Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894

1894-01-14

. Korcsotya-bál. Idei farsangunk első bálján váró­síink intelligenciája és a vidékről szép számban • érkezett előkelő közönség volt jelen. A „Griff" csinosan díszített tánc­terme valóságos fényárban úszott, melyet a megjelent sok bájos hölgy szemsugárai csak még inkább vakítóbbá varázsoltak. Midőn jelen sorainkat irjuk, vette kezdetét a tánc, mely, az előjelekből itélve, kivilágos kivirradtig fog tartani fesz­telen jókedvvel és lankadatlan hévvel. Szóval a bál átálában fényesen s kitű­nően sikerültnek mondható, mi a ren­dezőségnek és ennek élén Bothmer Béla báró elnöknek 0 az érdeme. Az első négyest 26 pár táncolta. A diszes hölgykoszoruban a következő hölgyeket láttuk: Leányok: Baly Jolán, Baráth Linda, Barthalos Olga, Berger Anna, Beszedics Gizella (Tapoleza), Hanauer Sarolta, Ka­kas Margit (S.-Vásárhely), Kazal Lenke (Ács), Kis Yeronka (Györ), Kiss Vilma, Kluge Mariska, Lazányi Bóza, Oláh Jolán és Emma (Marcaltő), Uainprecht Lujza (Veszprém), Pentz Mariska (Dáka), Seré­nyi, Jolán (Salamon), Takács Juliska és Zseni (Kis-Ozell), Tóth Gizi, Tóth Jolán, "Weber Olga, Weöres Gizi ós Otti (Osönge). Asszonyok': Baráth Ferencné,. Besze­dics Edéné (Tapoleza), Gaál Hlésnó (M.­Gencs), Hanauer Bólánó, Kakas Károlyné (S.-Vásárhely), Kazal Ferencné (Ács), Oláh Gézánó (Marcaltő), Pentz Józsefné (Dáka), Pollák Ferencné (Farkas-Gyepü), Rain­precht Antalné (Veszprém), özv. Soós Ignácnó, Székely Istvánné, Takács Jenönó (Kis-Cell) Tóth Laj osné, "Weber Eezsőnó, Weöres Sándorné (Osönge), Weszter Hen­rikné. — Kegyes adományok. Dr. Da­rányi Ignác főiskolai gondnok az igaz­gató tanács e hét folyama alatt Pápán ülésezése alkalmából S darab 20 koronás aranyat adott át a főiskolában működő három kör, — a theologiai, — az ifjúsági önképző, — ós a gyorsiró kör, — részére jutalom, — illetve pálya dijul. — Áthelyezések a honvédség­hez. A cs. ós kir. közös hadsereg tarta­lékából .a m. kir. honvédség tartalékába 1893 dec. Bl-J>n áthelyeztettek: 1. a pápai 7-ikhonvédhuszár ezredhez : Chernél Ist­ván, Fiáth István, Szabó Jenő, Walla Géza hadnagyok, dr. lenyes Béla főorvos ós Schleér Kálmán állatorvos. 2. a sz.-fehér­vári 17-ik honvéd gyalog ezredhez: Kör­mendy Béla hadnagy, Weszter Henrik tiszthelyettes. — A pápai kir. járásbíróság ügyforgalmi ós tevékenységi kimutatása az 1893. évről. Érkezett: 545é polgári-, 5007 telekkönyvi, 4249 bűnügyi-, 714 el­nöki- és 268 kisebb polgári- összesen: 15692 beadvány, mely mind elintéztetett ós hát­ralék nincs. Mikovinyi Ödön járásbiró elintézett: 3300 polg.-, 420 tkvi-, 656 elnöki és 225 ki­sebb polgári beadványt. Kisfaludy Miklós aljbiró elintézett: 66 polg.-, 4413 tkvi- és 116 bűnvádi ügyet. Dr. Winchkler István aljbiró elintézett: 1677 polg.-, 174 tkot- és 1517 bűnügyi szá­mot. Kramaszta Imre aljbiró elintézett: éli polg.