Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894

1894-02-04

ez ünnepélyességek rendezése volt elsS szereplése s a bemutatás mondhatjuk impozáns volt. Az alábbiakban számolunk be az ünnepélj- egyes mozzanatairól. Díszelőadások. A díszelőadások miisorozatát nmlt számunkban közöltük; itt legyen elég hi­vatott kezekből ezeknek irodalmi és ze­nei részéről a "következőkben megemlé­keznünk : A Jókaihoz irt ódát maga a derék szerző, Komócsy József, hogy teljesen átérezve szavalta ej, ezt említeni is fölös­leges. A díszes koszorú, a mivel a kedves vendéget megtisztelte a Jókai-kör, egy­aránt megillette a kitűnő költőt és a ki­tűnő szavalót. A közönség annyira el volt ragadtatva,, hogy rákezdett újrázni. Hibának ez - nem volt hiba, de persze hiába volt. Ugyancsak Komócsy, a Petőfi-társa­ság alelnöke ujabb verseiből négy igen kedves darabot szavalt az estély kitűnő sikerének biztosítására és a műértő s épp ezért hálás _ közönség nagy gyönyörű­ségére. Szépen sorakozik az eddig előadott­takhoz Hannos Zoltán, a Jókai-kör iro­dalmi szakosztálya előadójának „A nősülő férj" cimü eredeti vígjátéka 1 felvonás­ban. Kissé feltűnő, hogy egy igen komoly megjelenésű, napról-napra rideg számok­kal foglalkozó egyén vígjátékon törje a fejét. De hát — már hiába — igy van! Azaz hogy, dehogy! Ha törni kellett volna a fejét: bele se fogott volna; de ha belefogott volna is, nem sikerült volna ily kiválóan. Ez a vígjáték pedig kiválóan sikerült. De nemcsak a szerző —, a sze­replök is kitettek magukért. A ministeri fogalmazó neje Zolna (Hanauer Sarolta úrhölgy) mintha mindennapos volna a színpadon oly természetesen, könnyedén mozgott; oly biztosan, j ól érezte magát. Igen kellemes csengő hangja mindig jól festett, arcjátéka mindig talált . . . Mar­csa szobaleány (Harmos Etelka úrhölgy) ugyancsak tüzrölpattant teremtés volt. Kár, hogy kevésszer kellett magát mu­tatnia . . . Tósoki, miniszteri fogalmazó (Varga Rezső) élénken alakította a tü­relmetlen, aggódva reménykedő irót ós a gyöngéd férjet . . . Bordács orvos (Kis Tivadar) oly ügyesen oldotta meg fel­adatát, hogyha otthonában oly ügyesen nem forgolódnék, mint a hogy tényleg forgolódik: azt tanácsolnám neki, csapjon fel Thália állandó papjának. Őszintén gratulálunk szerzőnek és szereplöknek. Barthalos Olga úrhölgy Mikszáth Kálmánnak Jókairól irt csevegését kitű­nően színezve, feszült figyelem közt ol­vasta fel. Nagy G-ábriella úrhölgy Jókainak „Holt költő szerelme" c. költeményét nagy tetszés közt szavalta. Hangja, hanghor­dozása kitüuö; alakítása mesteri. A szorosan összefüggő két igen él­vezetes estének csattanó, felejthetetlen záradóka a virágnégyes. Ugyan mit mond­jak erről ? Talán külön jellemezzem a jel­mezes gyönyörű virágokat és a röpködő lepkéket? Talán mondjam, hogy milyen leleményesen választotta meg egyik is, másik is a jelmezét? Nem; ezt nem te­hetem. Hisz ekkor mindegyikről egy-egy lapot kellene irnom. Azt hiszem elég ós igen praktikus lesz csak ennyit mon­danom : egyik szebb és kedvesebb volt a másiknál! Igy a közönséggel is meg a szereplökkel is biztosan megegyezem, mert .ki-ki azt tartja „egyik"-nek, a kit