Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-07-12

2. PÁPAI LAPOK. 1896. július 12. létszám az egyes, osztályok közt következőleg oszlott meg: I. osztályban 54, IL-bau 53, III.-bau 25 és IV.-ben 36. A növendékek elő­menetele általában jó és az I. osztályban 3, a IL-ban 7, a Ul.-bau 2, a IV. ben 7 növendék nyert általános kitűnő osztályzatot. Mint rend­kívüli tárgy a francia nyelv két tanfolyamban és a zene adatott elő. Városunk címere. A történelmi társulattól városunkhoz a városi címer megállapítása ügyében következő átirat ér­kezett : Folvó évi 4028. szám alatt kelt szives megke­resésére van szerencsénk értesíteni, hogy Pápa vá­ros címere és szinei kérdésének tanulmányozására s e tárgyban véleményadásra Tagányi Károly urat, mint kiválóan szakértő tagtársunkat kértük fel, ki­nek az országos levéltárban is tett kutatásai ered­ménveképcn a következőket közölhetjük a polgár­mesteri hivatallal : A in. kir. Országos Levéltárban volt pápai pauliuusok iratai közt 1 (538-tól 1770-ig f) drb jól conscrvált Pápa városi pecsét őriztetik. E pecsétekből Ítélve, melyek egy és ugyanazon pecsét­nvomólól származnak, Pápa város címere : jobbra dulö paizs, két kérészbe tett liliomos korniánypáleá­val, a mint ezt már Csorna ur is helyesen sejtette, nem pedig két pálma-ág, a hogyan a beküldött po­csétlenvomatok ábrázolják. Címertartó gyanánt a paizs mellett közvetlenül papi ruhába öltözött férli­aliik térdepel s két kezét imádságra teszi össze. Hogy ezen alak ki és mi légyen, azt a régi pecsétekből kivenni ma már nem lehet, de bogy nem nő, mint a város ujabbkor! pecsétlenyomatai mutatják, az ha­tározottan állítható, Nagy valószínűség szól a mel­lett, hogy a címertartó alak a város védő szentje, István első vértanú, s ez a föltevés majdnem telje­sen bizonyossá válik az által, hogy a térdeplő alak födetlen feje fölött három csillagból álló vértanúi korona lebeg, mig fölül jobbról (hcraldikailag véve) balra fordult, félhold, balról pedig hatágú csillag lát­ható a sarkokban. A mi a szinek megállapítását il­leti : a liliomos korniánypálcáról bizonyos, hogy az csak arany színű lehel, de már a paizs mezejéről csak találomra állítható, hogy vörös színű, a meny­nyiben aranycimer-alak leggyakrabban vörös mező­ben lordul elő. A térdeplő alak ruházatát ugy kel­lene festetni, a hogy a katholikus egyház szent Ist­ván első vértanút rendesen ábrázolni szokta; a régi pecsétekből bizonyos csak az, hogy az alak derekán alul fehér papi ing látható s lábain csizmát visel. Végül a szokott három kis csillagból képezett vértanú­koronán (kör) kívül,- a félhold ezüst, a hatágú csil­lag arany. Uj pecsét megállapításánál célszerű lenne, mint ezt már Csorna ur is hangsúlyozta, ha a pe­csét mezeje jobban kitöltetnék, s e végből a cimer­paizs — mint úgyis legfontosabb rész — a mosta­ninál kétszerte nagyobb alakban ábrázoltatnék, ugy hogy a térdeplő alaknak csak feje s imádságra ösz­szetett kezei emelkednének a paizs fölé, miáltal an­nak címertartó szerepe is jobban kitűnnék. A mi végül az ujabb pecsétlenyomatokon a paizs fölött ol­vasható .1439 évszámot illeti, az, mivel a régi pe­cséteken nincs meg, egyszerűen elhagyandó lenne. Ez annyival inkább megtehető, mert ezen évszám nem azt jelenti, hogy címerét a város akkor kapta, hanem 1439-ben nyerte Erzsébet királynétól és Al­bert királytól legelső szabadalom-leveleit, melyeknek elseje gr. Teleki Józsefnek „Hunyadiak kora" cimü munkája X. köt. 76—78 lapjain olvasható. Ha a város t. közönsége ezen évrzámhoz