- és 2616 bűnügyi beadványt. A telekkönyvi értékforgalom pedig az-1893-ik évben összesen: l,b32,312 frt volt; vagyis az adás-vevósi-, Örökösödési-, végrehajtási-, zálogjog szerzési- ós meg­szüntetési ügyek összesen ennyi értéket képviseltek. A Járásbíróság elismerő tevékeny­ségét szépen tünteti fel a kimutatás, mely egyúttal ujabbi bizonyítéka aunak, hogy a pápai járásbíróság csakugyan minta járásbíróság. — Gyászeset. Mély fájdalom sújtotta Steiner Antal ny. urod. építészeti feltigyelqt ós családját nejének, illetve anyjuk és nagyanyjuknak szül. Heberle Antóniának f. hó 5-én reggeli 6 órakor, életének 75-ik, boldog házasságának 52-ik évfordulójában tüdőlobban történt gyászos elhunytával. A boldogultnak hültteteme e hó 7-én d. u. 3 ós fél órakor helyezte­tett a kálváriái sírkertbe örök nyugalomra. Bóké poraira! — A viikérdés megoldása, bár las­san, de biztosan halad előre. Egy bécsi mérnök járt itt nálunk a mult héten, a ki konstatálta, hogy a másfél átmérőjű kut óránként 200 hektoliter vizet ád. A víz ízletes és kifogástalan fehér színű. Ki­számította a mérnök továbbá azt is, hogy egy 5—6 méter átméretü kut mintegy 6000 hektoliter vizet fog adni. A v. ta­nács a kútnak fúróval lenndö mélyebbre fúrását rendelte el. Ha elegendő vizmeny­nyiségünk meg lesz, a víznek a városba való bevezetésére a szükséges lépések megfognak tétetni. Nem reméljük ugyan, hogy ez még a nyár folyamán megtör­ténik, — de kizárva nincs, hogy mielőbb $*ÍQW YtrgÖdÜnfc, — Kalikó-bál Komáromban. A komáromi atlilétikai-kör alaptőkéje ja­vára ma a „Schnell" helyiségben tréfás előadással egybekötött Kalikó-Bált rendez. Az előadás kezdete 8-^a táncé 9 % órakor. Belépti dij: Családjegy 3 frt, szémélyj egy 1 frt. — A v. tanács tegnap tartott ülésében elhatározta, hogy az újonnan elnevezett Jókai Mór utcára a táblát f. hó 28-án délután 3 órakor fogja ünne­pélyesen felszegéztetni. A menet zeneszó mellett.a városházától indul el és a tábla a Blum-féle házra lesz kiszegezve. Az ünnepi szónoklatot Lampórth főjegyző tartja. — Városunk népességi sta­tisztikája az 1893. évben. Bóm. katholikusoknál született: 313, meghalt: 274 egyén, házasságra lépett: 63 pár. Evang. reformáltaknál született: 59, meg­halt : 55 egyén, házasságra lépett: 19 pár. Ágost, evangélikusoknál született: 73, meg­halt : 89 egyén, házasságra lépett: 28 pár. Izraelitáknál született: 96, meghalt: 74 egyén, házasságra lépett: 29 pár. Összesen született: 541, meghalt: 392 egyén, há­zasságra lépett: 129 pár. — A pápai Lloyd társulat ren­des évi közgyűlését jan 21-ón d. u. 2 órakor tartja. — Uj tartalékos tisztek. Váro­sunk fiatalságának jól ismert tagjai kö­zül, kik a mult évben önkénteskedtek, tart. hadnagyokká kineveztettek f. hó el­sejével : Iglauer István a 6. sz. vár tüzér ezredbe ós Jutási Ödön a cs. és kir. 19-ik gyalogezredbe. Gratulálunk. — A pápai izr. iparosok gyá­molitó-egylete f. hó 6-án esti 6 órakor tar­totta rendes évi közgyűlését. Ezen alka­lommal az egylet tisztviselősóge választás utján következőkép alakult meg: Singer Miksa elnök, Nobel Ármin alelnök. Nusz­baum József titkár, Goldberg Gyula pénz­táros, Kohn Lipót ellenőr, G-lück Miksa és Stern Lipót kulcsárok; továbbá Böhm Salamon, Deutsch Ignác, Deutsch Manó, Eisler Lajos, Fischer Simon, Goldstein József, Gutstein Jónás, Krausz Dávid Majersberg Samu, Neumann Mór, Eoth Ferenc és Weisz Ignác — választmányi tagok. — Eljegyzés. Beichenfeld Jakab kt.­laki bérlőnek bedves leányát, Szerénát elje­gyezte Fischl Sándor bórlő P.-Gyirmóthon. — Az 1848-iki nemzetőrség esküje. Gracza György a magyar szabadság­harc történetének imént megjelent harmadik füzetében reprodukálja azt az esküformulát, melylyel az 1848-iki pesti polgárőrség meges­küdött. Az eskü igy szólott: „Én, mint a pesti polgári őrsereg tagja esküszöm az egy élő istenre, hogy hazának, királynak és az alkot­mánynak tántorithatlan híve leszek s a tör­vényeknek és törvényes hatóságoknak, ide­értve polgári fő és altiszteimet, mindig enge­delmes leszek, azokat tisztelni s törvényszerű parancsaikat teljesíteni fogom; zászlómat a haza és városom szolgálatában semmi esetben el nem hagyom ; őrhadi szolgálatomban nappal és éjjel férfiasan viselendem magamat és a rend fenntartásában munkás leszek; áltálában őrhadi szabályainkat törvénykép tisztelve, azoknak minden pontjait teljesitendem és ellenök véteni nem fogok. Isten engem ugy segéljen Amen." Még egy érdekes okmányt veszünk át Graca mankájából: azt a kérvényt, melylyel Pálffy Albert a „Március 15-ike" szerkesztője a lapja megjelenését közölte gróf Zichy Ferenccel, a helytartótanács alelnökével: „Zichy Ferencnek, PeBten. Polgár, al- előlülő I Miután szerkeszté­sem alatt megjelenő lapot a postán is szétkül­deni akarom s miután a postai szétküldhetés elrendelése rövid ideig még a helytartótanács intézkedése alá esik: Megkérem önt, hogy ezen ügyre vonatkozó rendeletét kiadja és igy al­kaimat nyerjen arra, hogy hivatalos kötelessé­gének egyik ágát teljesítse. Pálífy Albert, a „Március 16-ike" szerkesztője." A füzetben különben van egy Pálffy Albertre vonatkozó 48-iki torzkép reproductiója is, a képen Pálffy egy „Március XV." feliratú talapzaton ül ugyan, de baljában egy „Táblabíró—Pecsovics—Con­servativ" feliratú zászlót tart. Érdekes még a füxet két más torzképe is: az egyiknek cime „Kossuth és Apponyi György", a másiké: V. Ferdinánd álma. A többi képek: Klauzál Gábor és Hajnik Pál arcképei, Táncsics dia­dalútja, a pesti nemzetőrség, az 1848—49-iki honvéd gyalogság fölszerelése stb. A füzet még mindig a márciusi nagy napok elbeszélésénél tart; ennyire kimerítően és elevenen még a szabadságharc e részét sehoisem tárgyalták. A kiadóhivatal azon újítást léptette életbe, hogy ezentúl egyhavi (2 füzetre) ós kéthavi (4 fü­zetre) előfizetéseket is elfogad. Gyűjtőknek minden 7 példány Után egy tiszteletpóldány, vagy annak bolti ára jár. Előfizetési ár ne­gyedévre (6 füzet) i frt 80 kr., félévre (12 füzet) 3 frt 60 kr., egész évre (24 füzet) 7 frt 20 kr. üjból is ajánlhatjuk hát olvasóinknak Gracza müvét, melyet Wodianer F. ós fiainál (Budapest, Andrássy-ut 21) lehet megrendelni. — Nyilvános köszönet. Piacsek Gyula kegyes Volt 5 frtot a Wahrmann­egylet céljaira adományozni, mely nemes­lelkű adományért leghálásb köszönetét nyilvinitj* az elöljáróság, — Köszönetnyilvánítás. A pá­pai önkénytes tűzoltó egylet nevében annak választmánya hálás köszönetét fe­jezi ki Baranyai Zsigmond ügyvéd urnák .5 frt és G. E. M. urnák 2 frt 50 kr ado­mányáért, mely összegek'a tűzoltó egye­sület közszüksógeire utaltattak. — A csóthi önk. tűzoltó tes­tület ma a csóthi nagyvendóglő összes helyiségeiben zártkörű táncmulatságot ren­dez. Belépti-díj: személyenkint 50 kr. Családjegy 1 frt 20 kr. Kezdete este 7 órakor. — A pápai Wahrmann-egylet ez évi rendes közgyűlését f. hó 20-án, este 7 órakor tartja a keresk. ifj. önk. köre (volt balkör) helyiségében. — Eljegyzés. Lőwy Ignác nagy­szőlősi földbirtokos f. hó 11-ón jegyezte el Herczog Ferenc helybeli kereskedő ked­ves leányát Szerát. — A pápai Leányegyesület ma d. u. 5 órakor az egyesület saját helyisé­gében nyilvános előadó ülést tart, mely alkalommal zongorázni fog: Preisach Ka­rola k. a., szavalni Goldschmied Etelka k. a. ós felolvasást tárt ^akai Emil, a Pesti Napló belső munkatársa. Ezen ülésre az egyesület t. tagjait tisztelettel meg­hívja az elnökség. — Állami végrehajtások szü­nete. A m. kir. pénzügyminisztérium 1893. évi december hó 28-án 82189. sz. alatt kelt körendeletével az 1894. évi ja­nuár és február havában a közadók ós ezek módjára beszedendő kincstári köve­telések behajtása végett az 1883. évi XLIV. t-c. 81. §-a alapján kirendelt államvógre­hajtók, továbbá a főszolgabirák ós szol­gabirák működését a .közadók behaj­tása körül beszüntette, ós pedig az adózó közönség iránti figyelemből, to­vábbá azért, mert az adóvégrehajtások eszközlése a téli hónapokban bekövet­kezni szokottközlekedósinehózségek miatt eredménynyel arányba nem álló költséggel ós fáradsággal jár. — A nagy-alásonyi nőegylet alaptőkéjének gyarapítására, f. hó atí-án a Casino helyiségében zártkörű táncvigal­mat rendez. Belépti dij : Szemólyjegy 1 frt. Családjegy 1 frt 50 kr. Kezdete 7 órakor. Felülnzetósek köszönettel fogad­tatnak és hirlapilag nyugfcáztatnak. — Tüz. Lampérth Lajos v. főjegy­zőnek házánál a Jókai Mór utcán, tegnap délután V 2 1 óra tájban a szalmabogja kigyuladt es egy része leégett. A tűz ke­letkezése ismeretlen. — Az a.-teveli Olvasó-kör f. hó 7-ón tartotta meg könyvtára javára rendezett táncmulatságát,'mely szépen si­került. LT. i. bevétel 83 kor. 60 fii., a ki­adás 60 kor. 94 fii. volt ós igy maradt tiszta jövedelműi 22 kor. 66 fii. Ez alka­lommal felülfizettek: Seregély Béla leik. N.-Pinth 4 kor., Ballá Endre leik. Csetóny 2 kor., Ballá Dezső s. leik. A.-Tevel 2 kor., egy pápai comp. 2 kor., Zilay Jó­zsef L.-Patona 1 kor. 40 fii., Frey József N.-Tevel 1 kor., Noszlopy Sándor 1 kor., Böröczky Géza 20 fil.,Kapöcsi Béla 20 fii'. Fogadják a nemesszivü felülfizetők az Olvasó-kör hálás köszönetét. Az elnökség. — A „Regény-Szalon" cimü, Zemp­léni P. Gyula által szerkesitett, félhavi szép­irodalmi folyóiratból megjelent a 2-ik szám, gonddal összeállított, gyönyörű kiállítású. — Daudet, Bedra dr Álarcon, Rodziewicz regé­nyei most folynak, a 2-ik számban kezdődik Feuillet Octave-nak „Juliette válása' 1 c. 3 felv. remek vígjátéka is, melynek közlési jogát a „Regény-Szalon" szerezte meg. — Pompás két költeményes Weisz Juliánnak v Egy pillangó regénye"' c. kitűnő karcolata egészítik ki a dus tartalmú füzetet. A „Regény-Szalon" megjele­nik minden hó 1-ón és 15-én, negyedévi 2 frt előfizetési ár mellett. — A kiadóhivatal (Bu­dapesten, VUL, Népszinház-utca 26) szívesen küld