Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-01-06
P. <iyimótina, hova újévtől beszegődve voltak, .sertéseket, hajtottak f. hó 2-án és tttkösbaa a csóthi korcsma elótt megálltak és pálinkát ittak, de a tinnak sok volt a júhól és P. < iyiiuóthtól mintegy kilométer t;ivolságra összeesett, mire a. kanász ölében vitte be bojtárját P.-t-i'yiuiófhra, hol lefektették és reggelre halva találták. - Az orvosi vizsgálat a halál okául a pálinkának túlságos élvezete folyamán bekövetkezett megtagyást állapította meg. A ..Zenélő Magyarország' zenemű folj óirat, mely goudos szerkesztése, gazdag tartalma, gyönyörű kiállítása és mesés olcsó árával a kullölili hasonló zenennil'olyóJakah. Horl'uer Albert, Baranyay Zsigmond, ' iratokat magasan túlszárnyalta, mostani januári lliás Klek, Mnck és HickniHnn, dr. Kende számával II. évfolyamába lép. KI.-., száma A város szegényei hetenkénti kö7segélyezésére szolgáló alaptőke gyarapításához újévi ajáudékképeu Ibüö. évre. kegyada!'0".aH*al a követkozők járultak : Hanauer Béla. Szt.-Beuedekreudi székház 5— 5 Irtot. Bermüller Alajos, Gyurátz Keienc. Szvoboda Vencel, Pap Amélia, /.imuieimain. Krisztina, Wohliáb János i 3 irtot. Körmendy Béla, Sült. József Barthulns lHtván. Saáry Lajos, Matt - György '_' 2 Irtot. Szabó Kde, Martonlalvay Klek I frt 50—1 frt 50 kit. Boika Jenő 1 írt 4u krt. Hnjuóczky Béla, Blau Adolf, Tarczy Deasá, Neubauer József, (Jaál János (sörödé*), fóliák Henrich, ifj. Paál István, Iglauer János, Koritschouer Lipót, l.őw enstein Adolf, Báron Ádám, Deutsch Dávid, dr. Hirsch Vilmos, ozv. Kluge Ferenené, Somody József, < ibcrmáyer József, Adamovits Kázárné. dr. Bluui Uóbert, dr. Kluge Kndre, (ialamb József, Torok János, üarcza Károlyné, l'aál István, 1'. Szabó Kárul 1 1 Irtot. Bettmar Ferenc, Stern Ignác. Hauptmann Sándor, Weisz (iéza, T. H., Koréin Vilmos, Berger Vilmos, Krausz .). AI., Steiner Ignác, Kertész Dezső, Barna Ignác, Kis Tivadar, lieguly Nándor, Jierger Ferenc, L. IV BŰ 5" krt. Csillag Mátyásné, özv. Bluujiié, Gaál Gyula, 4(i 4d krt. Piatsek Qjsla, Lőwy Adolf, N. N., Kreisler, Marton Márkusz, Kctfler Sámuel, Bülitz Ferenc, Stern Ármin, Herber tartalmazza: 1. /--mliín ffi Armand ..Kdes anyáin kend az oka." 2. l/iniji Dani „Fenyőfából csináltattam talyigát." ó. K<ij>s A. legkeresettebb valzer Uj.'onságát, a ,.Daisy bell" keringőt. 4. Meyer Hollimiud „Kád gondolok .Margaretha" gyönyöiü szép mudalát, s végül 5. W'IIIJIIIT htiobárd ,.Lohsngrin" dalművének legszebb részét : Kohungrin intelme Klzahoz. Klöfizethetni 1 (-ed évre 1 írttal a kiad okiratainál (Mpost, VI, ('sengory-utea H'2'a.), mely mutatványszámot azoknak, kik a lapot még nem ismerik, készséggel kiild. Egészségügyi intézkedések. Január elsejével a heveny ragályos beAntal 80 3<> krt. LŐWJ KiiMit. Kohn Adolfné, tegségek bejelentésére az orvosok portóSchmied Károly, (iyenese János, Pityinger mentes vörös szinü levelező-lapokat kapJáuos, Gnth Jakab. Klein Alóritz, Beck Zsigmond, Gold S., Kaiig Máyer és fia, Bognár Gábor, Bognár, Deutsch Hermán, Braun Ignác 10 20 krt. N. N. 10 krt. — A szemetes kocsit, a köztisztaság ezen nslkUlösuatlstt kellékét, t. hó 2-áu láttuk elŐMÖT az utcákon elvonulni. Az igaz, hogy nagyobbra is szállhattak volna, mert igen soványnak laoszi k, de azért kezdetnek ez is elegendő. — Lopás. Fürst Vilmos és Fisch, r Manó pápai rongyszedök múlt héten az apácák udvarából egy zsakfosztotttoll.it elloptak. A rendőrség a tolvajokat elfogta és átadta a bíróságnak. — Téli fördés. 1 'zv. Bu jcs .lánosné feljelenti tte Ktitassy Ferei.cet. hogy ez öt minden ok nélkül uiult szerdán a Tapolcába belelökte. A rendőrség jegyzökönyvet vett fel a panaszról. A rossz pénz nem vész el. Mnlt I'TIK/I kidobolták még <t váróéban, hogy újévtől fogta " 90 ét I krot pém »'in ér egg fiiijitifi-t. .1 helybeli nili'iliirut'ii ennek el* lenében hirlnpnnk Htján U értesíti u közönség$tf hogy t pénteket 1895. végéig mindennap tak. Kendezett tanácsú városban előforduló ily megbetegedés esetén a polgármesteri hivatalnak, kis- és nagyközségben előforduló esetben egyidejűleg a községi elöljáróságnak és az illető szolgabírói hivatalnak ezen lewiezö-lapok kitöltve haladéktalanul beküldendők. Az I8!i4. évi 91,964. sz. b. ü. m. rendelet értelmében bejelentendő: 1. roncsoló tor>klob és torokgyik. 2. vörheny. 3. kanyaréi, 4. bökhurut, 6. hólyagos himlő, fi. hagymáz, 7. vérhas, H. eholera, !». járványos1'üBömirigylob. pl. járványos ayy , geriucagy-h'ityalob, 11. trachoma, 12. gyermekágyi láz. \ fertőző bet^gjiégek bejeleiitssének elmulasztása kihágást képez, s az orvos, lelkész, tanító, kisdodovó Hmm t'rtig terjedő pénzbírsággal büntethető. Útmutatás a villamos világítás berendezésére. A villamos világítás nálunk még csak a kezdet stádiumában vau. Budapesten csak magánosok lakásaiban, üzleteiben stb. van berendezve. Miután a villamos berendelések készítése nagy felelősséggel jár, a fővárosi tanács külön engedélyére van fi /uniti mrélt ki} u papirm I /rioeokat annak, a ki ilyen berendezéseket kéfifitii, i. a ./cc, .'>/ inj fogadja el adófizeté* gyn mint. — Kimutatás " pépai irgídmusrend kérnéedéem iKü4-ik évben felvett betegekről. Itju.'t. évről maradt 15, 1H94. évben felvétetett 409 : Baaiam : 424. Kibocsáttatott gyógyulva Bftlj javulva M, gyógyulatlan 12. M.gbalt 17. A DH'glukl' tak közül haldokolva hozatott 2. Ápolásban visszamaradt 19. Ápolási napok száma 707ö. Az ápoltak közül volt nemzetiségre nézve: ausztriai alsó 7, bolgár I. Qwfa 3, magyar 409, stájer I, olasz 1, sziléziai 1, tiroli I ; összesen 12t. V állásra nézve: római katbolikus Hl, görög katholikits I református 47, evang<likus 4H. izraelita 17; össr.i sen 4-.'t A llapotra nézve : noi leu 2í»M, nős ör.vcgy 14; óssze*e>> 424. — A pálinkaivás áldozata. Acs Ji'.zset kanászliMjtár gazdája Kovács J«'izsef kanász társaságában ilathalomról , kedésben. sziteni akar. A berendezés alkalmával fölmerülő teendőkről rövid, de kimerítő ismertetést nyújt az a füzet, melyet ..Kimutatás az elektromos világitás berendezésére" OÍBJMMI l'ártényi Józs.'i fővárosi hivatalnok irt s mely a napok* ban jelent meg a Pallas részvéuytársaság kiadásában. A lu/etke B ivro terjed s tol vanna!' sorolva benne mindazok a tudnivalók, melyeknek nagy hasznát vehetik mindazok a háztulajdonosok, lakók üzletemberek, kik a villamos xil.igitást be akarták rendeztetni, de útbaigazítással szolgál iw.oki.ak az iparuboknak is. kik elektromos világítás berendezésével foglalkozni akarnak, sőt tájékozást szerezhetnek magtiknak belőle azon városok hatóságai is, a hol a villamos világítást meg akarják honosítani. A l'uzetke ára Hm kr. Bérmentcs küldéssel, ha az ttMaag előre utalváuyoztatik 8"> kr. Kapható Budapesten a Pallas részvénytársaságnál :1V. Kecskeméti-u. <>. sz.) s minden konvvkeres— A pápai ., Wahrmann Mór' egylet tegnap este tartotta rendes évi közgyűlését, A napirend érdemleges letárgyalása után következett a tisztviselöség megválasztása a következő eredmény nyelBittök : Barna Ignác, alelnök : AVeisz Sámuel, titkár: BohoT Armin, pénztáros: Lang Tgnác, ellenőr: Blum Miksa, kulcsárok : Böhm Samu, Schvach Henrik. Választmányi tagok: id. Deutsch Ignác Bass Lajos, Drirgler »iyula, Glück Miksa, Kohn I. L, Krausz József, Pick Ignác, Roth Ferenc, Keisz Simon, Stern Mór, Weiszmann Mór, id. Boseuberg Jakab. Templomatyák: Panetli Adolt, Kohn I. L. P.'.ttAgok : (iróiier Igná.z. Mannheimer Miksa. — Gyermek-Divat címen jelenik meg a Budapesti Hírlap kiadásában havonkint egyszer, olyan változatos tartalmú divatlap, mely kizárólag a gyermekruha divattal foglalkozik és pontos szabásmintaivével a ruhaszabásra tanit, pompás és legújabb rajzaival pedig a legújabb divatot mutatja be ezen a téren. Fin- és leánygyermekek ruháit akár újonnan, akár pedig régi ruhából pompásan készíthet otthon mindenki a Gyermek Divat c. újság útbaigazítása után. Megfizethetetlen az a gyakorlati haszon, melyet, a tiyermek-Divat tanácsaival nyújt. A mit más ember csak drága pénzen szerezhet meg, a drága és divatos gyermekruha elkészítését, az a Gyermek-Divat nyomán takarékossággal érhető el. A GyermekDivat ára postai szétküldéssel negyedéveukint 55 kr. Megrendelhető a Budapesti Hirlap kiadóhivatalában, Kökk Szilárd-utca 4. sz. Mutat ványszáuiok ingyen. — A „Világnapló" cimü lexikonszerű hftijüzetekrfil már volt alkalmunk egy izbeu megemlékezni, de nem mulaszthatjuk azt el most, a mikor különböző hírlapok a közönséget előfizetésre szólítják fel. Az újságok közül alig ajáulhatuuk alkalmasabb karácsonyi ajándékot a család részére, mint a Budapesten oly nagy feltűnést keltő Tele/ón-llinitonitú szerkesztőjének Virá} Bélának érdekes hetilapját, a I Hágmifilót. A szenzációs hirek és cikkek hetilexikonja ez, mely hetenkint szombaton este jelenik meg. Közli ugy a beljöhli, mint a hiilföldi sajtó érdeket híreit én cikkeinek a legjavát. A feltűnést keltő közleményeket stószerint. XélkülOzhetlen segéd újság ez tehát mindazok rés/ére, a kik csak eijij cagij két hírlapot járatnak, mert ezen az utou megtudják, lioáy a többi ujságbau mily érdekes közleményok jelentek meg. A Világnapló rendkívül' szórakoztató olvasmány, mert a világsajtónak csak az é»'dokes anyagát dolgozza fel, ínég pedig miutegy 11T'> bel- és külföldi újságból. Klőtízetési ára negyedéveukint 1 frt 60 kr, mely összeg • Világnapié, Budapest, VIII, L'liői ut 4(J. ciuire küldendő be. — Patyolat, fohérnemü újság, nélkülözhetetlen minden háztartásban, a hol gondot fordítanak a fehérnemiiek otthon való elkészítésére. Szabásminta ivet hoz, mely páratlan pontossággal oktat a szabás minden fortélyára, kifogástalan rajzaival pedig hű képét mutatja a folyton változó divatuak. Nincsen olyan divatos vagy a mindennapi használatra szánt lehéruemü, a melynek elkészítésére a Patyolat nőm adhatna kimerítő útbaigazítást. A Patyolat a Budapesti Hirlap kiadásában jelenik meg havonkint egyszer. Ára uegyedévenkint posta, szétküldéssel 66 kr. Megrendelhető a liudafiesti Hiili'/i kiadóhivatalában, Rökk Szilárdutca 4. sz. Mutatványsíámok ingyen Vasúti menetrend, indul** Pápáról dijiir Jelé: reggel (i óra 06 p. (vegyes vonat); d. e. í». óra 34 p. (gyorsvonat); d. u. b óra 15 p; éjjel 12 óra 62 p. hi*-<zell Jelé: d. u. 12 óra 52 p; d. u. 6 óra OK (gyv.); este 7 óra Iii» p ; éjjel 3 óra 27 perckor.