Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896
1896-12-13
tatunk. S mégis oly édes az a néhány percnyi viszszaemlékezés azokra a gyermekkori napokra. Mi őrülünk szívből, igaián. Örülnek a paloták lakói is, de az ő kebleiket nem az a tiszta öröm tölti el, mert azoknak soha sem volt részük átokban a téli mulatságokban, gyermekkori édes emlékekben ; ök arról nem tudnak semmit. Ők csupán azért örülnek, mert megérkezett a szezon, a midőn kinyomathatják aranyos szegélyű vignettáikra a zsurok napjait, miközben titkos örömmel gondolnak arra, hogy nemsokára olvashatják a lapokban saját nevüket s A fogadó estélyük pompájáról szóló tudósítást. De mi, a kik a fenséges népből valók vagyunk, örülünk a télnek, addig A nép, az istenadta nép, félő, reszkető, tagokkal búvik rongyába össze a zokogva felsóhajt: „Isten ! mi lesz velünk ..." Hajh az Ő számára ninca öröm, nincs boldogság, mert az 6' rendeltetése a bú, a gond, a küzdelem, nemcsak az élettel, nemcsak az emberekkel, de a legnagyobb hatalommal — a természettel, mely kegyetlen gyönyörrel szedi áldozatait évről-évre. S azért nem lehet a mi örömünk teljes, mert minduntalan belereszket ez a fájó kép a szívünkbe. Rongyos, kiéhezett arcú alakok ezrei bolyongnak az utcákon. Szemeikből a maró fájdalom, az abszolút lemondás, vagy az iszonyú kétségbeesés, a féktelen irigység reszkető fénye sugárzik ki. Az egyik a becsületei, a romlatlan szívű munkás, a másik az elégedetlen, az egész társadalmi rendet felforgatni akaró szocialista. Estenden, a mikor a villanyos gázlámpák vetik sárga sugaraikat a fehér lepedővel bevont utakra, megjelennek az éhes gyermekek az utcasarkokon, rongyokba burkolva, telve, reszketve, nyújtják fagyos kezüket a járó-kelők felé : „Kérek egy kis kenyérre valót ..." Ilyenkor az öröm, jókedv hirtelen átváltozik a szánakozássá, s a telt serlegbe egy csepp öröm vegyül. De hagyjuk a képet. Elég szomorú, ne fessük még szomorúbbá. * Megnyílt a tisztelt Ház. Mert hát ez is szenzáció. Sokan várták már ezt a napot. Önök azonban, nyájas olvasok, igen nagyon tévednek, ha azt hiszik, mintha azért várták volna, bogy végre-valahára ezen A mi nyomorúságos helyzetünkön segítve legyen A honatyák nagy bölcsessége által. Ezt a hiu reményt mi már régen kivetettük szivünkből. Minek? utópia ... Mindenekelőtt a nagyobb vendéglősök és azok a pincérek várták a t. ház megnyitását, kik előtt az ember a képviselőn kezdődik. Szegény boldogok, vagy tán boldog szegények. Hiába: igazuk van. Miért nem lettünk mi is képviselők ! A világot jelentő deszkák művésznői is, mintha nagyobb animóval játszanák el szerepeiket; mintha igyekeznének feltüntetni bájaikat. Most már nem a közönségnek játszanak, hanem a képviselő uraknak a lenne ebben igen jó, hogy nem kellene vinni a gázt, mindig kapnánk levegőt s igy a sulytúl szabadulnánk. A mi A napilapokban csaknem mindennap hia-esztelt „felfedezett, illetve feltalált repülő gép "-eket illeti, ezek legtöbbnyire ugy elhalgáinak, hogy axtán soha sem hall róluk többé az ember. Természetes is, nem lehet azt egy néhány évi okoskodás utján pláne laikusnak feltalálni. Dr. Martin, mintegy 30 éve foglalkozik már ezzel, óriási tudományos készültséggel. Hogy tényleg csakis hajtóerő kell könnyebb, különben készüléke Martinnak jó, bizonyítja ezt azon tény, hogy a repülő szárny már néhány méternyire felemelkedett, azonban a hajtóerő súlyánál fogra viszszaereszkedett. E kísérlet 1885-beu A kolozsvári fellegvárban történt. Áldja meg az Isten hosszú élettel e magyar