ragaszkodnék, ak­kor azt az újonnan megállapítandó pecsétnek kör­iratába vegye föl, a mint ez szokásos is. Kiváló tisztelettel Budapesten, 189(5. július 2-án, az elnökök távollétében Szilágyi Sándor sk. titkár, Nagy sk. jegyző. Levél a kiállításból. —, július 7. A július hónap vége és a július eleje, mintha csak a kalendárium más részéből tévedt volna ide, nem valami jó időt hozott a kiállí­tásnak. A pompás kis bagolyvár, a melyben a kiállítás meteorológiai állomása tanyázik (tehát itt csinálják a kiállítás időjárását), nem valami nagy népszerűségnek örvendett. Állandóan fe­hér zászló lebegett az ormán, a mi tudva­levőleg nem éppen kellemes hírnök, dacára ártatlan színének, mert esőt jelent. Néha a fe­kete zászló váltotta fel, a melynek még rosszabb a jelentése: vihar és égiháború közeledését hirdeti. S dacára a rossz időjárásnak (a melynek egyelőre vége szakad, mert ma már a piros fe­hér zászló azt hirdeti, hogy: tartósan jó, szá­raz idő várható), az ezredéves kiállítás látoga­tottsága nemhogy csökkent volna, de egyre emelkedett. Tizeunégy-tizenötezer napijegyes látogató járta be hétköznapokon, harminc-har­mincötezer ünnepeken és yasárntip. S mikor ezt az örvendetes dolgot konsta­táljuk, újra a vidéki közönség dicséretét zengi az ének. Mert ezeknek a látogatóknak majdnem kilenctizedrésze a vidékről toborzódik. A pesti ember kényelmes és lusta, s azt gondolja, hogy nyugodtan kilesheti a szép napokat, mikor a kiállításra megy, mert hisz úgyis itt marad, de a vidékről felzarándoklókat se jégeső, se vil­lámhullás nem tartja vissza, hogy megnézzék az ezredéves kiállítást, ezeréves multunk és erős jelenünk kincses tárházát. Az egész ország tudja ma már, hogy ön­maga ellen követ el halálos vétket, aki késlel­kedik a kiállítást megnézni. Tudják ma már mindenütt, — hisz szavahihető tanuk hirdetik országszerte, — hogy büszkesége ennek az or­szágnak csudaszép kiállításunk, s ráfogás, rága­lom, félrevezetés, amit drágaságról, lakáshiány­ról nyíltan és titokban hirdettek ellenségeink. S mennyire fog még szaporodni ez a tu­dat, ha a háromezernél több tanár és tauitó, aki kongresszusra Budapestre gyűlt, hazatérve ugyan­annyi apostolává lesz az ezredéves kiállításnak? De erről beszéljenek ők maguk. Itt csak egyetmást mondjunk el futólag, ami az ezután érkezőkre vonatkozik. Ünnepek és mulatságok. A jövő héttől kezdve hétről-hétre egy-két nagyobb ünnepségre készülnek a kiállításon. Sokféle nagy, pompás látványosságot terveznek, melyek mindegyike bizonyára sok ezer embert fog a fővárosba hozni. Lesznek a többek közt diszfelvonulások, virágkorzók, virágcsaták, ki­világítások 90,000 izzólámpával, nagy katonai takarodó. 8 katonai zenekarnak együttes hang­versenye, művész-este Pálmay Ilka és Kopácsy Juliska közreműködésével, monstrehangversenyek és dalelőadások a tavon, még pedig külön hölgy­és férfikarra, velencei éjszakák stb, stb. Minden hétre jut majd egy-két ilyen na­gyobbszabásu ünnepség, ugy, hogy bármikor jöjjön is a vidéki ember a fővárosba, mindig jó­kor érkezik, hogy egy-két ilyen ünnepélyen résztvehessen. Mikor aztán az az asszony rájött a Bánóczy uram alakoskodására s kezdett egy kicsit — mele­gedni, akkor otthagyta. Megszökött, mint valami tolvaj cseléd. S a hiúságában bántott asszony annak is kiáltotta ki. A családi pergamentek között van még az a telistcmplizctt körözó'lcvél, a miben igen szép német okossággal van megírva, hogy: „Johann Mikes la­kai" egy öl magas, arca rendes és hogy különös is­mertető jele „nem tud