mindenkinek mutatványszámokat. — Sikkasztás. SchmidegSámuelnó pápai lakos feljelentette Légrády Károly papai ácslegónyt, a gondjára bízott 625 drb. meszelönyélnek elsikkasztása miatt. A rendőrség vádlott ellen a bűnvádi el­járást folyamatba tette. — Jókai Mór. Ötven éves irói jubi­leumára irta Névy László. Budapest, az Athe­naeum kiadása. Ma jelent meg az a tartalmas és érdekes füzet, melyben a Petőfi-társaság megbízásából a nagy költő pontos életrajzi ada­tait s műveinek rövid méltatását nyujlga ismert aesthetikusunk: Névy László. Ez ideig ez az első, adataiban teljesen megbízható óletirata Jókainak. A fűzet mint olvasmány is igen élve­zetes ; Névy ugyanis nem elégszik meg az életrajzi adatok száraz elősofolásával, hanem majd jellemző törtónetkék és adomák beszövé­sével tarkítja előadását, majd az irót, szerkesz­tőt ós politikust mutatja be, néhány jól kivá­lasztott vonással karakterizálva annak hatal­mas egyéniségét. Az életrajz sok gonddal, tu­dással s azzal a szeretettel van írva, melyet minden jóravaló magyar írónak éreznie kell Jókai iránt. Ez a szeretet nyilatkozik meg az egész füzetben. A diszes kiállítású füzet árát igen alacsonyra (csak 25 kraicárra) szabta a kiadó társulat Kívánjuk, hogy minél szélesebb körben elterjed jen< — Találtatott a veszprémi út­vonalon egy bunda. Tulajdonos jelentkez­zék a rendőri hivatalban. — Köhögés rekedtség és elnyál­kásodásnál melegen ajánljuk -t. olvasóink figyelmébe Egger dijjutalmazott biztos­"hatásu mellpasztilláit. Kaphatók 25 ós 50 kros eredeti dobozokban minden neveze­tesebb gyógyszertárban és drogue üzlet­ben, valamint. Egger A. fia gyógyszerkü­lönlegessógi gyárában Bécs-Nussdorf. — Városunkban meghaltak jan. 1-től 13-ig. Lang Mayerné 70 éves, rákos elfajulás. — Németh János leánya Julcsa 4 éves, tüdővész. — Jank Otília leánya Erzsébet 6 hetes veleszületett gyen­geség. — Cserkuti György fia halva szü­letett. — Steiner Antalné 74 éves, tüdölob. — Posch Lajos 14 éves, nagymáz. — Szabó István leánya halva született. — Vaczkó Mihályné 51 éves, vizkór. — Po­lák Henrik leánya Janka 3 hónapos, tüdő­hurut. — Antal Mihály leánya Mari 3 éves, torokgyik. — Gergye Mihály leánya Mari 4 hónapos tüdőhurut. — Hencsel Vincénó 84 éves, végelgyengülés. — Velt­ner Manó fia Lajos 2 V s éves, görcsök.— Balázs János fia János 6 hónapos, tüdö­lob. — Bot Bábi hajadon 65 éves, guta­ütés, — Ihász János fia Imre 1% éves, tüdölob. — Gergye Ferencné 70 éves, végelgyengülés. — Gyenge Gábor fia 7 napos, veleszületett gyengeség. — Nagyfi Ferenc 9 éves, tüdővész. Köszönetnyilvánítás • Mindazon jó barátaink ós isme­rőseink, kik felejthetlen nőm, illetve anyánk és nagy anyánk elhunyta alkalmával a gyászszertartáson meg­jelenni és részvétüknek szóval vagy írásban kifejezést adni s nagy fáj­dalmunkat az által is enyhíteni ke­gyeskedtek, fogadják legmélyebb hálánkat és köszönetünket. Pápa, 1894. jan. 10. Steiner Antal és családja. 