Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-11-08

tarthat örökké, Mindenki szomorúan hallgatta a berekesztő beszédet, s ugy álltuk körül a minisztert, oly lélekállapotban, mintha egy temetés szertartásán lennénk n az ünnepi beszéd halotti beszéd volna. Felsorolása a halott érdemeinek, a boldogságnak festése, melyben az élő részesítette az emberiséget s átadása a múltnak, az enyészetnek. A villamos lámpák ezrei lassan sisteregve aludtak el, s csak a madarak vijjongása hallatszott. Egy utolsó kürtjei s nyikorogva fordultak meg a kulcsok lárjukban. Budapest, ez a fényes szépségű, kikapós menyecske — mint a külföldiek eléggé találóan ebievezték fővárosunkat, oly kihalt, lehangolt lett egyszerre, mintha összes erőterét egy átkos kéz elvágta volna. Ismét a rendes képet nyújtja, mint minden évben. Már nem látunk csodálkozó idegen falusi arcokat, csak sáppadt arcú rohanó alakokat, a kik egymást űzik, kergetik a létérti küzdelemben. Egy pillanatnyi élénkséget öntöttek a főváros megszokott zajába a lefolyt képviselőválasztások. A fővárosi választások nem annyira, mint a vidéken lefolyt küzdelmek. Minden utcasarkon a lapok rendkívüli kiadásait árulták s az emberek egymást lökdÖBve keríthettek egy-egy példányt. Mindenkinek egy nagy kérdőjel rajzolódott arcára, hogy ki győzött, ki bukott? Különösen a ministerek, a pártvezérek s a néppárt sorsa érdekelte leginkább a publikumot. A kávéházak mindmegaunyi börzévé ós totalizatörökké alakultak át, a hol fogadtak a képviselőjelöltekre s lázas izgatottsággal várták a vendégek az esti lapokat, egy-egy „lapunk barátja" (mert ilyen smokk alakok bőven tartózkodnak a kávéházakban) valóságos riadallal fogadtatott, mert a rcdakciób.ól hozza a legfrissebb újságokat. Különösen a telephonos kisasszonyok emlegetik meg ezt a képviselőválasztást, mert tán soha annyi dolguk nem akadt, s soha annyi csilingelőst nem hallottak; a legnagyobb része bele is betegedett. Lezajlott, megtörtént. Az eredmény, mely a kormány fényes győzelmével végződött, ismeretes. Ma már olybá tűnik fel, mint valami rémes izgató álom. A felizgatott kedélyek elcsendesültek, a hétköznapi foglalkozás rendes mederbe szorította vissza a tulcsapongó hangulatokat. Csak a kávéházakban a délutáni pikkolo mellett fejlődik ki hevesebb vita, hogy vájjon mi lesz az országból, élünk-e, halimk-e ; azután kiki távozik a kereskedése, a foglalkozása után. Megjelentek már az első fecskék is. Nos igen. Az uj képviselőket értem, kik magas cilinderükkel, gerock, vagy Ferencz József kabátjukkal, vasalt nadrággal vonulnak fel a korzóra s valami büszke ön tudattal tekintenek le a magasból a hétkömapi, szürke emberekre, mosolygó arcukkal, jóakaró tekintetükkel mintha mondanák : Ne féljetek ti szegény proletárok, majd gondoskodóin rólatok is a Házban ! S az emberek a félelem és tisztelet egy nemével mondják egymásnak : — Nini egy uj képviselő . . . Poliány Zoltán. A sertésvész gyógyítása. — A gazdák figyelmébe, — A hivatalos állategészségügyi kimutatások szerint alig van az országnak 5—6 vármegyéje, a melyben ne pusztítana a sertésvész. Mindazok a kisérlelek, a melyeket ezen betegség gyógyítása érdekében eddig tettek, nem nyugodtak a kellő alapon s gyakorlati eredménynyel nem jártak. Most veszünk hirt oly kísérletről, a mely mindeiesetre megérdemli a sertésvészszel bajlódó gazdák figyelmét. A kísérlet Tisza István kresordi