött, hogy a honvéd huszárlaktanya egészségügyi viszonyait megvizsgálja. A vizsgálatot csütörtökön ejtette meg, mely után az nap délután elutazott Pápáról. — A győzelmi lakoma. Az ugodi fényes győzelem estéjén dr. I'tnyvessy Ferenc választási elnök, az ugodi kerületnek 15 éven át volt orsz. képviselője győzelmi lakomát adott utódjának, Bauer Antalnak, az uj képviselőnek tiszteletére. Az estélyre a szavnzatszedő bizottság elnökei, a pártnak vezetői és az Ugodra kiparancsolt közös huszárezred három tisztje herceg Turn-Taxis Viktor, báró Bourgonig Pál és Kozma Gyula voltak hivatalosak. A pezsgőnél a háziúr éltette az uj képviselőt. Büszke arra, hogy a hallatlan vallási terrorizmussal ós demagógiával szemben a szabadelvüség, a magyar intelligentia és a józan magyar uép diadalmaskodott. Majd második felköszöntőjében az uj képviselőnek bájos fiatal nejét éltette. Bauer Antal a háziurra és barátaira emelte poharát, a kik fáradtságot nem ismerő lelkesedéssel győzelemre vitték az ö zászlaját. Ihász Lajos szép felköszöntőben szintén az uj képviselőt, majd később a házi ur édes anyját éltette, Barthalos István a kerület két vidékének előkelő vezéreire Ihász Lajosra és Puston Józsefre, majd ujabb felszólalásában a jelenlevő három orsz. képviselőre, tenyvessyre, Ováryra és Bauerra emelte poharát, dr. Óváry Ferenc képv. a győzelemlakomán jelenlévő huszár tisztikar tagjaira. A társaság csak jóval éjfél után oszlott szét. — Megyei közgyűlés. Vármegyénknek miniszteri engedély folytán elhalasztott rendes tavaszi közgyűlése, a keresztjáró napok miatt, nem e hó 24-én — mint mult számunkban jeleztük — hanem folyó hó 31-én tartatik meg. — A kis Esterházy gróf és az ugodi választás. Az ugodi választás napján a városunkban időző Esterházy Pál gróf (főispán grófunk 0 Excellentiájának fia) nagyban érdeklődött a választás esélyei iránt, és hogy mihamarább megtudhasson valamit, kibiciklizett a városba. Egyszer kora délután jönnek a görzsönyiek. A kis Esterházy oda biciklizik hozzájuk: „Ugyan kérem, álljanak meg egy szóra" — fordul hozzájuk. — „Mondják meg kérem, — hogy győztünk-e ?" A görzsönyiek még akkor nem tudták az eredményt, de megkérdezték a gróftól, hogy miért nem megy ki Ugodra. — „Fájdalom, még nem vagyok választó." — És kire szavazna — kérdezték tőle. — „Hát persze, hogy a szabadelvű párt jelöltjére — válaszolt' hangosan — Éljen Bauer Antal." És azzal sietve tovább biciklizett.