Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-12-15
— Hajtó vadászatok SikerttH vadászatot tartott csütörtökön dr. Nagy Imre P.-Kovácsioan. 12 14 Dimród vett részt a vadászaton, melyen 73 nyul él 5 fogoly esett el. Vadászat után a házigazda és a kedves háziurnö vendégszerető házáhan volt nagy lakoma, mely a legkedélyesebben a késő éjjeli órákig tartott. -- Ugyancsak • napon volt vadászat KolUt Jmr uosnál is Ivéttornyulakoii. A vadászatnak 5fi nyul lett az eredménye. — F. hó 12-én igen kedélyes kis hajtóvadászatot rendezett Rt4 .leuö jiüsj)öki jószágbérlö a Kolontár melletti <'sóta pusztához tartozó erdőben ez mesöaégen. A hajtásuk reggel pont .' »H-kor kezdődtek és déli 1 óráig tartottak, a mikor ('sóta majorban a még ki nem fáradt nimródok vig poharazás és elmés tósztok között pusztították a hosszú fehér asztal sült vaJjait és egyéb na^yválasztékú vadászreggelijét. A szives házigazdán kívül ott volt: Kun Sáudor, volt táblai bíró, Szabó Irnro orsz. képviseli, l'urgly László, ( Üay Károly, Beck János, (íyörtl'y (iéza, Vaduay Szilárd, Uaák Bndre, Noszlopy Viktor, Teritekre került Hl n^iil. 4 róka, 2 fogoly. Az anyakönyvi hivatalból Ihr. 1 -tűi 14-ig lö születés és 30 haláleset jelentetett he a pápai anyakönyvi hivatalban. El id(j alatt 2 házasság köttetett. — Nyilvános köszönet Azon ismeretlen úrnőnek, ki I ioldberg < ryala által a „pápai izr. iparotok gyámolító egylet" jótékony céljaira 2 t'rtot adományozni kegyes volt, ezennel hálás köszönet»t mond az egylet elöljárósága. — Hirdetmény. A ,.Magyar kir. áll. vasutak" igazgatóságától 34233IC V. szám alatt a következő hirdetményt vettük : A kézhesithetlen és teles szállítmányok az üzletszabályzat 7U. £-a értelmében nyilvános árverés Htján délelőtt 9 órakor a következő állomások teher* áru raktáraiban él napokon kerüln« k eladásra. Iliihez a t. c. közönség meghivatik: Arad, Pozsony I89f>. december 12-én. Brassó, < iyör lián. Szabadka, Sieged lb-áu. 1'saba, Kszék 17-én. Bpeit ny. p. u., Itebreczeu 18-án. Kassa. Bpcst d. p. u. ]y-én. Szatmár, Zágráb 20-án. NagyVarad, Temesvár .Józs. v. 23-áii. Pápa 24 én. Kolozsvár, Páca ; y 7-én. Kecskemét. Miskoic göni. p. u. 30 áu. (KoloBlváro/1 az árverezés az Klso magyar engedélyezett árverezési <,álnokban város belközép-utea 19. az. a. tartatik.| Budapest. 18!»5. decz. 2-án. A» igazgatóság. Mr. Bar Ti Schan Kz alatt a csudálatos név alatt egy rendkívül ügyes mnemoteea* nikus, spiritiszta él hasbeszélő működik városunkban, a ki bámulatos mutatványaival lefőli a hasonló vándor bűvészek legnagyobb részét. BoeOO ügyes utóda e napokban a helybeli iskolákban produkálta magát nem kis derültlégér-] a kicsinyekm k, de a nagyoknak is épületel szórakozásul. Ajánljuk öt a közönség jóindulatú ügyeimébe. — Köszönetnyilvánítás. A vásár alkalmával Koritschoner Fülöp pápai t'üszerkereskedö urnái 25 Irtot felejtettem, ki azt nekem hiány nélkül visszaadta, fogadja ért* ezúton hálál köszönetemet. rJ.