Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-01-17

XXXV". évfolyam. szám. Pápa, 1897. január 17. lapa varos IxatósAgánakéB több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969., hova a lapnak szánt közlemények küldendők. Kiadóhivatal; Goldherg Gyula papirkereskedése Főtér. Lap tulajdonos : dr. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő: Xtörmendy I3éla. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hirdetések a legjutanvnsalihn.il felvétetnek. A lap ára: Egész évre vre 3 frt, negyedévre 1 frt BO kr. — un ára 15 kr. Városi tisztviselőink fizetése. Hosszú idők óta. keserves panaszok hangzanak szét az országban a tisztviselők részéről, kik segélykiáltásukban azt a bért követelik, melynél kevesebbet a munkás nem igényeiket, de a melyből aránylag mégis a szellemi napszámosoknak jut a legkevesebb: a mindennapi kenyeret. A tisztviselők vállát az ujabb időben megrakták teherrel s a mit a régi patriarkális világban pár szóval könnyen elintéztek, azért most nyalábszámra kell teleirogatni a papirost s az a tisztviselő, kinek elődje hivatalos elfoglaltsága mellett meggazdálkodni is ráért, ma örül, ha legalább az egy vasárnap délutánt nem a hivatalos szobák fülledt levegőjében, hanem családja körében töltheti. Igaz, hogy mai uapság már mindenki homloka verejtékével keresi kenyerét s a jól végzett kötelesség teljesítésének tudatában erkölcsi jutalom rejlik, de az már méltánytalanság, hogy a terhek növekedtóvel nem tart egyenletes lépést a javadalmazás. A teendőket, a felelősséget rohamosan szaporítjuk, de a tisztviselők fizetésének felemelésétől annyira idegenkedünk és elfeledkezünk, hogy az jobbadán ma is abban az összegben van megállapítva, mint volt évtizedekkel ezelőtt. A nemzeti élet egész vonalán megváltoztak pedig azóta a megélhetési viszonyok, az igények napról-napra fokozódtak, az élelmi cikkek megdrágultak, szóval a megélhetés feltételei súlyosabbakká váltak. Ma már minden köztisztviselőtől megköveteli a társadalom, hogy intelligens emberhez illő módon éljen, ruházkodjék, a művelt társaság szórakozásaiban részt vegyen, hogy honnan teremti és veszi ehhez a szükséges anyagi eszközöket, azzal nem törődik senki. És ebből következik aztán két dolog : nevezetesen az egyik rész addig csinálja az adósságot, mig hitele végkép ki nem merül s az anyagi s erkölcsi romlás és tönkrejutás után vigasztalan nyomorban áll, nyomorba jut, mig a másik rész visszaélésre vetemedik, az égetően szükséges pénzt tiltott uton igyekszik megszerezni s ezzel aztán nemcsak magát, de egy egész ártatlan családot dönt a fekete gyalázatba. Az a korrupció, mely a hivatalnoki karban évtizedek óta fckélyesiti me., az erkölcsöket, túlnyomóan onnan származik, hogy a társadalom által támasztott igényekkel szemben nem áll arányban a fizetés. Az erősebb jellemű tisztviselő, a kit az eladósodástól és bűntől képes megóvni erkölcsi érzése, a legsivárabb nyomorban tengeti életét s ez a vigasztalan helyzet megmérgezi kedélyvilágát, lelkének egyensúlya megtörik, kivesz belőle minden nemesebb törekvés, érzéketlen géppé válik, mely eldöcög ugyan a hivatalos uton, de működésében nincs köszönet, mert ez c,->ak egy elcsigázott léleknek kényszerű mozgása. Nem lehet tehát csodálni, ha a tisztviselők panasza már hangos zugolódássá vált s magában a közvéleményben is gyökeret vert az a tudat, hogy a helyzet tarthatatlan. Maga az állam már megtette a kezdeményezést, hogy a köztisztviselők nyomasztó helyzetén javítson, s nincsen egyéb hátra, minthogy nyomába lépjenek a városok, hol a tisztviselők fizetése még amazokénál is nvomoruságosabb s a kisebb fizetésü tisztviselők javadalmazása a szó igaz értelmében szégyenletes és csakugyan a »bér .