gazdaságában történt s annak lefolyását önmaga a földmivelésügyi miniszterhez intézett beadványában, melyet egyik szaklapunk egész terjedelmében közöl, a következőleg írja le. A kresordi gazdaság sertései között f, évi július havában kezdett a sertésvész szórványosan föllépni; augusztusban fokozódott a baj s «z eredetileg 550 darabból álló malae-nyájból augusztus első hetében 15, a másodikban 50, a harmadikban 116 döglött el. Ekkor a megmaradt 360 darabot 72 darabból álló egyforma csapatra osztotta föl a kísérlet tevő, a melyek közül az egyiket szivburoksóval, a másikat gyomornedv és nyállal, a harmadikat a fekélyes béldarabok kiáztatása utján nyert folyadékokkal oltotta be, a negyedik szódát kapott ivóvizébe, az ötödik semmi gyógykezelésben nem részesült. A szivburoksóval beoltott csapatból négy hét 21, a gyomornedv és nyállal beoltottból 16, a fekélyes béldarabok áztatásával uyerfc folyadékkal oltottból 39, a szódás vízzel itatottból 49, a nem gyngykezeltből 72 hullott el. E szerint a szivburoksóval való oltás mellett az állatoknak' csak 29%-a hullott el, a gyomornedv és nyállal való oltás mellett 36°/,,. Szeptember 10-től a mult hétig csak 2 darab Enying mellett van egy közös mustra-birtokuk, S ha azon a vidéken valami nagy dolgot kell keresztül vinni, hát előállanak a Purgly testvérek hárman. Es ha jót ke.ll tenni, a legelsők közül valók a Purgly-iestvérek hárman. Tipikus magyar geutryk mind a hárman, a gentry minden szeretetreméltó tulajdonságával, de a gentrynek minden hibája nélkül. A ki ismeri őket, egészen természetesnek találja, hogy az egész vidék valósággal rajong értük. Minden más kormánypárti embernek, a ki Enyingen akart volna fellépni, azt mondták volna: — Merész vállalkozás Lehetetlenség! De a mikor Purgly Sándor lépett fel abban a negyvennyolcas kerületben, mindenki tisztában volt vele: — Győzni fog! Lehet, bogy nehezen, de győzni^ fog 1 És hát győzött is. Maga Kossuth Ferenc ment el agitálni ellene és mégis csak győzött, A Kossuth-párt legerősebb, oszlopos emberei mind melléje sorakoztak és leplezetlenül mégis mondták Kossuthnak: — Már nagyságos ur, igaz, bogy mi élünk, halunk a negyvennyolcért, de a mikor azt a nevet halijuk, hogy Purgly Sándor, már arra csak rámondjuk, hogy. Éljen! Veszprém vármegye egy lelkes, vasszorgalmu tisztviselőt yeszt el Purglyban. A parlament egy vasszorgalmu, talentumos embert nyert benne. Fővárosi levél. Alig néhány napja, hogy megfordult a kulcs a kiállítás nagy kapujának zárjában s egy utolsó beszéd kíséretében hivatalosan átadatott a múltnak. A hűvös, ködös esős novemberi szél végig sivított rajta, mintha örvendene, 'hogy ez a szépséges kiállítás, mely anyagi dicsőséget, hírt, nevet szerzett nekünk, most már az ő hatalmában van. Az utolsó séta, melyet a kiállításban tettem az ünnepi aktus alkalmával, oly szomorúvá, oly levertté tett. Sajnáltam elhagyni ezt a gyönyörű helyet, az ő Ízléses épületeivel, mulató helyeivel; nem akartam elhinni, hogy ezt a helyet többé már nem lehet látni, mely oly megszokottá vált, s annyi édes' emléket, örömöt, szórakozást hagyott vissza lelkemben. Csak a szél éles sivitása, a sárga, vörös levelek hullása, zizegése figyelmeztetett rá, hogy semmi sem hogy ünnepies érzés öntse el a szivét. És végre is! Fiatal volt, repkedett. Nem csak neki vaunak ilyen fiatalos, sötét pontjai. Ördögbe is, félre a tépelődéssel. Mari sem fogja