beszélni" (értsd németül). A köröző levél szerint ékszereket emelt el Reichsratb Paivtofcsek ur Ő méltóságaiktól. Természetcsen eredménytelen volt a nyomozás, pedig ismerte bravúrjairól mindenki széles Magyar­országon, sőt a köröző levelet is meg tudta szerezni emlékül a szolgabirájától. A mint kiheverte az arca a bécsi kalandot s lassankint kiserkedt a bajsza, újra hallatott ma­gáról. Elvette az öreg Borcsát, a ki dehogy is éne­kelt holdfényes német dalokat, — a mit jól is tett, mert kellemetlen baritonja volt, de még ámorgöd­rócske sem mosolygott az arcán, de a csömört jól kitudta gyömöszölni a hátából. Elég jól érezte ma­gát ebben a szokatlan uj állapotban, pedig messzi kerülték a régi ismerősök a háza táját. Végre azon­ban kezdte észrevenni, hogy sehogyan, sem járja ez. híj asszonyt hozott a házhoz, az öreg Borcsa meg kihurcolkodott a cselédházba és nincs sehol megírva, hogy elemésztette volna a bánat. Azután nz első egyetlen fia keresztelőjén megütötte a szél. Mindezt a tréfát őt esztendő alatt követte el. Ez hát volt valami. Bánóczi Mikes Menyhért ur keze lesiklott ámu­latában a pergamcntről, a mire az incselkedő zizze­nóssel tekercsesé kunkorodott. II. Ettől a. naptól kezdve annak a sárga perga­mentnek cirádás betűi fonták be az álmát. Dörmögött jó ideig, hogy ímhol elplagizálta előle tisztes őse ezt a nagyszerű programmot. Meg­próbálkozott később ő is valami nagyobbszerüvel. De az ostoba civilizáció tönkretette az él­vezetét. Nem kísérletezett jó ideig. Behúzódott vértes­aljai udvarházába s körülbelül 10 évet átdorbézolt. Mikor az a kevés haja is kezdte meghagyni a színét, a mit ki nem téptek a borgőzös éjszakák, — csak felébredt benne a Mikes-család tradiciózus kísértése: Asszonyt, asssonyt.! Megkérte a főispán leányát, a ki akkoriban került ki valamelyik „Sucre Coeur"-hől. Ez a kis bakfis illedelmes pukkedlit rögtönzött előtte és bá­csikának szólította. Erre aztán elment a kedve a fiatal leányoktól. A fiatal özvegyek átkozottul szentimentálisak voltak.s a javakorabeli Buráné kellemetlenül köhé­cselt s e mellett télen nyáron legyezte magát (nem is szólva a Heine-idézetekről s az ötféle kaliberű mopszlikról). Megszökött a megyéjéből, Erre az időre esik, hogy nagyon kellemesnek találta, sima képű ficsurok lakktopánjait silányra ta­posni és másnap a budai hegyek között átlikgatni a kalapjukat ugy, hogy a golyó össze se borzolta a kikent frizurát. Rövidesen az agglegény gavallér allűrjei össze­kuszálódtak a tradíciókon megizmosult romantikával. Beleunt mindenbe. Afrikázott egy ideig, mikor aztán tüdeje sza­turálva volt hamisítatlan Sahara homokkal, hazajött Európába s valami német városkából megszöktette az orfeum primadonnáját. Egy füstös éjjeli kávéházban ismerkedett meg vele. A társaság Cérna nevű Herkulese olvadozott a knikebejnos poharak közt s megcsukló hangon perorált az emberi jogokról, a szerelemről. Bánóczy Mikes ur egy friss knikebejnt töltött a „Herkules" inggallérjába. A chansonette mosolygott. Bánóczyuramat az a mosolygás meg a szeme is megzavarta. Rendelt az elázott Herkulesnek két üveg ser­rit és ott hagyták emberi jogaival s a szerelem prob­lémájával s egy — bölcsővel. Akkor aztán visszament az 6' ócska kastélyába s a kis Ernőt lovagoltatta a térdén. III. A gyereket kicsapták a piaristák. Bejött a doháuymonopolium. A gazdatisztjei szörnyű frivolitással lopták. Megunta az életet. Beleásta magát a heraldikába s idővel ő is olyan bizarrá lett, mint azok a mordképü heraldikai

Next

/
Oldalképek
Tartalom