-Bödöga, 1895. deo. 1 I. Stubán János, — Helyos dioráma. EfTtfdreiii „Paoorá niá"-járól hírneves l\i.-tiun<i lizikus színházunkban ina mutatja he „J>iorámá"-it, a melyeket hydrooxigen lénynyel világit meg. A „fényképek" rendkívüli hatást és meglepetést idéznek elő és érdemesük a megtekintésre. Ma két előadás les/. : d. 11. 4-kor mérsékelt- és est« 7-kor rendes helyáiakkal. Ajánljuk a közönség ügyeimébe. — Vigyázatlan kocsis. Bárdió < iyula, Maukeimer Miksa kocsisai', hó l!2-én este Mátyus házáról hazajövet, az épülő félben lévő csornai vasút töltésére reájárt, mire a kocsi felfordult, ü pedig oly szer-'11 esetlen ül esett H kocsi alá, hogy lábát törte. A vigyázatlan ko< lUl beszállították az irgalmasok korházába. Táncpróba. Ktminy hétté mulatságai eudszerint jól szoktak sikerűim. így történt tegnap ste is, a mikor a „Jókai-kor" nagyterme színültig logtelt apróbb és öregebb tiatalsiggal, mely aztán ;edvéra táncolt világos reggelig, tanúbizonyságot • Iva arról, bogT kitűnő támmesterük derekasan elajátittatta velük a tá mm u vészetel. Szeretet-adományok. A helybeli rg. nővérek intézetébe járó szegény sorsú tanulók észére beszerzendő téli öltözeteknél kegy adományaikcal a következők szíveskedtek járulni: Gróf Ksterházy Idóricn i 50 írt, gróf Val Iis (iyuláué, Tilda Bauer, ianauer Béla 10—10 frt, Özv. Feuy vessyné, Néger Vgoston. Kuszton Halén, Sült .lóy.sefné, gróf Csák. várolyn'i, dr. N'yikora József ."> 5 frt, Stehler Igná<, Berumbur Alajos 3-3 Irt, Peti Menyhért, Svoboda k'eneelné, Pap Amelia 8 i frt, Lang Ignác üveges 1 frt •"> 1 kr, Staniti Fulgöni, Bakony varjr [tdofonij l-'Sovs'. ky Cánnir, Bhali Ven lel, Pöok Fausztin. somogyi Cyprian. Ká'mín Joiief, tliinrieh Gynla, ttuok utóda, Szokoly Ignác, Blau Adolfnó, Kertész )ezsö, Sűsz Vi Inns, Stark Lljoi, Órám Valterul, szib') K le, Wiber Rdzsőm, Klug) Károlyné, Szilágyi bi'.sjl'ii'), Mutiis dfótgjaé, II u'vá'h .íátiosné, Csillag Vlátyás, LiWf Ignác, Liwy Liios, Kreislcr Józsefué Balogh Gyutané, Keoaun Sándor, Bajnóeiky Belesé, inbé Bognár, Goldbers Gyula, .Marinezer Aiittlné • bermiyer JólMÍ, Bánomé, Vajditx Károly, özv Lázár l.ijosué, (Jaal Gyul&nA, Brenner Ferenc, Zireernaa Krisztina, Nagy István. Galamb Jouefne, Kobera K irolyué, ifj. l'a Ü István. Neubauer Károly Mikovinyi ölön, 1'iatsek (iynláné, Martonfalvay, Botkl .Jenőné, Niemer József, I'erezel wredeené I/v. Birinullor Józsel'ué, dr. < sohszombathy, Kertay molnár 1 1 frt, BóJai István 7ö kr, Salzer Hermán itj. Stern Lipótné, Báron Jakuhué, Spiegel Jakab 3ieglety JÓZSHI. VVeisz Géza, Klein kávés, Berget Fereuczué, Kerpol (iusztávué, Neuhauser Imre Horváth Ilona, VVohlráli János , llanuig (iyuláué Nietsehe Alajos, Gyurátz Fereucuó, dr. Blum Róbert Krach Dezső, N. N. 60 -60 kit. (Folyt, köv.) Lopás Czigler Károly pápai születésű 13 évei cipésztanouc, I. évi december hó bán éa 7 én Kis Simon ós Kohu Mór tiai kereskedőknek kirakatát kinyitotta, azokból 2 pár keziyút, 12 drl mellűit és b drb nyakkendőt ellopott. Az ellop ttf tárgyak a tulajdonosoknak visszaadattak, a tettest, l.steuyoi József szabótan uiceal együtt, a ki az elölj, biuok a lopásnál segítségére volt, a rendőrség átadta a kir. járásbíróságnak. — Vásári tolvaj. Molnár Lajoiné sz Uhial Eszter tapolcafai lakos az oraiágoi vénái alkalmával. Horváth Mihály. elüzö hetivásáron pedig Mácz János pápai csizmadia iparosok sátorából lábbelit lopott, — de az országos vásár alkalmával rajta oiipetvén, átadatott a rendőrségnek. A tolvaj asszony ellen a helybeli járásbíróság fog Ítélkezni. Városunkban meghaltak deo. 7 M-ig Vargha János, H2 évei, rk., aggkór. Martak József leánya, '|, óra, rk.. veleaattletett gyengeség. .Molnár Péter tia, 2 éves, rk., gorv.'-lykór. — í »zv. Tombol Fereucné. B6 étfW, ev.. aggkór, — Kása Sándor. 81 éves, ref., aggkor. - Kovács Mátyás leánya. 10 hetes, rk., billob. - Steiner A utal, H4 éves, rk., aggkór. KiirHcsoiiyi és újévi ajándékok a legszebb választékban Kertéit uettt divat-, játék- és rövidáru (isletúben kaphatók. Vasúti menetrend. Indulás Pipáról 'i'/őr felé: reggel H óra 08 p. (vegyes vonat): d.e. !' óra B4 p. (gyorsvonat); d. u. 3 óra 15 p.; éjjel 19 óra 52 p. — Kii'Cttüfelé d. u. 12 .óra Tri p.1. u. •> óra ni. gyv.): este 7 óra 3tf p; éjjel 3 óra 11 peri kor. Kivonat Pápa rárónának fabone-ár jegyzökönyvéből ísys. december hú 18-án. I Bu/.a e j Rozs n Árpa Jó Köz'-p. Alsó. ti ft H ) kr. ti ft 83 kr. (i ft 40 kr. 8 .10 »6l 00 » .") . Hl) . ti . 00 . I 6 . 00 . i 4 . 41 . Zab . ö . tilj . ö . 4i) i ö . 80 Kukorica b . 10 . 4 , !So , 4 > 80 Burgonya 2 , IX) > ; 1 » 80 » j 1 . 00 7. nup . 1 • 00 . 1 . 80 . I •Széna . I 8 » 80 > I 2 » 40 » | SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Veritas. l'jabbi érdekes cikkét közölni az ügy ferdékében fölöslegesnek tartjuk, inert már az első cikkélj A is a többek közt. mindenki megokoltuak láthatta lapnak tulajdonosi veszprémi diszpolgárság.'tt is, mely pidig azou társadalmi jótékonyságban, hogy 0, a nélkül hogy Veszprém város képvise lője lett volna, állott é.óre a Veszprém város tüzkárosult iáinak felsegélyezésére alakult országos mozgalomnak, melynek mindvégig vezetője volt. Dr. GrÓSZ Lajos. Pápa. Cikkét térszüke miatt jövőre hozzuk. Nagy Iván, Veszprém. Közgyillési jkvet csak ma egyhete vettük, tehát előbb nem közölhettük. Köszönet érte. Felhívás legközelebb ke rül sorra. Luuiperth '•••/•a.. Bpest. Krdekes tárcád nagyon köszöuöm. L'dv.