tudóst, hogy sírba ne vigye azon nagy készültséget, melylyel millió embert tesz boldoggá! Makay István, a kísérleti természettan tanára a ref. főiskolában. kik elégült arccal, bamiskás mosolylyal kacérkodnak a páholyok rejtekeiből. Már az uJBágiró kritikusoknak nincs előttük semmi respektusuk, mert hisz ott van a képviselő ur, majd irat az kritikákat, a milyent ő diktál neki a budoárban. S végre nem feledkezhetem meg azokról a becsületes uri emberekről sem, a kik gyakran a Grün Jakabra, Berele Hájra, gyakran más hasonló névre hallgatnak s| kiváló előszeretettel viseltetnek azok iránt a hosszú, kékes papírok iránt, a melyek pénzértéket képviselnek, csak valami jóhangzásu név legyen ráírva. Ezek is elégedetten dörzsölik képüket megnyitására a háznak. Hogy miért, azt ők tudják. Mi ne legyünk rá kíváncsiak. Most már bízvást befejezhetném levelemet (sőt kár volt elkezdeni — mondják önök), mert eleget fecsegtem össze-vissza. Engedjék meg, hogy néhány percig igénybe vehessem türelmüket. Egy nevezetes eseményről akarok még referálni, hogy levelem a hét hű tükre legyen. S ez az esemény annál érdekesebb, mert eizel egy lépéssel is előbbre haladtunk ahhoz a ponthoz, a mely mindjobban összeköt bennünket a világvárosokkal. S ez nem más, mint a mi szellemi termékeinknek utcán való elarusitása. (Istenem, hova jutottunk? Szedőgyerek.) A mi hideg, előkelő fővárosunk evvel az eseménynyel egyszerre kis r etkőzött megszokottságából, s rajzolódott az utcákra egy kedves kép, egy gomolygó khaosz, hasonlatos a florenci giornalista gyermekek zsivajához vagy a párizsi cametot-k kedves, fehér arcú leányok rábeszélő, édes csengésű kinálásaihoz. Minden utcasarkon állnak ezek a kis gyermekek, leányok, öregek és anyókák vegyest, s kiabálják a lapok neveit, a nap szenzációit. Mindegyik versenyez a másikkal, mindegyik mond valami szenzációt, s tul licitálja a másikat, pedig nem is egyébért — csak egy darab fekete kenyérért. Oly szokatlan, s mégis oly kellemes látvány az a sok újságárus, a mint ráerőszakolják a járókelőkre a lapot, s oly kellemesen hangáik fülünkbe az a recsegő, sivító, kiabáló hang: „Egy megszökött hercegnő . . . Kablógyilkosság a Osengeri utcában . . . Kicserélt feleség . . . Csak egy krajcár . . . csak egy krajcár." Pollány Zoltán. TOLLHEGY GYEL. Apróságok. A jégpályáról. Volt és nincs. Már tudniillik a pálya meg van, most is, de a jég — no ez nincsen meg. Nem szatira-e? Még a mult szombaton (5-én) örömtől duzzadó kebellel várták a korcsolyázók a másnapot, a jégpálya megnyíltát és ime a várva-várt másnap (6-lka) oly csúfosan köszöntölt be, bogy a jégpályán korcsolyázni nem — de csónakázni igen is —• lehetett. Tudósítónk nem számítva az időnek e szeszélyére és szokatlan megenyh ülésére, még szombaton egyhete megirta tudósítását „A jégpályáról", de térszüke miatt mult számunkból kimaradt, tehát (ne hogy kárba vesszék a szedés) ime itt adjuk: (Az igazi referácla meg alább következik.) — Itt a jég. A tél, az a YÓn zsarnok bilincseket csörgetve a kezében, beszél át a palánkon az agóniában fekvő őszhöz : „No, tisztelt elődöm, hunyd be hamar a tétova tekintetű Bzemeidet, aztán hadd jövök én hidegemmel, zuzmorámmal, havammal és jegemmel". És az ősz szót fogad a trónkövetelőnek. Egy végsőt sóhajt, s e sóhajtól az ágak között még megbujt falevelek szép csöndessn lepotyognak a földre. A tél pedig átugorja a palánkot s azon kezdi, hogy bilincseket rak a folyókra, vizekre, nagy örömére a jégsport kedvelőinek. Először csak vékonyan borul a •vizek hátára a jégkéreg, mely aztán naprólnapra növekedik. A jégsport kedvelőinek ideje itt van már. Beállt a fagy. Bravó! zeng a szerelmesek kórusa, ismét van mód az ártatlannak látszó, mégis oly édes szeretkezésre. Mert hiába, a jógshna parketten száz meg száz Argus szem vigyázza a szót, a mozdulatot, mig künn a jégpályán, a jó Isten szabad ege alatt mindenki el van foglalva munkával s legfölebb a gondos mamák, ha látnak, ha vizsgálhatnak valamit a csarnok jégvirágos eresze alól . .. Eiporterünk ma egyhete szintén megjelent a jégpálya megnyitásán. Azt konstatálta is, hogy sokan voltak a mindkét nembeli korcsolyázók s különösen fessen néztek ki a korcsolyasportot üző kedves hölgyeink, idei első debüjök ' alkalmával, de aztán a többi, a jégpálya, a hangulat stb. ugyan siralmasnak tűnt fel előtte. Nemcsak a jégpálya könyezett —a lágy idő miatt, hanem könnybe lábadtak a korcsolyázók szemei is, a a jégpálya eme állapota felett; nemcsak a jégpályán lolyt a felolvadt jégviz, de a korcsolyázók is vizesek leitek, kiváltképen egy szórakozott korcsolyázó pár, a kik elmélyedve (azt hiszszük a beszélgetésbe,) korcsolyázgottak, (már a mint lehetett).és egyszer csak azon vették észre magukat, hogy a jégkéreg veszedelmesen süly ed alattuk, ők pedig vizbe esnek. Ilyen volt az első korcsolyázás nálunk és ezóta a korcsolyázó-egylet plakátai hűségesen hirdetik mindennap a házfalakon, hogy & jégpálya — ma nyitva van. Különben nincs más újság -. a korcsolyák szegre akasztvák, mi meg tiporjuk a — sarat. Táncosok kartellje. Oh mamák, kik redőt szaporító gonddal (és a papáktól kisrófolt pénzzel) varratjátok leányaitok báliruháját, vigyázva arra, hogy a báli toalett könynyen legyen átalakítható menyasszonyi ruhává ; oh. gyönyörűséges kisasszonykák, kik egy szép remény zománcával vonjátok be a báli éjszakák fagyos sötétségét és a kormánypárti papától tanulgatjátok kimondani a jelentős „igen"-t, — öltözzetek zsákruhába és fogadjátok gyászos sirassál a bevonuló Karnevált, mert bizony nem hozza az most magával ajándékait: a menyasszonyi fátyolt . . . Ugy történt, hogy Pápa táncosai (akik kevesen vannak) egy sötét éjsiakáu tanácskozásra gyűltek össze, hogy megbeszéljék a következendő farsangi szezonon tanúsítandó magatartásukat. Egyhangúlag konstatálták, hogy az eddig dívott rendszer tarthatatlan. Elhatározták, hogy az érdeket alávetik az összeségnek, és megalakították a „táncosok kartell"-jét. Az alapszabályok kimondják a többek között, bogy a második négyes alatt lírai költeményeket szabad suttogni, de komoly ígéretek, avagy reményre jogosító célzások reszkirozása pénzbüntetéssel sujtatik ; a, bálok alatt a sluszokat kötni nem lehet, csupán az előjegyzés van megengedve. Ha valamely ifjúnak komoly szándákai vaunak, jelentse be azt a kartell bizottságnál, mely megvizsgálja, hogy a táncosnő férjhez menetele veszteség-e a báloknak, ha nem, akkor a bizottság feloldja az immunitást ; az ellenkezőképen cselekvők pénzbüntetéssel sújtatnak. — Különben a pénzbüntetés némi reménynyel biztathatja még a bálozó leányokat. Mert ha egy ifjúnak valóban komoly szándékai vannak, akkor megszegheti a paragrafusokat könnyen • a pénzbüntetés legrosszabb esetben is kitelik majd a — hozományból! A műhely titkaiból. A toll. Segítségeddel a madárka S az iró ég felé hatol, De a szamárt, ha tolla is van, Nem viszi ég felé a toll. A papírkosár. Egy jeltelen, szomorú sirhalom vagy, Te benned nem pihen soha a nagy, Kis érdemüeket temetsz magadba A névtelen hősöknek sírja vagy !
