Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-05-09

emelésén fáradozva; egyúttal az államfenntartó magyarság fejlesztésének munkáját is végezzük. Nem kimerítően, de mégis főbb/ vonásokban óhajtjuk érinteni azon intézkedéseket, melyeket a vidéki városok érdekében megteendőknek és szükségeseknek tartunk. Sokszor és jogosan hangoztatott az a panasz, mely a rend. tau. városok önkormányzati jogának megszorítására vonatkozik. Á községi törvény számos intézkedése, — különösen a birtokszerzésre és birtokelidegenitésce vonatkozók — olyan, hogy a vidéki, város szabad mozgását a kisebb fontosságú kérdésekben is megkötik. Á legtöbb vidéki város képviselőtestülete épen városi jellegénél fogva rendelkezik oly intelligentiával, mint a vármegyei közgyűlés, ós mégis, ezek, a kik az iüeto yávos viszonyaival jó részt teljesen ismeretlenek, döntenek a városi határozatok érvényessége vagy érvénytelensége fölött. Ezen a készülő községi törvény volna hivatva segíteni az által, hogy épugy mint a szabad kir. városokat: a rendezett tanácsú városokat is egyenesen a minisztériummal hozná megfelelő viszonyba, s illetve, a mennyiben ez az összes rend. tanácsú városoknál nem mutatkoznék célszerűnek: azoknak nagy községekké alakítását mondaná ki, a melyeknél a vármegyei törvényhatóság gyámkodása továbbra is fenntartandó volna. Á vidéki — szab. kir. és rend. tanácsú — városok egyik legnagyobb baja, hogy a község jövödelmei igen jelentékeny részben a tisztviselők fizetésére fordíttatnak. Ez a rósz \

;

a-on alul alig marad, de néhol absorbeálja a jövedelmek felét, süt felénél többet is. A közigazgatás államosításával ez a baj megszűnhetnék, illetve enyhülhetne, amennyiben egyrészt az állami tisztviselők fizetéséhez adója arányában nemcsak a városi lakosság, de a vidék is hozzájárni, másrészt oly városok, a melyek eddig épen a tisztviselők javadalmazása miatt jelentékeny pótadót voltak kénytelenek kivetni: öegittettiének azon vá|ix)äok által* a melyeknek pótadójuli semmi vágy igeilí csekély. Szóval, a tisztviselők javadalmazása országos kiadás levén, ehhez a csekély pótadöju városok lakosai adójuk aranyában ép ugy járulnának, a mi megkönnyítené a most pótadóval nagyon megterhelt városok helyzetét s autonómiájuk körében megmaradó intézményeik fejlesztésére nagyobb gondot s több összeget fordíthatnának. Mig igy egyrészt a városi közigazgatási eljárásnak a megye alól függetlenítése s a közigazgatási kiadások csökkentése a városok helyzetét közigazgatásilag s anyagilag is kedvezőbbé tenné: különösen anyagi téren kellene a vidéki városok fejlődését az iparnak decentralizációjával előmozdítani. A természetes folyamat, mint azt emiitők, mindennek s igy az iparnak is a nagy városokban — nálunk a fővárosban — koncentrálására vezet, s ezt megakadályozni s visszatéríteni csak mesterséges eszközökkel lehet. A közlekedési eszközök tökéletesítése folytán még oly anyagok is, melyek eddig csak termelésük helyén voltak iparilag olcsón feldolgozhatók, a fővárosba vitetnek s ott dolgoztatnak fel. E tekintetben az egyes ipari célokra alkalmas vidéki várososok kiszemelése s ott nagyobb vállalatoknak esetleg subventióval is létesítése az, ami kívánatos. Most az állami subventió helyett állami intézmények felállításánál épen megfordítva a városok nagymérvű suhventióját igényli az állam. Felhozzuk-e azt az ismert tényt, hogy kaszárnyák, dohánygyárak, alsó és középiskolák felállításánál az állam mindenütt igénybe veszi a vidéki városok ajánlatait l Hiszen igaz, hogy az illető intézményeknek első sorban a kérdéses város veszi hasznát, de magasabb szempontból az állam hasznára válik az, ha egy-egy vidéki város megerősödik, s a központba való túlságos ós ennélfogva egészségtelen áramlásnak eleje vétetik vagy legalább is

1 az áramlás csökkentetik. A vidéki városok most egymást licitálják túl egy-egy állami intézmény elnyerhetéséórt s oly adósságokba keverednek, melyek terhe az illető város egészséges fejlődésére akadályozólag hat. Általában szomorú helyzetük vau a vidéki városoknak a közegészségügy szempontjából. Vízvezeték, csatornázás, kórházak a legtöbb városnál pitim desideriumot képeznek, melyek megvalósítása az elégtelen anyagi erőn hajótörést szenved. A közegészségügy ismét nem speciális városi, hau ein országos ügy, s e tekintetben nem elég, hogy a vízvezetéki stb. terveket a miniszteri szakközegek díjtalanul vizsgálják felül, az ily tervek megvalósítását az államnak positiv segélylyel, ha máskép nem, kamatúéiküli kölcsönök uyujtásával is előkellene mozdítani ott, a hol a terhek viselése a lakosság túlságos megerőltetésével járua, illetve, a hol e tervek épen a terhek túl nagy volta folytán nem valósittatnak meg. A pénztári készletek, melyek fölött hála Isten néhány óv éta rendelkezünk, sokkal dúsabb kamatozást hajtanának a magyar államnak, ha egy minimális részük vidéki városok egészségügyi tőke kiadásáuak fedezésére kamatnélküli, kölcsönökként adatnék ki, mint a minőt a bankoknál hoz a magyar államnak. És ha a székes-főváros a maga, most már több mint 600,000 lakosával részesülhetett kamatúé!küli kölcsönben, az a százegynéhány vidéki város, a maga két millió lakosával szintén csak tarthat erre némi igényt. Általában a vidéki városok helyzetének kérdését nem szabad csak az egyes vidéki városok magánkérdéséuek tekinteni, hanem mint országos kórdóst kell ezt elbírálás alá venni, s ez esetben, hisszük, hogy a mostani mesterséges uton is táplált centralizáció helyett egy okszerű városi politika lesz inaugurálva nemzetünk egészséges fejlődésének kétségtelen előnyére. Dr. Anui Géza. az érkezőt, mig Néger apát szépen meglapult a szoba egyik sarkában, előre nevetvén a történendőkön. Halk, szerény kopogás. — Szabad! Az ajtó kinyílt és alázatosan hajlongva belépett a színész, azzal a bizonyos sunyi tekintettel, félig lehunyt szempillákkal nézvén körül, a mi a rövidlátó embereket jellemzi. Az apát jelvényeit viselő káplán elébe ment. — Mi tetszik? — Kérem alásau . . . kérem . . . Néger apát ur ő nagyságát keresem. Szelíden mosolyogva felelt a káplán: — Néger apát ... Az én vagyok ! A rövidlátó színész kissé közelebb lépett, hogy jól megnézze az Ő hajdani iskolatársát. Aztán .meglátván a káplán arcát, zavarba jött. Meglátszott az arca kifejezésén, hogy nem akar hinni a szemének és hogy azon gondolkozik; — Mit, ez volna Néger? Lehetetlen, lehetetlen! De a zavara csak egy pillanatig tartott. A következő pillanatban ravasz mosoly jelent meg az ajkai körül. — Igen? — mondta alázatos hangon. —Kegyed Néger apát ? . . . Kegyed az ? . . , Kegyed ? . . . Van szerencsém! . . . Tehát kegyed Néger apát! — Igen, Igen, — mondta a káplán, — de hát mivel szolgálhatok? Kihez van szerencsém? Erre aztán Kovács Móric kidüllesztette a mellét és határozott hangon azt felelte: — Hát én kérem, a gyó'r-csauaki plébános vagyok! No erre már a káplán jött zavarba. -• Micsoda? — kiáltott föl. — ön a győrcsanaki plébános ? No már engedelmet kérek, de én a győr-csanaki plébánost nagyon jól ismerem ! Kovács Móric erre odahajolt az ál-apáthoz. — Ugy? — mondta. — No hát én meg ismerem a Néger apátotí ... A milyen joggal ön Néger apát, ép olyan joggal vagyok éu a győr-csanaki plébános. Fővárosi divatlevél. — A Divat Ujság-ból. — Általános érdeklődés tárgya nagy Németországban, a divatos ruha és leginkább a vállfűző viselése elleu mégindult mozgalom, a melynek nyomait minden valamire való divatlapban megtalálni. Valóságos hadviselés cz a szoros fűzés rossz szokása ellen, és a harc hevében a sok igazságos mellett nagyon sok igazságtalan váddal is sújtják a szegény fűzőt, a nélkül azonban, hogy mindezideig találtak volna valamit, a mi ezt az immár nélkülözhetetlennek látszó toilette cikket pótolja. Végre is a szoros fűző is olyau, mint a szoros cipő. Vannak, a kik valóságos élvezettel sanyargatják magukat vele abban a hiu képzeletben, hogy most kisebb a lábuk, karcsúbb a derekuk (a mások élvezetére, mert hisz maga sem a lábát, sem a derekát uem nézheti folyton) és nem veszik észre, hogy a tartásuk merev ós a járásuk bicegős és hogy mindenki, a ki csakugyan egy kicsit szemügyre veszi őket, azt gondolja magában : Szegény, ennek is nagyobb a hiúsága, mint okossága. Nehéz, nagyon nehéz a küzdelem, ha talán nem is egészen meddő a küzdelem a fűzés ellen. Mi tagadás benne, hogy egy finom, jól a termethez szabott hajlékony fűző igen szép formában tartja az alakot és n agyon megkíméli a ruhát, a melynek dereka e nélkül nagyon hamar kitágulna a rendes formájából. Nagyon nehéz lesz bármit is felfedezni, a mi csak némiképpen is pótolja — de azért nem lehetetlen. Különben divatos szabóink nem sokat törődnek az ilyeu intim dologgal. Nekik könnyebb egy korrekten fűzött alakra dolgozni, mint egy fűzőt nem viselőre, ha az utóbbinak bármilyen kifogástalan ruhaszerü termete volna is. Törjék a fejüket az asszonyok maguk. Ha sikerül nekik valami okosat kieszelni, akkor ők majd módosítják a divatot a szerint. Addig nem. Addig csak azt keresik, hogy miféle változatokkal lehetne a meglevőt kiforgatni tavalyi formájából. Az utazó ruhát visszaterelik a tíz évvel ezelőtt divatos, testhez simuló, feszeB angol formához — noha nehéz a küzdelem a kényelmes bluz és félig bő angol utazó-zsakett ellen. A kelme kizárólag angol kockás. A legapróbb kockástól kezdve az arasznyi nagyságúig. Divatos szin a nikel-szürke, a téglavörös és a zöld, — legkivált az utóbbi. Egyszínű szövet is a legdivatosabb a zöld, a legvilágosabbtól a legsötétebb árnyalatig. Az egyszerű ruhákat sötét, egyszínű zsinór vagy szőrgaland