Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-04-11

s era kisebbedik. Azután meg jön egy rossz te rmés, vagy pedig a termények értéke lesz áll, vagy nincs mit eladni, vagy nincs alkalmas vevő és a kamatok fizetetlenül maradnak. Mi ennek a következménye? Megütik a dobot a birtok felett és az, a ki a gazdaságnál egyébhez nem ért, családjával koldulni mehet. Ez ellen is orvoslást kellene találni. Alakulnia kellene a fővárosban egy országos pénzintézetnek, vagy a vidéken minden megyében léteznie kellene egy-egy olyan pénzintézetnek, mely elegen dó' tőkével rendelkezik arra, hogy egy-egy ilyen birtokos adósságát a pénzintézet javára összegyűjtve, ötven vagy negyven évi amortizációval fizettetné meg az adós által, ki ezt elbírná viselni ; a minden évben ötven vagy negyven éven át egyenlő mértékben fizetendő összeg nem volna teher reá nézve és kötelezettségcinek teljesítése után is maradna tőkéje, gazdaságának és családjának fenntartására. A legközelebbi időkben a pénzintézeteknek feladatai közé tartozik a mezőgazdák és a földbirtokosok nyomasztó helyzetének orvoslása okos műveletek alapján. A kinek olcsó hitelre van. szüksége és erre a hitelre jó, annak azt meg kell kapnia, nehogy előre el kelljen olcsó pénzen vesztegetnie jövő i évi termését; a kinek adóssága nagy, de földje olyan értéket képvisel, hogy ha az adósság amortizáció utján eszközöltetnék, a föld elég biztosítékot képvisel: annak érdekében keresztül kell vinni az amortizációt; a mi pedig általában a hitelnyújtást illeti, legyen arra. is gondja a bankoknak, hogyj ÜC adjanak a birtokokra azok értékén felül kölcsönöket, mert ennek következményeit az összes gazdák kénytelenek elszenvedni. Mezőgazdaságunknak életérdeke, hogy a birtokos osztály vagyoni pusztulását és elszegényedését minden erőnkkel megakadályozzuk. Epilóg. „Még egyszer a Pápai. Lapok" oim alatt a Fillér április 1-i száma az Általános Visszatérítési Pénztár 'Részvénytársaság fölött megindult vitának befejezéséül a következő érdekes cikket irja: Miután mult számunk (március lö-iki) már megjeleut, kaptuk meg a „Pápai Lapok" folyó évi március hó 7-iki számát, am elv Brenner Ferenc ÜT replikáját tartalmazza Kis József tanár urnák második helyreigazító közleményére. Minthogy Breuner ur befejezettnek tekinti a vitát, mi részünkről szintén kijelentjük, hogy ez ügyben ez lesz utolsó szavunk. Ez utolsó szót is csupán azért mondjuk, mert valóban öngyilkosság volna - a szó zsurnalisztikái értelmében — ha Brenner ur legutóbbi megjegyzéseit agyonhallgatnék. Őszintén megvallva, mi azt hittük, hogy mindkét részről el volt már mondva minden, a mi az ügy helyes megvilágításához hozzájárulhat, de sajnálattal kell tapasztalnunk — és azt Brenner ur érdekébén sajnáljuk, — hogy ujabb argumentumokat hoz fel, melyekkel álláspontját nem hogy megerősítette volna, de határozottan lerontotta még azt is, a mi talán elfogadható lett volna. Minthogy Breuner ur azt állítja, hogy „példa világosit", hát mi az ő példái után fogunk indulni és pedig olyan sorrendben, a mint ő azokat előadja. 1. Kis József tanár ur hivatkozva a nagyinélt. kereskedelmi minisztérium és a keresk. és iparkamarák véleményére, Brenner ur ezeket, ugy látszik, seramibe sem veszi. Hát ez uem volna nagy baj; a kamarák vigasztalódni fognak a Brenner ur rossz véleménye fölött. De valóban klasszikus, hogy Brenner ur a kamarákat akarja felelőssé tenni, hogjha például 50 klgr. cukor helyett csak 49 vagy 4=8