3>a yirt-t^r. E rovat alatt közlöttekórt nem vállal felelősséget a Szerk. Henneberg G. (cs. és kir. udvari szállító) selyem­! gyára Zürichben, a privátmegrendelőknek lakására közvetlenül szállít: fekete, fehér és szines selyemszöveteket, méterenként 45 krtól 11 frt 65 krig postabér- és vámmentesen, sima csíkos, koczkázott és mintázottakat. damasztot stb. (mintegy 2£0 különböző minőség és 2000 különböző szin s árnyalatban) Minták postafor­dultával küldetnek. Svájczba czimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ra­gasztandó. (1) A m. k. államvasutak gépgyára. Gőzcséplőgarniturák, hengerkazános. L o k o m o b i 1 o k, szalmakazaló-gépek, gözkukoricamorzsolot, Stibor-kürfürészek xxx indig csak a m. k. államvasutak gépgyára vezérügynökségénél Budapest, VJH,, József-körut 41. rendelendő meg. Hirdetmény. A pápa-ugodi hitbizományi uradalom tartozékátképező. Pápa városában vasszerkezetre újonnan átalakított u. n. tizes-malom 1894. május 1 -lói írásbeli zárt ajánlat utján a hozzá tartozó épületek és területekkel együtt 6 egymás utáni évre bérbe adatni fog. Ajánlatok 189-1. évi március 15-ig beadhatók. Bővebb felvilágosítást alulirt igazgatóságnál nyerhető. Uradalmi igazgatóság. Cacao ChocolaC MAESTRANJ St.-Gall (Svájc). Olcsó árak. Könnyen oldható Gacao. Legfinomabb minőség. i<3i ife gfe 4<& i%- j»i jfu í% i*i M­II' iul ] r \ ni u r léi Jus loblo kohoggs! Mell- és tüdőbaj ellen. Dr. med. FÁYKISS Szepesi Kárpáti íiövénykivonata 'PS 1 üveg ára kaszn. utasí­tással To kr. Cukorka 1 dobozzal 35 kr, i cso­maggal ÜO kr. fltea 1 iisomaggal SO kr, kis csomaggal Ü5 kr. Tizenöt év óta legjobb eredménynyel használták köhögés, rekedtség, kathurrus, hökhurut, náthaláz (influenza), szükmellüség, tüdő­gyulladás stb. ellen. Eredetiben kapható Fáykiss József =>nagy Kristóféhoz címzett gyógyszertárában Jjpesten, továbbá Török József gyógyszertárában, Király­utca 12. és a honi gyógyszertárokban. Postai megrendelések azonnal eszközültétnek. X- ' •'. ,..".­V'v'. .;>*" ::l "' ^^^'~i^^^^Ii>!^^^•a!íS^^l^tis { :-. áriaczelli Gyomorcseppek nagyszerűen hatnak gyomor bajoknál, nélkülözhetetlen és áltolánosan ismeretes házi ét népszer. A gyomorbetegség tünetei: étvágytalanság, gyomorgyengeség, bűzös leheléi, felfujtság, savanyu felböffögés, hasmenés, gyomorégés, felesleges nyálkakiválasztás, sárgaság, undor hányás, gyomorgörcs, szűkülés. Hathatós gyógyszernek bizonyult fejfájásnál, a menynyiben ez a gyomortól szár­mazott, gyomortulterhelésnél ételekkel és italokkal, giliszták, májbajok és hamorrhoidákná!. Emiitett bajoknál a Máriaczelli gyomorcseppek évek ota kitűnőknek bizo­nyultak, a mit száz meg száz bizonyítvány tanúsít. Egy kis üveg ára használati utasítással együtt 40 kr., nagy üveg ára 70 kr. — Magya­rországi főraktár: TÖrÖk József gyógyszertára Budapest. Király utcza 12 sz. A védjegyet és aláírást tüzetesen tessék megtekinteni!! Csak oly cseppeket tessék elfogadni, melyeknek burkolatára zöld szalag van ragasztva a készitö aláiráHval (C. Brady) éi ezen szavakkal: ,Yalo­diiigit bizonyítom". # A MáriacteM gyomorcseppek yalodian k&phatók, PÁPA: Piacsek Gyula, LOVÁSZ-PATONA: Zalán B., TÉTH Novách Ignácz urak gyógyszertárában. í I Gznba-Dnrozier & Co. franczia cognacgyár Vezérü'gynökség Buda és Blochmann Budapest és Bécs Mindenhol kapható. lllWWIIMIJWIElLiJJ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom