Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894

1894-09-30

— Sziiiészeink Győrött. Színé­szeink az űszi idényt csütörtökön fejez­ték be^ Szkgt..4^üi 27-ig 3.2 előadást jjtartoCt Koinjápí§ igazgató és ' kilátásba |helyezte, hogfluov. és dec. hónapokban 35—5 előadásra hajlandó eljönni hozzánk" ^társulatával Győrből. "A színtársulat tag­{ j;d pénteken utaztak ?el városunkból és Hegnap kezdték meg Győrött az igaz­gató óhaja szerint átalakított -'szinház­ban — előadásaikat. Az érdeklődésután ítélve, melylyel a győriek Komjáthy tár­sulatát várták, jó szezon vár Komjáthyra és jól szervezett társulatára. Bizunk színházlátogató közönségünkben, mely ífe'hető\#iogja>:. tennt, -b'og-y fc..önigazgató terve valósul s az őszi hónapokban is élvezhetünk szinielőadásokat, az" igazga­tónak pedig mindig telt háza leend. Tehát a mielőbbi legkedvesebb viszont­látásra 1 — Egyházi, kinevezések*' A ki­rály a győri székeskáptalannál dr. Síirányi János -rábaköri főesperesnek a locsmádi főes­perességre, Mladoniczky Ignác komaromi fő­esperesnek a rábaközi főesperességre, Schlegel Péter pápai főesperesnek a komáromi főespe­rességre, végre Kutrooácz Ernő iskolás-kano­noknak a pápai főesperességre való fokozatos előléptetését jóváhagyta. s£ — A tűzoltásról alkotott szabnly­i&hdelet ügy látszik fölkeltette az érdek­lődést a tűzoltóság ügye iránt ós többek részéről hallottuk azon nyilatkozatot, bogy az újra szervezendő tűzoltóságban hajlandók activ szerepet vinni. Mi nagyon örülnénk, ha tűzoltó egyesületünk, mely évekkel ezelőtt ^egyike volt a dunántul legnevesebb egyesületeinek,-újból az ak­kjö'ri virágzásra emelkednék. Reméljük a l|gj óbbat, időtartamra Bécs-Ujhelyre lett vezényelve a vívó-tanfolyamon részvétel végett. — Gróf Csáky Károly-hadnagy huszárezredünk z.-egerszegi osztályától Pápára helyezte­tett át. Üdvözöljük körünkben. .'•.-.T Dijagarászat. A Pápa és vidéke agóérászúgylet •/. évi 'október hó 6-án tartja meg idei kölyó'k-ágárversenyét. 1. dij: tiszte­letdíj : II. dij: a tétek. Tét 5 frt, nemtagok­nak} 10'j^C. A .verseny kezdete d. e. 9 órakor. A yjbrseny a vaszarijiatárban a Gerence pa­tak \mllett. és,, a p.-gijimóti legelön lesz. Nevezni lehet Könnendy Béla egyl. titkárnál a wweny elßti nap éjjel 12 óráig. z.hrr- A pápai földmives iskolában a -tanév holnap veBzi- kezdetét. Ez évben már a 2-ik évi tanfplyam is"megnyílik, melynek már eddig'12 hallgatója vau. Az első óíes tanulókkal körülbelül 30 növendéke lesz az intézetnek. — Köszönetnyilvánítás. Az el­aggott és munkaképtelenné vált iparosok pénztára javára f. hó 26-án tartott színi­előadás tiszta jövö.delme 85 frt. Adomány­képen ^a kővetkezők adakoztak : Bermüller Alajos 5 frtot. Néger Ágoston 2 frtot. Mattus György 1 frt 50 krt. Szeipt Imre 1 frt 20 krt. Nóhman Gábor, Szeleczky Ferenc, Obermayer József, Vághó László 3 —1 frtot. Özv. Meilinger- Károlyné 90 krt. Vághó Gyula, Guth Jakab, Mátz Mi­hály 40—4cTkrt. Hannig G-yula 20 krt. A nemeslelkü adományozók-,' úgyszintén Komjáthy színigazgató urnák s a jegy elárusitással fáradozóknak hálás köszö­netét nyilvánítja az elöljáróság. * — A győri keresk. és iparka­mara f. hó 19-ón tartott rendes közgyű­lésén az .ingó dolgok részletfizetésre való eladásának szabályozásáról