Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896
1896-06-28
PÁPAI LAPOK. 5. — Tánciskola a vakációban. Az iskola év végével a vakációzó ifjúság részére mint minden évben, ogy az idén is megnyitja Kemény Gyula tánctanító iskoláját és tanfolyamát ezúttal is július hó elsején kezdi meg, melyre a jelentkezések máris eszközölhetők. Ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. — Nyilvános köszönet. A tanonc munkakiálhtáson hét jobb munkát készített csizmadia és czipós tanonc részére Engelman Ármin 7 frtot adományozott, melyért köszönetét nyilvánítja a testület bíráló bizottsága — Az elaggott iparosok pénztárának pedig Költli János 5 frtot adományozott, melyért a segélyezettek nevében köszönetét fejezi ki: Néhman Gábor elnök. — Ä pápai keresk. ifj. önképzőkör július 11-én az izr. nőegylet javára táncestélyt rendez. — Táncmulatság:. A marcaltői önkéntes tűzoltó egylet, 1896. évi juuius hó 28-án Boston József „a.ngol kertjében" tűzoltó fulsze relések beszerzésére tánccal egybekötött milleninmi ünnepélyt tart. Belépti-dij személyenként 20 kr. — Nők és gyermekeknek 10 kr, Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. Kezdete d. u. 3 órakor, — Vasúti összeütközés volt a pápacsornai vasút épülő félben levő vonalán a szanyi állomás közelében. Az ott működő kavicsvonat ugyanis neki ment egy távirda szerelvényekkel megrakott pályakocsinak, s a rázkódás folytán Ki SS Márton fékező a kocsiból kiesett, s a pályatestre zuhanva súlyos sérüléseket szenvedett. — Kívüle még három munkás jelentéktelenül megsebesült. — Köszönetnyilvánítás. A pápai iparos ifjak Önképzőkörének június 7-én tartott ezredéves ünnepélyén felülfizettek: Mattus György 2 frt SOkr :'Osik Károly, Német, Mariska, Végh István, Schiosszer István, Rumpold András, Schmied Károly, Gaál János 1—1 írt; Kocsis Károly 80 kr; Adorján nővérek 60 kr; Gyurátz Ferencz, Payr Sándor, Mészáros Sándor, .Rumpold János, Scheffer Mihály, Fraueodieusfc Viktor, 'Ferenczy Antal, Krausz József, Pálfy Józsefné, Barna Ignáo, Hladik József, özv. Laluk Fereucznó, Gróner nővérek, Eugelmanu Armin, Böhm Samu, N. N. 50—50 kr; Veisz Samu 33 kr; Szabó István, Mike Béla, Balogh Juliska, Takács Perencné, Szalay Dávid, Zelinkó Mauó, Weisz Miksa, Weisz Manó 30—30 kr; Limperger Károly, Reisch Jakab 20—20 kr; Kis János, Németh Jáuos, Stern Ede 10—10 kr. A nemesszivü adományokért, úgyszintén az ünnepélyen közreműködött Payr Sáudor lelkész urnák, továbbá Kocsis Margit és Mészáros Mariska kisasszonyoknak, valamint a rendezői szalagokat díjtalanul és csinosan elkészítő Takács Róza kisasszonynak szíves fáradozásukért a leghálásabb köszönetét uyilvánitja az ifjúság nevében az elnökség. — Kútba ugrott. Fovenyesi István 84 éves öreg ember Tapolcafőn e hó a szomszédja házába, a hol nem voltak odahaza, átment és a kut mellé kalapját, botját és papucsát szépen elhelyezve, a kútba bele is ugrott. Mikor észrevették, még élt, d,e a mire a kútba lementek érte, ereje fogytával a vizbe bukott és ott megfulladt. Tettét öngyilkossági szándékból követte, minthogy ezen elhatározását már napokkal előbb közölte szomszédaival. — Találtatott Pápán f. hó 21-én egy májszinü, fiatal, gazdátlan vizsla. Tulajdonosa jelentkezzék a rendőri hivatalban. — A homlokzat-festék épen ugy, mint sok más gyártmány, ki van téve utánzásoknak, hamisításoknak, aminek csakis a nagyközönség vallja kárát. Kronsteiner Károly bécsi gyáros, kinek üzlete 1860-ban alapíttatott, - olyan homlokzat-festék gyártniáuyiryal rendelkezik, mely mai napig ezen a téren legjobbnak bizonyult. Ő volt különben az első, aki • a homlokzat-festék előnyét feltalálta s e tekintetben, hasznos újításokat, tett. Igy az ő gyártmánya teljesen homokmentes, ellentáll az időjárás szeszélyeinek : esőnek, szélnek s miután ez a cég az OsztrákMagyar-Monarchia nagyobb vállalatainak, vasutjainak, építészeinek és földbirtokosoknak egyedüli szállítója, tehát nagyon természetes, hogy egyre-másra -teremnek konkurrensei, de