Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896
1896-05-10
PEDIG az ÉRDEKELTEKNEK JAVADALMAZÁSÁBÓL AZ EMLÍTETT SZABÁLYRENDELET ÉRTELMÉBEN A FOLYÓ ÉV VÉGÉIG LEVONVA ÓS TÓRITMÉNYKÓP ELSZÁMOLVA LESZ, A VÁRMEGYEI PÉNZTÁRT, VALAMINT AZ ABBAN KEZELT EGYES ALAPOKAT ÓS ALAPÍTVÁNYOKAT HAVONKÉNT RENDESEN A M, ÁRVASZÉKI ELNÖKŰEK, A m. TISZTI FŐÜGYÉSZNEK ÓS A M, SZÁMVEVŐSÉGNEK KÖZBEJÖTTÉVEL^ VÁRATLANUL MEGVISZGÁLTAM ÓS a PÉNZTÁRI KEZELÉST KIFOGÁSTALANNAK TALÁLTAM. . III. Utfentartás és közlekedési ügyek. UGY az ÁLLAMI, MINT A TÖRVÉNYHATÓSÁGI KÖZUTAKON A TÉL FOLYAMÁN . ELŐFORDULT HAVAZÁSOK MIATT KISEBB MÉRVŰ KÖZLEKEDÉSI AKADÁLYOK MERÜLTEK FEL, AZ OLVADÁS ÁLTAL AZ UTAK TESTE IS TÖBB HELYEN SZENVEDETT, AZ OKOZOTT ROMLÁSOK AZONBAN MÁI* JELENTÉKENY RÉSZBEN HELYRE IGAZÍTTATTAK. AZ UTFENTARTÁSI ALAPNÁL LEVŐ MARADVÁNY ÁPRIL HÓ 15-ÓN 19408 FRT 17 KRT TETT KI. AZ ELŐZŐ ÉVEK SZÁMADÁSAIBAN SZEREPLŐ ELŐLEGEK ÉS TÉRITMÉNYEK BEHAJTÁSA ÉS BEFIZETÉSE FOLYAMATBAN VAN. IV. Katonai ügyek. A HIVATALOS TEVÉKENYSÉGET A KATONAI ÜGYEK TERÉN AZ UJONCOZÁSI MUNKÁLATOK VETTÉK IGÉNYBE, A SOROZÁS a ZIRCI JÁRÁST KIVÉVE VALAMENNYI SOROZÓ JÁRÁSBAN BEFEJEZTETETT S ENNEK EREDMÉNYÉRŐL A KÖVETKEZŐKBEN SZÁMOLOK BE. 1. R. t. Veszprém városában: AZ ÁLLÍTÁSI LAJSTROMBA VÓDKÖTELES FELVÉVE VOLT 227, EZEK KÖZÜL BESOROZTATOTT AZ UJO NEJ UTALÓKRA 50, A PÓTTARTALÓKBA 5, NAGYRÉSZBEN ENGEDÓLYLYEL, JELENTÉKTELEN RÉSZBEN IGAZOLATLANUL TÁVOL MARADT 24. 2. B. t. Pápa városában: AZ ÁLLÍTÁSI LAJSTROMBA VÓDKÖTELES FELVÉVE VOLT 341, EZEK KÖZÜL BESOROZTATOTT AZ UJONEJUTALÓKRA 62, a PÓTTARTALÓKBA 7, NAGYRÉSZBEN ENGEDÉLYLYEL JELENTÉKTELEN RÉSZBEN IGAZOLATLANUL TÁVOL MARADT 85. 3. A veszprémi járásban : AZ ÁLLÍTÁSI LAJSTROMBA VÓDKÖTELES FELVÉVE VOLT 852, EZEK KÖZÜL BESOROZTATOTT AZ UJONEJUTALÓKRA 180, a PÓTTARTALÉKBA 19, NAGY RÉSZBEN ENGEDÉLYLYEL, JELENTÉKTELEN RÉSZBEN IGAZOLATLANUL TÁVOL MARADT 95. é. A pápai járásban: AZ ÁLLÍTÁSI LAJSTROMBA VÓDKÖTELES FELVÉVE VOLT 952, EZEK KÖZÜL BESOROZTATOTT az UJONEJUTALÓKRA 242, A PÓTTATTALÓKBA 23, NAGYRÓSZBEN ENGEDÉLYLYEL, JELENTÉKTELEN RÉSZBEN IGAZOLATLANUL TÁVOL MARADT 228. 5. A. devecseri járásban: AZ ÁLLÍTÁSI LAJSTROMBA VÓDKÖTELES FELVÉVE VOLT 868, EZEK KÖZÜL BESOROZTATOTT AZ UJONEJUTALÓKRA 207, A PÓTTARTALÓKBA 19, NAGYRÓSZBEN ENGEDÉLYLYEL, JELENTÉKTELEN RÉSZBEN IGAZOLATLANUL TÁVOL MARADT 115. ß. Az enyingi járásban: AZ ÁLLÍTÁSI LAJSTROMBA VÓDKÖTELES FELVÉVE VOLT 483, EZEK KÖZÜL BESOROZTATOTT AZ UJONCJUTALÓKBA 118, A PÓTTARTALÓKBA 12, NAGYRÉSZBEN ENGEDÉLYLYEL, JELENTÉKTELEN RÉSZBEN IGAZOLATLANUL TÁVOL MARADT 49. AZ UJONOOZÁSRA NÉZVE ÁLTALÁBAN MEG KELL JEGYEZNEM, HOGY KIELÉGÍTŐ RENDBEN FOLYT LE, A MOZGÓSÍTÁSI ÜGYIRATOKAT AZ EGYES SOROZÓ JÁRÁSOKBAN ÓN, ILLETVE TÖRVÉNYES HELYETTESEM, a VÁRMEGYE FŐJEGYZŐJE, MINT POLGÁRI ELNÖK, A M. KIR. HONVÉDSÉG ÉS a KÖZÖS HADSEREG TÁRSELNÖKEIVEL EGYÜTTESEN MEGVIZSGÁLTUK ÓS a HOL HIÁNYT TAPASZTALTUNK, ANNAK PÓTLÁSÁT ELRENDELTÜK. BEJELENTEM, HOGY A KATONAI BESZÁLLÁSOLÁSI ALAPUNKNÁL a MARADVÁNY FOLYÓ ÉVI ÁPRIL. HÓ 15-ÉN 39 FRT 44 KRT, az ELŐFOGATI PÓTADÓ ALAPNÁL PEDIG 4671 FRT 66 KRT TETT KI. V. JS'épnevelésiigye. A VÁRMEGYE TERÜLETÉN A LEFOLYT IDŐSZAKBAN ÖSSZESEN 311 NÉPOKTATÁSI TANINTÉZET VOLT, KÖZÖTTÜK 298 ELEMI, 4 POLGÁRI, 5 IPAROS, 2 KERESKEDELMI TANONCISKOLA, 1 FELSŐ KERESKEDELMI ISKOLA S 1 TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. A KISDEDOVODÁK SZÁMA 5 VOLT. A VÁRMEGYEI KÖZSÉGEI KÖZÜL 7 KÖZSÉG ISKOLAILAG a LEGKÖZELEBBI SZOMSZÉDOS KÖZSÉGEKHEZ VOLT CSATOLVA. AZ ÖSSZES ISKOLÁKBAN 435 TANÍTÓ ÓS TANÍTÓNŐ FOGLALKOZOTT AZ OKTATÁSSAL. AZONBAN A TANTERMEK SZÁMÁHOZ KÉPEST a LEFOLYT IDŐSZAKBÁN TANITÓHIÁNY VOLT TAPASZTALHATÓ. TÖBB HELYEN TANITÓ A CSEKÉLY JAVADALMAZÁSRA EGYÁLTALÁN NEM VOLT KAPHATÓ. AZ 1893. XXVI T. C. ÉRTELMÉBEN A TANÍTÓK FIZETÉSÉNEK 300 ILLETŐLEG 400 ÍRTRA VALÓ KIEGÉSZÍTÉSE IRÁNT az INTÉZKEDÉSEK MINDEN IRÁNYBAN MEGTÖRTÉNTEK. EGYÉBIRÁNT a TANÍTÓHIÁNYON a PÁPÁN FELÁLLÍTANI TERVEZETT ÁLLAMI TANÍTÓKÉPZŐ-INTÉZET LESZ HIVATVA GYÖKERESEN SEGÍTENI. A TANKÖTELEZETTSÉG VÉGREHAJTÁSÁT ILLETŐLEG A VÁRMEGYE KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁGA ÁLTAL KIADOTT UTASÍTÁSNAK a KÖZSÉGEK ELÖLJÁRÓSÁGAI NAGYRÉSZBEN PONTOSAN MEGFELELTEK. A KÖZPONTBA BEJELENTETT IGAZOLATLAN MULASZTÁSOK MEGBÜNTETÉSE IRÁNT a SZABÁLYSZERŰ ELJÁRÁS MINDENÜTT FOGANATOSÍTVA LETT, A lefolyt időszak mozzanatai közül örömmel említem fel, hogy a veszprémi állami polgári ós felső kereskedelmi iskola uj épületére 76000 frt költséggel a m. kir, vallás ós közoktatásügyi miniszter ő Nagymóltósága már kihirdette az árlejtést s folyamatban van a pápai községi polgári leányiskola államosítása is, mely esetben ezen iskola szintén uj épületet nyer. Ezen a helyen emlékezem meg még nevelési alapjaink folyó évi ápril. hó 15-iki állagáról : a) az ipariskolai alapnál maradvány 413 frt 89 kr. b) a siketnómák nevelési alapjánál maradvány 298 frt 60 kr. c) a Tallián Pálnó féle alapnál maradvány 104174 frt 26 kr. d) nemesi felkelési most nevelési célokra használt alapnál maradvány 45703 írt 89 kr. e) az árva és ösztöndíj alapnál maradvány 20832 frt 77 kr. f) a Láncz alapnál maradvány 2000 frt. (Vége köv.) Véghely Dezső kir. tan,, alispán. A vármegye rendes közgyűlése. — Tárgysorozat f. hó 12-én. — Győr sz. kir, város közönsége a vidéki házak adómentességéről szóló törvényjavaslat módosítása tárgyában az országyülós Képviselőházához intézett feliratát pártolás végett megküldi. Győr vármegye közönsége az 1889. évi XXX. t, c. 10, §-ának módosítása iránt az országgyűlés Képviselőházához intézett feliratát leendő támogatás végett átteszi, Győr szab. kir. város közönségének a magyar korona országai ós 0 Császári és Apostoli kir. Felsége többi országai között fennálló vám és kereskedelmi szerződés megújítása iránt folyamatban levő tárgyalások során közgazdasági érdekeink megóvása iránt a m. kir. Kormányhoz ós az országgyűlés mindkét házához intézett felirata. Hunyad vármegye közönsége a népoktatás államosítása tárgyában az országgyűlés Képviselőházához intézett feliratát pártolás végett megküldi. Sopron vármegye közönségének a szóllás szabadsággal a parlamentben 'való visszaélés megakadályozása iránt az országgyűlés Képviselőházához intézet felirata. Abauj vármegye közönsége az 1890. I. t. o. 69. §-ának módosítása iránt az országgyűlés Képviselőházához intézett feliratát pártolás végett megküldi. Torontál vármegye közönsége az 1890. I. t. o. 23, §-ának módosítása iránt a m. kir. Kereskedelmi Ministerhéz intézett feliratát megküldi. A szabadkai ág. ev. hitv. gyülekezetnek segély kérvénye. A siketnémák váci m. kir. országos navelő és tanító-képző intézezete a törvény]latóságtól segélyt kér. A magyar egyesületnek adakozásra való felhívása, Az alsó fehérmegyei történelmi régészeti és természet tudományi egylet átirata. A m. házi p.-tárról szerk. 1896. évi számadás. A tartalék alapról „ „ „ „ A betegápolási „ „ „ „ „ A körorvosi fizetés járulék alapról szerkesztett 1896. évi számadás. A katonai beszállásolási alapról szerkesztett 1896, évi számadás. A m. székházépítési alapról szerkesztett 1896. évi számadás. A m. nyugdij alapról szerkesztet 1896, évi számadás, A jegyzői nyugdij alapról szerkesztett 1896. évi számadás. Az ipariskolai alapról szerkesztett 1896, évi számadás. Á zálog árverési maradvány-alapról szerkesztett 1896, évi számadás, Az állattenyésztési alapról szerkesztett 1896. évi számadási A siket-némák nevelési alapról szerkesztett 1896. évi számadás. A községi állategészségügyi alapról szerkesztett 1896. évi számadás. A m, árvaházi alapról szerkesztett 1896. évi számadás, Az ebadó alapról szerkesztett 1896. évi számadás, A m, szegény-alapról szei'kesztetfc 189G, évi számadás. A nemesi felkelési (most nevelési) alapról szerkesztett 1890. évi számadás, A Tallián Pálné alapról szerkesztett 4890 évi számadás. Az árva ós ösztöndíj alapról szerkesztett 1896. évi számadás. A Mar ich alapról szerkesztett 1896 évi számadás. A Dr. Láncz alapról szerkesztett 1S9G. évi számadás. Rend. tan. Pápa városának a korcsmák, sörházak és pálinka mérésekről alkotott szabályrendelete. Pápa város közönségének a Sétatérnél megszakadt aszfalt macadam kocsi útnak a Csóka vendéglőig való kiépítését tárgyazó határozata. Pápa város közönségének kérvénye a pápai állami dohánygyárnak a vármegye pótadók alól való mentessége tárgyában, stb. TOLLHEGYGYEL. Budapesti séták. — Csevegés. — És legyetek millennia-//iíersaámra üdvözölve mindenek felett Ti, szülőföldem ezer esztendős asszonyai és leányai . . .! Ejnye adta lelke ! . . . ilyen-olyan kis legényke, még mi nem jut az eszébe ! . . . no ez már igazán három emeletes neveletlenség! . . . ej, hogy az ujjaimmmal fésülhetném meg azt a ritka haját . . . ! szegyelje magát nekünk ilyet mondani . . . ! iratkozzék be Kemény bácsihoz illemkurzusra, de ne póttanfolyamra ám, mert ráfér egy egész rendes .. .! tudja . . . De megengedj kedves hazám bájos, bajosabb és legbájosabb hölgyvilága, bármikónt biggyesztődnek is a korall-, bíbor- és eperajkak, amit mondtam, vissza nem szívom; ebből az ezer esztendőből nem alkszunk le semmit ; ez az ezer esztendő a mi büszkeségünk; ilyen ezer esztendővel nem minden nemzet leányai dicsekedhetnek, ez a kiváló szerencse csak neked adatott meg kiválasztott magyar leány . . ; Magyar hölgynek születtél, áldd érte sorsodat ...!!! Oh jaj . . , hányszor megfogadtam már, hogy nőkkel nem kezdek semmit, annál kevésbbó csevegést és íme most látom, hogy megest csak ott vagyok, a hol a mádi uj honpolgár; — de hát ki tud ellentállani, ki az, a ki Pápára gondol és lelki szemei előtt el ne vonulnának a szépségükről és kedvességükről országos hirü pápai leányok ós asszonyok. — Kedves munka- báj- polgár- és asztaltárs ha a „Pápai Lapok" udvarolni akar, itt vagyok ón, a felelős szerkeszuő, nem szeretem, ha az embereim az én szakmámba avatkoznak. Érti ? ... — No ez aztán finom ember. No jól van hát lássunk a dolgunk után. ' Pedig hát nem csoda, ha az ember udvarol. Amióta az udvar itt van, bő alkalma kínálkozik ehhez. Az érkezés, a kiállítás megnyi" fásához való fel ós visszavonulás, a Te Deum, kivilágítás, a vérmezői katonai díszszemle, mind-mind kínálkozó alkalom az udvaroláshoz, Mert kevés momentum van az életben, ami az embereket oly közeli viszonyba hozza egymáshoz, mint a felsoroltak. A kiállítás megnyitásakor valóságos env beráradat lepte el az utcákat ós tereket. Mindenki látni és gyönyörködni akart. Padok, asztalok, székek, üzleti ós festő létrák, talyigás ós szikviz kocsik, hordók mind-mind jól megmegfizetett bévállomáso'k voltak. Ember ember hátán szorongott. Én Pató Pál - ur elvét követve csakugyan elkéstem, mert már csak az Andrássy-ut hűvös oldalának falánál tudtam magamnak helyet szorítani. És mondhatom^