szóló törvény­javaslatra 1-néz ve hozzájárult a kiküldött bízottság megállapodásaihoz^-—tárgyalta továbbá, az egyenes adók reformjáról^.szóló pénzügyin iniszíérx em lék i ratotpii&l jil|$aí^­zetesen szintén egy külön bizottság s az osztályok beszéltek meg. A kamara;,feli­ratilag fejezi ki óhajait a reformra nézve s kívánalmainak lényege a következekben összp.Qrrtosul: a III. oszt. keresetadó tervbe vett progressiv kulcsának alapszázaléka 5%&elyett'37o legyón. A takarókbetétek kamatadója c 10"' O helyett 5% ban ' szabas­sák Síégj az ipari segédmunkások adója mozgó adószedőkkel szedessék be, vagy bélyege egyekben legyen leróható, de a munkaadó szavatosság alul mentessék fel; a személyes jövedelemadó 1—5%-os kul­csa njérsókeltessék. A> kamara kimerítő indokjélással kiséri véleményét. — Az 1895. "%r költségelőirányzatát az elnökség S n fó-öíMletékkulcs alkalmazásával állította ! | osszon—v Az ezredéves :orsz. kiállitás., ügyé­ben á?kerületi bizottság előadója kimeritő jeleneik tett a kerületben történtekről. — A petróleum motoroknál használt" petróleum vámjInalt és fogyasztási adójának elen­gedés^ éraekében a- pénzügyminiszterhez felterjesztést intézett. töroényhat&sági 'ipartanácsokat megalakította. — A győr­sítentmartohri- miwstzúoncisKQiÉ:- reszete 50 frt segélyt folyósított. — A szegedi iparraktár- szövetkezeti szaktanácskozásra lUtkittiwküldpvt«," " n 1 < '"^ '" — Az osztálysorsjáték. A kis lutri helyébe életbe léptetendő osztály­sorsjáték tervezetének kidolgozásával a pénzügyminiszter tudvalevőleg három nagy hazai bankot bizott meg. A bankok már elkészítették a részletes terveket és benyújtották a pónzügj'miniszteriumhoz. Itt a terveket alaposan áttanulmányozták s a melyik bankó a legalkalmasabb lesz, azzal köti meg a kormány a szerződést és ennek alapján csinálják meg a törvény­javaslatot, mely lehetőleg még ebben az esztendőben a törvényhozás ""elé kerül. ' — Az ifjúsági képzőtársulat f. hó 19- én, tartotta alakuló gyűlését P. Szabó Károly tanár elnöklete alatt. Tisztviselők lettek: alelnök Balogh Dénes II. éves pap­növendék ; pénztáros: Kis Ödön III. év. ph.; titkár Éácz Elemér II. év. pn.; al­jegyző Csomasz Dezső VIII. o. t.; ellenőr Sörös Béla VII. o. t.: tudományosszaki könyvtáros: Barthalos Mór IV. é. pn.; szép­irodalmi könyVtárnok Szües József és Ve­ress István I, é. papnövendékek. — A szüretek napjai is megkez­dődtek. A, Kis-hegyben'szerdán, az Öreg-hegy ben csütörtökön kezdik a szüretelést. Somlón valószínűleg holnap állapítják meg a szürete­lés idejét; a szőlőbirtokosok azt hiszik, hogy 10-ikén vagy ll-ikén Somlón is megszűrik a hegy levét. — A theologiai önképzőkör f. hó 20- án Kiss József tanár elnöklete alatt a következőkép alakult meg: Alelnök lett Bdfsos Károly IV. év. pn.; pénztáros Kis Ödön Ill.é. pn., titkár és főjegyző Balogh Dénes II. év. pn.; aljegyző Rácz Elemér II. év. pn.; könyvtáros Barthalos Mór IV. év. pn.; ellenőr Szabó Zsigmond IV. éves papnövendék. — Katonai lóvásár lesz váro­sunkban október hó 9-éu. A lóvásár az Országos vásártéren tartatik meg. — A magántisztviselők orsz. nyugdijegy létének .a győri keresk.