akar. Nekem mind igen szép volt! * * A zenei részt zenekari dolgok, ma­gán ének és zongora tették. Szilágyiné Bárdossy Ilona urnö a m. kir. operaház előkelő tagja énekelte Ardit n L' estasi" valse brillante-ját, gyönyörű koloraturá­val, pergő futamokkal, gyöngyöző trilák­kal; a közönség elragadtatásának szűnni nem akaró tapsban nyilvánulása többszöri ismétlésre készti a művésznőt. Szentir­maynak egy pár uj népdalával kedves­kedett végül, a rendezőség pedig viszon­zásul .két szép babérkoszorúval lepte meg a művésznőt. Aggházy Károly sokkal ismertebb országszerte, semhogy művészetéről uj dolgot mondhatnánk. Értelmes felfogás, inspiratióval teljes előadás, bevégzett tech­nika jellemzik művészetét. Eddig a ven­dégek szereplése. Helybeliek négy számban voltak sze­replők a színlap szerint, valósággal csak háromban (a melodráma kísérete hirtelen jött betegség miatt elmaradt) Kis József helybeli zongora tanár Liszt XII. Rhapszodiáját adta elő mű­vészi kivitelben. A műkedvelők zenekara első estén Erkel „Hunyady László" operájának nyi­tányát Vid Károly sikerült átiratában ós vezetése mellett, 2-ik bstón pedig Gáthy Zoltán főiskolai zenetanárnak ez alka­lomra készült (III-ik) „Magyamyitány"-át adta elő szerző személyes vezetése mellett. Örömmel jegyezzük meg, hogy mű­kedvelőink derék munkát végeztek a két nagyszabású classikus műnek precis elő­adásával. Különösen ki kell emelnünk Schulcz V. tanárt, ki főkép a „Magyar Nyitány u-ban gyönyörű dolgokat produ­kált cellóján. A szereplők különben kö­vetkezők voltak: Kiss Vilma úrhölgy és Kis József zongora ; Hannig Gyula: har­mónium. I-sö hegodü: Kramaszta Imre, Kemény Béla, Steiner Kornél, Steiner Hugó ; Il-ik hegedű: Krancsák József, Kácz Elemér, Vermes Lajos ; viola: Tsche­pen Alajos, Kakas l^erenc; celló: Schulcz Vendel; contrabass: Braun Pái ; karnagy: Vid Károly ós Gáthy Zoltán. Megjegyzésünk, inkább óhsjtásunk e két este kedves emlékével kapcsolatban az, hogy műkedvelőink minél többször részeltetnék városuuk műpártoló közön­ségét hasonló élvezetben; s főkép a nagy ritkaságok közé tartozó eredeti classikus szerzemények minél inkább képeznék mű­vészi ambitiójukat. Említésre méltó a budapesti vendég művészek nyilatkozata, kik mig egyfelől a zenekart kisvárosban ritkán hallható jónak találták, másfelől a „Magyar Nyi­tány" szerzőjének azzal gratuláltak, mi­szerint óhajtandó volna, hogy a fővárosi közönség is megismerkedjék szerzemé­nyeivel. A „Jókai-utcán." A városháza már d. u. 2 órakor igen mozgalmas képet nyújtott. Taracklövósek jelezték a gyülekezés idejét s a szép va­sárnap délutánnak bizonyára része volt abban, hogy a városházát már fél három felé mintegy másfélezer ember vette kö­rül. Három-negyed háromra megérkeztek a polgári iskola növendékei; kiknek ada­kozásából egy gyönyörű koszorú széles szalagokkal volt a táblára elhelyezendő. Pont három órakor megindult zene kisé­ret és zászlók lobogása mellett a menet, melyben a képviselőtestület a polgármes­terrel élén, majdnem teljes számban volt képviselve. A jelző tábla az özv. Blumnó tulajdonát képező emeletes házra szegez­tetett föl. A ház előtt a főiskolai énekkar énekelte el a „Szózata-ót, majd ezután Lamperth Lajos városi főjegyző lépett az emelvényre s a következő beszédet monda: „Mélyen tisztelt Közönség! A mult év közepe táján, midőn szárnyra kelt a hir, hogy Jókai Mór, nem­zetünk legnagyobb élő költője 50 éves irói működésének jubileumát megünne­pelai fogja, a lelkesedós lángja tört ki minden magyar kebelből, megadni a tisz­taletet annak, a kit mindenki tisztel, hó­dolni annak, kinek a fél világ hódol, sze­retettel halmozni el azt, a kit a haza büszkén vall fiának. Versenyre kelve si­ettek nemzetünk j obbj ai, palotáktól kezdve kunyhókig tiszteletük, hódolatuk ós sze­retetük adóját leróni azon férfiú iránt, ki nemzetének az elnyomatás napjaiban vi­gasztalója volt, azon férfin iránt, ki a legnemesebb versenyben, a népek szellemi haladásának versenyében, irói inüküdósó­vel a külföld elismerését, tiszteletét nem­zetének megszerezte; azon férfiú iránt, kinek nevét büszkeséggel veszi ajkára majd az utolsó magyar is. Mert mint a keltő róla igen találóan és szépen irja: „0 a magyarfaj örök dicsősége Ö halhatatlan nemzete szivében." Hogy e nemes versenyben Pápa vá­rosa, mely az ő lángelméjének egyik ne­velő fészke volt, tótlenül nem maradha­tott, azt mindenki természetesnek fogja találni. Be természetesnek fogja találni azon lelkesedóst is, mely városi képviselő­testületünkben felhangzott akkor, a midőn őt a nagyférfiut egyhangúlag városunk díszpolgárává megválasztotta, s ezen utca részt, melyben nagynevű költőnk lakott, a Fehérlő vendéglőtől kezdve a Csóka fogadóig az ö nevéről Jókai Mór utcának nevezni elhatározta." Ezután az ünnepély programmjához képest a városi közgyűlésnek ide vonat­kozó határozatát felolvasta s ezen hatá­rozatot kihirdetettnek nyilvánította. Utána Gyurátz Ferenc lépett az emel­vényre s a következő szép beszédet mon­dotta : „Tisztelt Közönség! Mint az igen tisztelt városi főjegyző úrtól szerencsések valánk hallani: Pápa városa képviselői közgyűlésen egyhangú­lag hozott határozatával az által is ki­fejezte tiszteletét az élő magyar irók fe­jedelme: Jókai iránt, hogy a város ezen részét Jókai-utcának nevezte el. E határozatnak megvalósítása, az elnevező lap leleplezése az ugyanitt ala­kult Jókai-kör által rendezett ünnepóly­lyel van kapcsolatba hozva. Megünnepeljük e napot, melyen a kegyelet egy uj tanújele hirdeti, hogy városunk közönségének keblében is él a hála s tisztelettel adóz a szellemi nagy­ságnak. tanúságot arról, hogy a Pallas vállalata egy nivón áll a német vállalatokkal, akkor e sorokat nem Írhatom meg. Már most ezen tul vagyok és tanúságot tehetek arról, hogy nem csakhogy méltó verseny­társa a magyar ismeretek könyve az ismert németeknek, hanem ránk, magyarokra nézve fölülhaladja valamennyinek az ér­tékét, csupán az ismeretek szempontjából is. Mert minden idegen dolog nem kisebb pontossággal, tudással ós alapossággal fog­laltatik benne, mint a német könyvekben; ellenben minden magyar dolog, minden hazai tárgy az élet összes ágaiból, szintén ugyanazzal a pontossággal, alapossággal ós tudással, mig ez a minket legközvetet­lenebbül érdeklő rész a német könyvekbe igen hiányosan, igen felületesen, néha ép­pen tudatlanul, egyszer-másszor pedig el­lenséges forrásokban megitatva került bele, akárhány dolog pedig, a mi nekünk fon­tos, éppenséggel bele sem került. Ennyit, mikor e sorokat írom, el kellett mondanom a lexikonról, hogy ta­núságot tegyek az igazságomról. Mert szép dolog az, önnálló, függet­len, semmi más országnak alája nem ve­tett országnak lenni; szép, de nem ele­gendő. Svájc is az, Ausztria is az. De az ón ideálom nem az ország, nem is nagyon szeretem a modern politikusok fejében termett állameszmét. Az én ideálom a nemzet. Nemzetnek kell lenni tudni, nem állameszmének. Az állameszme a filozó­fusok dolga. Az álladalom az a szervezet, melyet magának a nemzet megteremt, hogy benne gyarapodó életét folytathassa. Az-álladalommal egy az ország is, csak meggyarapodva a geográfiai fogalommal. Egy hatalmas, itttatti, fölltnd.Ü.tö nem* zeti élet fölöslegessé tesz minden vitat­kozást, nemcsak az állameszméről, hanem delegációról, kvótáról, kiegyezésről, ka­tonai magyar, vagy nem magyar nyelvű akadémiáról ós nemzetiségi kérdésekről. Az eleven nemzeti életnek kiáltó, alkut nem ismerő követelései vannak. Oly szem­beszökők, oly természetesek, mint a fizi­kai szerkezetek funkciói. Egyik ily fölté­tele pedig az élő nemzetnek az, hogy nyel­vén mindaz az ismeret, mindaz a tudás, mindaz a tájékozás meg legyen szerezhető, a melyre az élet bármely körülményei közt bármely emberfiának szüksége van. Ezek szerint mindenki könnyen megérti, hogy a biztos nemzeti élet egyik főkér­dósének kell tartanom azt, hogy áll-e ren­delkezésünkre az általános ismereteknek magyar nyelven oly eszköze, minőre minden művelt és önnálló életre vágyó, vagy életet élő nemzetnek szüksége van. A „Pallas Lexikona", korunknak ez a fényes és korszakos alkotása (bátran elmondhatom, mert én még nem irtam bele) jelentőség dolgában versenyez a leg­fontosabb kultúrai intézményekkel. Az in­teligens magyarság ama százezreit, a kik az ismeretek gyarapodó forrásaival Össze­köttetésben kívánnak maradni, fölmenti egy idegen nyelv tudásától. Mert más az természetesen, hogy hasznos és tanulsá­gos dolog idegen nyelveket is tudni, és más az, hogy valamely nemzet gyerme­kei csakis egy-egy idegen nyelv tudásá­val juthassanak abba a helyzetbe, hogy a civilizáció vívmányairól maguknak hiteles, megbízható lexikáris tudomást szerezhes­senek. A független nemzeti élet és fejlő­dés egyik föltétele ma egy ily nemzeti nyelvű lexikon, Ai t mondái, bogy « ki nem tud nálunk németül, nem megy mü­veit ember számába, fájdalom, lesújtó igazság volt addig, a mig nem voltunk képesek a műveltség ós művelődés összes eszközeit a magyar közönség kezébe adni magyar nyelven. Ma már egy elmúlt kor maradványa e mondás, a mai kor ajakán hazugság, léhaság. Ma bátran indíthatjuk útnak a német ismeretterjesztő könyve­ket, ki a határon át, vissza. Nem festünk róluk karikatúrát. Hiszen jó ós hasznos szolgálatot tettek. A legjobb ós leghasz­nosabb az, hogy feleslegessé tették ma­gukat nálunk. Hálás tekintettel kísérjük őket át a Lajtán s az Alpeseken. Nem­zeti művelődésünkben az uj magyar lexi­kon korszakot jelent. Mert magára a tu­domány tiak és a műveltségnek nemzeti szellemben való fejlődésére kiszámíthatat­lan erejű dolog az, hogy ismerettel, tu­dománnyal, tudásunk meggyarapitásában és táplálásában mindig a saját nyelvün­kön foglalkozhatunk. A Pallas ötlete — talán egyelőre áldozatkészségnek is beil­lik, de fölteszem róla, hogy helyes ós jó­zan számitással csinálta a dolgot, — ez az ötlet szerencsés és geniális, lehetetlen, hogy a legszélsőbb körökben yiszhangra ne találjon; nekem momentán fontosabb, jelentékenyebb és termékenyebb sorsunk fejlődése tekintetében, mintha a delegáci­óban vagy valamely közjogi intézmény­ben történt volna változás. Mert bizonyos, Hogy a legridegebb perszonális unió nem lendit egy ily életbevágó mű létrehozá­sára semmit, ellenben a magyar ismeretek tára a leghathatósabb — bár csendes, de biztos — munkása ama politikai vivmá* nyok kiküzdéséuek, melyekre szivünk ábi* to«k. ' -Q, T. K. Mint a csillag ékessége az ég­nek : a költő dicsősége a nemzetnek. A költő saját szellemének tengeréből ho­zott eszmékkel mint drága gyöngyökkel gazdagítja népének lelki kincstárát: iro­dalmát. Gondolatainak sugarával oszlatja a földi létre nehezülő homályt, egyengeti a haladás útját s mint fénylő lángoszlop vezéri biztatva, világítva amaz igéretföld, a szebb jövendő felé. A költészet a szépnek, jónak, igaz­nak nyilatkozata, igy az érzelem nemes­bitője, a remény kútfeje, a magasb ren­deltetés tudatának ébresztője, ápolója a lelkesedésnek mind azért a mi szent ós dicső. Alkotásai közkincsévé lesznek az emberiségnek s kivívják a világnak ro­konszenvét, tiszteletét még azon nép szá­mára is, a mely nagy költőket nevelt. Es a költő, ki a hirnóv virágaiból fon koszorút nemzete nevére: méltó arra, hogy népe fogyhatlan ragaszkodással ölelje, áldásá­val koronázza meg öt. Ez annál is inkább kötelessége, mert régi igazság, hogy a tár­sadalom nagy fórfiainak tisztelósóvel önön­magát becsüli meg. Az a nép, a mely hivatásuk magaslatán álló költőitől hide­gen elfordul: nemcsak a hálátlanság rut vétkét követi el: de arról is szomorú bi­zonyságot ád, hogy az Istennek földre küldött leveleit már nem érti, hogy a nemesebb rósz, a magasbra vivó szenve­delem, belőle már kihalt. Mi szeretjük nagy Íróinkat, az elvek avatott apostolait, örömmel hajtjuk meg az elismerés lobogóját a kimagasló érdem előtt. Bizonysága e jelen ünnepély is, a melynek célpontja Jókai neve. Jókai láng­lelke félszázad óta ragyog a magyar iro­dalom egén s fényével betölté a hazát. Hasonló a naphoz, mely sugár koronát tüz a bérc homlokára, s lehat a szerény völgybe és virágokat fakaszt. Kiséri a hatalmas folyamot s ott ragyog a csör­gedező patak tükrében is. Ott van ő a palotában, a gunyhóban mint régi ismerős, a leghűbb társalkodó, oszlatva a bánatot, keltve az öröm érzetét. Müveiben nyilat­kozó szelleme egy varázskutfő, mely min­deneket vonz, melyet a társadalom min­den osztálya szomjúhoz s mellette üdü­lést, lelki épülést nyer. Mi itt egy utcát, egy utat adunk az ö nevének. Ezzel csak költsöntartozá­sunk elismerésének adunk kifejezést. 0 bennünket valahányszor hozzáfordulunk, a fenkölt érzelmek, az eszmék, a derült világnézet templomába vezet. 0 mind­nyájunk útmutatója, nélkülözheti en vezére. Vele szövi rózsás ábrándjait az ifjú, vele lángol a honfi szabadságért, honért. Az övével együtt dobog a férfi szive a ma-^ gasztos ügyért s tanul tőle hűséget az erkölcsi elvek oltárához. Vele mereng a vén a honnak siralmas és örvendetes em­lékein, s látja éledni nemzetünk újra vi­rulásának zálogát: a reményt. Mind az ö hivei vagyunk; s ő mindnyájunkká. A természet a reá fényt, meleget árasztó nap elé viszonzásul virág füzért hoz. Az a virág, melyet Jókai szelleme fakaszt: a szívben gyökeredzik, el nem hervad: ez a hála az igaz szeretet. Hulljon le a lepel, mely az emlék­lapot : Jókai nevét fedi. Hirdesse az utca elnevezése még a késő utódoknak is az elődök kegyeletét a nagy költő iránt. Egy hő óhajjal zárjuk be ezen ün­nepélyt : engedj e a Mindenható, hogy az á gazdag költői ér, melyet Jókaiban bá­mul a világ: buzogjon még soká. Han­goztathassa még sokáig a társadalom: Jókai, a lélek felderitője, oktató vezére, nemzetünk hírnevének emelője, éljen!" Gyurátz Ferenc urnák nagyhatású beszéde után következett az utcatábla megkoszorúzása a polgári leányiskola növendékei által, mely közben Hanauer Ilonka polgári iskolai növendék szólt néhány szót bátran és kedvesen. A „Hymnusz" után, • melyet a főis­kolai énekkar ép ugy mint a Szózat-ot szabatosan adott elő, a menet a sétatér megkerülésével a városházához vonult vissza. S most már ott áll a tábla, hirdetni az utódoknak ily módon is Jókai Mór nevét. A „Griff"-ben. A fővárosi vendégek tiszteletére mind­két | előadás után nagyszámú közönség gyűlt - össze a „Griff"-ben. ­! Az első banketten, mely Komócsy József tiszteletére adatott, a Jókai-kör elnöke Fenyvessy Ferenc köszöntötte fel Komócsyt. Komócsy hosszabb beszédben a pápai Jókai-kört és annak a fővárosban és az országban is ismert müvószpártoló elnqkét Fenyvessyt éltette. Fel lettek kö­szöntve Jókai és rokona Ihász Lajos, Horváth Lajos főszolgabíró, Mészáros Károly, a díszelőadások rendezője, Antal Gábor stb. A második előadás után Szilágyiné B. Hona tiszteletére lett fényes bankett rendezve. Á „Griff" szállodának fényesen ki* világitott dísztermét a bankettre érkezett előkelő közönség egésseü megtöltötte, Aa asztalfőn Szilágyiné foglalt helyet, tŐl é jobbra Aggházy Károly zenedei tanár, Szir­may Józsefné, Szilágyi Viktor, — balra Fenyvessy Ferenc, özv. Latinovits Béláné, Ihász Lajos, Bárdossy Irón ültek, szemközt pedig Petiné Váli Mária, Ihászné Jókai Etelka, Néger Ágoston apát és Antal Gá­bor ácsi ref. lelkész foglaltak helyet. Az első felköszöntőt a kör elnöke Fenyvessy Ferenc mondta, háláját fejezvén ki a szak­osztályok elnöknői ós a közreműködők iránt, poharát az illustris vendógmüvósz­nöre Szilágyiné Bárdossy Ilonára ós má­sodik tósztjában a művésznőnek férjére Szilágyi Lajosra, az operaház műszaki tanácsosára emelte. Mészáros Károly a város nevében üdvözölte a fővárosi ven­dégeket. Aggházy Károly a fővárosból Pápára jöttek nevében mondott köszöne­tet. Antal Gábor Jókait ós annak dísz­előadásokon jelenlevő rokonait Ihász La­jost nejével és Petinét éltette. A szép bankettet tánc fejezte be. Jelen voltak a müvészvendógeken kivül: Asszonyok: Antal Gábornó (Acs), Bor­ger Ferencnó, Doktories Sámuelnó, ifj. Fellnerné, Grofcsik Vilmosnó, Gulyás Miklósnó, Hanauer Béláné, Harmos Zol­tánná, Kluge Károlyné, Kisfaludy Miklósnó, Kisnó (Győr), Pentz Józsefné (Dáka), Rechnitz Edóné, Rosenfeld Sámuelnó (Já­róháza), Salzer Ignácné, Sebestyén Dá­vidnó, Soós Ignácné, Szenté Jánosné, Steinberger Lipótné,"Weber Uezsöné,Wes­ter Henrikné. Leányok: Antal Irón, Barthalos Olga, Berger Anna, Berger Irén, Doktories Jerta, Hanauer Sarolta, Harmos nővérek, Kisfa­ludy Iza, Kiss Vilma, Kis nővérek (Győr), Lazányi B-óza, Pentz Eliz, Pentz Mariska (Dáka), Salzer Róza, Sebestyén Juliska, Szenté Elza, Unger Iza, Weber Olga. A budapesti vendégek és Fenyvessy Ferenc hétfőn a reggeli vonattal utaztak vissza a fővárosba. KÜLÖNFÉLÉK. Kérjük előfizetőinket kik e'"fizetési-, vagy hirdetési dijjal hátralékban vannak, hogy tartozásaikat minél előbb leróni szí­veskedjenek. A kiadóhivatal. — Dr. Németh Antal győri tan­kerületi főigazgató a .helybeli ev. ref. főgymnasium és Szt. benedekrendi al­gymnasium megtekintése céljából váro­sunkba érkezett. — Városi közgyűlés. A f. hó 31-én tartott városi közgyűlés egyike volt a legcsöndesebbeknek. Bognár Gábor indítványától ós felszólalásától eltekintve alig tett egyebet a közgyűlés, mint egy­hangúlag elfogadta az állandó választ­mány javaslatát. — József főherceg ha­zafias érzettel áthatott köszönő leirata éljenzósek közt vétetett tudomásul. — trauendiensttel a boltbórlet iránti szer­ződés megkötése kimondatott oly föltétel alatt, hogy ha a kérdéses épületre a városnak bármi okból szüksége volna s ugy intézkednék, három hónapi előzetes fölmondás mellett köteles az épületet minden kártóritósi igény nélkül oda­hagyni. — A villamos világítás elő­munkálataira a város a kizárólagos en­gedélyt egy évre dr. Fenyvessy Ferenc, Békássy Gyula, Bermüller Alajos, Ha­nauer liéh és Steinberger Lipót kérvé­nyezőknek megadta s kijelentette, hogy hajlandó ' a villamos világítást az utcákon is alkalmazd, végleges elhatározását at­tól tevén függővé, hogy a nevezettek által annak idején benyújtandó részletes ajánlat pénzügyi szempontból elfogadható lesz-e 1 — A laktanya építésére kért telek átengedésére — mivel a képviselők nem jelentek meg kellő számban — ujabb közgyűlés idejéül március 3-ika tüzetett ki. — Az antalházi puszta bérlő* jenek kérvénye nem fogadtatott el, ha­nem ugy erre, mint a város másik pusz­tájára nyilvános árverés tartatik s a bér­let a legtöbbet igérők közül a város által legalkalmasabbnak látszó egyénnel köttetik meg. Az antalházi puszta jelen­legi bérlője által szükségesnek jelzett építéseket a közgyűlés nem vélte foga­natositandóknak. — Bognár Gábor in­dítványa Kossuth visszahonositására vo* natkozólag a . legközelebbi közgyűlés napirendjére tüzetett ki. - A pápai „Casino" január hó 23-án tartotta évi közgyűlését Osváld Dániel aligazgató elnöklete alatt. A szánt* adás és a költségvetés helyeslőleg tudo­másai vétettek. Somody József vil. tag­aak, ki a »BaUas, Nagy L«4lpáöak<;

Next

/
Oldalképek
Tartalom