Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-05-31

1896. május 31. PAPAI LAPOK. 3. jussát. Nem fejtegetem közjogi jelentőségét a vérW.erződésnek, a pajzsra emelésnek; nem fejtegetem az Árpádházi királyoknak államalkotó és államfenntartó nagy képességeit, hogy miként tudták elsö királyaink megvédelmezni a nemzet individualitását. Ismeretes előttünk a 600 éves trón viszály átka is, hogy 625 év alatt alig volt eset arra, hogy közvetlen utód kerüljön Szt. István királyi sítekére. Tudjuk, ismerjük miért keresi fel nemzetünk a rája nézve idegen Anjou házat, az Árpád királyi ház kihalása után, csakhogy megtarthassák a cseh és a német befolyással szemben a nemzet önállóságát. Tudjuk, miként alapítottak az Anjouk és Hunyadyak világhatalmat e nemzet vállain, de ismerjük, fájdalom, e nenvzetnek sok bús, szomorú korszakát is. Ismerjük azt a bánatos korszakot, mikor a nemzeti önérzet kiveszett mikor a nemzeti szellem sorvadásba jutott, mikor a haza igazán egy temető volt, ahol a magyar egy-egy jogot, egy-egy reményt, egy-egy darab jövőt temetett el. De tudjuk és ismerjük azon kort is, ama dicső korszakot, a mikor felébredt az alvó oroszlán és széttépte rabláncait, a mikor a nemzeti érzés öntudatra kelt, midőn a költők „és a lantosok ihlettség mámorával újra pengették a hazafiság húrjait. És nem hiába pengették! A letarolt erdő ujra felújult, mikor a tavasz jött rügyet fakasztó melegével. Á nemzet feltámadt egy dísztelen korszak sirhanljából. Feltámadt, meg tudta érteni a feltámadás okát, és megtudta érteni a felvilágosodás szabad igéit is, a melyeket nemcsak megértett;, de hirdetni, sőt megvalósítani kezdett. (Zajos éljenzés.) És végre kihéküléssel, egy uj államformával, egy hatalmas európai szövetséggel, zárja lu> ez a nemzet, egy ezredévnek szándakönnyvét, hogy megkezdje irni a jövendő iránti bizalommal, bátorsággal, és lsi.enbevet.elt hittel egy másik ezer évnek uj lapjait, melyek biztos jövőt, nagyságot és dicsőséget jósolnak ennek a nemzetnek, (lilénk éljenzés.) * * Igazán merész álmoknak teljesülése ez, mélyen lisztéit diszgyülés. Ki merte volna hinni sok hírhedt, ellenségünk közül, hogy ime dicsőséggel éri meg és nemzeti ünnepséggel fejezi he ez a kis maroknyi nép életének ezredik évét ? Ám álomnak nevezték egykoron a farizeusok az emberek egyesülését a felebaráti szeretetben; ám álomnak nevezték és hirdették a középkor tudósai (Jolumbus tervét egy uj világrész feltalálása iránt; álomnak nevezték és hirdették az egész világunk immáron közkincsévé vált találmányokat, a pliisikáuak, c.hémiának, technikának sok ezer vívmányait ; álomnak és pedig merész álomnak hintetlek az emberi szabadságjogoknak proklamálását és a nemzet, alkotmányos szabadságnak törvénybe igtatásál. Es álomnak hirdették csaknem régen is a vallásszabadságot s a vallások teljes egyenjogúságát. (Elénk helyeslés és tetszés.) Oh, a ki ezt az álmot megálmodta, az jól tudta, hogy annak a vérnek, mely erre a rögre hullott és annak a verejtéknek, mely a magra csepegett, annak ki keilend hajtania. És ki is hajtott ! (Zajos tetszés és éljenzés.) Sok küzdelem árán szereztük meg ezt a hazát, de még több küzdelem árán keilend fe.ntarlani. Hiszen mikor másutt mára gyümölcsöket szedték, nálunk még termő fa sem volt; mikor mások már régen házukat bútorozták, azt nagyobbították és csinosították, mi akkor kezdtük csak keresni a romokon a köveket, hogy azokból magunknak egy uj hazát épitsünk. És építettünk, s azóta lángoló honszerelemmel - mint napszámosok - építjük azt tovább, és építünk folyton és folyton. (Lelkes éljenzés.) * * * Mélyen tisztelt díszközgyűlés ! Igen tisztelt vendégeink ! A továbbépítés nagy és nehéz munkájában nagy és nehéz szerep várakozik a - magyar városokra. A magyar nemzet kultúrájának meghonosítására, egyéniségének erőteljes kifejlesztésére nézve óriási hátránya volt a hazának, hogy organizmusa csonka volt, hogy nélkülöznie kellett azt az erőt, amely annyi más európai népnek szellemi fejlődését, kultúráját megteremtette, előbbre vitte, hogv hiányzott, belőle a magasabb, erőteljesebb szellem, a gazdasági közmunkának orgánuma; hiányoztak a magyar városok, hiányzott a városi tekintélyes polgárság. A mit mi városoknak neveztünk a magyarság által lakott alföldön, azok nem voltak egyebek, mint nagy terjedelmű falvak. Pedig hogy egy nemzet mire képes, hogyan tud haladni a közélet, a társadalom, a nemzeti kultura terein, azt csak a városoknak és a városi polgárságnak kultúrájából ismerhetjük meg, Olt van, tisztelt diszgyülés, a régi görög város Al.héne, melynek csak töredékben maradt lenn kulturális hagyatéka, de ez most is nagyobb értékű leltár a civilizációra és emberiségre, mint sok hiába vivott, csatának drága zsákmánya. Azt mondja Prnudhou: a perzsákat nem Leunidás, hanem Horner győzie le, ő csatáz és ö győz Maraihounál, Therinophilénél ; ő csatáz és ő győz Salamisnál, Andélánál. Hogy a városok kultúrája mily magas fokon állott, mi sem bizonyítja jobban, mint az, Ivigy mikor még a császáruk, nagy fejedelmek, nagy urak még irni, olvasni sem tudtak, akkor már rég virágzott a városokban az irás és olvasás mestersége. Egész történelmünk is csak egyet bizonyít, azt, hogy llillCS és nem is lehel más kultúra, mint a városi. A városban szerzett kultúrát viszi ei az egyes a faluba, a városi kultúrával fejlődik az ipar és kereskedés és a városban találja meg otthonát a szellemi fejlettség; itt emelkednek az épitészetnek remekei, itten faragják és állítják (cl a szobrokat, itt létesülnek a nemzői vagyonosodásának iparforgalmi emeltyűi. A városok polgárainak egy határolt, szűk helyen való együttléte által fejlődik a műveltség, csiszolódik az értelem, s a közügyben való részvétel áltat uemes versenyben vesz részi a polgár, mely nemes versenyben hamarabb kifejlődik a szabadság és alkotmányos élet követelményei iránti fogékonyság. .Ezért fontosak a városok minden országban, és ezért nem szabad elfelejteni és szem elől téveszteni a városok fontosságát sem a kormánynak, sem a törvényhozásnak, sem senkinek, a kiuck a közélet alakításához szava van. (Altalános élénk éljenzés.) * Mélyen tisztelt Díszközgyűlés! Ezer szerencse, hogy a magyar nemzőinek voll, ereje az ország városait, * melyek mindannyian ideiami hőstettet visz végbe mondjuk az urát csalja meg. Ez, ez a mi Íróink hibája. Mindig az asszonyról, a bűnös, a közönséges asszonyról irni ! Megkérdeztem egy neves írót, miért is mindig olyan hűtlenek a hősnők '/ Mindannyit elhagyja az erénye, mindannyi ezerl'éleképeu hagyja el a családi otthonát, a. gyermekét. És mit feleli? " — A líű asszonyok unalmasok, nem olvassa őket senki . . . Természetes tehát, hogy a hir, a dicsőség, a név után törekvő iró — inkább ir igy a közönségkedvéé?!, inkább elköveti cserébe azt, hogy a bimport, a mi még az ember lelkén ékeskedik -- teljesen letörölje a müveivel. Tehát az asszonyhősnőkről valamit, mert a lányokat ritkán bántják. De jaj az asszonyoknak ! A modem asszony ha vétkezik is — azt csak megkímélik, de a kisvárosi asszony, akit a fővárosba üldöz sorsa, pedig ez a kedvenc, eszméje legtöbbnek, az igazán a — sárban fetreng . . . Ez mindannyi olyan együgyű, lenézett, nyomorult az őszemükben. Pedig hál. legtöbbször ••- szeretem hinni — a kép'/elelalkotta alakok ezek ! Ha tudnák, hogy műveik behatása alatt hány asszony követte el. azt, ami máskülönben soha se jutott volna eszébe'! Ha tudnák, hány linóm, nemes, igazhivő asszony érzi magát semminek, a felmagasztalt hősnőkkel szemben '! Hány gondolja azt, hisz te semmi se vagy. Hisz a te életed egy tengődés, nyomorult egyhangúság! kivált akinél még az anyagi gond is hozzájárul ! Ha közülök egynehány is arra használná fel nagy irói tehetségét, hogy a lelket, a szivet vigasztalna. Azoknak nagy, örök hálával tartoznánk mindannyian, azoknak kik a csüggedő, a szomorú lelket enyhíteni tudnák. Mint a vándor, ki a sötét éjszakában egy kis világosságot lát, utána indul, — iparkodik hogy elérje, ugy iparkodnának az asszonyok is egymást az erényben utolérni a felhozott példák után . . . Mikor, fog ez megtörténni '! En azt hiszem —egyszer . . . Kedves barátnőim ! Szóljanak hozzá maguk is ehhez. Írják meg néhány sorban a mi modern Íróinkról a véleményüket. Nem kritikát. Nem. Kedves, egyszerű szavakat •-- gondolatokat. Névvel, vagy álnév alatt. Küldjék el a „Pápai Lapok"-nak. A szerkesztő ur pedig majd átengedi egyik tárcarovatát a maguk szellemes válaszainak. A viszontlátásra ! geil tclcpitvéuyek voltak, •- mint például városunk, YMpa város-- is — ezersz'M' szerencse, hogy ereje volt a magyar nemzetnek, hogy á városokat már legnagyobb részben megmngyarositotta, ' mert azzal tisztában kell lenni mindenkinek, hogy a jövő ezredév első századaiban csak egy fenntartó erő lesz. H az az erő, az, a mely a nemzet nyelvét, kultúráját domináló szerepre, uralomra juttatta. (Zajos éljenzés.) Azzal tisztában .kell lennünk, hogy már elmultak azou idők, a mikor még nagy népek is idegen nyelvnek, idegen kultúrának oltáránál áldoztak. Midőn még a nagy német király, II. Erigyes, idegen, francia nyelven irta meg munkáit és gyűlölettel viseltetett saját népének nyelve iránt; mikor még a nagy költőknél. Schillernél és Goethénél alig találunk egy sort, a melyből a nemzetük önérzete, sugároznék ki; a mikor még Oroszország is el volt németesedve vagy franciásodva; s azok az idők is már elmultak, a mikor ez az ország képes volt elviselni egy holtnyelvnek, a la ti II nyelvnek állami voltát, és mikor meg akadtak vármegyék, a kik felírtak az országgyűléshez, hogy nem lehet a magyar nyelvet államnyelvvé tenni, hisz alig van, a ki azt meg tudja érteni. Ezek az idők elmultak s ma már mindneki megvan győződve arról, hogy csak a magyarosodás, a nemzeti nyelvnek, nemzeti kultúrának terjesztése: ezek teszik az országot magyar országgá, Az a cultura, t. Diszgyülés, a melyet Magyarországon a magyarországi szerb, a bánsági német, a magyarországi szász, a. magyarországi pánszláv propagál, az az a cultura bármennyire tiszteletre méltó s bármennyin' nem óhajtjuk is azt sérteni, - - de az a cultura llCIH i'zé a nemzeté. Annak a cultúrának sem a gyökere, sem költői remekei, sem irói, sem szónokai, sem- államférliai, sem dicsősége nem ezé a hazáé, (lilénk tetszés.) Annak a culturának ott van a gyökere, ott a dicsősége Szerbiában, olt li nná i'.á'un, oltván Oroszországban , ott Németországban. Ttt csak egy eullura vau, m'I,'a földbj'l nőtt ki; csak egy cultura, mely a, Iliidnek n 'vél, liszteleséi, becsülését, jövőjét biztosítja és ez a .• iltura : a magyar Cllltlll'.i. I Hosszan tartó lelkes éljenzés.) l'hinek a culturának áldoz az anya is, mikor magyar tejel, szívni gyermekével, ennek a dajka, a . mikor az első magyar szót lanilja ápoltjával, ennek a culturának áldoz a földmives, mikor a magyar földet, kapálja, a,z iparos, mikor a magyar ipari műveli, s annak dicsőségei szoroz, a kereskedő, a mikor ennek az országnak forgalmát és megélhetését bizlosilja; ennek a culturának áldoz a pap, mikor a vallási hirdeti, mert vallásos ember nem lehet rossz hazafi; ennek áldoz a hivatalnok, mikor az államot szolgálja, ennek áldoz az ügyvéd, ki a magyar igazságot védi, ennek áldoz az orvos, mikor magyar ember egészségét ápolja, ennek a lanár, mikor a magyar ifjúnak szivét, leikéi magyarrá faragja, ennek a költő, az iró, a szónok, a magvai' geniusnak mind megannyi napszámosai, (lilénk letszés.) Mindannyiai hát, mélyen l. Díszközgyűlés, kik magyarok vagyunk, mindannyian köveket hordozunk szellemi és testi munkával, sőt még érzésünkkel is Magyarország jövő ezredévének épülőiéhez. De az épület szilárdságát nom a kövek keménysége adja meg, hanem fel bon thatl.au egymáshoz való össze forrása, s ha ez áll, akkor Magyarországot is csak a magyaroknak felbunlhatlau testvérüléso, (Wbonlhallan szövetsége tudja csak biztosítani. (Éljenzés.) Ennek a szövetségnek a városok vannak hivatva erőt és életet adni. A melyik polgár nom tud és nom bir hő lenni ahhoz a városhoz, a melynek levegőjét szívja, s kenyerét eszi, nem is lud hő lenni a hazájához sem, mert „bár száz virága van a méhnek, mégis csak egy a méhkasa." Ahhoz a városhoz, melyben a gondviselés utunkat kimérte, igenis híveknek kuli lennünk, de egyúttal hűknek kell lennünk, Haját polgártártársainkhoz is. A velünk együtt élő polgártárs örömében, fájdalmában részt kell venni, egymást segíteni, mert jegyezze meg magának minden pápai polgár, jegyezze meg; hogy ha házát tűz emészti, nem, nem a tiszántúli vagy erdélyi ember, hanem saját polgártársai fogják azt eloltani. (Zajos tetszés és élénk éljenzés.) Ha segélyre szorul, s ha nincs gyámolilója, ezen város fog neki segélyt nyújtani, s ha meg hal : - ennek a városnak polgárai fogják megőrizni még a •- sírhantjai is. (Nagy tetszés.) Egyszer az egekbe törő fák elmentek panaszra az istenhez hogy hogyan van az, hogy őket az Isten felnőni engedi; magasra növeszti íombdus koronájukat, erőssé teszi sudarnkaf, melyeket a legnagyobb szélvihar som lud ledönteni és mégis egy hitvány kis fejsze el tudja őket vágni és meg tudja gyilkolni. A-z Isten azt válaszolta: a fejsze nem tudna téged