*és ipar­kamara hatásköréhez tartozó városok ré­szére alakítandó választmánya f. hó 7-én Győrött tartja alakuló ülését. — A főiskolai gyorsíró kör f. hó 16-án tartotta alakuló gyűlését Dr. Kapossy Luczián tanár elnöklele alatt. Tisztviselők lettek: alelnök Balogh Dénes II. éves pap­növendék; titkár és jegyző Szűcs József I. éves papnövendék; pénztáros Heimler József VII. o. t; ellenőr Mocsy Mihály VII. o. t.; könyvtáros Vargha Kálmán VII. o. t. Tan folyam vezetők az ismétlő haladók­nál Szűcs József-1. éves papn.; a haladók­nál Heimler József VII. o. t.; a kezdőknél Vargha Kálmán és Fischer József VII. o. tanulók. — Elhalasztott sorsjegy-hú­zás. Miután a lembergi kiállítás zárlata f. é. október hó 16-ára elhalasztatott, a kiállitás i igazgatósága a cs. k. pénzügyminisztérium en­gedelmével elhatározta, hogy a lembergi kiál­lítási sorsjegyek húzása ugyancsak a kiállitás zár napján, az az /. é. október hó 16-án este 8 órakor lesz megtartandó. — A Pallas Nagy Lexikoná­nak füzetes kiadásából megkaptuk a 81—84. füzeteket, vagyis a VI. köt. 6—9. füzeteit. A füzetekhez csatolt nagyszámú képmellékletek, mint: A román építészet 2 lapja, a magyar román stílus 3 lapja, csúcsíves építészet, ma­gyar csúcsíves emlékek 2 lapja, antik érmek, közép- és újkori külföldi érmek, magyar érmek az Árpádhészi ^királyok s egy másik lap a ve­gyesházi királyok korából. Erszényesek, Európa politikai térképe, Eészletek az esztergomi ba­zilikából, Európa hegy- ós vízrajzi térképe, Antik ezüst. (nagyrészt magyarországi) műkin­csek, Európa néprajzi térképe, Európa- nép­sürüségi térképe, Ezüsttermelés, legfényesebben tanúskodnak a "kiadóvállalatnak majdnem határt nem ismerő áldozatkészségéről, melylyel e nagyszabású-nemzeti vállalatot közrebocsátja. Ezenkívül á*szöveget még külön 33 ábra di­szitii.ami sok esetben lényegesen megkönnyíti a Szakcikkek "megértését a nagy közönségre nézve is. Miért is újra a legmelegebben ajánl­juk : e kitűnő enciklopédiát minden magyar család figyelmébe. — A főgyran. „ifj. segitő egye­sület" folyó hó 15-én tartotta alakuló gyűlését Szakai Károly tanár-elnök veze­tése alatt. Ezen alkalommal a % tisztikar a következőleg alakult meg: alelnök lett; Csomasz Dezső VIII. o. t.; pénztáros: An­tal Iván VIII. o. t.; jegyző: Vargha Kál­mán. VII. o. tl.\ választmányi tagok: Sörös Béla, Fischer Ernő, Mihályi Imre VIII: o. t., Borsos Endre, Heimler József, Bocsor Elemér, Mocsy Mihály VTI.; Rácz Gyula .VI oszt. tanulók. Az egyesületnek van Ü4 a. — Kitüntetés. Kellner Lipót nrat városunk szülöttét, ki ,'már évek hosszú során át Konstantinápolyban tartózkodik,'egymásután két kitüntetés is érte: Nemrégen megkapta*: a Medjidvó-rendet, most pedig azért — mert uj fezt készítetta művészet és tudomány emlékérmét nyerte el. Szívesen olvassuk, hogy honfitársunk igy szerez becsületet a magyar H%^^^Í^ci 'emlékek, 'fifrofGreith Béla a fővárosi 1848—49-iki múzeum igazgatója, 100,000 képet nyo­mitott' *z iskol*^* Iwwtö wétosithatás végett. E képek a szabadságharc dicsősé­ges momentumait és e korszak jeleseinek arcképeit ábrázolják. A. szabadságharci ereklye múzeum a hazafiasabb városokat községeket ós egyleteket kérte föl, hogy vásárolják tömegesen a honfiúi erényekre buzditó-képeket, a melyeken leszakítható szelvények is vannak ós ezekkel a fővá­rosba^ rándulok megtekinthetik a „nagy­becsű Ereklye