rövid idő alatt versenyképtelenség híján, csakhamar valamennyien eltűnnek a ngy üzletpiacról. Kronsteiner ezen a téren ma az első a Monarchiában és azért, mint legszolidabb és megbízható céget ajánljuk olvasóink szives figyelmébe. — Köszönetnyilvánítás. A pápai kath. cipész iparosok zászlajához adakozni szívesek voltak : özv. Meilinger Károlyné zászlóanya, Pap János, Herczegh Sándor 10—10 frt, Költli János 8 frt. Horváth Károly 6 frt. Kéger György, Mátz Mihály 5—5 frt. Geschlecht János, Marton Antal, Tóth Ferenc, Schlosser István 4—4 frt. Geschlecht Mihály, ifj. Hoffman István, id. Hoffman István, Mészáros Sándor, Barbalics Ignácz, Barcza Dániel, Bodó JánwS, Dénes György, Herber Károly 3—3 frfc. Körmendy József, Tóth Mari 2 frt 50—2 frfc 50 kr. Virág Ágoston 1 frc 50 kr. Weber József, Vogel Mátyás, Kiss István, Porpáczi Antal, Csapó József, Oswald István, Pénzes Géza, Szórády Lörincz, Ádám János, Benscherer Ignácz, Böröndi Károly, Pilsli János, Kócz Ferenc, Vágner Péter, Pelek Mihály, özv. Varga Józsefné 2—2 frt. Mészáros Sándorné, Tinperger János, Dinstmann Antal, Schök Rudolf, Schőnherr József, Teuffel Anna, TJrbanek Vencel, Kovács József, Herber Antal, Stekli József, özv. Butkovics Ferenczué, Hojer János, Maradics Antal, Benscherer Antal 1 — 1 frt. Takács Ferencz, Horváth Mihály, Scharf Lajos, Volgenstoffer Flóri, Tejfölös János, Kelemen János 50—50 kr. Szóles Mihály 30 kr. — Fogadják a nemeslelkü adakozók vallásos buzgóságukért hálás köszönetünket. Nem mulaszthatjuk el továbbá köszönetünket nyilvánítani Ekendorf Mihály, Czejner István és Tomor Gyula győri cipészmester uraknak, kik zászlószentelési ünnepélyünkön résztvettek és a. zászlószalaghoz pénzsegélylyel hozzájárultak. A cipész szaktestület nevében Marton Antal elnök. — Budapesti napilap most aunyi van, hogy a vidéki ember szinte zavarba jön, melyiket járassa tulajdonképpen. A legtöbb azonban pártpolitikát űz és a választás a lapok között éppen nem nehéz, ha egy független s minden izében demokrata napilapot akarunk járatni. A „Magyar Hírlap" ama kevés lap közül való, meiy semmiféle pártérdeknek nem áll szolgálatában. A kormánynyal szemben éppoly független, mint az ellenzéki pártokkal szemben és nincs más meggyőződése, mint a saját meggyőződése, megveti az érdekbajhászatot, nincs más érdeke, mint az ország érdeke. Főszerkesztője Horváth Gyula pártonkívüli országgyűlési képviselő. Fenyő Sándor felelős szerkesztővel egyetemben nem tartoznak semmiféle politikai vagy társadalmi klikkhez és ez a „Magyar Hirlap"nak könnyűvé teszi a bátor szókimondást és nyilt állásfoglalást szemben mindazzal, ami Magyarország magyarságának, függetlenségének ós liberalizmusának kárára válik. A „Magyar Hírlap" ennek is köszönheti politikai súlyát és nagy népszerűségét, olvasottságát. Zsurnalisztikáikig a „Magyar Hírlap" magasan felette áll a legtöbb napilapnak. Tárcái szellemesek és szórakoztatók, „Társaság" rovata a humornak van szentelve, Újdonságai bővek és frissek, hírszolgálatra egyáltalán a legtökéletesebb. Nagy súlyt fektet a közgazdaságra és különösen a vidék érdekeire. E mellett számos értékes kedvezményben részesiti előfizető közönségét. Regényeit könyvalakban adja közre, a „Kis Világ" c. képes gyermeklapot ingyen küldi, csak szállitási költség fejóbeu számit uegyedévenkiut 50 krt. A millenniumi albumot (100 oldalas nagy kötet) ugyancsak díjtalanul küldi a negyedéves előfizetőknek; az „Évszak" c. illusztrált divatlapot féláron negyedévenként 65 krért kapják meg azok, kik reflektálnak reá és a Millenniumi tájékoztatót, mely útbaigazítja a vidéki embert Budapesten, 20 kr. beküldése mellett kaphatja az, a ki előfizet a „Magyar Hírlap "-ra, mely különben is készségesen és örömmel ad választ minden felmerülő esetben a „Szerkesztői üzenetek" rovatban. Mindé kedvezmények mellett a'legolcsóbb napilap a „Magyar Hírlap" (negyedévre 3 frt 50, egy hónapra 1 frt 20 kr.) Mindezek megmagyarázzák, miért ajánljuk olvasóinknak, hogy a „Magyar Hirlap"-ra fizessenek elő. Az előfizetési összegek legcélszerűbben postautalványon küldhetők Budapestre, a Honvéd-utca 4. sz. ujságházhoz. Levél a kiállításból. Budapest, június 18. A nagy ünnepek után alig változott valamit az ünneplő Budapest és a kiállítás képe. Mintha még mindig a hódoló díszmenet világra szóló pompáját nézhetnék az emberek, olyan telve van az egész főváros az ide özönlő vidékiekkel ós külföldiekkel. A kiállítás látogatásaóriásit szökött a magasba, mindennap átlag húszezer napijegyes látogató nézi a kiállítást, együtt átlaga bérlőkkel negyvenezer, vasárnap és ünnepnapokon hatvan-nyolcvanezer. Az utcák népesek, a közlekedő eszközök mindig és minden irányban tömöttek, kávéházakban, vendéglőkben eleven, mozgalmas .az élet, szóval a főváros igazi főváros lett, valósággal az ország szive. Mi okozta ezt a kedvező, örvendetes javulást ? Mondjuk ki egyszóval : a vidékiek, Azok a lelkes emberek, akik az ország minden vészéből ide sereglettek a nemzet ünnepére, lankadatlan buzgósággal nézték és tanulmányozták a látnivalókat, s hazatérve mindmegannyi egyegy buzgó apostola lett az ezredéves kiállításnak. Való és igazság, hogy az ivott szónak is megvau a nagy hatása: arekláin, hirdetés, plakát, leírás ezer ember érdeklődését kelti föl. De a leglelkesebb vezércikknél, millió aranyos hirdetésnél nagyobb hatást tesz az élő szó, az eleven elmondása a látottaknak. • Az a közel kétszázezer ember, aki június elején Budapesten volt, s látta az ezredéves kiállítás mesébe való szépségét, tapasztalta a rágalmak igaztalan voltát, több haszuára van a kiállítás népes voltának mindennél a világon. Köszönet és elismerés illeti meg őket, akik hírét vitték az egész országnak, hogy itt a fővárosban, ezen a szép kiállításon ott kell lenni minden igaz hazafinak, hogy önmaga ellen vétkezik, aki legalább egyszer nem jön fel, Olcsó lalcásolc. S hírül vitték vidéki vendégeink bizonyára mindenfelé, hogy rosszakaratú rágalom beszélt csak mesés drágaságról a kiállításon. Nem igaz egy szó se a vádakból. Csak a lakáskérdésre akarunk itt figyelmeztetni. A hódoló diszmeuet banderistáí, az ország minden tájáról idesereglett tornászok, tanulók, tanítók beszélhetik el legjobban, milyen jól, kényelmesen s hallattianul olcsón laktak a fővárosban. A községi s állami iskolákban laktak, a melyekből a , kiállításra olcsó és jő szállodákat csináltak. Átlag 32—50,—70 krajcárért kaphatók ott szobák, kényelmesek, tiszták és jók. A ki csak lakott bennük, — pedig a mozgalmas napokban sok ezer vidéki használta, — telve van dicsérettel és elismeréssel. A kiállítás egész ideje alatt megmaradnak ezek a szállók, s bővebb felvilágosításokat szívesén ad a székes-főváros központi lakásközvetitő irodája, a kiállítás igazgatósága, vagy maga a vállkozó Hegedűs A., József-tér 1-í szám. Mjlleiiiiiixrnl ©rnléltlcoronálc. A legkedvesebb emlékei a millennium szép évének bizonyára a pompás verésü, díszes millenniumi emlékkoronák maradnak, Magyarországon még aligha vertek ilyen nagy számban ennyire szép és nemes ízlésű érmeket, mint ezek. Korona nagysága van az éremnek, s tiszta ezüstből való. Az egyik oldalon a legszeretettebb király legújabb és legjobb mellképe látható, fején Szent István koronájával. A másik oldalon honalapító Árpád fejedelem lovát vezeti kantáron a magyar Géniusz, megmutatva az utat az uj hazába. A vezérek követik az első hazakereső útján. Az érmek különös szépségét a verési mód adja meg. Körmöcbányán, az állami pénzverőből kerülnek ki ezek a pénzek, s csodálatos lágy, mesterséges patina van rajtok. Ezek az érmek — örökre való emlékei a millennium nagy évének — csinos tokokban mindenfelé kaphatók a kiállításon ás az ország minden más pontján levő elárusító helyekeu. Tömeges folrándtixlásolt. Az ezredéves kiállításon épitett tömeglakások, ahol ezer ember fér el egyszerre, napról-napra folyton tele vannak. A földmivelők, kiknek a mult hetekben rövid pihenőjük volt a nagy mezei munka közben, ezerével hasz-