végig ilyen tragikusan nézni a dolgot. Hiszen csak lesz esze és beláthatta, hogy a dolog a világ végéig igy nem maradhatott, Ám, az a kisbíró nem tette tul egykönnyen magát az eseten. Ellenkezőleg! Uj vádakkal kínozta Edelényít. Minek esküdtél. Az a leány bízott esküidben és azért bukott, a mire viszont Elemér igy feleselt: — Ej, la! A törvény is beszámítja azokat a beszámíthatatlan, pillanatokat. Lázban voltam és azért ígértem azokat az eszeveszettségeket. És Mártáéknál siettette a nászszertartást. Hogy ki ne pattanhasson a titok. Egy szép őszi napon végre isten és emberek előtt övé lett Márta. Szivében fölemelő érzés zsongott, mikor a padkörök kíváncsi, szájtátó közönsége szepegte: — Gyönyörű menyasszony I A férfi gyönyör mámo rában úszott. A nászút ideje is megérkezett. Márta éppen az utí előkészületeket tette, midőn egy Őrült tekintetű asszony betámolygott. Utána egy gyermek. Márta fölsikoltott. Az öröm és zavar vegyes sikolya volt et. Szavakkal csak profanáim lehet ezeket a megindító jeleneteket. Turgenyev, Gogol, a novellák gigászai is tartózkodnak tßle. Tőlem valóságos nyegleség lenne, ha megcselekedném. Görcsös könnyeivel, szivettépő fájdalmával az asszony minden elsőbbségi jogát ékesen el tudta beszélni. Elannyira, hogy Márta, a gyámoltalan pusztai gyermek, merész tettekre határozta el magát s mikor az újdonsült férj szerelemittasan a szobájába nyitott, a szelid gyermek villogó szemeivel, reszkető, de határozott szavaival valósággal megdermesztette életét. — Edelényi! Ön engem szivtelenüí, kegyetlenül megcsalt. A szomszéd szobából pedig előtört egy vergődő asszonynek görcsös zokogása. * Azt hiszitek, hogy szemet szemért, fogat fogért? ... Óh nem! Mi, kik alakjainkat az életből formáljuk, mi a kik jobbára a nők állhatatlan síivéről iruuk, a mi századvégi literatúránk, melyben a háiasságtÖrés dominál és az érzékiség cinikus Sodomája pusztít,, mi ebben a korban is nyíltan hirdetjük, hogy van még igaz női hűség, szerelem és lemondó áldozat. -A büszke nőnek ajkairól lefagyott a mosoly, kinjai, melyeket vergődő szeretete támasztott egy rossz ember iránt, leirhatatlanok. Sokszor lelki elernyedés laukasztja és hervadt ifjúsága jogait követeli; de ilyenkor az ártatlanság szózata a bűntől tartja vissza: egyre eped és vegyesen hol átkokat szór a bűnös férfire, hol gyermek-szerelme áhítatos imákat küld érte a mindentudó istenhez. Ebben a pokoli kinban időnként egy sápadt ember, szerelmének öröktárgya keresi meg nagy bünbánással, de az Ő epedő, bocsánatkérő, vétkeit mentegető szavaira mindég ugyanazt a válásit adja! — Edelényi! teljesítse kötelességét, melyet bűne követel. Én meghaltam számára. Es diadalt ül az ártatlanság. Az ex-varróleányuak volt érzéke a szerelmi áldozatokra. A mit a fürdőben sepegtek, csakugyan bekövetkezett: ez asszony belekerült az öngyilkosok közé. Márta szomorú mosolylyal szólt. — Szerelmes hitvesnek ha nem is voltam jó, de isten engem ugy segéljen, jó leszek édes anyát pótoló második anyának. Azóta Harpokratesz szobrát még jobban bevonta az antik máz: a patina. Hárman sétálnak mellette. Férj, asszony és egy hat éves gyermek. A férfi szive édes emlékezéssel telik meg. Szólni szeretne, de az asszony acélkék szemében könnyek gyűlnek és ajkaihoz illeszti jobb mutatóujját, miként a patinával bevont Harpokratesz, a hallgatás istennője és lágyan mosolyogva susog : — Csitt! . . csitt . . .