Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-01-20
\99\, január 13. PÁPA] LAPOK. 5 Már szünóra előtt volt, elég „ujra u , „•! uzdrá-, „hö£y is volt, 4 , „még egyszer" : a mi közben csakliatnar elérkezett, a sz tinóra i pihenő. Ha a már megviselt ruhafoszlányok és a kissé fáradt tagok az ellenkezőt nem igazolnák, még azt hittük volna, hogy álom volt. az egész és álmainkban tündéreket szorítottak karjaink. A Imadozásomhól a pincér étket és italt kínáló hangja, majd pedig a szedő gyerek tudósítást és névsort kérő', kíméletlen sürgetése, (minek is vannak a világon !) riasztottak tel. Tehát munkára ! Midőn e sorokat írjuk, még az asztaloknál ül az egész kedves báli társaság és folyik a beszélgetés, majd csöngő kueaj hangzik fel egyik-másik helyen s itt<<tt halk suttogás hallható. . . Anuyit konstatálhatunk eddig is, hogy a bál remekül sikerült és hogy a buzgó reudezöség megérdemli a legteljesebb elismerést. A mulatságon megjelent bájos hölgyeink gyönyörű és Ízléses toilette-jeikkel valóságos tündér-palotává varázsolták a tánctermet. — Megbocsátanak t. olvasóink, ha nem adunk itt róluk bővebb leírást, mert magunk is csak - bámulni tudtuk őket. A négyeseket 40 pár táncolta. Hölgyeink diszes névsora p^dig im itt következik : Leányok : Haly Jolán. Bart bal 08 I 'Iga. B rger Anna. Bezedics Giza 'Tapolcai, Bock Mici. Dreihanaen lfici. Gyapay nővérek (Greese). Hanauer Sarolta. Horváth Ilma (Duke). Horváth nővérek. Hermann Mariska i B.-Füred i. Jakubovich Marian. Jerff'y nővérek i Mezőlak). Kakas Margit 'S -Vásárhely). Kiss Vilma. Kisfaludy Iza (Veszprém). Kraniarits Aranka (Bódé). Koszlopy nővérek iGyör). Msvald Irén íO.-Asszonyla I. Peutz Eliz, Peutz Mariska (Dóka). Poltzer nővérek | N.-Döiuölk). Riffel Böske iK.-Czoll;. Serényi Jolán (Salamon). Takács nővérek (Duka). Tóth Jolán. Tóth Gizella, l'nger lza. Weber < Hga. W.öroös nővér-k (Csönge). Wittmanu Honor. Asszonyok i Berz< dics Edéné (Tapolca;, Gaál Illésné "Alásony), Gyapay Viktorné (Gecse), Hanauer Béláné, Haunig Feroncné, Hermann Edéné (B.-Füred). Horváth Károlyné, Jertt'y Adolfné (Mezölaki. Kertész Jánosné, Herényi Andorné, Kisfaludy Kristófné (Daka),öav. Kakas Károlyné (S.-Vásárhelyi, Kramarits Gézáné (Bódét. Neuhauser Imivné, ()zv. Noszlopy Jánosné Gyön. < fsvald Jánosné (O.-Aszszouyfa). Peutz Józsefué (l»áka<. Katiéi Mibályné (Kist'elli Politzer Ferencné (K.-Gellj. Schöpf Gyuláné (Qyór), Wajdits Károlyné, Weber Kezsöné, Winiptf.u Iv.in báróné. Wittmann ignácué. Hivatalos rovat i>i*:v.»5. Veszprém vármegye alispánjától. X. 1894. IlirüVllllPMV. Alólirott mint Veszprém vármegye alispánja ezennel közhírré teszem, hogy a magyar királyi Vallás-alap tulajdonát képező, pápai Fehérmalomhoz tartozó és az 1885. XXIII. törvénycikk 189. S-a alapján |0Ot/Íe8S. és 21278 1893. számok alatt már jogerősen igazolt vízhasználat gyakorlatának engedélyezése ügyében helyszíni tárgyalást fogok tartani 1 BV*5. évi február hó lfi-ik napján. Az összejövetel ideje pedig 1895. évi február hó lfi-ik uapjának délelőtti V» órája. Közhírré teszem továbbá, hogy a vonatkozó összes ügyiratok, műszaki tervek 1895. évi január hó 15-től 1895. évi február hó 16 ig rendezett tanácsú Pápa város polgármesteri hivatalánál közszemlére kitéve leszuek és a hivatalos órák alatt betekinthetök. Miről az érdekelteket az 1ö85. XXIII. törvénycikk rendelkezéséhez képest hirdetmény utján azzal értesítem, hogy a most említett munkálatok tekiutetében ellenvetéseiket akár a közszemlére való kitétel ideje alatt Írásban, akár pedig a tárgyalás alkalmával szóval annál isj inkább adják elő, mert ellenkező esetben a határozatot meghallgatásuk nélkül fogom meghozni. Veszprém, 1894. évi december hó 28-áu. I éyhely Dezső, kir. tanácsos alispán. VEGYES HÍREK. — Rendkívüli szamunk. Azon alkalomból^ boyy hétfőn lapunk fidajdonosána':, dr. Fenyressy Ferencorsz. képviselőnek távirata, kellemes meglepetésül^ meghozta a pá/xt-csornai vasat finanszírozási és építési szerzőn"ésr aláírásának megtörténtél — melylyel mai vezércikkünk bővebben foglalkozik — : rmdkiväli számút adott ki lapunk az nap délután < : s t számunkban fádat lak a helybe/i és vidéki közönséggel az örvendetes eseményt, a mely, bátran elmondhatjuk, általános örömöt ki lieft mi mh-nfelé és ennél johh kirret nem is köseöntketeti volna be a két. — Jókai szobra Zala György hírneves fővárosi szobor-művész. Jókai Mór koszorús költőnknek sikerült mellszobrát elkészítette. A pápai Jókai-kör mint értesülünk, a legközelebb azon kitüntetésben részesül, hogy Jókai egy ilyen szobrával fogja megajándékozni I kört. — Uj nemes. Már lapnak múlt éti dec. 16 iki számában, a megyei lapok közül elsőnek, tudat fik azt a hirt, hogy főispán grófunk előterjesztésére, Lakat Mihály berbidai földbirtokos, inegyebiz. tag a magyar nemességgel fog kitüutottetni. A kitüntetés e hóteu jeleut meg a hivatalos laphau, a mely szerint a király Lakat Mihálynak, valamint törvényes utódainak a közügyek és különösen a közgazdaság terén szerzett érdemei elismeseül Jierhidai" előnévvel a magyar nemességet adományozta. I'dvözöljök a vármegyónkbeli uj uemest. — A Jókai-kor háziestélye, melyet már múlt számunkban jeleztünk, mint velünk tudatják, a folt,', hó cégével bizonyosan meg lesz tartva. A műsor még egészen tv ni kész, igy ml most nem is közölhetjük. — A huszárezred köréből. Gróf liattln/iíni/ Béla főhadnagy /.-Egerszegről, igeiglenesen Budapestre lett vnzényelve a honvéd tőparancsnoki adl&tus mellé parancsőrtisztnek. - Madarász Elemér íőhadnagy, a hely|beli honv.-huszártisztikarnak közkedvelteégu, derék tagja, saját kérelmére Keszthelyre, a 8. honv.-huszárezred _' ik osztályához helyettetett át. A főhadnagy pénteken utazott el uj állomására, szívélyes bncsut véve a pápaiaktól. Mi is csak sajuálhatjuk távozását többévi ittléte utau s midőn ..Isten veled"-et kell mondanunk, kérjük, tartson meg bennünket tovább is jó emlékében. — A pápai kir. Járásbíróság ügyforgalmi és tevékenységi kimutatása az lS!)4-ik évről. Krkezett : 5.177 polgári-. 5()27 telekkönyvi-, 4745 büuvádiés 685 elnöki beadvány ; összesen : 15584 mely mind elintéztetett és hátralék nincs. Ezekből elintézett: Mikovinyi Ödön kir. it. táblai hiró 21)31 polg.-, 482 tkvi.- és 552 elnöki beadványt; Kisfaludy Miklós aljbiró 8 polg.és 808 tkvi.-ügyet; Dr. Winchkier István aljbiró 11H2 polg.-, 42!»2 tkvi.-, 7ít bűnvádi- és H3 eluöki beadványt; Kramaszta Imre aljbiró 775 polg.és 2019 bűnvádi ügyet; Kása Gábor aljbiró 2S1 polg.- éa 2G47 bűnvádi ügyet. Minta járásbíróságunk ezen szép tevékenysége s működése nem Szorul dicséretre, mert hisz az maga magát dicséri ; és csak legnagyobb elismerésünknek ailhattink kifejezést mi is. — Előléptetés. Neuhautet Imre helybeli kir. adóhivatali ellenőr első osztályú ellenőrré léptetett elő. Gratulálunk. — A pápa csornai vasút építési szerződésének megkötéséről a „Fdpai Lapok" külön kiadása utján érkezett hir Szany községben, mint levelezőnk írja, általában véve nagy örömöt szült és sokan örömüknek kifejezést adva, éltették Fenyvessy Ferenc orsz. képviselőt, ki ezen vonal létre hozásán legtevékenyebben munkálódott s kinek köszönhető az, hogy vidékünk közlekedése ez által nagyon sokat fog nyerni. — Újoncozás vármegyénkben. Vármegyénk területén a f. 1895. évb-u a sorozás az egyes járásokban a következő napokou tartatik meg: l'ápa városában mán. 2o- és 21-én. Sorozandók száma 860. Pápai javasban márc. 22 28-ig. Sorozandók száma 907. - Ihvecteri javasban márc. 30-tól ápr. 3-ig. Sorozandók száma 756. - Enyingi járásban ápr. 5 - H-ig. Sorozandók száma 468. — Veszprém, várában ápr. 10-éu. Sorozandók száma 222. — \'eszprémi járásban ápr. 11—20-ig. Sorozandók száma 788.— Zirci járásban ápr. 22 26-ig. Sorozandók száma 976. Pápán, a pápai-, enyingi- és zirci járásokban a polgári elnök Véghely Dezső alispán ; Veszprémben, a veszprémi- és devei seri járásokban pedig Kolossváry József ni. főjegyző. — A vizvezeték ügye S árosunk vizkérdésének megoldását tárgyazó összes iratok, a vizvezeték előmunkálataira a Walter céggel legutóbb kötött városi szerződéssel egjütt a héten terjesztettek fel a vármegyénkhez, a polgármesternek terjedelmes jelentése kapósán.