muzeumot. Reméljük, hogy minden magyar város, község ós egylet szívesen táinogatandja ilyen módon az 1848—49-iki; dicső hőseink és vértanúink e Pantheonát a fővárosi Ereklye muze­umot. A támogatók neveit hirlapilag teszi közzé az Ereklye múzeum. — Újságolvasóknak. Az őszi és téli saison beálltával minden magyar család előfizet valamelyik fővárosi napilapra, hogy szabad idejét hasznos és tanulságos szórako­zással .tölthesse el. Azonban a lap megválasz­tása vajmi ritkán történik célirányosan. Es ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a fővárosban 21 napilap jelenik meg, melyek közül a legjobbat kiválasztani még a szakem­bernek is nehezére esik. Azért jó szolgálatot vélünk a nagy közönségnek tenni, midőn az előfizetendő lap óvatos- megválasztására figyel­meztetjük. Egy jó lap főkellékei: Részletes és előítélettől ment tárgyalása az összes napi eseményeknek, alapos tájékozottság minden hányban, feltétlen megbízhatóság, a szabadesz­mék és szabadelvű irány egyenes és nyilt tá­mogatása stb. Mint oly lapot, mely mind e kellékeknek teljesen megfelel ajánlhatjuk a Dr. Fenyvessy Ferenc orsz. képviselő főszer­kesztése alatt megjelenő „Magyar Újság" poli­tikai és közgazdasági napilapot. (Kiadóhivatala Budapest IV. Granátos-utca l.)Ez a lap, mely naponként legalább 16 oldalon jelenik meg, a mellett, hogy béltartalmára nézve minden igé­nyeknek megfelel, még rendkivüli kedvezmé­nyekben is részesiti előfizetőit. Ugyanis minden előfizető ingyen kap annyi kötet kitűnő regényt a hány hóra tényleg előfizetett; ingyen kap egy díszesen iUustrált havi folyóiratot és min­den fél és egész éves előfizető játszik a lap sorsjegyeire, melyeknek évi főnyereményei 7 millió frtot képviselnek. Nem csekély előnye még e lapnak, hogy az elősoroltak dacára a legolcsóbb valamennyi fővárosi napilap között, a mennyiben előfizetési ára egy évre 12 frt, félévre 6 frt, negyedévre 3 frt, egy hóra 1 frt. — Elgázolás. Cäekei József hely­beli napszámost f. hó 24-én estefelé a Jókai Mór-utcában egy hintó, melybe egy szürke és egy pej ló volt fogva, elgázolta. Csekei súlyos sérüléseket szenvedett ós az irgalraasrend kórházába szállitatott be. — Feljelentés. Singer Károly ellen feljelentés tétetett, hogy Guttstein Jónás szűcsöt a piacon f. hó 28-án megtámadta és ott botrányos lármát, csendháboritást követett el. — Baleset. Kardos Dánielné vesz­prémi-uti vámos a vámszedés alkalmával f. hó 28-án reggel Tóth Czere Gábor a.-te­velí lakos kocsija által elgázoltatott, mely alkalommal súlyos sérüléseket szenvedett. — Udvarias szolga. Ur: Hogyan, én nem adtain volna oda neked a levelet ? En vagyok-e bolond, vagy te ? • Szolga: De uram, ön csak nem fog bolond szolgát tartani? —- Oszi felöltők, őszi kelmék, francia, angol és belföldi különlegességek legnagyobb választékban, csakis Steiner lgnácnál. — Vasúti menetrend. Indulás Pápáról Győr felé: reggel 6 óra 06 p. (vegyeH vonat); d. e. 9. óra 34 p. (gyorsvonat); d. u. 3 óra 15 p; éjjel 12 óra 52 p> Kis-Czell felé: d. u. 12 óra 52 p; d. u. 6 óra 01. (gy v.); este 7 óra 39 p; éjjel 3 óra 27 perckor. — Vár osunkban megh&ltak szept. 