Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-10-20
fi. Köszönetnyilvánitás NagJ méltóságú gróf Esterházy liórloné unni a jótékony nőegylet restére 85 firtoi volt üdvei adomanyosni, Szegényeink és árváink nevében a nagylelkű adományosónak bálás kössönetét nyilvánítja Kuller Jánosul elnök. — Dunántúli szini szövetség. A Suprou és <iy<ir városok közt fennálló szini szövetség a jövő évben felbomlik, mert Győr szini évadát az eddigi bárom hóna]) helyett hót hónapra, vagyis az egész téli időszakra kiterjesztette. A magára hagyott Sopronnak tehát más szövetkező város után kellott tekintenie, s ezt Székest,diérvárban már meg is találta. Sopron város tanácsa a székesfehérvári színház-részvénytársasággal szövetkezett; az erre vonatkozó szerződéit a két fél kiküldöttei már aláirtak. A szerződés értelmében a szintá'rsulat 1890. október 1-töl december 31-ikéig Székesfehérvárott, 1897. január 1-töl virágvasárnapig pedig Sopronban log játszani. A győri szinikeriilet is n-unsokára megalakul és pedig l'iíp'i, Komárom és Szombathely városok belevonásával. — Agárversenyek. A „Pápa ét vidéke ogdrátzegglet* ssombnton, 2tí-án tartja meg ez idei kölyökogárersenyét, avaaaaiiéi a p.-gyimóthi határban. Az Sregagánorteng másnap,27rén lesz megtartva. Dohánygyárunk villamvilágitásáBak próbája kedden este tartatott inog /Itd/osy kir. mérnök l a helybeli gyár tisztikara jelenlétében. Az eteti világítás után a berendezés kitűnőnek bizonyult F. hó 2l-étól már villamos világítás mellett dolgoznak a gyárban. — A dohánygyár uj szer tár-led ügyelője, : Migitl Károly szinti. 1 a héten jött meg és foglalta el hivatalát, Nyilatkozat. Ha a Pápai tsipok két, héttel ez előtt megjelent számában olvasható „//<"' épüljön föl "; állami tanítóképző intézet?" o. cikkemnek alája irtani volna a nevemet s ugy jelent volna meg a Pápai Közlöny mait vasárnapi számában aa arra vouatkozéj közlemény: egy szót se szólnék. A Pápai Közlöny illető cikkírójának hangján, ugyanis a mely kicsinylés. gyanúsítás és gu nyolódás vegyüléke, szólni egyáltalán nem kívánok. De mert nem akarom, hogy ez által az utóbbi lap álial az előbbinek névtelenoikkiró jára terített esnnya köpönyeggel valaki más terheltessék, és hogy az a megsemmisítő ítélet. -- a mely szerint a kárhoztatott cikkitó a városnak hasanálnl nem tud s ártani mégis akar — má- valakit sújtson • kijelentem, bogy a bfinöS cikkíró én vagyok. Pipin, 1896. "ki 18 Kis József főiskolai lanár. Lak változások. A itomitheri lakváltozások batáridejéül, a rendőr kapitányi Iii vatal nov. hó -t-ik napját tűzte ki. — Ssinészeink Győrött. Préda, kitűnő előadásokkal mulattatják Komjáthgéko győrieketSzínre kerültek a héten, a kovetkoző darabok: 13-án a Bányamttttr, Luchs Edittel a grófkísaszSSOny szerepében. Játékáról a „>•//. //." a többek kozt ezt Is írja: „Véleményünket kétféle szempont alapján huzbaljuk ni'g: ha azt a célt tekintjük, amit a győri színészet érdeké ben elérni akartunk, hogy t. i. Aldor Júliánál egy jobb, készebb, igazi primadonnát njreijen Szende és Rontai fölé a társulat, aki népszínműben és operettbou egyformáit biztos és kiváló legyen, *- ugy ezt a célt Luchs Edith k. a. szerződtetésével a] nem értük. De ha e célhoz nem viszonyítva, csak a maga színész értéke szempontjából vizsgáljuk öt, akkor elismeréssel nyilai kozhatuuk biztató jó t ulsjdonságai felöl és sikert jósolhatunk a művészi csiszolódás szorgalmat és lelkiismeretességet feltételező azon munkájának, melynek most a k sasszony korszakába lép." 14-én Uj honpol' laV, 16-éu Bernardó Montilla, 16-in Mákonyt. 17-én ós 1H án lliHfiríjftn, 19 éu és 2'bán Szép MtlHöinth — Somlói szüret. Verőfényes derült őszi napok kedveztek e hét elején a Somlón sziiretelóknek; csütörtök nta asonban égessen zord téliessé változott az ide és a kik már végeztek a szürettel, örültek hogy hazajuthattak. Meny nyiségileg az idei termés 2 -3 szorosan felülmúlja a tavalit, a minőséget tekintve is jobb. mert a must cukortartalma 1 í fokkal nagyobb mint. a 111 ti 11 évben volt. 30—40 kr között váltakozott a must literjének ára. Több helyen voltak vigs/.iireti mulatságok. — Szent gáli ház a milleniumi ki állításon. Tudvalevőleg egyik érdekes része lesz ezredéves kiállításunknak & Juhi kiállítás, melyb u egyes vidékek speciális építkezésüket természetes nagyságban emelt, házakkal mutat ják be. Vármegyénk Szent Gálról mutat be egy nemesi kúriát, a mely már el is készült. A ház frontján egy szarvasaga nos fog ékeskedni, a melyet Süái István szt-gáli jómódú gazda és kitűnő vadász ajánlott fel e célra. Az agancs gyönyörű példány és egy 14-es szarvas hordozta, mig Südi fegyvere alatt el nem esett a nemes vad. Benn a házban Südiuek nem kevesebb, mint 3(1 drb.-ból álló szarvasagaucs kiállítása lesz elhelyezve, kivétet nélkül mindaz ö lövése. Jegyzőválasztások. 1 >eveoserben 1. bó 18-én volt a jegyzőválasztás, a melyen Szaiff Zoltán választatott meg devecseri jegyzőnek. — Tüskeváron e hó 15-én megejtett jegyző választáskor 2b szótöbbséggel Karácsony Ferenc lett jegyzővé megválasztva Szabó Józsid' h. jegyző ellenében. Eljegyzés. Kohn Josse! bakony-eágki vendéglős a napokban jegyet váltott llo/imr Mariska uiiiolgjgyi I, e/v. Ilglner Hermáimé leányával. — Ének ós szavalati estély. A pápai iparos iljuséiy önképző köre f. hó 27-éu esti 7 órakor saját helyiségében ének- és szavalati estélyt tart, melyre az egylet tagjait s jó ismerőseit tiszt.lettel meghívja. Műsor: 1. A dal, Spohr L.-től, énekli az ifjúsági kar. 2. Kelnlvasás, tartja Eöszo Zsigmond ev. s. Mké-sz. 3. Kormán, szavalja Tóth József. •}. l'én bogár, Ilit. H. Y.-tö| énekli az iljusági kar. ő. Boriét él t'rcUzlurii, (töredéki szavalja Yeisz Mór. <i. Reám lekint, (szóló; énekli Veilaudier János. 7. Öngyilkos, monológ, előadja Ungar Jones fi Bt llytnnn*, éuekli az iljusági kar. — Ellenőrzési szemlék F. hó 14 16 ig tartatott meg városunkban a honvédség ellen* őrzési szemléje Udcarág Fenne százados (Vessp rémből] vésésé ss alatt. 17-étül keadve pedig a néplölkelok ellenőrzési szemléje tart. A szemlét, mely 21-ikén fejeződik be, Szitu Héia főhadnagy, as 55. néprolkelő járás parancsnoka Vezeti. Állandó rovat. Pápa város moDOgr.illájának iroit kérjük, legyenek figyelemmel a határidő (október si.) gyors közeledésére, bogy a sajtó alá rendezés kellő időben megtörténhessék, Veszélyes gyermekjáték. Koch JÓSSel ás Takács Mihály 13 éves gyermekek I. hó 14-én az I-j város-utcán játszol lak. Takács Mihály játékkozlien egy kést vett elő és liadoiiazás közben Koofa Józsefet súlyosan megsértette. A léi jelentést a szülök megtették. Orfeum. Gränh'ui kávéházában pár napja egy budapesti daltársitlat tart előadásokat a közönség nagy tetszése mellett. Esténként a publikum ssnfoláslg megtölti a kávéházi helyiségét és mulat az, uj és kevésbé uj, de kivétel nélkül pikáns kuplékoii. A társulat hölgy tagjai ko/.iil, különösen Nttli k. a. arat sok tapsot A férfi ik : (inisvnun és IIV/>o ügyes ének-komikusok. Sikerült darabok voltak: a „Tadl, tidl, null, tum' kupié, a Törpe színházban előadott énekek. Martini karmester által bemutatott árnyképek. A társulat még ma itt játszik. — Életunt öregember. Rosta János 73 eves, kemeues hogy eszi lakos fia látogatása végett Mili ily hasira jött mintegy 2 héttel ezelőtt. Innen azonban eltávozván, azóta nyomtalanul eltűnt. (MUortökoii, 17 én találták meg az öreg hulláját kti kályhásán Katona [ara msael kutjábau. Valószínűleg öngyilkosságból ugrotta kútba, mert taiis'tiyájában 10 kilóra való kö volt, szivét a/onbaii I0U kilo bánat is nyomhatta, hogy igy Vált Illeg a/, élettől. — Sirkoszorilk remek szép kivitelben éa das Vakuttékben Ktrtést l>zsö divat, uorinbergi, játék ód rövidáru utlotcbcu kuphutók. — Tüz Gyimóthon. Nagy tűzvész dühöngött pénteken X.-t-iyiniólhou, melynek az óriási szél miatt, majd az egész falu áldozatul esett. A tüz d. e. ln—11 óra közt ütött ki a templomsoron és csak hamar 9 ház és 39 gazdasági épület állt lángokban I hamvadt el. Helybeli tüzoltőiuk is két kocsival és tűzoltó szerekkel i gyimóthiak segélyére siettek, s a délutáni órákban, az esd is megeredvén, sikerült a tüz tovább terjedését meggátolni. A tüz keletkezésének oka, hihetőleg gyújtogatás. Igen rossz vért szült, hogy a gyimóthiak nem akartak segédkezni a tűzoltóságnak. Neptun mechanikai gőzmosó részvénytársaság. Alaptőke: 600,000 korona. A fenti vállalat dr. Fengvessg Ferenc orszgy. képviselő elnöklete alatt, ki egymaga 25.000 írttal lépett be az alapítók közé, mult héten tartotta alakuló közgyűlését. A vállalat egy amerikai rendszerű mosógéptelepet rendez be és arra lesz hivatva, bogy a székesfőváros kifejtett szükségletét e téren kielégítse : egyúttal tervbe votte bizonyos fehérneinüek gyártását is. Az igazgatósága következőképen alakult meg: Dr. Fenyvessy Ferenc elnök, Brachfeld Sándor (Brachfeld F.-cég tulajdonosa) alelnök, Glück Frigyes (szállodatulajdonos/, dr. Ngiri l-ajos (ügyvéd), Motei tíyula i Arvay .1. és Trsa<ég tulajdonosa', l'ttrlayi Ferenc (igasgató) és Leve <<. (Pária) igazgatósági taioik. Jogtanácsos: dr. Hirschfeld Antal ügyvéd. A fel ügyelő bizottság következő tagokból Ul'. MöSSSSOT József elnök, Heilert Mór. liif/ellteiin Miksa, Heiner Mihály éa Ku nitzer József mérnök. Intéző igazgatókká : Braehfe'd Imre és Muit/z Anizet, műszaki tanácsossá Stroster Albert mérnök lettok kinevezve. — Hogy Unghváry Iránié ceglédi gyümölcsfaiskolája manapság már milyen érdeklődés, illetve kíváncsiság tárgya, igazolja azon körülmény, hogy nap-nap után nemcsak magánosak, de testületek is igen nagy számban keresik fel a nagyszabásii telepet. Többek közt a napokban a .Kocskemétvidéki (jazdasági Egyesület* egy tekintélyes küldöttsége. Honrath Dosne nyugalmazott cnriai tanácselnOk rezetése mellett, nemkülönben a budapesti • felsőbb szőlő /-s borgazdasági tanfolyam, szépszánm liallgatiii kereslek fel Angyal és (íyöri tanárok vezetése mellett. Mondani sem kell. hogy a telepen Icvó nemes él v.idoiir CM lék milliói, a pedáns rend. • különösen ob ,1 anyagok nagy lömébe, annyira megnyerte tcti/.ésöket. miszerint önként megígérték, bogy a telepet ezentúl nemciak gyakran felkeresik, hanem legnagyobb erkölcsi támogatáiban is fogják részesíteni. Tényleg a kecskeinétiek nagy no giendeH sekel lettek. Hálanyilatkozat. A pápai 7. bouvúdlniszárezred tisztiknra. ugy a pozsonyi 18. honvéd gyalogezred tisztikarának Tatából jött küldöttsége, agyátaltban mindazok, kik I tlejihotleii kedves halottuuk, Horvátth Dénes tisztbelyettesnek gyászszurtartásáti inegjelemii, részvéttlkuek szóval és írásban s koszorúk küldésével is kifejezést adui, mély fájdalmunkat enyhíteni szíveskedtek, fogadják szivünk mélyéből eredő nagy báláikat és koszóuetuuket. I'ápa, 1H9Ő. október 19. Horvátth Károly cs cs>dádjti. - Városunkban meghaltak október 12—19-ig. Horváth János leánya, 2'/j éves, rk., roncsoló toroklob. — Csiszlér Ferenc •18 éves, evang., veselob. - Schvartz Simon lia, l napos, izr., veleszületett gyetigeség. — Komláti Mari lia. 7 napos, rk., ránggöics. — Lövi Jakab b8 éves, izr., gutaütés. — Horváth Dénes 19 éves, rk., liashártyalob. - Seibert Mihály leánya. 2 hónapos, rk., bélhurut. Henneberg-selyem csak akkor valódi, ha közvetlen gyáramból rendelik —- fekete, fehér és színeseket 35 krtól 14 frt 65 krig méterenként sima, csikós, koczká/olt, mlntáxoUaaat, damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 mintázatban) stb. postabér- és vámmentessén a házhoz szállítva és mintákat postafordultával k hl Henneberg 6. (cs. éa kir. udvari szállító) selyemgyára Z ü r i c hbe n, Svájcba eziinzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra ö kros In l>cg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan clintéztetiieit (1)