1

;

3 klgrm.-ot kap, vagy hogyha 1 hordó petróleumból 1 — 2 klgr. hiányzik Ugy látszik, hogy Brenner ur a kereskedelmi életben szokássá vált szokványokkal (usance) nincs tisztában. Vagy csak nem képzeli, hogy a kamara meg fogja neki téríteni az esetleges hiányt! Hogy Brenner ur azt állítja, mikep a fiiszerkereskedőkuek meg van tiltva a denaturált szesz árusítása: ezt csak ugy mellesleg említjük meg mint téves állítást. Es ezért is szegény kamarák a felelősek? 2. Nagy pénzügyi jártasságáról kivan Brenner ur tanúságot adni, midőn azt mondja, hogy a „Visszatérítési Pénztár" csak 99 év alatt tudja a kereskedő által befizetett összeget 100 korouáig kamatoztatni, mig a takarékpénztárak azt sokkal rövidebb idő alatt megteszik. Hát igen t. Breuner ur, ebben az egy moudásábau két tévedés van! Először is a „Visszatérítési Pénztár" nem %% al, hanem 3 7

2 %-al kamatoztatja a betétet; másodszor, hogy más takarekpeu2t.il ucn lulwzi ul .i In tét« ket pupíllárís értékpapírokban, liauem spekulál vele és igy történik aztán, hogy sok betét marad és nem lát többé napvilágot. De elfelejti Brenner ur, hogy a „Visszatérítési Pénztár" évenként kétszer bizonyos számú kötvényt kisorsol, ugy, hogy azok már 99 év előtt azonnal 100 koronával beváltatnak.' Ezt is megteszik a takarékpénztárak? Tessék megkísérlem". Tegyen be a Pesti Hazai Takarékpénztárba 5 koronát és várja, mikor lesz belőle 100 korona ós váija, mikor fogják a betétkönyvecskéjét amortisálni. Ami pedig a vevőközönséget illeti, a „Visszatérítési Pénztár" az egyedüli takarékpénztár, amely valakinek valamit kifizet, amit nem ő fizetett be, hanem más: a kereskedő. Brenner ur igen jó értesültségének adja tanújelét, midőn azt mondja, hogy tudja ő azt, mikép a „Visszatérítési péuztár" részben azonnal, „kellő biztosíték mellett, kamatokra 10 év múlva az egészet is kifizeti." No hát ez ismét egy nonseus. Nem áll, hogy csak részben fizeti ki azonual, mert a kötvény tényleges értékét — vagyis azt, amit a kereskedő befizetett — sorsolások megtartása céljából, a minisztérium jóváhagyása folytán, a tartalékalapba utalt csekély összeg levonása után azonnal kifizeti; az egész összeget pedig, vagyis a 100 koronát semmiféle biztosíték és semmiféle kamat mellett sem fizeti ki előbb, mint vagy a kötvény lejártakor, vagy a megtörtént kisorsolás utáu. 3. Megvalljuk, hogy erre a poutra nehéz lesz komolyan válaszolni, mert olyan nevetséges dolgokat mond Breuuer ur, hogy mosolyognunk kell az ellentmondásain, melyekbe keveredett. Előbb azt mondja, hogy nincs részletkereskedő, aki 1 évi hitelt nyújtana, aztán azt akarja velünk elhitetni, hogy a részletüzlet tulajdonos készpénz árakat számit hitelbe vásárló vevőjének; továbbá, hogy ezt csupa előzékenységből (sic!) teszi, de a fűszeres nem ad több mint 3 havi hitelt. De ugyanabban a percben fájdalommal konstatálja, hogy vau a kereskedőnek fillokszerája, t. i. az, aki árukat vesz és soha ki nem fizeti, vagy csak évek multán és perlés esetéu, és van perouosporája, t. i. az, a kinek van pénze, de csupa iudolentiából nem fizet, vagyis hogy B. ur szavait idézzem „aki csupán minden jobb érzést nélkülöző önző haszonlesésből a kereskedő pénzét kamatoztatja a saját javára." Nos, kérjük alásan, ha ez a kijelentés, a mije. Nem akart — levegő lenni. Ott akart lenni vele, közelében mindig, a rekviem után is — ha csupán mint árnyék is, de ott legyen. Arra nem gondolt — beteg volt, önző — hogy ez az árnyék kelletlen lesz a fiatal, élni vágyó asszonynak. A jogtalanságával sem gondolt, hiszen az is jogtalanság, hogy birtokában a boldogság jogának, megfojtja az asztkma, mint egy hitvány csibét. Volt rendszer a hóbortjában s a közjegyző igen természetesnek találta a végrendeletben ezt a passzust: „ha pedig nevemet elcserélné, hagyatékom a városra szálljon, melyből 2400 frt ez esetben is évenként fizetendő lesz özvegyemnek." A jámbor üzletember elvegyítette a józan Kazy-lány életében a — regényes izt. Érdekes lett, s ezt mindenki tudta, csak ő uem eleinte, mert nagyon megviselte a temetés, a sok részvét. Pihent. Kazy Annuska pedig ott élt az érdekes özvegy házában. Kikerülve a Sacre-Goeurből hová is mehetett volna apátlan-anyátlan ? Az idegenek gyöngédségén .mindig megérzik a havi 100 frt vagy 120 frt. II. A város lányainak igazuk volt. Kazy Annuska regénye Rabi Alfréd úrral szövődni kezdett zongora-órák közben. Ott tartottak már, hogy a négykezes játékban a kontrapontokná is egymáshoz tévedt a kezük és Annuska a szobaleáuynak arról beszélt, hogy édes lehet a halál, ha szeretünk. Mégis megszakadt az első fejezet után s csak azért szakadt meg, mert Kahl Alfréd urvól kitudódott, hogy a Mozart-lázon kivül klavir hangolással is foglalkozik. Ez ugyan uem dehonesztáló dolog, de tessék elképzelni egy félistent zongorát hangolni. Kazy Annuska nem tudta elképzelni s ezért irt egy érzékeny levelet a művésznek, melyből a sok köny, álom és holdfény közül kiviláglott, hogy ő ezeuuel felébredt a szerelmi álomból s ez fáj neki; U. i. Ha él önben a troubadourok lelke, felejti azt, ki szívesen mereng el a megszakadt álmon, Kazy Annát. Kahl Alfréd úrban „nem élt a troubadourok lelke" és bepörölte a Kazy Anna urnő, kársai lakost, 120 frt végkielégítés és járulékai iránt." Arról dr. Barna Béla kliensit biztosította, hogy a hosszuhaju ur e jogalapon nem nyeri meg a pört, lévén hallatlan előlegekben, de a kis alperes fizetett mindent. Fizetett és visszanyerte egészséges álmát, nem hálózta be szivét a beteges holdfény. Nagyon józan lett, kérem. . Az Enyinginé zsurján történt, hogy Karakó Gergely ur jólesőn melengetve magát a kaudalló mellett — ezt mondta Kazy Annának: — Óh milyen jó itt, igy\ És sóhajtott. Kazy Annuska kicsinylőleg nézett a kopaszodó úrra és ennyit felelt csipős kérdésével: — Ah, maga is ábrándozik ? Az öreg ur elpirult kissé. — De kisasszony ... ez az isteni meleg. Elmosolyodott s aztán együtt énekelte Karakó úrral a kandalló dicséretét. Egyetlen ember imponált neki. Az ügyvédje volt ez, kit sohasem látott Iéháskodui, a ki komoly dolgokról beszélt neki és nem emlegette a szegény csillagsugárt. Megvolt győződve, hogy ez az emher egymagán többet ér, mint a többi en masse. És ennek az egynek oda is nyújtotta a kezét, a mikor az olyan hangon, mintha ügyének igaz állásáról győzte volna meg a bírót — ezt mondta neki: Fogadja el a kezemet. — Akarja ? Akarta. Ennek az egynek akarta, a ki nem kompromittálja azzal, hogy az ura lesz. III. A kertből jött fel. A veranda ajtaját nyitva hagyta valami cseléd.