22—29-ig. Györgyi József leánya, 2 hetes, r. k., veleszületett gyengeség. — Steinmacher Erzsébet fia, 22 hetes, r. k., ránggörcs. — Guttmann Móric, 82 éves, izr., aggkór. — Molnár Gábor leánya, 13 hónapos, r. k., lógcsőkurut. — Göncz Imrénó, 75 éves, r. k., tüdőlégdag. — He­gedűs Mihály fia, 5 éves, ev. agykérlok— Horváth János leánya, 3 hónapos,, ref. ránggörcs. Lóverseny Pápán. ' — Verseny-programm. — A „?». kir. pápai 7-ik honvéd-húszát'­ezred tiszti'kara u és "a „pápai agarász-egylet" Pápán 1894. évi október hó 7-én délután 2\ órakor az ezred gyakorló-terén lóver­senyt rendez. Igazgatóság: Nagyméltóságú komlós­keresztesi báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter .cs. és kir. táborszernagy, Nagy­méltóságú Say Győző cs. és kir. altábornagy' kerületi parancsnok. Méltóságos gróf Ester­házy Móricz, Méltóságos csepei Zoltán Elek cs. • és kir. vezérőrnagy lovassági felügyelő. •P: Birák: Méltóságos gróf Schlippenbach István cs. és kir. vezérőrnagy, dandár­parancsnok, Osváld Dániel polgármester, Szabadhegyi Kálmán, Hunkár Dénes, Pentz József, Perczel József ezredes, Gyertyánffyv Kálmán alezredes, és Báró Bothmer Béla: " Indítók: Imrey György, Bakó Géza és Dorsan Sándor saázadesok, Pálya felügyelők": Gulyás Miklós, Pet­rovics János, Géczy Kálmán és Oláh Sán­dor századosok. Titkár: Klainik Antal százados. Pálya-orvos: Dr. Kertész János ezred orvos. I. Vadász-verseny. Távolság. 2800 méter. Az ezredbeli huszárok szolgálati lovakon. Tiszteletdíj: 1-sőuek adja Méltó­ságos gróf Sehlippenbach István tábornok és a 7-ik sz. huszár ezred tartalékos tiszt­jei. — Tiszteletdíj: 2-iknak . és 3-iknak adja Pápa városa. Vezető : Vaszary Béla főhadnagy. II. Akadály-verseny. Tiszti szolgálati •lovak részére. Távolság 3200 méter. Tisz­teletdíj 1-sőnek, 2-iknak, 3-iknak adja a tisztikar. 1. Gyulassy Gyula főhadnagy, Juczi pej k., fehér. 2. Soós Sándor főhadnagy, Úrhölgy pej k., vörös-kék. 3. Szegfy István főhadnagy, Böske sötét pej k., vörös-fekete. 4. Perczel Mór thelyettes, Nádor sárga hoka b., kék-vörös-sárga. 5. Kovács Kálmán thelyettes, Nyakas sárga h., világos-kék. III. Vadász-verseny. Távolság 3000 méter. Az ezredbeli altisztek szolgálati lovakon. Vezető: Géczy Kálmán százados. Tiszteletdíj 1-sőnek adja 0 Nagyméltósága Say Győző altábornagy, kerületi parancs­nok ur, 2-iknak az ezred tartalékos tiszt­jei, és 3-iknak Pápa városa. IV. Vadász-verseny. Az ezredbeli tisz­tek szolgálati lovai részére. Távolság: 5000 méter, Vezető: Báró Wimpffen Iván őr­nagy. Tiszteletdíj: 1-sönek adja a honvé­delmi Miniszter Ó Nagyméltósága, 2-iknak és 3-íknak adja a tisztikar.­1. Oláh Sándor százados, Leopoldin 6z pej k., fehér. 2. Géczy Kálmán százados, Nibula sötét pej h., világos-kék. 3. Petrovics János százados, Jobbik sötét pej h., fehér-kék. • •i. Pantz Alajos főhadnagy, Jelszó pej k., vörös—fekete. 5. Vaszary Béla főhadnagy, Nánás pej h., kék-fehér. 6. Kacskovics Benő főhadnagy, Náczi szürke h., világos-kék-vörös.' 7. Kéthely József főhadnagy, Norus szürke h., világos-kék-sárga. 8. Madarász Elemér főhadnagy, Lovag fe­kete h., kék-sárga. 9. Ghyczy Géza hadnagy, Jellem *árgá h., vörös-kék. 10. Csáky Károly hadnagy, Karola pej k., vörös-kék. 11. Svastits Imre főhadnagy, Aba szürfee h., vörös-l'ekete-vörös. 12. Ghyczy Ernő hadnagy, Niluva pej h., vö rös-l'ehér-zöld. 13. Sényi Géza hadnagy, Linka pej k., vörös­világos-kék- vörös. 14. Pentz Béhi hadnagy, Karvaly sárga k., czilrom-sárga-czinóher-vörös. 15. Balogli Zoltán thelyettes, No fekete h., világos-kék. 16. Mihalovich Géza thelyettes, Norma pej k., kék-sárga. V. Akadály-verseny. Tiszti tulajdon lovak részére. Távolság: 4000 méter. Tét: 6 forint. „Fuss vagy. fizess." Tiszteletdíj: 1-sőaek, adja Ö Nagyméltósága Say Győző altábornagy kerületi parancsnok, 2-iknak, és 3 ikuak adja a tisztikar. 1. Perczel József ezredes, Biró sárga herélt, kék-piros-sárga. 2. Báró Wimpffen Iván őrnagy, Muki sárga k., fehér-vörös-zöld-csik. 3. Gulyás Miklós százados, Lila pej k., zöld. 4. Imrey György százados, JSélá pej h., vö­rös-zöld. ó. Bakó Géza százados, Parisienne pej h., kék-fehér. 6. Petrovics János százados, Anna sárga k.) kék-fehér. 7. Géczy Kálmán százados, Meteor pej h., világos-kék. 8. Géczy Kálmán százados, Lenczi sárga k., világos-kék. 9. Vaszary Béla Jőhadnagy, Gastor szürke h;, kék-fehér. 10. Gyulassy Gyula főhadnagy, Gyuri pejlí., fehér. 11. Kéthely József főhadnagy, Julcsa sárga k., kék-sárga. 12. Kacskovics Benő főhadnagy, Kati szürke k., kék-vörös. 13: Szegfy István főhadnagy, Lucie szürke k., piros-fekete. , 14. Ghyczy Géza hadnagy, Lu-Lu sárga h. vörös-kék. 15. Gróf Csáky Károly hadnagy, Szarvas sárga h., kék-vörös-kék. Itt. Sényi Géza hadnagy, Valburga sötét pej, k., vörös-kék-vörös. 17. Ghyczy Ernő hadnagy, Beautif fekete herélt, vörős-fehér-zöld. 18. Pentz Béla hadnagy, Jancsi szürke h., czítrOm-sárga, czinóber-vörö». 19. Perczel Mór thelyettes, Daru würke h., kék-piros sárga. VI. Sik-verseny. Távolság: 2400 mé­ter. Az agarász egyleti tagok oly lovakon, melyet az agár^versenynél előtte való nap lovagoltak. Tét: 5 frt. Nevezni lehet az oszlopnál. — 1-sőnek tiszteletdíj:' adja az agarász-egylet, 2-iknak a tételek. Tisztek egyenruhában válszalaggal saját színeiket viselik. legénység és al­tisztek következő színeket: 1.század zöld, 2. század kék, 3. század vörös, 4. száz.ad fehér, 5. század sárga,-6. század rózsa szih. Este a „Griff" szá, lloMban, társas va­csora és utána táncmiUatyÁg, l. Kivonat: Pápa városának gabona-ár jegyzőkönyvéből 1894. szeptember hó 28-án. Buza Rozs Árpa. Zah Kukorica Burgonya Széna Zsupp ' . Jó, KözAp. Alsó. ft 00 kr. 5 ftöOkr. 5 fl. 60 kr. é . 70 » 4 . 50 . 4 » 20 » 6 » 40 » 6 » 20 > 5 » 80 » 5 . 80 . 5 > 60 > 5 » 40 » 6 > 80 . 6 . 40 » 6 » 00 » 1 > Öl) > 1 . 40 » 1 » 00 » 3 . 20 » H > 00 » 1 . 90 » 1 - 60 » ÓNI yilt>t,óx-. E rovat alatt közlöttekórt nem vállal felelősséget a Szerk. Henneberg G. (cs. és kir. udvari szállitó) selyem­gyára Zürichben, a privátmegrendelőknek lakására közvetlenül szállit: fekete, fehér és színes selyemszöveteket, méterenként 45 krtól 11 írt 65 krig postabér- és vámmentesen, sima csikós, koczkázott és mintázottakat. damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 különböző szin s árnyalatban)Minták postafor­dultávalküldetnek. Svájczba czimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ra­gasztandó. (1) Taousitvány. 500/1894. ügyszám jegyzőkönyvi kivonat. En, Gászner Béla budapesti kir. köz­jegyző helyettese, Dr. Fürth Miksa ezennel tanúsítom az alább idézett jegyzőkönyv­ben foglalt tények valódiságát: A gróf Esterházy Géza-féle Cognac-gyár részvénytársaság igazgatóságából alakult végrehajtó bizottság tagjainak megkere­sése folytán megjelentem mai napon a cimzett részvénytársaságnak helyben VI., Külső váci-uton 23. szám alatt (saját há­zában) levő gyári helyiségeiben, a hol is mindenek előtt nevezett urak felmutatták előttem eredetben a fővárosi VIII. számú pénzügyőri biztosság által felvett lelet­jegyzőkönyvet, a francia 2 Egrott-féle készülékeken gyártott cognacról hivatalos okmányokat, valamint a fővárosi m. kir. pónzügyigazgatóságnak eredeti végzését. Ennek alapiján constatáltam, hogy a gróf Esterházy Geza-féle cognac-gyár részvény­társaság gyárában a 2/í96. és 3/478. számú Egrott-féle cognac-főzö készülékek működésben vannak, és hogy ezen folyton működő két készülék 1.752,000 liter bornak termelő képességére hivatalosan lett megállapítva. További megkeresés folytán a cim­zett részvénytársaság raktáron levő kész cognac (bordestillát) mennyiségének meg­állapítása végett elmentem a társaságnak ugyanott levő pincéibe, valamint ezután a társaság által (a VI., Külső váci-ut 17. szám alatti házban) bérelt pincehelyisé­gekbe és mindkét helyen az előttem ere­detben felmutatott raktárkönyv betekin­tése ós megvizsgálása ós az egyes hordók megszemlélése ós tartalmuk megvizsgálása által megállapítottam, hogy a többször emii­tett részvénytársaság mindkét 7-aktárhelgiségé­ben összesen 178.262 liter cognac (bordestillát) hordókban és ezenkívül 18.243 palack cognac­cal töltve van raktáron; megjegyzem, hogy az egyes hordók űrtartalma 8500 ós 60U liter közt váltakozik. A társasági főkönyv idevonatkozó számlájának megtekintése alapján consta­tálom, hogy a részvénytársaság folyton főző adót űzet; ós végül ugyané főkönyv megtekin­tése alapján constatálom, hogy eddigelé a részvénytökére 320.000 frt lett tényleg befizetve. Minek hiteléül sajátkezű aláírásom és hivatalos pecsétemmel ellátott jelen tanúsítványt kiadtam. Kelt Budapesten, (1894.) ezernyolc­százkilencvennegyedik évi február hó (15) tizenötödikén. Dr. Fürth Miksa, s. k. Gászner Béla, kir. közjegyző. Hirdetmény. 1000 résztvevőből egyenkint 100 frt beli­zeteudö összeggel közös tőzsdei spekulatiók keresztülvitelére egy társaság állíttatik össze. Ily módon egy 100,000 frtuyi tőke hozalik össze, melylyel a jelenlegi kedvező tőzsdei hely­zetnél nagy eredményeket lehet elérni a nélkül, hogy, mint a kis tökénél, a tőzsdei áramlatok veszélyének ki lenne téve. A betét jótálláson kivül még 5%-al kamatozik. Alulitott bankház által keresztülvitt ope­ratiókról a résztvevők, közvetlenül a ki­vitel után egyidejűleg fognak értesíttetni, az elért nyereség pedig havonta elszámol' tátik ás kifizettetik. Belépési nyilatkozatok Kanitz M. E. bankházához Budapesten Kis Md-ntoa 8. (alapíttatott 1865-bon) intézendők, melyhez 10 frt melléklendő, mely után az eredeti okmány 90 frt utánvéttel küldetik eb Kik ezen consortiumba, a részesedés csekély volta miatt, nem akarnak belépni, saját nagyobb spökulatióinak keresztül" vitelére fentnevezett bankháznál, külön számlát nyittathatnak maguknak, és azon előnyben részesülnek, hogy a consortium szakszerűen kesesztülvitt operati óiból, sa­ját javukra fordítható tájékozást merib* hétnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom