Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-05-19
naipjobli szabása kő it vashidak építésére lesz uuktéf, a mihez képest az alépítmény költségeit kilometerenkiut 9i»r!3 frttal kellet elöiráuyozni. Az l.216.100 frtnyi tényleges tökének fedezete az 1888. évi IV. t.-c. 10. íj-ának rendelkezéséhez képest M**«. ere " jéig törzsrészvények, 65% erejéig pedig elsőbbségi részvények kibocsátása Utján lenne biztosítva akképp, hogy a törzsrészvénvtöke, illetve a kibocsátandó törzsrészvények teljes névértéke számszerint 495.600 frt s helyi érdekeltlég és az állam részéről hozzájárulás és segélyképpen fizettetnék be. Nevezetesen az érdekeli törvényhatóságok, községek és magánosok részéről össsesen BS1.800 frtnyi hozzájárulás biztosíttatott - a vallásalapit vány kis-acsádi pusztájának hozzájárulása pedig érdekeltségéhez mérten 4000 frtban állapíttatott meg. Essel együtt • tulajdonképpeni helyi érdekeltség részéről — megfelelő névértékű törzsrészvények ellenében befizetendő hozzájárulások összege 395.800 frtot tesz. míg 400 trt az engedélyes részéről biztosítandó. Az ekképp a 195.000 frtnyi törzsrészvényt ökéből még hiányzó 100.000 frtnyi tőkerészlet az 1888. évi IV. t-e. 4. és 7. $§-ei alapján a postahoaaájárulás és a külön állami segély által nyerne fedezetet. Nevezetesen egyfelől a m. kir. postának a helyi érdekű VSSUtOU az engedély • réss tartama alatt ingyen leendő szállítása fejében az 1808. ev IV. t.-c. 4,| ában foglalt rendelkesések szem előtt tartásával a vasút megnyitása, illetve • postaszállítás tényleges megkezdése napjától számított 50 egymás után következő évre :tt»(tti frtnyi évi átalány lenne a helyi érdekű vasat javára bistositandó, mely átalány 5%*OS kamat és töketörlesztés alapul vételével számítva, tökében 60000 titnvi boaaájárulásnak felel meg és viszonyítva a h. é. vasút 1,916.100 frtnyi tényleges építési és üs létbe rendezési tőkéjéhes as utóbbinak csak 4.99"| 4-á1 képezi, tehát a törvényben engedélyezett l(l"„-os maximumnak felét sem éri el, másfelöl az 1688. IV. 7. §-a alapján a heiyi érdekű vasutak segélyezésére szolgáb't költségvetősi udománvból 50 egvmást követő éven át flsetendö9000frtnyi kamatnélkfili segélyrészlet vagy egyszerre tizet endő 40.000 trtuyi állami segély lenne bistositandó, — mely összeg szintén jóval alatta marad az idézett törvénycikk 7. $*áben megállapított maximális segélynek a mennyiben • helyi érdekfl vasút tényleges tőkéjének csak 8\97%-át képezi. Igy a postahoz/.á járulás 60.000 frtnyi. mint a kukta segély 40.000forintnyi toké értéke tejében • h. é. vasút SUgedélyeeei köteleztetnének ugyanannyi saámsaerini 1004)00 névértékű törzsrészvényt az állsmkinossár tulajdonába boosátáni Ily mádon 400 frtnyi maradéktól eltekintve, az egész tör/srészvénytöke fedezetet s az összes törzsrészvények elhelyezést nyervén, a VaSUt te: vezöi kápesekké válnak a további asukségletnek oly módos leendő biztősitus.ira, hogy a kiadandó engedélyokirat saerint a tényleges tőkéből tartalékalapra kihasítandó 19.000 irtot elsőbbségi téaa vény ékben fognák letenni, — a többi elsőbbeégi részvényeket pisiig a törzsrészvénytöke által nem fedezett költségek hfsawreihotéss végett értékesiteuék. A vasút üzletének késelése az 1880. évi XXXI. t.-c. 8. ij-a értelmében megállapított szabványszerződés alapján a BS. kir. államvasutakra ruháztatnék át. Az előadottak kapcsán van szerencsém bejelenteni, hogy időközben a vasút tervezői az előmunkálati engedélyt az ezzel ksposolatos összes jogok SS kötelezettségekkel egyetemben Lindheim Krnö lovagra ruházták át és hogy nevezett a tervezett h. é. vasútnak a fentebb előadott feltételek és kedvezmények mellett leendő megépítésére és üzletére kötelezettséget vállalván, az 60,000 frtban előirt engedélyezési biztosítékot már letette. A tervezett helyi érdekű vasút két már forgalomban lévő vasutat kötvéu össze, anuük engedélyesése az 188(1. évi XXXI. t.-c. 1. ij-a értelmében a törvényhozásnak van fenntartva. Ehhez képest a fentebb tisztelettel előadottak alapján s utalással arra, hogy a h. é. vnsut létesítése ii Pápa és Csorna váratok köti elterülő s a Rába ét Marcal folyók által iintiiziitt terniéhenii vidéknek jJtiaflISSSI fejlődése érd' lében kívánatos, a vatuit engedélyezésére vonatki izé törvényjavaslatot azzal a kéréssel van szerencsém a t. házhoz benyújtani, hogy azt tárgyalás alá venni, elfogadni s hasonló célból a fő rendihásboi átküldeni méltóztassék. Budapesten, is'j5. évi május hó. Daniel s. k. kereskedelemügyi m. kir. miniszter. Városi közgyűlés. — Május IK. — Szombat d. u. 3 órakor tartott városi közgyűlésről ref érádén k a következő: Osvulil pnlgáriuester a gyűlést megnyitván, jkv. hitelesítésére dr. Antal. Ilorrálb Lajos, dr. Kliaje, dr. h'nritsrhoiier és Körmendi/ Héla v. képviselőket kéri fel. Lamptlih lejegyző az ápr. 10-ki ülés jkvét felolvasván, dr. Lön/ interpellált a VÍZttZtték és az épitétZéti szaluit i/rendelet tárgyában. Mindkettőre a polgármester válaszolt ; az elsőre azt, hogy a Waltet cég kiküldötte jun. 1-én l'ápára jöu s a vízvezetéki előmunkálatok ekkor megkezdődnek : a "2-ikra pedig, hogy az építészeti szabályrendelet módosítás végett szakbizottságnak kiadatott. Ezután Barihatot v. képviselő tett indítványt Németh István házának a város céljaira megvétele iránt: Ha na ner ellenvéleménye nyilvánítási', és Herrath I.. pártoló hozzászólása után, kitnoudta a közgyűlés, hogy az mint bejelentett indítvány elfőgadtatik és jun. 11 ki közgyűlés tárgysorozatába félvétetik. Következett a napirend: (tumipuskák eltiltásáról szóló szabályrendeletet elutasító mmisztei i leirat tudomásul véj tetett. ( Űvastutváu F.sterházi/ gról ajánlata a női korháznak a város javára átadása tárgyában, azt a közgyűlés örömmel veszi tudomásul és jun. 'J"J-ki közgyűlés napirendjére tüsj kí; a v. tanácsot, pedig megbízza a városi köSkÖrhás felállításának ehuntézkedéseivel. központi választmányi tagokul, titkos saavaaattsl| 58 szavazólapon, egyhangúlag (ialasse József és Salt József választattak meg. Az áll. választmányba liarani/mi Zsigmond, az iskolaszék tagjai köté dr. Koritsehoner L. választatott hu közfelkiáltással. korona vendéglő megvétele a jun ü--ki közgyűlésen lesz tárgyalva. i l't ák visagálatára kiküldött bizottság javaslata módosítással el lett togadva és pedig ' a főközlekedési vonalon levő utcák kizárólag a kövezetvám jövödelemből tartatnak fenn, a helyi közlekedésre szolgáló mellék utcák pedig a f. évben a közmunkaalapból és enuek terhére még egy utkaparó állás is rendszeresit.tetett. Jövőre pedig e címen magasabb tétel vétetik fel a költségvetésbe. Ujváry Gizella óvónőnek betegsége miatt f. évi febr. 1-től egy évi szabadságidő engedélyeztetett teljes fizetéssel, helyettese tlorsitzku Erzsébet eddig is alkalmazott oki. óvónő lesz. Edvy János v. rendőr 23 éves szolgálata után évi 178 frt 90 krral f. évi jul. 1-től nyugdíjazva lett. A városi pénztáraknál levő összes kölcsönök kamatlábának 5 , ' J °.'„-ra leszállítása tárgyában tett ügyészi indítvány ellen Hanauer, dr. Koritsehoner, dr. Antal és liarthalos v. képviselők szólaltak fel és az áll. válaeztmáuy azon javaslata fogadtatott el, mely szerint csakis nagyobb kölcsönök adhatók ki 5Vt*4"**i az e felett való határozás a v. tanácsra bízatván. Ezzel az ülés befejezést nyert. TOLLHEGYGYEL. A müvészestélyröl. — Csevegés. — Az aranjuezi szép napoknak tehát vége van, — mondta a minap egy ttét barátom, kinek kimaradási engedélye vasárnap járt le . . . Szép napok . . . brrr minő gondolat . . . kétszeresen brrr . . . DÜnő napok . . . izgés mozgás, sürgést forgás, ideges kapkodás, lázas nyugtalanság nappal, tervezgetés, tanácskozás, értekt zlet,gyűlések éjjel, — sörödé, boroda, kávéház, posta, vasút, táviró, hordár, liaker. omnibusz éjjel-nappal. Mondja aztáu valaki, hogy társadalmi életünk ütere nem lüktet. De hát voltaképpen mi az a földrengés, mely kisvárosi nyugalmunk Laibachjáuak szilárd talaját annyira megingatja, felforgatja P Ah! Uraságod ngyléttsik ideijén! — mondaná már erre a kérdésre valamelyik demonstrációban dolgozó egyetemi polpártárs — hát tetszik tudni a Jókai-kör zenekara nagy családi eseménynek néz elébe . . . A hé . • . hm tudom, tudom . . . izé . . . nemde vajúdnak a begyek és születik egy . . . hahaha . . . - Nono kérem, ne oly mohón az élet tejszínével, a nevetés és a születeudönek olkeivszteltetóse még kissé korai; OSak az tudja, hogy van-e nevetni valtja, ki s végén nevet; tollát, tessék csak a dolog végét bevárni. Most azonban logyen szabad azt, a programmot szíves figyelmébe, magamat pedig kegyes jóindulatába ajánlanom, mert nagy munkában vagyok, sietek, ostort fonok, láugostort napsugarakból, megkorbáosolosn a világot — ha pereputtyostól ott nem b-s/; a színházban a nagy estélyen, és most, pá! engem már a kötelesség szólit a vasutia I >oiiiotrovichnő Klvira müncheni opera énekesnőnk fogadására. Csengetés . . . egy éles futtyettei... a vonat zakatolva, pöfékelve berobog. • uithy zenetanár és karmester előre lép, a piros szinü peron-jegy gye] fslssálag* diszitett fogadó küldöttség katonai kaptákba vágja magát, .és glédába áll. \ várva várt művésznő első osztályú kocsi-