< alacsony színvonalán áll. Már pedig ha megköveteljük a tisztviselőtől, hogy megfelelő képzettséggel bírjon, ha megvárjuk, hogy kötelességeinek pontosan, hiven és becsülettel megfeleljen, tiszta kezű gondozója legyen a közvagyonnak, akkor szolgálatáért is adjunk tisztességes fizetést, mert meg van írva: »méltó a munkás a maga bérére.« Tisztességes, becsületes közigazgatást óhajtunk mindannyian, de ez csak ugy lesz elérhető, ha tisztviselőink számára biztosítjuk a tisztességes megélhetést s megóvjuk őket annak a kényszerétől, hogy tiltott uton szerezzék meg a mindennapi kenyeret. A PAPAI LAPOK TÁRCÁJA. A költő szive. . . . Bzeretni — szenvedni a költő tud csupán, Ki szive bensején egy pokol-kint temet, Melynek titokzatos mélyében a dalok : A fájdalom igazgyöngyei — termének. Kínoknak tengere, melyben a dal fogann, Melynek hullámain nem ül vásári nesz: A megtisztult lélek feloldva szárnyait, Ezüst sirály gyanánt rokonsxivet keres. Ki érti meg dalát? talál-e majd szivet, A melynek rejtekén röptében megpihen — Midőn az istenek álmát rabolni jár — Ki ugy szeretne, mint „Ő" : oly forrón, Hven ?! Nem kérdi ezt soha! dalol, és csak dalol; — Születnek a dalok: a kinok gyöngyei . . . Szeret — szenved e sziv, a mig dobogni tud: Mig rá nem omlanak a sir göröngyei. Soos Lajos. Csendes éjnek . . . Csendes éjnek fátyolában Ott pihen a lelkem nálad; Lecsókolja eper-ajkad, Ölelésre ringó vállad . . . Oda száll el, ott pihen, — s mig Ittasulva nálad késik, Kihallgatja szived minden Dobbanását, lüktetésit . . . — Csendes éjnek fátyolára Ha ébresztő hajnal támad : E mámorba bódult lélek Szár-szor jobban fáj utánnad ! Soós Lajos. Kánya uram felesége. — A »P áp ai Lap oki eredeti tárcája. — Irta: Pereizlényi Zoltán. Ha tudná a tisztelt olvasó, hogy ki, mi volt Kánya Menyhért, milyen volt az élete folyása s abból egy-egy kiemelkedőbb mozzanat, — akkor e*uttal nem volna semmi mondani valóm. De mivel nem tudja, azért egy kis türelmet kérek s hallgassa meg mondókámat. Ez a Kánj'a Menyhért a pedánsságig pontos és szigorú nótáriusa volt Kappanhegy nagyközségnek addig, mig penzióba nem küldték szegényt. Ez pedig ötven éves koriban esett meg vele, igy hát elég korán. A polgári anyákonyvvezetést már mint exjegyző érte meg, s nem részesülhetett abban a megtigztelő fontos kitüntetésben, hogy vállára vethette volna azt a címeres, széles nemzeti szalagot. — Megálljatok csak! — forrongott magában — kimartatok a hivatalomból, mert egy atyánkfiát kitoltam az irodából házsártoskodásáért a uélkül, hogy besározta volna lábával, a padlót; mit tehettem éti arról, hogy ottkinn aztán elesett és magát sároxta be ? ! . . . Denique oda lyukadt ki a sok forrongás, gondolkodás Kánya uramban, hogy boszuból — megházasodik és ö lesz Kappanhegy nagyközségknek (már időre nézve) legelső polgári vőlegénye. És Kánya Menyhért penzionált nótárius ugy akart tenni, a mint kieszelte. Csak egy bökkenő volt a dologban: az, hogy hol veszi az asszonyt olyan hamar? — Ismét gondolkodott, valami csak mindig sült ki megtermett kalaptartójából. Hej, ha aktiv nótárius korában is mindig gondolkodott volna a tett előtt, most nem boszuállásou törné a fejét. Nyugalmi dija alig ment többre négyszáz forintnál ; a nyugalmazott sem volt valami csinos, fess